Előadó

Fekete-Kovács Kornél

A modern magyar big band élet megteremtésében katalizátor szerepet játszó Fekete-Kovács Kornél (1970) a kilencvenes évek első felében a Magyar Rádió képviseletében több alkalommal részt vehetett az európai műsorszolgáltatók éves közös nagyzenekara, a European Jazz Orchestra műhelymunkáiban. S abban az ötödik trombitás posztján fújva is olyan erős élmények érték, amelyek aztán egy életre meghatározták az érdeklődését.

1998-ban megkereste őt a Cotton Club Singers, hogy augusztusban a Budai Parkszínpadon adandó nagyszabású koncertjükre egyrészt hangszereljen meg nekik néhány dalt, másrészt állítson össze egy nagyzenekart. A ritmusszekció adott volt, Fekete-Kovács pedig az eseményre összetrombitált néhány vele egykorú ismerőst. Nem sokkal később a Cotton Club Singers menedzsmentjében dolgozó, a big band muzsikáért élő-haló Léderer Tamás felvetette, hogy jó lenne ezt folytatni, a kezdeti időszakhoz szükséges anyagi bázist pedig ő megteremti.

Fekete-Kovács Kornél: „A Cotton Club Singers népszerűségben sokat adott ennek az új formációnak, amelytől ők meg szakmailag tanulhattak sokat. Fél év alatt viszont kiderült, mindketten mást gondolunk a big band jazzről, így mindenki ment tovább a maga útján. Markánsan megváltozott a repertoár, s innentől kezdve hívtak Budapest Jazz Orchestrának. Léderer Tamás sokáig maradt velünk, aztán elfogyott a lelkesedése. Kezdetben mindenféle próbatermekben – például a budafoki gyártelepen – készültünk, elképzelhetetlen körülmények között, huzatban, fagyban, de csináltuk. 1999-ben Lukácsházi Győző segítségével sikerült az első önálló koncertsorozatunkat megszervezni az IBS-en. De bárhová pályáztunk, teljes szélmalomharcnak tűnt. Aztán 2001-ben a BMC-nél kijött a zenekar első nagylemeze, rajta a Budapest Jazz Suite című darabommal, s attól kezdve, úgy éreztem, sikerült áttörnünk valamit.”

A Budapest Jazz Suite megjelenése után a hazai zenei életben addig is hiánypótló feladatokat betöltő Budapest Jazz Orchestra státusza valóban megváltozott. Egyre sűrűbben érkeztek a felkérések, egyre komolyabb posztokon figyeltek fel rájuk, egyre nagyobb rendezvényeken (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Budapesti Őszi Fesztivál) léptek fel. Amikor pedig 2003-ban Dave Liebmannal elkészítették második nagylemezüket, attól kezdve a határokon túlról is megindult az érdeklődés.

A Budapest Jazz Orchestra az évek alatt óhatatlanul összeforrt Fekete-Kovács Kornél nevével. Ő maga is a sajátjaként tekintett rá. Hisz ő hívta a zenészeket, ő készítette a hangszereléseket, ő írta a pályázatokat, ő tárgyalt a koncertszervezőkkel, szponzorokkal, mindenkivel. A sikerek hatására azonban másokban is felébredt a zenekar-vezetői ambíció, megindultak az együttesen belüli intrikák, és 2005-re olyan konfliktushelyzet alakult ki, amelyből Fekete-Kovács egyetlen kiutat látott: új formációt alapított. A hagyományos big band felállású, de kortárs megszólalású Modern Art Orchestra élén pedig lényegében újra kellett pozicionálnia magát.

Fekete-Kovács Kornél: „Háromféle big band-felfogás létezik. Az első, a „moonlight orchestra” a harmincas–negyvenes évek klasszikus repertoárját játssza, főként bálokon és egyéb rendezvényeken, eredeti hangszerelésben és megszólalásban. A másik irányzat képviselői – ide tartozik a Budapest Jazz Orchestra is – sokkal szélesebb skálán mozognak, szélesebb igényeket akarnak kiszolgálni, ha kell moonlight orchestra, ha kell csak kísérő fúvósszekció, de felkérésre hazai és külföldi szerzők darabjait is megszólaltatja. A harmadik vonal pedig – a Modern Art Orchestra ezt képviseli – a saját arculat kialakítására, az önálló műhelymunkára fókuszál. Társaimmal 2005-ben úgy gondoltam, nem akarunk semmilyen külső elvárásnak eleget tenni, csak oda megyünk, ahol a mi produkciónkra kíváncsiak, vagy ahol minimum a saját hangszereléseinkben megszólalt zenei világot játszhatjuk. Kicsit befelé élünk, de nyitottak vagyunk. (…) Sokat próbálunk és ezek talán fontosabbak, mint maguk a koncertek. Elsősorban nem azért muzsikálunk, hogy csillogtassuk a tudásunk a színpadon, a mi utunknak – külön-külön és együtt is – a fejlődésről, a haladásról kell szólnia. Fontosabb számunkra, hogy próbáljuk tökéletesíteni magunkat és a darabokat, mint hogy hányszor koncertezünk egy hónapban.”

A hazai jazzélet mindenesetre sokat profitált ebből a 2005-ös szakításból, hisz azóta mindkét formáció járja a maga karakteres útját. A Budapest Jazz Orchestra azóta is modern mainstream nagyzenekarként működik, a hazai és külföldi jazzfesztiválok állandó résztvevője, a Cannes-i MIDEM-től a Marciac Jazzfesztiválon és a bécsi Porgy & Bess Clubon át a Művészetek Palotájáig sokfelé koncertezik. Produkcióiban nagy hangsúlyt kap a harmincas évek swing aranykora, mindenekelőtt Glenn Miller és Benny Goodman világa. Az elmúlt évtizedekben olyan nemzetközi sztárokkal adott közös koncertet, mint Joe Lovano, George Duke, Peter Erskine, Jasper van’t Hof, Bob Mintzer, Al Di Meola vagy Chris Potter. Miközben Oláh Kálmánnal, Kevon Mahoganyval és Butch Lacyvel készített nagylemezeket. Új vezetője, a szaxofonos Kollmann Gábor a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének munkájában is aktívan részt vett, így a BJO immár a szervezet programjaként többnapos országos big band találkozót rendez évente, főként amatőr nagyzenekar részvételével.

A jazzre nyitott klasszikus zenészekből és klasszikus zenére nyitott jazzmuzsikusokból álló Modern Art Orchestra az elmúlt években viszont még inkább a kortárs hangvétel felé mozdult el. Mindez a leginkább a szerzőként is jeleskedő tagok – Bacsó Kristóf, Hárs Viktor, Mester Dániel, Oláh Szabolcs, Fekete-Kovács Kornél, Subicz Gábor, Ávéd János, Korb Attila – nyitottságából fakad. A zenekar 2009-es albumán (Eclectic Path) valamennyien szóhoz jutottak, a MAO legfrissebb nagylemeze (Circular, 2014) pedig kizárólag Bacsó Kristóf szerzeményeit tartalmazza. Közben pedig folyamatosan járták a világot. Elég csak a legutóbbi egy évüket végignézni: turnéztak Rhoda Scottal, a Mezzofortéval, a Harlem Gospellel, a New York Voice-szal, 2014 tavaszán a szerzői pályájának 50. évfordulóját ünneplő Ennio Morricone partnerei voltak, e könyv írásakor, szeptemberben pedig épp az Egyesült Államokban turnéztak.

A két hazai professzionális big band helyzetét nagyban segítette, hogy 2008-ban a módosított előadó-művészeti törvényben a regisztrált előadói szervezetek közé bekerült a jazznagyzenekar fogalma. Innentől kezdve ugyanis a pályázatokon is másként bírálták el őket.

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 253–255.

Frissítve: 2024-6 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok