Előadó

Budapest Jazz Orchestra

Borítókép forrása: Budapest Jazz Orchestra/Facebook

Az 1998-ban alakult Budapest Jazz Orchestra – a belőle 2005-ben kivált tagokból álló Modern Art Orchestra mellett – Magyarország egyik legnépszerűbb big bandje. A professzionális jazzmuzsikusokat tömörítő formáció a kezdetek óta nemzetközi színvonalon mutatja be az 1920-as, 1930-as évek szvingzenét, illetve a jazz szinte minden alfaját. 

Közvetlen előzménye, hogy a modern magyar big band élet megteremtésében katalizátor szerepet játszó Fekete-Kovács Kornél-t 1998 nyarán megkereste a Cotton Club Singers, hogy a Budai Parkszínpadon adandó nagyszabású koncertjükre egyrészt hangszereljen meg nekik néhány dalt, másrészt állítson össze egy nagyzenekart. A ritmusszekció adott volt, Fekete-Kovács pedig az eseményre összetrombitált néhány vele egykorú ismerőst. Nem sokkal később a Cotton Club Singers menedzsmentjében dolgozó, a big band muzsikáért élő-haló Léderer Tamás felvetette, hogy jó lenne ezt folytatni, a kezdeti időszakhoz szükséges anyagi bázist pedig ő megteremti. 

Fekete-Kovács Kornél:A Cotton Club Singers népszerűségben sokat adott ennek az új formációnak, amelytől ők meg szakmailag tanulhattak sokat. Fél év alatt viszont kiderült, mindketten mást gondolunk a big band jazzről, így mindenki ment tovább a maga útján. Markánsan megváltozott a repertoár, s innentől kezdve hívtak Budapest Jazz Orchestrának. Léderer Tamás sokáig maradt velünk, aztán elfogyott a lelkesedése. Kezdetben mindenféle próbatermekben – például a budafoki gyártelepen – készültünk, elképzelhetetlen körülmények között, huzatban, fagyban, de csináltuk. 1999-ben Lukácsházi Győző segítségével sikerült az első önálló koncertsorozatunkat megszervezni az IBS-en. De bárhová pályáztunk, teljes szélmalomharcnak tűnt. Aztán 2001-ben a BMC-nél kijött a zenekar első nagylemeze, rajta a Budapest Jazz Suite című darabommal, s attól kezdve, úgy éreztem, sikerült áttörnünk valamit.” 

A Budapest Jazz Suite megjelenése után a hazai zenei életben addig is hiánypótló feladatokat betöltő Budapest Jazz Orchestra státusza valóban megváltozott. Egyre sűrűbben érkeztek a felkérések, egyre komolyabb posztokon figyeltek fel rájuk, egyre nagyobb rendezvényeken (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Budapesti Őszi Fesztivál) léptek fel. Amikor pedig 2003-ban Dave Liebmannal elkészítették második nagylemezüket, attól kezdve a határokon túlról is megindult az érdeklődés. 

A Budapest Jazz Orchestra az évek alatt óhatatlanul összeforrt Fekete-Kovács Kornél nevével. Ő maga is a sajátjaként tekintett rá. Hisz ő hívta a zenészeket, ő készítette a hangszereléseket, ő írta a pályázatokat, ő tárgyalt a koncertszervezőkkel, szponzorokkal, mindenkivel. A sikerek hatására azonban másokban is felébredt a zenekar-vezetői ambíció, megindultak az együttesen belüli intrikák, és 2005-re olyan konfliktushelyzet alakult ki, amelyből Fekete-Kovács egyetlen kiutat látott: új formációt alapított. 

Fekete-Kovács Kornél: „Háromféle big band-felfogás létezik. Az első, a „moonlight orchestra” aharmincas–negyvenes évek klasszikus repertoárját játssza, főként bálokon és egyéb rendezvényeken, eredeti hangszerelésben és megszólalásban. A másik irányzat képviselői – ide tartozik a Budapest Jazz Orchestra is – sokkal szélesebb skálán mozognak, szélesebb igényeket akarnak kiszolgálni, ha kell moonlight orchestra, ha kell csak kísérő fúvósszekció, de felkérésre hazai és külföldi szerzők darabjait is megszólaltatja. A harmadik vonal pedig – a Modern Art Orchestra ezt képviseli – a saját arculat kialakítására, az önálló műhelymunkára fókuszál. Társaimmal 2005-ben úgy gondoltam, nem akarunk semmilyen külső elvárásnak eleget tenni, csak oda megyünk, ahol a mi produkciónkra kíváncsiak, vagy ahol minimum a saját hangszereléseinkben megszólalt zenei világot játszhatjuk.”

A hazai jazzélet mindenesetre sokat profitált ebből a 2005-ös szakításból, hisz azóta mindkét formáció járja a maga karakteres útját. A Budapest Jazz Orchestra azóta is modern mainstream nagyzenekarként működik, a hazai és külföldi jazzfesztiválok állandó résztvevője, a Cannes-i MIDEM-től a Marciac Jazzfesztiválon és a bécsi Porgy & Bess Clubon át a Művészetek Palotájáig sokfelé koncertezik. Produkcióiban nagy hangsúlyt kap a harmincas évek swing aranykora, mindenekelőtt Glenn Miller és Benny Goodman világa. Az elmúlt évtizedekben olyan nemzetközi sztárokkal adott közös koncertet, mint Joe Lovano, George Duke, Peter Erskine, Jasper van’t Hof, Bob Mintzer, Al Di Meola vagy Chris Potter. Miközben Oláh Kálmánnal, Kevon Mahoganyval és Butch Lacyvel készített nagylemezeket. Új vezetője, a szaxofonos Kollmann Gábor a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének munkájában is aktívan részt vett, így a BJO immár a szervezet programjaként többnapos országos big band találkozót rendez évente, főként amatőr nagyzenekar részvételével.

A zenekar a hagyományos 17 tagú big band felállást követi. 2023 végén az alábbi összetételben lépett színpadra:

szaxofon – Kollmann Gábor, Mester Dániel, Zana Zoltán, Meleg Tamás, Varga György;

harsona – Schreck Ferenc, Kasza Nándor, Skerlecz Gábor, Nagy Viktor Dániel;

trombita – Tulkán Péter, Táborszky Bence, Hofecker Dániel, Koós-Hutás Áron;

Ritmusszekció – Juhász Attila (zongora), Birta Miklós (gitár), Hárs Viktor (bőgő, basszusgitár), Serei Dániel (dob)

JBSz

 

https://www.budapestjazzorchestra.hu/

https://www.facebook.com/budapestjazzorchestra/

Frissítve: 2024-4 , Jávorszky Béla Szilárd