Tűzvihar

Segítséggel, higgadtsággal, örömmel… boldogan

Dagadu Sena a hazai zenei élet egyik legkülönlegesebb személyisége, aki számos művészi arcát mutatta már az elmúlt évek során. Tavaly, közel nyolc év szünet után jelentette meg második szólólemezét, melyet augusztus 28-án élőben mutat be az A38 Tetőteraszán. Interjúnkban az alkotói folyamatoktól az anyaságig sok mindenről kérdeztük.
 
Két szólólemezed elkészítése között jó pár év telt el, miért volt a nagy szünet?
 
Sok minden történt az első lemez kiadása után, igazából nagyon jól elvoltam különböző projektekkel, játszottam a Gimmeshottal, a Kamuval, a Skeggel, Barabás Lőrinccel, a Refractory-val, és persze az Irie Maffiával, illetve dolgoztam együtt több itthoni és külföldi producerrel, többek közt Anorganic-kal, Zagarral és DJ Vadimmal - így nem is nagyon tűnt fel, hogy telnek az évek. Azért a fejemben volt, hogy jó lenne még egy lemezt csinálni, de nem siettem sehova, inkább csak gyűjtöttem tapasztalatot és zenét.
 
Mire céloz a Lots Of Trees lemezcím?
 
Tulajdonképpen véletlenül született a cím: a férjemmel gondolkoztunk és ő félrehallotta, amit mondtam. Én azt mondtam: Lots of Threes, azaz sok hármas, mert hogy 2013, 30 éves lettem, 13 szám van a lemezen, márciusi kiadás, és így tovább, ő pedig úgy hallotta hogy Lots of Trees, és nekem nagyon megtetszett, hiszen a fa mint szimbólum eleve nagyon erős, az élet, a gyümölcs, a termékenység, az ég felé nyúlás, ez mind csodás asszociáció, és a lemezen sok fajta szám van, olyan, mint sok fajta fa egy erdőben. Szóval adta magát.
 
A Lots of Trees számain közel nyolc évet dolgoztál. Milyen volt elővenni a kezdetekkor írt dalokat a felvételnél, még mindig ugyanazt érezted, mint azok megírásakor?
 
Szerencsére olyan számok ezek, amelyek azért is kerültek a lemezre, mert örökzöldek. Ha lett volna olyan, amelyik a lemez befejezésekor nem tetszett volna, és nem hozta volna fel az eredeti érzést, akkor nem került volna rá. Ezek közül az Accra City People az egyik, a másik pedig a Speak to Me Darling. Volt olyan is, aminek a szövege tetszett, de a zene nem, azt meg újraírtuk úgy, hogy a Premecz Matyihoz elmentem, elénekeltem neki, ő kísért Hammondon és abból újjászületett a dal. Ilyen a Buckets Full of Love című szám. Tehát néha újra kellett gondolni, de alapjában imádom az összes dalt. A régieket és az újabbakat is.
 
A Lots of Trees kapcsán sikerült megírnod minden olyan saját, "senás" dolgot, ami mondjuk az Irie Maffiaba nem fér bele? Ott mennyire veszel részt az alkotói folyamatban?
 
Mondhatjuk így is, igen, hogy az az énem, ami kicsit visszafogottabb, romantikusabb, nőiesebb, az inkább a saját projektben jött ki. De az nem azt jelenti, hogy az Irie-ban nem tudom kiélni magam zeneileg. Az a jó, hogy az összes zenei stílust nagyon szeretem, és ugyanúgy írjuk meg a Feeling Great vagy Badest-féle vagányabb dolgokat, mint egy finomabb Sena-dalt. Az Irie-ban is van nyilván beleszólásom és részt veszek az alkotás folyamatában a-tól z-ig. Alapjában ha valami nem tetszik, azt nem csinálom meg (nevet), ami viszont jó, az jó. Az Irie-ban a zenéket javarészt Gáspár és Marci írja, a szövegeket pedig az MC-k, de nyilván együtt dolgozunk, hogy mindenkinek jó legyen.
 
Kísérőzenekarod gyakorlatilag az Irie Maffiára épül. Megfordult-e a fejedben, hogy saját projektedet más zenészekkel vigyed színpadra, vagy egyértelmű volt, hogy a már kipróbált zenésztársakkal dolgozz?
 
Minden variáció megfordult a fejemben! Eleinte azt szerettem volna, hogy teljesen más emberek legyenek, de mégis így alakult, és most már nagyon élvezem, hogy ilyen a felállás. Amitől féltem, hogy maffiás hangzása lesz a zenének, szerencsére nem történt meg, mert annyira más zenéről, előadásról van szó, hogy nem ütköznek a dolgok. Örülök, hogy fantasztikus zenészekkel lehetek színpadon, akik segítségével jól megszólalnak a dalok.
 
Tavaly a lemezmegjelenés után azt olvastam, hogy tervben van a lemez „utaztatása” is. Most hol jársz ezzel az utazással, milyen volt az album fogadtatása?
 
Most ott tartunk, hogy van francia kiadó, illetve booking agency, akikkel dolgozunk. Az idei évre már nagyjából kilenc francia koncertünk van lekötve, most indulunk jövő héten három fesztiválra, aztán ősszel is - szóval utazunk!
 
Ki az az öt előadó (mondhatjuk így is: példakép), aki alapvetően befolyásolta művészi fejlődésedet?
 
Tina Turner, Nina Simone, Betty Davis, Zap Mama és Erykah Badu. Ők azok, akik elsőre kipattannak a fejemből, de számtalan előadót hallgatok, akik inspirálnak, el se férnének egy oldalon (nevet). De most a csajokat említem!_kivenni!_
 
Anya vagy és előadóművész, ráadásul olyasvalaki, aki több produkcióban is érdekelt. Hogyan csinálod?
 
Sok segítséggel, higgadtsággal, örömmel… boldogan.

Sena interjú, A38 Magazin, 2014

Jólesik rácsodálkozni - Beck Zoltán-interjú / Rájátszás
 
A Rájátszásban kortárs versek kapnak új dimenziót és popdalokat dekonstruáltok vagy raktok új keretbe. Játék ez vagy kihívás? Esetleg mind a kettő?
 
A verssel való foglalkozásban – szóval abban, hogy dal legyen belőle – az tényleg kihívás, hogy megvan a szövegnek a saját ritmikája-lüktetése. Ami látszólag könnyű, végtére is csak le kell blattolni, aztán kész a dal. De azt hiszem, sokszor éppen az a kérdés a dallá válásban, hogy a szöveget ki tudjuk-e mozdítani a maga által konstruált világból, hogy ezáltal ne versként, hanem dalszövegként kezdjen működni. Ez sok esetben azt is jelenti, hogy azt a sokrétűséget, sűrűséget, amit a vers visz, le kell egyszerűsítenünk – azaz inkább egy lehetséges értelmezése lesz a dal végül a versnek. És ez folytonos alkotói dialógus. Na ez dolgozik a háttérben, valójában azért a dolog sokkal egyszerűbb, mert valahogy szinte minden gondolkodás nélkül megtalálják a szövegek és a dallamok egymást.
 
A Budapest Bárhoz hasonlóan a Rájátszás a "könnyűzenészek + valami más" formulát alkalmazza. Mit gondolsz, mi a nagy siker oka? Mit talál meg ez a tematika a közönségben.
 
Talán az lehet izgalmas, hogy látszólag egymástól távol eső dolgok, működési módok találnak egymásra. És erre jólesik rácsodálkozni: annak is, aki csinálja, és annak is, aki hallgatja ezeket.
 
Mit tanultál tőle, milyen újdonságot hozott az életedbe a Rájátszás?
 
A Grecsótól most kaptam az új regényét, kértem, hogy dedikálja, azt írta bele: köszöni, hogy csapatjátékos lehet. Az írók számára azt hiszem, az az izgalmas ebben a történetben, hogy nem ők írják – vagy nem kizárólagosan ők. Részesei a történetnek, saját közös történetünk szereplői, néha kiszolgáltatva, néha beleszólva, különböző módokon részesülünk ebben a kalandban. A színpadon négy frontember is áll – akik most nem irányítanak, hanem egymásra figyelnek, alájátszanak a másiknak, azért, hogy a dal, amit aktuálisan játszunk, a lehető legjobb legyen – és ha ott annyi dolgod van, hogy beszállsz a refrénbe egy vokálszólammal, akkor azt csinálod – mert attól működik. Még egyszerűbben: attól váltunk Rájátszássá, hogy jobban figyelünk egymásra, mint saját magunkra.
 
Mennyire "forgatod vissza" a Rájátszást, vagyis az itteni élményeket és inspirációkat anyaprodukcióidba?
 
Jánossal nagyon mély barátságba keveredtünk az elmúlt években – ez önmagában is nagyszerű dolog. Az új 30Y EP-re pedig – bár igazán sose szoktam kölcsönszövegekkel dolgozni, felkerült egy dal, a Szívemhez szorítom, aminek a szövege egy Háy-vers, illetve egy versciklus két szövegegységéből való. János meg jó pár 30Y-koncertre eljött azóta, a Háy come Beck programunkban pedig játszom 30Y-dalokat is, úgyhogy elég sok út nyílt és nyílik is még, alighanem – a dolgaim nem zárványként működnek bennem.
 
Mennyire improvizatív, mennyire tematikusan "összepakolt", mennyire összegyakorolt produkció a Rájátszás? Hogyan tartjátok frissen a produkciót, hogyan tud friss maradni?
 
Mindig nyílnak terek a rögtönzésre: a költői felolvasások folytonosan változnak, aktuális reflexiók a körülöttünk lévő világra. Az új dalokkal meg néha a színpadon lepjük meg egymást. De az előadás törzse azért alapvetően kész: van például setlistünk, pontosan úgy, mint egy zenekarnak, legfeljebb néha az Egyedi szól, hogy ezt a dalt most ő játssza basszuson, mert úgyis tudja, úgyhogy maradjunk nyugodtan a Szűccsel, mert látja, hogy éppen most töltöttük ki a fröccsünket. Az elmúlt két évben tényleg ez történt: megtanultuk a dalokat, szinte mindenki tud minden szólamot – de ez nem valami dicsekvés, azért ezek viszonylag egyszerűen szerkesztett dalok.
 
A Rájátszás mint művészeti projekt, nyilván közösségi élmény is. Mi a kedvenc publikus rájátszásos sztorid?
 
Egyszer vendégül láttak bennünket egy jachton. Én még sose utaztam ilyenen. Ezt borkóstolóval kötötték egybe – szóval hullámzó Balaton, borkóstolás, mindez a koncert előtt. A nyílt vízen voltunk, amikor kitört a vihar, hatalmas hullámok, szél, fekete égbolt, méregzöld víz. És közben a valóság lassú elvesztése. Rá egy órára álltunk színpadra – szerencsére esett, így aztán minden belefért a családias koncertbe: az embereket a színpadfedés alá hívtuk, hogy ne ázzanak, és így játszottunk. Azt hiszem, kedves előadás volt, de többet biztosan nem vállalok borkóstolót előadás előtt, bár a Szűcs "so 80’s" zongora-ének produkciója szórakoztató volt.
 
Ha már pop és versek: melyik az az öt hazai vagy külföldi popdal, amit különösen a dalszövege miatt kedvelsz?
 
Mondjuk kilőni ötöt elég nehéz, mert a Cseh Tamás-életmű, az első három Kispál-lemez, a Hiperkarma, jó néhány Hobo a nyolcvanas évekből, a HS7, az Európa Kiadó már messze túllövi ezt a magyar nyelvű szövegek közül. Az angol nyelvűek közül a Jim Morrison-szövegek egy része komoly hatással volt rám, mondjuk nem a Light My Fire éppenséggel, de a The End, például, vagy a People Are Strange – ezek bennem ragadtak, de marhára szeretem Damon Albarn szövegvilágát, meg Beck dekadenciáját, és a Pearl Jam sokszor nagyon naiv, szentimentális szövegeit, mondjuk – bár nem vagyok nagy szövegfordító. Néhány olasz dal szövegének a fordítására megkértem Epit, a Mio Fratello e Figlio Unico például nagyszerű szöveg. De minden szöveg akkor jó, ha dalként működik az, amit hallasz – szóval ezek mind jó dalok.

Beck Zoltán-interjú, A38 Magazin, 2014

"Minden koncerten kicsit többet adni" - Vitáris Iván, Ivan and The Parazol
Október 9-én az A38-on koncertezik az egyik legsikeresebb fiatal hazai zenekar, az Ivan and The Parazol. A kvintett fellépését az MVM Zrt. által támogatott A38-MVM Fényműhely sorozat a Kiégő Izzók által prezentált különleges vizuális produkciója teszi még különlegesebbé.
 
Idei évetek igen izgalmasra sikerült. Melyek voltak 2014 eddigi legjobb pillanatai?
Az eddigi évünk egy álom az álomban. Nehéz kiemelni pillanatokat, de a Deep Purple előzenekarának lenni, vagy bemutatni a közönségünknek a Mode Bizarre-t, vagy a Szigetés a VOLT nagyszínpadán játszani hihetetlen érzés volt.

A38-as koncertetek különleges vizuális kezelést kap az MVM Zrt. által támogatott A38-MVM Fényműhely-sorozat részeként, a Kiégő Izzók rendezésében. Miért fontos számotokra a koncertek vizualitása?
Szerintünk egy koncerten a látvány ugyanolyan fontos, mint a zene, vagy a színpadi viselkedés, viselet. Ezek együtt adják azt az élményt, amit aztán később "maradandónak" fognak nevezni a rajongóink. Szeretnénk minden koncerten kicsit többet adni, legyen az exkluzív vendég, különleges dal, vagy most például fényfestés.

További fontos 2014-es terveitek?
Ősszel lesz egy Hollandiai turnénk, ahol a holland Birth Of Joy-jal fogunk játszani pár városban. Őket az A38-on ismertük meg, tavaly ősszel voltak a vendégeink, most mi leszünk az övék.

Öt idei lemez, amit imádtok?
Jack White - Lazaretto
Band Of Skulls - Himalayan
Temples - Sun Structures
Black Keys - Turn Blue
az ötödiket még kivárjuk, van még 4 hónap év végéig.

Ivan & The Parazol interjú, A38 Magazin, 2014

“Az élet minden történése” - Polyák Eszter, Naked Woods

A hazai zenei élet egyik legizgalmasabb új szereplője a Naked Woods néven szereplő hangmérnök-dalszerző-gitáros-énekesnő, a folkos kamarapopban utazó Polyák Eszter. Fires című dalának videoklipjét szeptemberben mutatta be, október 30-án pedig megjelenik Darkness című második szólólemeze, melyet az A38 Hajón mutat be november 19-én, egy stílusban is, habitusban is hasonló popművész, Emilíana Torrini előtt.
 
Eddigi három zenekarod (caracasUnderpop, Down The Dayz, Naked Woods) három teljesen más stílust képviselt: kik hatottak rád zeneileg?
 
Háromnál több zenekar volt, amiben énekeltem, a caracasUnderpopban például csak vokáloztam, nem az én dalaimat játszottuk. A Down The Dayzben már igen, de a hangzást, a szólamokat közösen alakítottuk, ahogy a Naked Woods korábbi felállásaiban is. Különböző emberek különböző dolgokat adtak hozzá, ettől volt más szerintem, a 2013-as album szólamait és hangzását pedig nagyrészt egyedül találtam ki. Szerintem minden, ami hat, az zeneileg is hat, filmek, könyvek, és az élet minden történése. Mivel a munkám során is sok zenével találkozom, otthon már inkább a csendet szeretem, most éppen nincs is egy nagy kedvencem, de hogy mondjak pár nevet, akik az elmúlt sok évben fontosak voltak: Loreena McKennitt, Portishead, Emilíana Torrini, Everlast, Prince, Yma Sumac, Bobby McFerrin.
 

Mi inspirált arra, hogy zenélni kezdj és hogyan lettél hangmérnök?
 
Gyerekként inkább rajzolni szerettem, de azért énekelgettem is, jártam kórusba. Körülbelül tizenhat évesen kezdtem gitározni, nem emlékszem már, hogy jött. Valami belső késztetés hatására, mert nem tudok zenészekről a felmenőim között és alapvetően kevés zenét hallgattunk otthon. Két évig jártam zeneiskolába jazzgitár szakon, de a hangszert épp csak annyira tanultam meg, hogy tudjam magam kísérni. Dalokat viszont azonnal elkezdtem írni.
A zenélés miatt kezdtem a hangtechnikával is foglalkozni, érdekelt, hogyan tudnám felvenni a dalaimat. Végül beiratkoztam egy iskolába. A tanulás nagyobb része viszont a papír megszerzése után kezdődött, a gyakorlatban, amikor másoknak kezdtem felvételeket készíteni és dolgozni kezdtem az Echo Hangstúdióban.
 
Miért lett a zenekarból szólóprojekt?
 
Két éve eléggé mélyponton voltam ezen a téren, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy gondoltam, hogy alakulniuk kellene, és feloszlattam a zenekart. Egy fél évvel később, már 2013-ban, mikor azt éreztem, hogy nekem mégis muszáj zenélni, csak a dalokkal szerettem volna foglalkozni. Még mindig nem akartam próbákra járni, szervezni, koncertezni. Fogalmam sem volt, hogy jó lesz-e, hogy lesz-e egyáltalán valami. Nem akartam másokat hitegetni, és nekem is jobb volt, hogy azt csinálok zeneileg, ami épp eszembe jut. Adtam magamnak egy határidőt, hogy ezeket a dalokat felveszem év végéig, hogy azért egyszer legyenek már meg rendesen felvéve. Ez volt a cél, semmi további tervem nem volt. Így jelent meg az album december 31-én, de már az a tény, hogy megcsináltam, lökést adott, és folytattam. Úgy tűnt, hogy nekem ez a módszer jobban működik, de nem kizárt, hogy később majd másképp szeretném csinálni.
 
Merrefelé mozdultak el a szövegek a Darknessen?
 
Kétely, elhagyatottság és megsemmisülés, ilyen témák körül forognak a szövegek. Egy picit ez egy koncept album, sötétebb és bensőségesebb hangulatú dalokat gyűjtök össze, de lesz rajta egy improvizáció alapján rögzült, szöveg és zene nélküli dal, és egy újra feldolgozás (Freer). Akik figyeltek, a dalok nagy részét  egyébként már hallhatták demó formában.  Elgondolkodtam, hogy ha az album dalait más sorrendben teszem fel, akkor más értelmet nyer az egész. De igazából bárki megteheti, hogy olyan sorrendben hallgatja majd, amilyenben szeretné, úgy formálva ezzel a végkicsengést, ahogyan neki jobban tetszik.

Polyák Eszter (Naked Woods) interjú, A38 Magazin, 2014

“Eljött az emberré válás ideje!” - Grandpierre Atilla // Vágtázó Csodaszarvas
 
December 6-án lép fel az A38-on Grandpierre Atilla ősi népzenét felelevenítő, ősi ösztönöket megpörgető zenekara, a Vágtázó Csodaszarvas. A koncertről és a zenekarról (sőt: zenekarairól) a csillagász-sámán mesél.

Párhuzamosan fut két zenekarod, a Vágtázó Halottkémek és a Vágtázó Csodaszarvas. Hogyan egészíti ki egyik a másikat az életedben, hogyan alkot a kettő egységet benned?
 
A VHK mágikus népzenéjének éltető talaja ugyanaz a korlátlan őserő, mint a VCSSZ-é. Mindkettő titka maga a zene, az élet titka, az a hatalmas élet, amibe a modern emberiség még nem kóstolt bele igazán. De már itt van az ideje. A VHK közelebb áll a rock-zenéhez, elektromos gitárokon fedezi fel a zenében rejlő örök életerőt. A VCSSZ közelebb áll az ősi népzenéhez, annak is legéleterősebb magjához, az emberiség egyetemes és örök zenéjéhez. Mivel az élet titkának egészére nyitunk világot mindkét zenekarral, mindkettő egész embert követel. Ezért nem túl könnyű összeegyeztetni ezt a két zenekart akkor sem, ha más-más módon, de ugyanannak a teljességnek a hordozói. Az élet hatalmas, és nagyobbik része túl van a legtöbb modern ember szellemi-lelki látóhatárán. Ebben a végtelen világban fürdik az örök élet, itt lakik az őserő, ide járunk újjászületni.
 
Milyen különlegességekkel készültök az A38-as koncertre?
 
A VCSSZ minden koncertjére igyekszünk úgy felkészülni, mint az életünk egyik legnagyobb eseményére, egy olyan ünnepre, amely az Öröklét jegyében képes megfoganni és örökké termő gyümölcsöket hozni minden arra fogékony lélekben. Hónapokon, éveken át figyelem a belső hangot, az üzenetet, amit éltetnem kell, a zenét, ami bennem szeretne megszületni vagy újjászületni. Minden alkalomra a teljes elmémet mozgósítanom kell, mert soha nem tudhatom előre, melyik álomból, melyik futó hangulatból, érzésből, gondolatból fog megszületni az az érzés, ami zenévé teljesedik ki bennem, amikor összeáll egy csodálatos egésszé. Ezért mindig van nálam diktafon, és igyekszem, hogy minden ötletet felvegyek, és amikor próbára, koncertre készülök, újra meghallgatom ezeket és a próbafelvételeket, és próbálom felfedezni a legnagyobb lehetőséget, amire képes vagyok. Számomra a decemberi A38 koncert az év egyik legnagyobb eseménye, különösen mivel a mostani alkalommal több új számot is bemutatunk, és mert a Hollóének zenekarral közös estet adunk. Évek óta készülünk az új, negyedik VCSSZ lemezre, és nagy örömmel halljuk a közönségtől, hogy az új számaink óriási élményt jelentenek. Mi is tudjuk, érezzük ezt, eltölt az erő, a friss élet szaga, a villámok erejével teremtő titokzatos őserő. Meglepetésekkel készülünk, új számokkal, hangszerekkel, minél tágabbra nyitni az elme kapuit, hogy megjelenhessen a zabolátlan Élet. Terveink szerint a Hollóének koncertje igazi testi-lelki felfrissülést hoz. Középkori hangszereken, dudákon, sípokon, dobokon őrjítik meg a közönségüket, bármerre járnak a világban, éltető tüzeket gyújtanak az emberi lelkekben. És mi a Csodaszarvassal igyekszünk olajat önteni a tűzre! És a koncertünk végén és tetőpontul a Hollóének elképesztő hangszeresei is bekapcsolódnak az örömzenélésbe, hogy minél többen bekapcsolódva közösen kigyújtsuk azokat az igazi életlángokat, amik rendszerint olyan halványan pislákolnak a mai tetszhalott világban, mintha soha nem lobogtak volna teljes erővel. Hát most itt az alkalom! ELSZABADÍTJUK AZ ÖRÖMTÜZEKET! Rajta leszünk, hogy rendkívülivé tegyük ezt a koncertet! Az élet rendkívüli, mert az a lényege, hogy meghaladja saját magát, hogy felülmúljon minden eddigi rendet. Valamikor vállalkozni kell rá, hogy belevessük magunkat a teljes életbe, hogy felfedezzük a legnagyobb lehetőséget, amit az életünk kínál, azt az életet, amire születtünk! Mert nem az az ember, aki eddig volt, amíg pislákolt, hanem az, akivé válhat, olyan teljes egésszé, aki képes felfedezni magában az élet teljét!
 
Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?

Csodálatos az élet, és szinte hihetetlen, hogy létezik benne egy külön világ, az álom világa. És az álom világa olyan hatalmas, hogy még fogalmat alkotni sem tudunk róla alkotni igazán! Mindig érdekeltek az élet olyan öntörvényű, minden földi hatalmasságnak fittyet hányó birodalmai, mint az álom, a zene, a csoda és az ihlet világa. A Csodaszarvasnak még a nevében is benne rejlik az a csodaerő, ami a Világegyetem egyik leghatalmasabb, legvalóságosabb lényege, ami azonban a modern ember előtt szinte ismeretlen, rejtett, és ezáltal még izgalmasabb. A Csodaszarvas zenéinek jó része álomban született, másik része is olyan különleges tudatállapotban. Az életnek olyan az őrület, a megvadulás, a korlátok mögé kitekintés, az ihlet, mint a mohának a harmat: életeleme. Mostanában ébredtem egyik reggel egy olyan csodálatos zenére, amit egy teremben halottam, és ami annyira tetszett, hogy módfelett örvendeztem, hujjogtam, fejhangon magam is énekeltem, annyira, hogy ettől fel is ébredtem. És még teljesen bennem volt minden hátborzongató valószerűségével az az álombeli zene, és az a terem, amelyben egy zenekar ezt a zenét játszotta, és azok a körülmények, amelyek hatására ebbe a terembe kerültem. Fél éber állapotban úgy következtettem vissza, talán helyesen, hogy ötletszerűen alakultak az események közvetlenül azelőtt, hogy a zeneterembe kerültem, és amikor bekerültem oda egy futó ötlet hatására, azon nyomban teljes könnyedséggel és elképesztő valószerűséggel, részletességgel és számomra is meghökkentő újszerűséggel, meglepő erővel jelent meg a zene. És ami a legfurcsább, hogy hogyan tudtam ennyire örvendezni ennek a zenének? Ha én magam hoztam létre, vagyis az, aki vagyok, akiről tudom, hogy kicsoda, akkor hogyan tudott mégis ennyire meglepni? Arra a következtetésre jutottam, hogy nem annyira az emlékeimből, készségeimből született ez a zene, amit persze fel is vettem diktafonra rögtön frissiben, amíg el nem veszti az álom hímporát, hanem egy korlátlan alkotóerőből, amely tőlem, egyéni mivoltomtól teljesen független, de amely hihetetlen könnyedséggel képes bármire. S hogy mi a titkos vágyam? A világforradalom. Már voltak előzményei, és nem lehet kiölni az emberből. Mi az emberiség boldog jövőjének előhírnökei vagyunk. Azért jöttünk, hogy kigyújtsuk az élet lángját, és ez a láng csodálatos égi-emberi lángtengerré válva minden ember számára átélhető legyen. A zene talán a legjobb mód a lélek kigyújtására. Rajta leszünk, hogy visszavonhatatlan, örökérvényű folyamatokat indítsunk el az emberi lélekben! Eljött az az emberré válás ideje!

Grandpierre Attila (Vágtázó Csodaszarvas) interjú, A38 Magazin, 2014

„Megnyertem a lottót” – Téglás Zoli, Ignite

Két koncert erejéig visszatér Magyarországra az elmúlt 15 év egyik legsikeresebb hardcore zenekara, az Ignite - az első, hagyományos buli január 31-én lesz a Barba Negrában, másnap pedig egy rendhagyó, akusztikus fellépés következik az A38-on. Az amerikai együttes magyar származású frontembere, Téglás Zoli felhívott minket telefonon Los Angeles-ből, és izgalmas dolgokat mesélt.
 
Kinek az ötlete volt az akusztikus koncert, és mennyire nehéz átültetni az Ignite számokat ilyen formátumba?
 
Én ezeket a dalokat eleve akusztikus gitáron írom, és ha abban az eredeti változatban működik a dal, akkor már nincs sok gondunk vele. Az Ignite-tal már többször is adtunk ilyen unplugged koncerteket szerte a világon, és tervezzük egy ilyen lemez kiadását is. Más a fíling, más az energia benne, nem kell mindig zúzni meg ugrabugrálni. Szeretem az ilyen akusztikus koncerteket, nagyon személyesnek tartom őket. Ami az unplugged lemezt illeti, lesznek majd rajta új számok, meg három-négy régi dal is. Nagyon sok időmet vitte el, hogy beléptem a Pennywise-ba, majdnem öt évig voltam az énekesük. Nyolc éve már, hogy nem jelent meg Ignite lemez, és ez az én hibám. Szóval most az a terv, hogy kiadunk egy új, hagyományos albumot, utána meg jönne az akusztikus. Szeretnénk egy kicsit kárpótolni az embereket, amiért ennyit vártak ránk.
 
Utólag hogyan tekintesz vissza a Pennywise-ban eltöltött időszakodra?

Nagyon klassz volt szerintem, csak sajnos rengeteg probléma volt a hátammal, a lipcsei koncertünk után egy időre konkrétan lebénultam. Olyan fájdalmaim voltak, hogy nem tudtam felállni. Viszont a lemez nagyon jó lett, és az összes fájdalom ellenére hálás vagyok azért az öt évért. Szerencsére most már jól vagyok, és minden reggel, amikor felkelek, és működnek a végtagjaim, egészséges vagyok, és a családomban is mindenki egészséges, akkor már nagyon hálás vagyok a Jóistennek. Akkor már megnyertem a lottót. Nem volt könnyű beilleszkedni a Pennywise-ba, mert ők húsz éve együtt voltak. Ha onnan kiszeded a frontembert, az olyan, mintha megölnéd Saddam Husseint. Mindenki más elkezd verekedni. Amikor beszálltam Jim Lindberg helyére, a gitáros, Fletcher Dragge nekiállt izmozni. Általában úgy zajlottak a dolgok, hogy üvöltöztünk egymással, meg össze is verekedtünk, de aztán kibékültünk, és elmentünk vacsorázni. Szerintem azért lett jó a közös lemezünk, mert volt benne egy újszerű energia. Persze nagyon nehéz volt megírni a számokat, rengeteget szenvedtem Fletcher miatt. Egy alkalommal a vita hevében bezártam magam belülről a mikrofonszobába a stúdióban, ő meg ki akart szedni onnan, hogy megverjem. Mindezt azért, mert nem tetszett neki, ahogy az adott számot felénekeltem. Az ajtó alatt volt egy kis rés, és ott égő papírdarabokat próbált áttuszkolni. Ki akart füstölni onnan! És persze az is megtörtént, hogy lerakott egy pisztolyt az asztalra. Voltak verekedések is, és egyszer úgy visszaütöttem neki, hogy én is majdnem beszartam. Széttéptük egymást. Késelések is előfordultak, de az ilyen incidensek után is egyből jött a békülés meg a közös vacsorázás. Nagyon nehéz volt ezekkel a csávókkal dolgozni, ugyanakkor jó is volt. Végül aztán Jim visszament a Pennywise-ba, úgyhogy minden megoldódott.
 
Mennyiben más számodra egy ilyen magyarországi hazatérés, mint mondjuk 15-20 évvel ezelőtt?

A magyarok akkor tartanak össze, amikor valaki megpróbálja lenyomni őket. Manapság viszont őket csak az új iPhone, az új laptop, az új iPad érdekli. Nem a nagymama varrógépe fontos, pedig az nekem sokkal többet jelent. Évtizedek elteltével is működik, az új iPhone-odat meg két év múlva már kidobhatod a kukába. Rengeteg bevásárlóközpont épült odahaza az elmúlt húsz évben, és ezek belerondítanak az összképbe. A magyarok az utóbbi időben sajnos nagyon anyagiasak lettek. Már jobban érdekli őket a pénz, mint az amerikaiakat. Szeretnek felvágni azzal, amit megvásárolnak. A kapitalizmus tönkre fogja tenni ezt az országot. Meg mindig azon nyavalyognak a magyarok, hogy nincs pénzük. Én jártam olyan helyeken, mint Thaiföld meg Dél-Amerika, ahol aztán tényleg nagyon szegények az emberek. Ők viszont tudnak mosolyogni. Ha Magyarországon vagyok, én  mindig bámulom az épületeket, a nagyszerű vívmányokat, amiket az elődeink hagytak ránk. Ha rossz a kedvem, csak kiülök valahova egy kávéval a Duna-partra, bámulom a gyönyörű nőket, és jó kedvem lesz. Meg az épületektől is. Nekem van lakcímkártyám Magyarországon, ez az én országom. Amerikában nem lehet főzni pálinkát, és megmondom őszintén, nekem az USA olyan, mint egy buszmegálló. Rengeteg lehetőség van, és jól élnek az emberek. Nem kell attól félned, hogy lehúznak, Magyarországgal ellentétben. Viszont Amerikában turistának érzem magam. Oda járok dolgozni, Magyarországra meg élni.

Téglás Zoli (Ignite) interjú, A38 Magazin, 2015

“Egyre jobb a mi konyhánkban lenni!” - Szepesi Mátyás, Konyha

Január 31-én lép fel az A38 Hajón új nagylemeze, az Elmentek a szörnyek anyagával a hatvanas-hetvenes és az elmúlt bő tíz év garázsos-karcos gitárzenéit egyaránt idéző Konyha. Szepesi Mátyás frontembert kérdeztük.

Elmentek a szörnyek, ez a címe az új Konyha-­nagylemeznek. Milyen szörnyeket képzeljünk el? És tényleg elmentek?

A cím a saját démonjaimról szól. Volt egy pillanat 2013 szilvesztere körül, amikor egy sok éven át halogatott beszélgetés után másnap reggel felkeltem és csend volt. Nem értettem mi van. Aztán benéztem az ágy alá és konstatáltam hogy elmentek a szörnyeim. Mondanom sem kell hogy néha azért be-benéznek, de már nem annyira félelmetesek, mint előtte.

Mennyi idő alatt készültek el a dalok? Hogyan zajlottak az új album felvételei?

Elég gyorsan, kábé egy év alatt írtam-írtuk meg a dalokat. Volt egy tagcserénk 2013 őszén: Haller Dani basszusgitáros érkezése óriási lökést adott, volt olyan időszak hogy hetente megcsináltunk 1-1 újabb számot-hangszerelést valamelyik ötletemből. A felvételek a Fonó nagytermében zajlottak 2014 februárjában, az alapokat együtt játszottuk fel, mint a 60-as - 70-es évek zenekarai - ezzel kb három nap alatt kész is voltunk, a feléneklés és a keverés pedig kis részekben, hónapokon keresztül zajlott. Ez utólag jó taktikának tűnt, így lett egyszerre spontán de kellően kiérlelt a lemez.

A konyhában jó lenni, mert mindig ott van a buli ­- mennyire lett komoly, üzemszerűen működő zenekar a Konyha, s mennyire tudtátok vagy akartátok megőrizni a kezdetek felhőtlen felelőtlenségét?

Most sokkal felhőtlenebbek vagyunk mint a kezdetekkor. Egyre jobban látszik hogy tartunk valami jó felé és fantasztikus emberekkel találkozunk út közben - ez az, amire nem lehet felkészülni és hihetetlen boldogság megélni. Úgyhogy egyre jobb a mi konyhánkban lenni! Természetesen ajtócsapkodás is van néha, de ezek a helyzetek azért kellenek, hogy utána még jobban odafigyeljünk egymásra.

Mennyire hatnak rád a jelen idejű könnyűzenék, és mennyire csipegetsz a könnyűzenei múlt mindenféle rétegeiből? Mik voltak a legfontosabb zenék a lejátszódban mostanság?

Folyamatos keresgélésben vagyok a jelenben és ezzel párhuzamosan folyamatosan zajlik a múlt újraértelmezése - általában az idő mindkét síkján hasonló tematikában vagyok nyakig. Most például az izgat hogyan lehet nagyon kevés hangszerrel - mégiscsak egy trióban játszom - azonnal felismerhető, mégis változatos zenét csinálni. Úgyhogy most Lorde és Red Hot Chili Peppers (szigorúan Frusciante-era) megy felváltva. Előtte singer-songwriter-korszakom volt, akkor Ani DiFranco és Simon And Garfunkel váltogatták egymást. De az elmúlt hónapokban sokat szólt Alt-J, The War On Drugs, Alice In Chains, Sam Smith, Beck és Szabó Balázs Bandája is a lejátszómban.

Mi a helyzet a kalapokkal?

Gimnazista kattanás. A kilencvenes évek elején már mindent lehetett, kötelező volt a hosszú haj vagy az irokéz frizura és már egy rendes figyelmeztető sem járt a fülbevalóért. Ekkor kezdtem el rendszeresen kalapokat hordani, mert azt nem csinálta senki, legalábbis a Veres Pálné sárga falai között. Ettől még az sem tudott eltántorítani hogy az osztálytársaim időnként abban hozták fel a havat az udvarról a beltéri hógolyózáshoz.

Mennyire jó vagy macerás, izgalmas vagy unalmas ma Magyarországon késő­harmincas könnyűzenésznek lenni?

Amennyire jó vagy macerás, izgalmas vagy unalmas ma Magyarországon későharmincas gondolkodó és érző férfiként bármit csinálni. Minden nap egy újabb harc a körülményekkel és saját magunkkal. A zene ezen keretek közt csodálatos lehetőség az öngyógyításra.

A Magashegyi Underground gitárosa is vagy. Mit viszel innen? Mit hozol onnan?

Kibogozhatatlan. Mindenesetre nagyon egészséges hogy a kettőben teljesen más feladatom van - ott gitáros vagyok egy karizmatikus énekesnő és három termékeny dalszerző mellett, itt énekes-frontember és dalszerző vagyok - így sokkal jobban tudok mindkét csapatban arra koncentrálni, hogy azt nyújtsam, ami az adott dalba-szituációba-satöbbi a legjobban kell.

A Konyha narratív, történetmesélős könnyűzene. Mik voltak a kedvenc filmjeid és könyveid az elmúlt évben?

Filmek terén ez eddig nem az én évem, valahogy nem szippantott be semmi. Könyvfronton éppen ellenkezőleg. Murakami Haruki diétán vagyok, az ötödik könyvet olvasom tőle zsinórban - most épp a "Miről beszélek amikor futásról beszélek?" van soron, de volt Kafka a tengerparton, Szputnyik, szívecském, A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei, Birkakergető nagy kaland. Azért ki is voltam éhezve, az elmúlt 3-4 évben nagyon keveset olvastam - kivéve Ottlik Géza Hajnali háztetők-jét, amit minden évben rituálisan újraolvasok és mindig találok benne valamit, amit előtte nem vettem észre vagy nem tartottam fontosnak. És ez így történt idén is.

Szepesi Mátyás (Konyha) interjú, A38 Magazin, 2015

"Táncra perdülnek a festmények" - drMáriás-interjú
 
Január végétől február közepétől látható a Hajó kiállítótermében a hazai kulturális színtér egyik legizgalmasabb alkotója, a zenész-író-festő drMáriás kiállítása. Interjúnk.
 
Milyen a drMáriás-féle Kék Duna keringő? Elegáns, szenvedélyes? Abszurd és groteszk?
 
Mindezek elmondhatók róla. A festmények szépségükben elegánsak, felfogásukban szenvedélyesek, helyzeteikben abszurdok és mondanivalójukban egy groteszk világ lenyomatait hordozzák. Azért választottam ezt a kiállításcímet, mert egyrészt arra utal, hogy a Hajó kiállítótere a Dunán lebeg, egyik fala maga a folyó, így táncra perdülnek benne a kiállított festmények a képzelőerőnk jóvoltából, s az álmainkkal és a rémálmainkkal keringőzve új vizekre visznek. Másrészt utal arra a vágyott naiv csodavilágra, amelyben mindenáron szeretnénk magunkat látni és tudni, mondjuk egy csodálatos keringő gyönyörű főszereplőiként, még akkor is, ha naponta ezerszer derül ki annak pont az ellenkezője.
 
Mi a kiállítás tematikája?
 
A szépség élvezete és a félreértés öröme egyszerre. Egy képzőművészeti napló újabb darabjait láthatjuk majd, ahol egy-egy képen hétköznapjaink hősei keverednek nagy festőművészek neves stílusaival. A kiégett gyilkos Charles Manson elveszik De Chirico metafizikus terében, Vona Gábor olyan buliba téved, ahol hegedülnie kell a háztetőn, Brezsnyev felfedezi magának Amerikát, Ferenc pápa okos-telefont kap ajándékba, hogy ingyen telefonálhasson a mennybe, egy hajléktalan feje beékelődik Piet Mondrian vitrázsának a közepébe, Titót Scheiber Húgó műtermében szabadkőművessé avatják, Trockij jógázva visszanéz a túlvilágról, Soros György befektetési lehetőségeket keres a Mártélyi Nemzeti Parkban és így tovább.     	
 
Mennyi ideje és milyen munkamódszerrel dolgozol a kiállítás anyagán?
 
A festmények egy része tavasszal és a nyáron készült, valamint most januárban, mert szeptember elejétől december végéig nem festhettem, mert minden időmet egy festészetről szóló regény megírására fordítottam.
 
Zenélsz, írsz, festesz, szerkesztesz. Hogyan élnek benned ezek az alkotók együtt? Hol kezdődik az egyik és hol végződik a másik? Netán szimbiózisban, egymásra hatva? Milyen az ágendád, egyik munka követi a másikat vagy ahogy az ihlet diktálja?
 
A zenélés állandó jelleggel van jelen az életemben, ez a legfontosabb szelep. S ha koncertezésről beszélünk, akkor az nemcsak zene, hanem irodalom, színház, happening, performansz, utazás, barátkozás, élményszerzés is egyben. Sokat festek, de ha prózát írok, akkor azt felfüggesztem, mert vagy az egyikben, vagy a másikban tudok csak alkímiai laboromban egyszerre elmélyülni. A többi dolog pedig üdítő töltelék a napjaimban: kritikák írása, szerkesztés, család, barátok, események.
 
A Tudósok nem rég mutatta be legújabb lemezét. Hogy néz ki a zenekar 2015-ös éve?

A zenekar fantasztikusan vitális fázisát éli, amelyben minden koncert, próba, felvétel igazi katartikus örömet szerez mindenki számára. Szeretnénk minél többet játszani, s minél több mai fiatalhoz eljuttatni azt a vad, kíváncsi, kísérletező és vidáman őrült felszabadító zenei felfogást, melynek egyik utolsó képviselői maradtunk, s amely ma ugyanolyan friss, fontos és hiteles, mint azelőtt.	
 
Melyik az az utolsó öt művészeti és/vagy popkulturális teljesítmény (film, könyv, lemez, színházi darab, kiállítás), ami nagy hatással volt rád?
 
Film: Éjféli féreg. Könyv: Michel Houellebecq - A térkép és a táj. Lemez: Lydia Lunch Retrovirus - Ugexplode, Színházi darab: Pintér Béla - Titkaink, Kiállítás: Georg Baselitz életmű-kiállítása Bécsben.
 
Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?
 
Álmom, hogy több festményt adjak el, mint amennyit megfestek. Rémálmom, hogy ez megvalósul, s akkor majd elhagy az ihlet. Így a titkos vágyam nem más, minthogy maradjon minden úgy, ahogy most van.

drMáriás interjú, A38 Magazin, 2015

Lajstrom: Margaret Island
 
Kik?
 
A zenekar magját Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alkotja, így hárman írjuk a dalokat, koncerteken pedig kiegészülünk egy teljes zenekari felállással, Simó Marcell (zongora), Verók Tamás (gitár), Gerendás Dani (dob, The Biebers) és alkalmanként Sárkány Berci (ütőhangszerek, Mary Popkids) is csatlakozik.
 
Mit?
 
A magyar zenei életben még kevésbé megtalálható akusztikus, folkos popzenét játszunk. Itthon nem igazán kerültek még előtérbe ezt a zenei irányzatot képviselő előadók – annak ellenére sem, hogy nyugaton ennek ismét elég nagy hagyománya van (lásd Ben Howard,Damien Rice,The Luuminers stb..)
 
Hogyan és mikor?
 
Mindhárman sok emlékkel kötődünk a Margit-szigethez, szerelmek, séták, bulik. Az első dalunk is a szigeten született Soaked in life címmel. Ehhez Bródy Jánostól kaptunk magyar szöveget. Dalainkat a Petőfi Rádió is rendszeresen műsorra tűzi. Imádunk utcazenélni, szeretjük a spontán felállásokat is, így stúdióban és koncerteken mindig egy kicsit más felállással játszunk. 2014 őszén megnyertük a Hangfoglaló Magyarország országos tehetségkutató versenyt, Bálint pedig az év zenei felfedezettje lett. A debütáló koncertünk az A38 hajón volt, a Konyha zenekar társaságában. Sok örömteli pillanatban, koncertben, sikerben volt részünk a zenekar alig több mint 1 éves megalakulása óta.

Példaképek?
 
Nehéz kiemelni egyet-kettőt, sok nagyszerű zenész alkot műfajon belül, akikre felnézünk.
John Mayer osztatlan sikernek örvend a zenekarunkon belül. Neki biztos szorítanánk helyet a bandában. Példaértékűnek tartjuk a Mumford and Sons,a The Lumineers vagy a Passenger produkcióit. A The Paper Kites-nek egyszerű, mégis magával ragadó és természetes vizuális megjelenése van. Hosszan sorolhatnánk, olykor a közönségünknek is meglepetést keltő előadókat, akiknek szívesen hallgatjuk dalaikat. Ilyen Viki nagy kedvence Jessie J vagy a turné buszban állandó közreműködőnk, a Radiohead.
 
Kivel lépnétek fel az A38-on?
 
Kiegészítve a fent már említett előadók névsorát, ide soroljuk a közeljövőben fellépő Finket vagy a közelmúltban Magyarországon koncertet adó George Ezrat.  Selah Sue-t is szívesen látnánk a hajón backstage közelségben.
Hazai előadók tekintetében Szabó Balázs Bandája kimagasló minőséget képvisel, nagy kedvencünk Balázs és munkássága. Péterfy Boriékkal és a Magashegyi Undergrounddal is szívesen osztozkodnánk egy színpadon!
 
Tervek, álmok, rémálmok?
 
Nagy erőkkel dolgozunk az első lemezünkön, amely várhatóan nyár elején jelenik meg. Áprilisra tervezzük első önálló koncertünket, amely egyben egy egész estés folk est is lesz. A terveinkhez elengedhetetlen, hogy a közönség széles körben találkozhasson velünk. Tavasszal járjuk a vidéki klubokat, utcazenélünk, majd nyáron belevetjük magunkat a fesztiváléletbe. Ambiciózusak vagyunk mindhárman, nyitottak és szeretjük azt érezni, hogy bármire képesek vagyunk,úgyhogy ha tervekről van szó határ a csillagos ég.

Margaret Island interjú, A38 Magazin, 2015

"Üdvözlettel, Batman" - Papp Szabi, Supernem

Az egyik legdögösebb hazai rockzenekar szuperenergikus frontemberét kérdeztük, hiszen együttese március 28-án, a Headbengs társaságában koncertezik az A38-on
 
Tudományos fantasztikus pop című nagylemezetek hozta el a zenekar áttörését. Hogyan készült az azt követő album, a Túl a frekvencián, a már minden bizonnyal létező elvárások mellett, és hogyan teljesített az elmúlt nagyjából egy évben az új nagylemez anyaga a koncerteken. Mesélj nekünk az alkotói folyamatról és lemez utóéletéről.

A Túl a frekvencián az ötödik Supernem lemez. Az elgondolás az volt, hogy a négy lemez koncertanyagát, a válogatott és felépített koncertműsort még jobban kilőjük a francba. A lemez hangzása, stílusa is arra "hegyeződött" ki, hogy viszonylag lassú tempókkal intenzíven toljuk magunk előtt a levegőt. Nem volt mérvadó, és nem is foglalkoztunk vele, hogy mit szólnak a rádiók, vagy a közönség - tudtuk , hogy eggyel nehezebb, többször-hallgatós anyag készül. A felállás technikailag, producerileg ugyanaz volt, mint a Tudományos, fantasztikus pop esetében: Takács Zoltán Jappán és az aBnormal stúdió. A változást az jelentette, hogy a budapesti Rocksuli segítségével, a bázisukon két hónapra kibéreltünk egy nagy termet a hozzá illő hangosítással, és mindenki hozott magával a demók készítéséhez alkalmas hangszereket, kütyüket. Festői volt az egész. Mindennap munkahely, vagy rock-szakkör jelleggel gyűltünk össze és toltuk ameddig  volt arcunk. Számomra az eddig írt Supernem-dalok top ötös listáján két dal ezen a lemezen szerepel. A közönség reakciója vegyes volt. Sokan Hova megy ki?-ket vártak és azt a popos, bemondásos hangulatot, ami nagyon jól sikerült az előző lemezen. Itt azonban másról van szó. Ez egy koncertre írt lemez és jól is működik, színesebb lett a program. Nem csak az, hogy lettek új dalok, amiket lehet ordítani, hanem ez az anyag meglöki a koncertet és megmutatja a zenekar progresszív oldalát. Minél többet játsszuk a számainkat, annál jobban formálódnak a koncertek hangulatához.         	

Nem mindig szerencsés dolog egy lemez címe felől érdeklődni, de most mégis megkérdezzük: mi van túl a frekvencián?

A Túl a frekvencián egy olyan dalnak lett volna a címe, amelyik a negyedik lemezre készült, végül azonban lemaradt arról. Ez az album számomra a már megjelent lemezeinket, a zenekar munkásságát összefoglaló munka. Eddig rezegtünk egy szinten, és körülöttünk minden, majd eljutottunk zeneileg ide, egy túlvezérelt valósághoz, ami túl van a frekvencián.

Szívesen és nem is kevésszer veszel részt speciális projektekben vagy dolgozol mások dalaiban vagy lemezein. A jó szíved vagy a kalandvágy visz ilyenkor ezekre az utakra? Várható-e valami hasonló új és különleges mostanában?

Minden gondolatom, mozdulatom, véleményem, ötletem a zenéhez kapcsolódik vagy az azt kiszolgáló és felhasználó vizuális dolgokról szól. Ezt tudják rólam az emberek, a zenésztársak, és elég sok meghívást kapok lemezekre, projektekbe, csináljunk fasza cuccokat jeligére. Próbálom kordában tartani a dolgot, nem vagyok az a minden áron én, és csak én típusú arc. A Supernem mellett egy nagyon kedves és komoly dolog van még, a Soerii&Poolek. Fantasztikus élmény együtt dolgozni a srácokkal és szarni mindenre. A mai napig nem tudom ki-kicsoda. Készül az új lemez és átütő lesz!
 
Adj nekünk tippeket! Mondj jó zenekarokat, lemezeket, filmeket, könyveket, melyek az utóbbi időben hatottak rád! 

Nem nagyon vagyok napra kész. Például idén magamra szóltam és átnyálaztam az idei magyar fesztiválok line-up-ját és találtam egy-két frankó bandát, de nem ástam bele magam egyikbe sem. Mindig a régi korszakalkotó zenekarok indítanak be, és sportszerűen újraélem egy-egy lemezzel azt az időszakot, amikor megtekerték a fejemet! Most Smashing Pumpkinbst , Jane's Addictiont hallgatok, ha zúzni akarok, és régi punk dokumentum-filmeket nézek - '70-es évek New York, Detroit. Lenyűgöző!
 
Kérjük, ajánld az A38 közönségének néhány mondattal koncertetek vendégét, a veletek zenében is, attitűdben is rokon Headbengs zenekart.

Nos, a Headbengs. Annyira power amit csinálnak hárman, hogy az embernek zenélni támad kedve! JEEEEEEE! Nagyon értik a dolgukat, és azzal az őszinteséggel, amivel színpadra mennek, meg is zabálják a közönséget oda-vissza. Nagy reményeket fűzök hozzájuk, odafigyelünk a srácokra, és ti is figyeljetek!

Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?

Az álmaimért rengetet dolgozom és gondolkozom, miközben rájövök, hogy most történik meg mindaz, amin gondolkozom és agyalok, és most élem azt, amiről azt hittem, hogy az egyetlen álmom. Nagyon szerencsés embernek tartom magam, nagyszerű embereket, nagyszerű emberekkel dolgozom, és imádom, amit csinálunk. Mindig ezt akartam. Ami a rémálmokat illeti, tele vagyok velük - a sok kib­­*szott film teszi, amiket annyira szeretek. Üdvözlettel, Batman.

Papp Szabi (Supernem) interjú, A38 Magazin, 2015

“Mindig valami különlegeset akarunk nyújtani” - Csorba Lóránt, VAN filmzenekar, Lóci játszik

Április 22-én két rokon együttes, az elmúlt évek egyik legfontosabb hazai filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan alkotói köré épülő, a filmhez lazán-szorosan kapcsolódó dalokat előadó VAN filmzenekar és a közös pont, interjúnk alanya, Csorba Lóránt dalszerző-énekes “grand bandje”, a Lóci játszik lép fel az A38 Hajón. 

A VAN című film mellé egy tulajdonképpen teljes értékű filmzenelemez, egy gyakorlatilag önálló lemezként értelmezhető album készült. Kezdettől ez volt a szándékotok, vagy menet közben alakult így?

Amikor Gábor (Reisz Gábor, a rendező - a szerk.) először megmutatta a dalokat, melyeket Áronnal (Ferenczik Áron, a főszereplő - a szerk.) demó formában felvettek, még nem tudta, vajon fognak-e ebben a formában szerepelni a filmben, vagy valahogy másként kapcsolódnak majd az elkészült mozihoz. Csak annyit tudott, hogy amikor nem ment a forgatókönyvírás, akkor elővette a gitárját, és dalokat írt. Ezt a hibridet kellett szétszőrözni: így maradt végül csak az Ez van a film végén, és az összes többi a lemezen.

Kik dolgoztak a VAN dalain? Egyszeri alkotóközösség, kollektíva ez a társaság, vagy a jövőben is terveztek közös munkát?

Menet közben alakult ki a csapat. Gabi az elejétől fogva azt szerette volna, ha csak azok zenélnek a lemezen, akik vagy készítői vagy szereplői voltak a filmnek. A keménymagot először Áron és Gábor, később Gábor és én, majd végül a Rolanddal (Lukács Roland, a film szereplője - a szerk.), Zsófival (Tálas Zsófia, vágó - a szerk.) és a Studio Einz tagjaival kiegészült csapat jelentette, akik először csak a keverést és a felvételeket készítették, majd teljes értékű tagokká váltak.

Ami a lemez tematikáját illeti, mennyire a filmtől függetlenül, vagy a film kontextusában és/vagy szolgálatában születtek a dalok? Mennyit számított vagy mit jelentett az, hogy nem csak a rendező, Reisz Gábor, hanem a főszereplő, Áron, és te is filmes képzésben részesültetek?

A filmes képzés annyiban segített, hogy bele tudtam képzelni a készülő zenéket a filmbe, tudtam, hogy a mozgókép szolgálatába kell állítani ezeket a zenéket - de a "popzenészi vénám" persze végig önmagukban (is meg)álló szerzeményeket kívánt. A dalok összerakásának folyamata is egészen izgalmas és szemöldökfacsarós volt, inkább hangszíneket váltásokat próbálgattunk sokat; Gabi úgy instruálta a hangszereket, mintha színészeket instruálna a kamera mellől.

Hogyan készültek a felvételek? Stúdióban vagy inkább személyes terekben, a mostanában sokat emlegetett hálószoba-pop hangulatban?

Két fő helyszínen zajlottak a felvételek: A Studio Einz egykori főhadiszállásán a Tátra utcában, ami egy egészen szürreális kávézó alatt található, illetve Einz-ék kihelyezett nyári szuperlakjában, Kismaroson. Ezért hallani néhány dalban kedves madárcsicsergést.

Terveztek-e további VAN-koncerteket Budapesten kívül is? Lesz turné? Lesznek fesztiválkoncertek?

Nem toljuk aktívan, ez igazából nem egy klasszikus értelemben vett zenekar - ezért is neveztük filmzenekarnak. Nem akarjuk "szétjátszani" magunkat, ugyanazt a repertoárt sokszor lenyomni a nézők torkán, hanem mindig valami különlegeset akarunk nyújtani, hogy eseményszámba menjen egy-egy ilyen fellépés. Az egyetlen nyári fellépés, amiről tudok, az a Bánkitó fesztiválon lesz.

Te vagy a közös pont a VAN filmzenekar és az este másik fellépője a Lóci játszik között. Utóbbi a te dalszerző-énekesi produkciódból nőtt ki zenekarrá. Mennyi ideig tartott és hogyan zajlott ez a folyamat?

Négy éve kezdtem el egy szál gitárral kocsmákban belekiabálni a vendégek fülébe a saját dalaimat, és ez a havonta 10-15 fő egy évvel ezelőtt már 100-150 főre duzzadt. Szeder-Szabó Kriszti állandó partnerré vált, de rá kellett jönnöm, hogy még így is csak egy izgalmas kísérlet az akusztikus vonal, és nem az a forma, ahogy a dalaimat hallani szeretném. Ezért döntöttem amellett, hogy összeszedem a legjobb zenészhaverjaimat, és csinálunk egy "grand bandot".

Mikor jön az első Lóci játszik-lemez?

Április 22-én, ezen a koncerten lesz a lemezbemutatónk, így nagyon remélem, hogy egy kicsivel előtte már bele lehet majd hallgatni az anyagba. Január másodikán kezdtük a felvételeket, és a múlt héten raktuk le a pengetőt. Most a keverés zajlik, rendkívül izgalmas.

Kedvenc lemezeid, filmjeid, könyveid mostanában?

Sok Los Hermanos-t hallgatok: ők a brazil Kispál, a legjobb dolog, ami történt az MPB-vel (Música popular brasileira - a szerk.). Kár, hogy már nem aktívak. Könyvek terén mindig le vagyok maradva, most Vörösmarty-nál tartok, a Zalán futását fejezem be, elég megterhelő.

Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?

Egy slágert írni, de nem egyslágeres zenekarnak lenni. Titkos vágyam, hogy álmomban találkozzak a Beatles összes tagjával és eljátsszuk a Get Backet.

Csorba Lóci interjú, A38 Magazin, 2015

"Kicsit félek a teknősöktől" - Kamau Makumi // Mary Popkids

Nemrég szólóban, dalszerző-énekesként lépett fel, május 1-én zenekarával, a Mary Popkids-zel zenél az A38 Hajón Kamau Makumi. A monstre majálisról és együttesről kérdeztük.  

Egész estés, több helyszínes, monstre majálist szerveztetek a Hajóra. Honnan jött az ötlet? Hogyan állítottátok össze a fellépők listáját?

Alapvetően szeretünk a saját koncertjeink/estéink “kurátorai" lenni, azaz szeretjük mi kitalálni, hogy ki legyen az előzenekar, kik DJ-zenek. Olyanokat szoktunk elhívni, akiket mi is nagyon szeretünk. Az új négyszámos kislemezünk május 1-én jelenik meg, így akkora beszéltünk meg időpontot a Hajóval. Ilyenkor már nyitva van a tetőterasz is, és a majálisból adódóan adta magát, hogy valami szokatlant csináljunk. Május elején jelenik meg a Balcony TV-s videónk is, így összedugtuk a fejünket a Balcony-s srácokkal és kitaláltuk, hogy ők csinálják a tetőterasz programját, mi pedig a nagyteremét és az egész átjárható lesz egy belépővel. Egy kis fesztiválhangulatot szeretnénk teremteni, ahol rengeteg izgalmas projekt bemutatkozik, majd az egész egy házibuliba torkoll.

Egy év telt el a Nagy-szín-pad című tehetségmutató óta, melyet megnyertetek. Mi történt veletek az elmúlt 12 hónapban? Milyen konkrét hatását láttátok, látjátok a győzelemnek?

Az elmúlt évben nagyon sok minden történt, főleg koncerteztünk. Tavaly 64 koncertünk volt, majd idén januárban ünnepeltük az 5. születésnapunkat az A38-on, ahol egy szimfonikus kvartettel kiegészülve játszottunk. Ezt követően pihentünk egy kicsit, majd nekiálltunk a kislemez stúdiómunkálatainak. Elhatároztuk, hogy idén csak olyan helyeken játszani, amelyek technikailag képesek befogadni a 8 fős kis zenekarunkat, valamit a vizuált és igyekszünk nem kompromisszumokat kötni ilyen téren. A versenyben való részvétel generálta hype elég jól jött, jelentősen nőtt a koncertmeghívások száma, így tudunk válogatni, illetve jó helyre került a pénzdíj is. Csináltunk egy új próbatermet a Keleti Blokkban, ahova a házi stúdiónkat is beköltöztettük, így nyugodtan tudunk dolgozni.

Ugyancsak nagyjából egy éve jelent meg a zenekar első nagylemeze, a The Blue Inside. Elégedettek vagytok a végeredménnyel? Azt mondjátok, a stílusotok future pop. Mi is ez a future pop valójában?

A lemezzel nagyon elégedettek vagyunk, nagyon bejött a közönségnek és a szakmának is. A visszajelzések és a hallgatottság is kiemelkedő. Ezt a lemezt viszonylag hosszú idő alatt raktuk össze, sok számot már jóval a megjelenés előtt játszottunk koncerteken. A future pop egy mentalitás, amivel azt jelemezzük, hogy próbálunk előremutató dolgokat csinálni, kísérletezni és valami olyat adni a lemezeken és koncerteken is, amit még talán nem láttak az emberek. Folyamatosan fejlesztjük magunkat és a hangszerparkunkat is. Próbálunk olyan vizuális megoldásokat találni a klipekhez, amelyek szintén illeszkednek ehhez. És ebbe persze az is belefér, hogy néha valami nem úgy sikerül, ahogy azt tervezzük. De aki dolgozik, az hibázik is.

Mi történik e pillanatban a Mary Popkidszel? Melyek az idei év további legfontosabb eseményei?

Jelenleg a kislemezen és csomó klipötleten dolgozunk. Persze azért koncertezünk is, de igazán május 1. után indul be a szezon. Most a lemez mellett a koncertműsor összerakásán fogunk dolgozni. Illetve szervezés alatt áll az első európai turnénk, amely remélhetőleg az év vége előtt megvalósul, többek között az A38 együttműködésével. Az egyik legfontosabb esemény ez a május 1-ei megmozdulás lesz, aztán persze vannak kedvenceink a fesztiválszezonban, mint pédául a Fishing on Orfű. De idén egyik nap mi nyitjuk a VOLT-on a B Nagyszínpadot, oda például ismét szervezünk egy közös PopKids buszt a rajongóknak és a barátoknak, meg persze a strand fesztiválos koncertet is mindig top 5 a nyáron. Idén pedig szervezünk egy különleges nyárzárót is a Balcsin. De ez még titok.

Dalszerző-énekesként felléptél szólóban is, és gyakran kollaborálsz másokkal. Tervezel a Mary Popkidsen kívüli dalszerzői és/vagy dalszerző-énekesi pályát vagy tevékenységet?

Igen, mostanában csinálgatok reklámzenéket, filmzenét, illetve van néhány együttműködés is. Most jelenik meg egy közös dalunk a Zagarral, amit egy készülő magyar filmhez csináltunk. Részt veszek Fehér Balázs lemezének írásában is, ebben most kezdődnek az előkészületek. Illetve én csináltam a Hegyalja Fesztivál a promózenéjét is. Egyedül nem szoktam koncertezni, a Petőfi TV most startoló koncertsorozata egy kivételes alkalom volt, de olyan sorozatokra, mint a Random Trip nagyon szívesen járok. Az időm nagyrészét leköti a zenekar és ez jól is van így. Szívesen dolgozom másokkal is, de csak ha belefér. Mindezek mellett próbálom kitanulni a “producer-szakmát”, így egyre több időt töltök a stúdióban.

Adj nekünk tippeket! Mondj jó zenekarokat, lemezeket, filmeket, könyveket, melyek az utóbbi időben (hónapokban, egy-két évben) hatottak rád!  

Hát, nálam Kanye West nagy kedvenc, mind zenében, mind vizualitásban és zenei koncepciókban. Sokat hallgatok még Jamie Lidellt, Chance The Rappert, James Blake-et, Kendrick Lamart, Drake-et, Alt-J-t. Új felfedezettjeim között van Petite Meller, Raury, a Young Fathers, Banks, Hozier - és még százat fel tudnék sorolni. Szerintem az utóbbi években egyértelműen a hip-hop és az elektronikus zenei stílusok voltak azok, amelyek újításokat hoztak a zenei szcénába és hatással voltak szinte minden stílusra. Van 2-3 jóbarátom, akikkel folyamatosan küldözgetjük egymásnak a menő zenéket, filmeket, sorozatokat. Filmben az utóbbi idők kedvence a Birdman volt. Nagyon szeretem a sorozatokat is - Better Call Saul, Mad Men, House Of Cards, BoJack Horseman, Black Mirror. Könyvekből jelenleg Russel Brand Revolution című könyvét bújom egyfajta anarchista/hippi/forradalmár világképet rajzol meg. Szuperizgi.

Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?

Kicsit félek a teknősöktől.

Kama (Mary Popkids) interjú, A38 Magazin, 2015

"Erre tettük fel az életünket" - The BlackBirds-interjú

Május 8-án a sok emblematikus Beatles-album közül kettőt ad elő fúvósokkal és vonósokkal kiegészülve az A38 Hajó fedélzetén a BlackBirds Beatles emlékzenekar (egész pontosan az utolsó kettőt: az Abbey Roadot és a Let It Be-t). Beatles-rajongásukról együtt és külön-külön meséltek.

Mindannyian gyerekkorunk óta zenélünk itt-ott, de együtt 2004 májusában koncerteztünk először, tehát idén vagyunk 11 évesek. Bármilyen furcsa is, de 2004-ben nem volt ám trendi a Beatles itthon. Sőt, az élő zenélés sem annyira, akkoriban alig volt klub, vagy ami volt az is a bezárás szélén táncolt. És mi akkor kezdtük el. Kicsit szembeszélben haladtunk, de nyomtuk, mert imádtuk! Mostanra azonban ennek lett  kultúrája és újravirágzása. Szóval a lényeg, hogy most trendi a romkocsma is és trendi Beatlest játszani, de mi nem ezért tesszük. Sosem ezért tettük, hiszen akkor is ezt játszottuk, amikor mindenki „fújolt” a Beatlesre. Erre tettük fel az életünket és kész. 

Ha visszanézünk, nagyon jól haladtunk szépen, szisztematikusan. Mostanra elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag minden álmunkat valóra váltottuk a The BlackBirds-szel. Persze folyamatosan keressük az újabb lehetőségeket és az újabb kihívásokat, melyeket ugyanolyan lelkesen élünk meg, mintha csak az első évünkben lennénk. 

Mi voltunk az első magyar banda, akik meghívást kaptak a legendás liverpooli Beatles-fesztiválra, ahol háromszor is voltunk már. Végigturnéztuk Európát, játszottunk Európa legnagyobb Beatles-fesztiváljain, jártunk Kanadában is, játszottunk már Tony Curtisnek, voltunk két Ringo- és tíz Paul McCartney-koncerten és a dobosunkat Ringo Starr személyesen fogadta az öltözőjében a 2011-es budapesti fellépése előtt. Idén remélhetőleg elérjük a 800. koncertünket. Arról nem is beszélve, hogy május 15-én nyílik Egerben egy egyedülálló Beatles Múzeum, melynek a hivatalos zenekara a BlackBirds. Szóval jól vagyunk.

Emlékzenekarban (mert hangsúlyozzátok: nem feldolgozás-együttes vagytok) játszani másfajta kaland, mint időről-időre új dalokat írni és azokat előadni. Mi adja esetetekben a friss és még frissebb izgalmakat? Több ez, mint szerepjáték vagy nem is kell, hogy több legyen annál?

Nem dolgozunk fel. Mi színpadon megidézzük a Beatles dalait. A célunk, hogy úgy adjuk elő, ahogyan ők elképzelték és feljátszották. Persze mi nem ők vagyunk, így pont olyan sosem lesz, és sosem lehet, de törekszünk az autentikus hangzásra. Éppen ezért is vagyunk időnként öten. Mert igaz, hogy a Beatlesben négy tag volt, de csak a színpadon és az is csak 1966 augusztusáig és mondjuk ez idő alatt is csak 40-50 dalt játszottak el életművükből. Az utolsó fellépésükön, a „tetőkoncerten” már öten léptek fel. Arról nem is beszélve, hogy ott volt nekik George Martin, aki rengeteg dalukban közreműködik a lemezeken. Plusz ott volt az a lehetőség is, hogy stúdióban rájátszottak az elkészült dalokra még egy-két gitársávot, csörgőt, vokált, zongorát, hegedűt, fúvóst. És akkor máris nem négy ember szólt a felvételeken, hanem tíz vagy ötven. Szóval mi úgy gondoljuk, hogy nem feltétlenül attól autentikus egy Beatles emlékzenekar, mert négyen vannak, hanem attól, hogy minél hitelesebben és teljesebben adja vissza a Beatles lemezeinek, dalainak hangzását.

A még frissebb izgalmakat azok a tematikus koncertek adják, melyekkel időnként előjövünk. Van korai Beatles műsorunk gombafejes dalokkal. Van akusztikus azaz unplugged szettünk, van pszichedelikus műsorunk az elszállós és izgalmas dalokkal - melyet már kétszer láthatott a közönség az A38-on is.

Ami zeneileg nekünk a csúcsot jelenti az az egyedülálló indiai műsorunk, melyet Ravi Shankar szitárművész egyetlen európai tanítványának zenekarával, a Calcutta Trióval viszünk közösen színpadra. A műsorban George Harrison szitárra és egyéb indiai hangszerekre írt Beatles dalai és a Beatles utáni szólókarrierjének legjobbjai kaptak helyet.

És végül – de nem utolsó sorban - van egy különleges színdarabunk is, melyet Mikó Istvánnal közösen hoztunk létre. Itt epizódszerűen életre kelnek a Beatles-dalok sztorijai is. Úgyhogy ezek elég izgalmat kínálnak nekünk és Közönségünknek.

Hogyan állítjátok össze koncertjeitek számsorrendjét? Tematikus műsorokban gondolkoztok vagy általában besztof-programokban utaztok, több periódusból szemezgetve? Netán más és más koncerthelyszínekre és alkalmakra más és más dalokat visztek? Hogyan igazítjátok az emlékzenekar esetében különösen fontos külsőségeket az aktuális számsorrendhez?

Az „átlagos” koncerteken - ahol olyan közönségnek játszunk, akik nem feltétlenül elvetemült Beatles rajongók, de szeretik a Beatlest – ott a legismertebb és legjobban befogadható dalokat játsszuk el, ezt Best Of-nak is nevezhetjük. A tematikus koncerteken pedig a kevésbé játszott, vagy élőben egyáltalán nem játszott ínyencségeket próbáljuk visszaadni élőben. Így az tuti, hogy a pszichedelikus BlackBirds koncerten nem fog felcsendülni a Love Me Do.

Külsőségekben pont annyira hozzuk vissza a Beatlest, hogy még ne legyünk nevetségesek. De fontosnak tartjuk a színpadi megjelenést, és a színpadképet, és nem a majmolás miatt, ahogy sokan gondolják, hanem, hogy ezzel is felidézzük a kor stílusát és hangulatát, mert öltözködésben is imádjuk a hatvanas éveket. Így vannak olyan ruháink is, mint nekik – több szett is. De ennyi. Nem fésüljük „gombára” a hajunk és nem ragasztunk műbajuszt a Bors Őrmesterhez.

Az A38 Hajón a Let It Be és az Abbey Road nagylemezek anyagából összeállított speciális műsorral léptek fel. Miért pont erre a két lemezre esett a választás?

Igazából nagyon régóta el szeretnénk játszani az utolsó két Beatles-lemezt. Most végre úgy álltak a csillagok, hogy összehoztuk. És nagyjából abban egyetértünk a bandában, hogy az Abbey Road a legjobb Beatles-lemez – a többivel együtt. És most már elértünk ahhoz az állomáshoz, hogy a világ egyik legjobb és zeneileg igazi kihívást jelentő albumát is színpadra vigyük. 

Mi csak akkor játszunk el egy Beatles-dalt színpadon, amikor úgy érezzük, hogy eljött az ideje, és korlátainkhoz mérten profin el tudjuk játszani. Ha ezt tíz évvel ezelőtt tesszük, akkor biztos nem lett volna ennyire kiforrott és ennyire egyben.

Ha lenne a Beatles történetének három elkapott kulcspillanata, ahová láthatatlan emberként visszarepülhetnél, melyek volnának ezek?

Hoffmann György: Én baromira ott lennék egy 1960-as hamburgi koncertjükön, aztán megnézném testközelből, amikor John és Paul együtt írja éppen az In My Life-ot és a Magical Mystery Tour-buszon is ott lennék. De ha visszarepülhetnék ’62-be, akkor nyitnék Ringónak egy fodrászszalont, én meg dobolnék a Beatlesben.

Hajba Imre: Amikor ’57-ben Paul elénekli John-nak a Twenty Flight Rockot, amikor Ringo a stúdióban feljátssza a Love Me Do-t, és a "tetőkoncert"!

Dobos László: Talán az, amikor Harrison megjegyzi George Martin kérdésére - hogy mondják meg, mi nem tetszett az első stúdiózás során -, hogy neki
Martin nyakkendője nem tetszett. Aztán mondjuk, érdekelne az Abbey Road masteringje is, meg persze bármelyik élő Beatles-koncert.

The BlackBirds interjú, A38 Magazin, 2015

"Beleharapunk az életbe és meglátjuk, mit kezd velünk" - Margaret Island-interjú

A hazai zenei színtér egyik ifjú reménysége - a zenekar, melynek egyik szövegét maga Bródy János írta - a folkos indie-s gitárpopban utazó, hamvas Margaret Island, melyet ezen az estén is minden oldalról víz ölel majd körül, s mely ráadásul teljes nagylemezét bemutatja a Tetőteraszon. Interjúnk.

Meséljetek a kezdetekről, hogy találtátok meg egymást?

Lábas Viki: Először Balatonbogláron találkoztunk egy tehetségkutatón, ahol a fiúk és én is az előző zenekarommal léptünk fel, itt figyeltünk fel egymásra. Majd mikor kiváltam a zenekarból Bálint keresett meg, hogy lenne-e kedvem velük együtt zenélni, mert az ő gimis zenekaruk is elfáradt. 2013 őszén kezdtünk szobapróbákat tartani Bálinttal, majd decemberben csatlakozott Kristóf is. Rögtön egy hullámhosszra kerültünk a fiúkkal és nagyon gördülékenyen ment a közös munka, egyfelé húzott és húz azóta is a fejünk, így elég erős triumvirátus alakult ki, ami egyre szebb emlékekkel bővülve erősödik és növekszik.

Mik voltak a fő hatásaitok a zenekar indulásakor?

V: Én személy szerint népzenei- és pop-rock-közegből jöttem. A népzenei hatások kicsit jellemzőek is maradtak a zenénkre. Mindhárman akusztikus zenét hallgatunk és igényesebb popzenét. Például: Passenger, Mumford and Sons, John Mayer, Ed Sheeran, Gabriel Aplin, Tom Odell, James Bay. A zenénket pedig úgy szoktuk definiálni, hogy british folk-pop a magyar folk-poppal vegyítve. Nagyon szeretjük az angolszász zenét és szívesen merítünk belőle.

Az, hogy korábban játszottatok már különböző zenekarokban, megkönnyítette vagy épp megnehezítette az indulást?

Füstös Bálint: Azt gondolom, hogy mindenképpen segített, hiszen a korábban megszerzett tapasztalatainknak hála nem kellett ugyanazokat a plusz köröket megtennünk, amikkel egy kezdő zenekar mindenképpen szembesül a pályája elején - és ami valahol elengedhetetlen is a továbblépéshez.
V: Emellett pedig az évek során megszerzett kapcsolati tőke is segítségünkre volt. Talán abban segített, hogy mind hárman végig jártuk a ranglétra alsó fokait és nagyon tudjuk mai napig értékelni, ha egy jobb helyen/fesztiválon lépünk feli. Talán a pár év tapasztalat még abban segít, hogy ne essünk bele ugyanazokba a hibákba, amiket már elkövettünk.

Mit gondoltok, miért inkább külföldön népszerű a rátok is jellemző, akusztikus-folkos popzene, miért nem tudott itthon nagyobb teret nyerni magának?

Törőcsik Kristóf: Több zenész is mondta már nekünk, hogy bár itthon egyáltalán nem mai és nem trendi az, amit képviselünk, mégis irigyelnek bennünket amiatt, hogy nem a piaci igényekhez igazodva alakítjuk zenénket, hanem ösztönösen magunkat próbáljuk megmutatni a dalainkban – ehhez talán valóban kell némi bátorság.
B: Számunkra nyilvánvaló volt, hogy külföldön ennek a stílusnak nagy létjogosultsága és masszív rajongótábora van. Úgy láttuk, hogy még egy árnyalattal gazdagodhatna a magyar zenei élet és az eddigi visszajelzések alapján az igény abszolút megmutatkozik erre.

Több interjúban is hangsúlyoztátok, hogy nagyon szerettek utcazenélni. Mit gondoltok, ez valamilyen formában visszaköszön a zenétekben? Mennyiben más így zenélni, mint például egy koncerten?

K: Mindig nagy élmény számunkra az utcazenélés, hiszen egy-egy nagyobb koncert során képtelenség olyan közvetlen kapcsolatba kerülni a közönséggel, mint amennyire ez az utcán lehetséges. Ezzel együtt talán a kihívás is nagyobb, hiszen sokkal erőteljesebben érvényesülhet az esetleges visszacsatolás is a hallgatóság részéről.
V: Sokszor utcazenélések kapcsán jobban izgulunk, mint a nagyobb fellépéseken. Az emberek rögtön reagálnak és leolvasható az arcukról, a tekintetükről, hogy ez most tetszik vagy nagyon nem. A zenénkben pedig ez az akusztikus hangzásokban követhető vissza. Van pár olyan dalunk, amiket ugyanúgy tudunk megszólaltatni az utcazenélések során is, mint ahogy a lemezen hallható, és ez a hangszerelésnek köszönhető. A kevesebb sokkal-sokkal több!
 
A Csillagtalan című dalotokat a Compact Disco-DJ-vel, Lofti Begivel közösen írtátok – hogyan jött ez az első hallásra furcsa kollaboráció?
 
B: Eredetileg karácsonyra szerettünk volna kedveskedni a közönségünknek egy népdalfeldolgozással, amire az interneten keresztül Begi is felfigyelt és megkeresett bennünket. Sokat gondolkodtunk a feldolgozásunk feldolgozásával kapcsolatban. Több zenészt is megkérdeztünk, akiknek adunk a véleményére, például Bródy Jánost. Szerencsére a közönség szereti a dalt. A közreműködésnek köszönhetően számunkra eddig ismeretlen közönséghez is eljutnak dalaink.
Mit jelent számotokra a természet, hogyan inspirál titeket, mint alkotókat?
 
V: A természet nélkül az ember nem tudna létezni, ez egy tény. Az egy másik kérdés, hogy ezt sokan elfelejtik. Nagyon fontos számunkra, hogy amikor már besokallunk, a budapesti nyüzsiből leutazhatunk hozzánk a Balaton partjára. Ott kikapcsoljuk a telefonjainkat és feldolgozzuk, mik is történtek eddig velünk, miket tanultunk. Ezt csak így lehet, madárcsicsergésre, friss harmatos fű illata, tiszta kék ég alatt, ragyogó napsütésben. Megkönnyebbülés ilyen körülmények között alkotni.
 
Meséljetek a nyáron megjelenő első albumotokról!
 
V: Ha koncepció szintjén kellene megfogalmazni, akkor azt szeretnénk, hogy a bemutatkozó album egységesen definiáljon minket és azt, amin az elmúlt másfél évben dolgoztunk. A későbbiekben természetesen el lehet majd rugaszkodni ettől! (nevet) A dalszövegek érintenek párkapcsolati kérdéseket, de emellett visszatérő motívum a gyermekkor és a felnőtté válás – pont az az élethelyzet, ami számunkra is most aktuális. A lemez címe is ehhez kötődik: Egyszer volt. Most lépünk ki a család, az iskola adta burokból és kezdődik a nagybetűs élet, amit egyelőre szerintem nagyon jól veszünk és minél több kihívás elé nézünk annál összetartóbbak és erősek leszünk. Beleharapunk az életbe és meglátjuk, mit kezd velünk.

"A sokszínűséget preferálom" - Szabó-Szeder Krisztina

Az elmúlt évek hazai akusztikus gitáros dalszerző-énekes generációjának egyik legsikeresebb, legjellegzetesebb személyisége Szabó-Szeder Krisztina, aki június 1-én lép fel az A38 Kiállítóterében. Többek közt dalairól, az őt ért hatásokról, és a francia kultúrához fűződő különleges viszonyáról kérdeztük.

Mióta vagy Szeder? Ez a te beceneved vagy a zenekar neve? Egyáltalán, szólóelőadónak tartod magad vagy egy zenekar frontemberének?

Édesanyám vezetékneve a Szeder, amit már felnőtt fejjel vettem fel. Így lettem Szeder-Szabó Krisztina, a Szeder pedig már gyakorlatilag a művésznevem is. Szólóelőadónak tartom magam, mivel én írom a dalokat, amelyek az én személyes világom kifejeződései. Mindemellett nagyon tehetséges zenészekből álló, állandó zenekarom van, akik nagyon sokat hozzáadnak ehhez a Szeder világhoz. (Bakai Márton hegedűn, Csizmás András nagybőgőn, Szabó Sipos Ágoston pedig dobon.)

Hogyan lettél dalszerző-énekes? Mi a történeted? Mely előadók és stílusok voltak rád a legnagyobb hatással és ki miért?

Tinikoromban hatalmas Muse-rajongó voltam, ekkor döntöttem el, hogy olyan akarok lenni, mint Matt Bellamy, az énekes-dalszerző-gitáros-zongorista. Így egyből, ahogy elkezdtem zenélni tanulni, már írtam is dalokat. Először volt egy indierock-zenekarom, a Pieris, amiben Simon Bálint (Ivan & the Parazol) dobolt. Aztán ahogy tanultam zenélni a sok különböző stílusban (blues, jazz, bossanova), úgy nyílt ki a fülem másra is. Sok adult popot hallgattam (Norah Jones, Sting), és francia sanzont (Piaf, Camille, Zaz), de a világzenés, kicsit elektronikus Oi Va Voi is nagyon betalált nálam. Sőt, két éve klasszikus zenetörténet órákra is járok. Szóval a sokszínűséget preferálom.

Az elmúlt években virágzik, vagy legalábbis egyre inkább virágzóban van a hazai akusztikus-jellegű dalszerző-énekes színtér. Nagyon sok új előadó jelent meg Hó Mártontól Petruska Andrásig, Jónás Verától és Lócitól Zanzingerig. Többé-kevésbé te is ebbe a körbe tartozol. Stílusban eltérő előadókról van szó, mégis valahogy összeköti őket valamiféle attitűd. Szerinted mi a közös pont és mi a konjunktúra oka, miért kíváncsiak egyre többen az efféle előadókra?

Az akusztikus dalszerző-énekes kategória az egyetlen, amibe teljesen biztosan beletartozom. Szerintem, ami összeköt minket, az a személyes történetek preferálása, egy fajta Cseh Tamás-érzet. Nem kell ezerféle kütyü ahhoz, hogy elmondjuk, mit gondolunk. Csak fogod a gitárt, egyből jól szól, nem kell effektekkel, erősítőkkel bajlódni, és már énekelheted is, hogy mit gondolsz, érzel. A mai világban, amikor bármit tökéletesre photoshoppolhatsz a stúdióban, felértékelődik az élő, akusztikusan is jól megszólaló zene.

Első igazán ismert számod a Reggeli dal, amely sokat ment a Petőfi Rádióban. Mennyivel és hogyan pörgeti meg egy ilyen dal egy még kezdő előadó pályáját? - egész pontosan az a kérdés, hogy milyen konkrét hozadéka van egy ilyen sikeres dalnak mostanában.

Nagyon sokat számított, hogy a Reggeli dalt olyan sokat játszotta a Petőfi Rádió. Ennek köszönhető, hogy már az első minilemezünkkel szét tudott terjedni a hírünk, sokan ismertek meg minket így országszerte, vidéken sem a nulláról indulunk, ha elmegyünk koncertezni. Ezt pedig nagyon jól támogatta meg a klip, amit Nagy Bálint és Lőrincz Nándor készítettek (Boggie - Parfüm készítői), és nagy örömünkre szintén sokan láttak, a mai napig pörög a nézettsége.

Dalaid és zenéd kapcsán sokan emlegetik a "franciás" jelzőt. Jól gondolják, jól gondoljuk, hogy valamiféle bensőséges kapcsolat fűz a francia kultúrához.

Ez így van! Az ELTE francia szakán végeztem. Az egyetem alatt is végig zenéltem, és tudtam, hogy zenész szeretnék lenni. Így a francia kultúrával egy időben a francia sanzonok világa is elvarázsolt, ez a nagyon történet központú, közvetlen előadás mód, a bohémság és a joie de vivre életérzés. Van egy formációm, a Melodisztik, amiben régi és kortárs francia sanzonokat éneklek egy szál gitár kísérettel.

Egy éve jelent meg debütáló minialbumod. Mi a helyzet az első nagylemezzel? Egyáltalán tervezel hagyományos nagylemezt, vagy az újabb kor trendjeinek megfelelően inkább kisebb egységekben gondolkozol?

Nekem nagyon tetszik a kislemez formátum, azonban annyi dal gyűlt össze az elmúlt egy évben, hogy most egy nagylemezt tervezek, amit ősszel veszünk majd fel.

Mesélj, milyen lemezek, könyvek, filmek hatottak rád az elmúlt egy-két évben?

Camille - Le fil, Alt-J- This is all yours, Zaz - Paris, Palya Bea - Nő, Lóci játszik - Hadd legyek arról híres. Gravitáció, Interstellar, Van. Boris Vian - Venyigeszú és plankton, Lévai
Balázs - Idáig tudom a történetet, Andrew Morton - Madonna, Kurt Vonnegut -
Ötös számú vágóhíd

Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az álmaimat élem. Visszatérő rémálmom, hogy nem fog több dal eszembe jutni. Aztán persze mindig jön az új.

Szeder interjú, A38 Magazin, 2015

“Ha valamit meg lehet mutatni a zenével, az egy állapot” - Víg Mihály-interjú

Víg Mihály a teljes magyar könnyűzene-történelem egyik legfontosabb dalszerző-énekese, akinek pályafutását a Balaton és a Trabant számára írt dalok mellett többek közt a Tarr Béla-filmekhez írt filmzenék is fémjelzik. Július 12-én a Hajó Koncerttermében a 15 évvel ezelőtt bemutatott Werckmeister harmóniák zenéjét adja elő egy vonósnégyes Víg vezetésével, míg a filmzenekoncert előtt Víg Mihály egyik legfőbb inspirátora, Cseh Tamás dalait adja elő.

Mi jut eszedbe először, ha a Werckmeister Harmóniákra gondolsz?

Először az Ellenállás melankóliája című könyv, hogy például a gyönyörű első fejezetet ki kellett hagyni a filmből. Másodszor az, hogy jó órában sikerült megálmodnom a zenét, könnyen és gyorsan ment a munka, ráadásul, azt hiszem, ez lett a legsikeresebb filmzeném idáig, ha a letöltések száma jelent valamit.

Mind a regény, mind pedig a film egyik központi eleme egy olyan zongorahangolási rendszer, amely kiküszöböli a tévesen Andreas Werckmeisternek tulajdonított találmányt, az egyenletes temperálást. Ez a téma, vagy akár a harmónia és a diszharmónia-ellentét hatott rád, mikor a film zenéjén dolgoztál?

A temperálás akkoriban (úgy tudom) nagyon a levegőben volt. Többen fedezték fel egy időben. A problémáról mindenesetre nagyon sokat hallottam apámtól, aki halála előtt szinte megszállottan foglalkozott a tiszta hangok rendszerével. Itt az alaphang felhangjairól van szó, amiket egy darabig a legtisztább törtekkel lehet leírni, aztán egész bonyolulttá válik. Elég hosszú ideig tartana, ha mindent megpróbálnék elmesélni, amit tudni vélek erről a témakörről.  

A Sátántangóval ellentétben a Werckmeister Harmóniákban már nem szerepelsz, csak a zenéjét szerezted. Miért? Más volt egy olyan film zenéjén dolgozni, amelynek a főszerepét is te játszod? 

A zeneszerzés része ugyanolyan volt. Szerepelni egy filmben egész más. Vidékre kellett járni, gyakran hetekig nem voltunk otthon. Szövegeket tanulni. Egy színész együtt él a stábbal. A zeneszerző (hasonlóan mondjuk az íróhoz) néha kimegy egy forgatási napra, barátságosan elbeszélget a dolgozókkal.  

Az Őszi almanach óta te komponálod a Tarr Béla filmek zenéjét. Milyen volt, mikor először együtt dolgoztatok?

Nem volt egyszerű, mert a Tarr Béla maximalista. De szerencsére én szeretek dolgozni, ha van értelme.

Tarr Béla felfogása szerint a film lényege nem a történet, hanem hogy megmutassa azt az állapotot, amiben élünk. Lehet erre reflektálni a (film)zenén keresztül is? 

Mondta azt is, hogy a szereplők tekintete érdekli, vagy azt, hogy az emberi arc. Biztos érdekli a történet is. De ha valamit meg lehet mutatni a zenével, az egy állapot. Szerencsés esetekben a kép és a zene kiegészíti, felerősíti egymást. A hang (nem csak a zene) nagyon fontos része a filmnek, és a Tarr Béla is nagyon nagy fontosnak tartotta, hogy szépen fel legyen öltöztetve zörejekkel és zenével a film.

Mire gondoltál, amikor megtudtad, hogy nem rendez több filmet?

Lassan megértettem a szempontjait, még ha nem is örültem. Ha valaki többet akar tudni ezekről a szempontokról, nézze meg a Torinói ló című filmet.

Nemrég a Petőfi TV-s énekes-dalszerzői estek keretében a Pegazusok Nem Léteznek eljátszotta A Nap az apa című számodat. Milyen érzés, mikor egy másik generáció zenészei a Balatont vagy épp a Trabantot nevezik meg inspirációképp?

Nagyon örülök. Nem ez az első zenekar, amely eljátszotta egy számomat, de természetes, hogy ilyenkor érez némi büszkeséget az ember.

Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy ha nincs Cseh Tamás, talán te sem leszel zenész. Hogyan hatott rád, mit tanultál tőle?

Valóban nagyon fontos volt nekem. Kamaszkoromban hallottam először, és nagyon nagy lelkesedéssel próbáltam eljátszani a számait, amelyekkel ráadásul komoly sikereket lehetett aratni házibulikon, kirándulásokon. Ezek a dalok mind a mai napig tökéletesen őrzik az érvényességüket. Azt is csodáltam benne, hogy minden fellépését halálosan komolyan vette, egész lelkével jelen volt. Ebben például még sokat tanulhatnék tőle.

Úgy tudom, új számokon is dolgozol. Igaz ez?

Inkább azt mondanám, hogy vannak vázlataim. Ha lenne valami új dolog, azt fel lehetne tenni a Youtube-ra, ingyen. Akkor egy csomó embert meg kell kérnem, hogy társadalmi munkában dolgozzon, arra meg valahogy nehezen visz rá a lélek.

Másként írsz egyébként zenét, mint prózát vagy verset?

Persze.

Víg Mihály interjú, A38 Magazin, 2015

"Akusztikus gitárral vagy zongorával írom a dalokat" - Pálinkás Tamás-interjú
 
Július 6-án az A38 Hajó Kiállítóterében ad koncertet a Dalszerző-énekesek az A38 Hajón - a Petőfi TV-vel sorozat részeként Pálinkás Tamás, a feloszlását nem rég bejelentő rockos-pszichedelikus Isten Háta Mögött, és a továbbra is aktív elektrós-popos TEJ frontembere. Interjúnk.
 
A legnyilvánvalóbb nyitókérdés: Miért oszlik fel az IHM?
 
A primer ok az, hogy a Laci a saját civil életét akarta első helyre tenni, amit nem tudott elképzelni úgy, hogy én meg pont most akartam az egész IHM-dolgot újra felpörgetni. Ő azzal jött le arra a próbára, amin elkezdtük volna a lemez összetevését, hogy neki ez sok, nem tud ebben úgy részt venni, ahogy mi viszont meg éppen nekiálltunk volna. Én meg elvesztettem a türelmem, és rájöttem, hogy ezt nincs kedvem csinálni, mármint, hogy üljek tovább egy ilyen félamatőr-félprofi senkiföldjén. Kockázatni van kedvem, neki meg inkább pihennie kell nyugalomban, és ez nem megy együtt. Ráadásul közben felfogtam azt is, hogy mennyire sok 15 év egy dologba beleragadva. Szóval tényleg itt volt az ideje az oszlásnak, és hálás lehetek, hogy nem kell tovább felesleges köröket futnunk, amik sehová sem vezetnek.
 
Sokak számára meglepő volt néhány évvel ezelőtt, hogy popos-elektrós zenekart alakítottál Tej néven. Mi vagy ki, esetleg mik vagy kik inspiráltak?
 
Nyilvánvaló, hogy az ilyenen az lepődik meg, aki elég szűklátókörű ahhoz, hogy el tudná képzelni másról azt, hogy nem képes szeretni a zenét stílusoktól függetlenül. Szóval már sok helyen elmondtam, hogy nekem a rockzene mellett már gimis koromban is tetszettek a tánczenék, nekem a Nirvana meg Pearl Jam mellett a Jamiroquai is a 90'-es évek nagyon nagy zenéje, ahogy a Guns és a Depeche Mode is. A konkrét inspiráció amúgy elég egyértelmű, elég csak lefordítani a zenekar nevét oroszra... Annyira imádom a Molokót, hogy amikor a legeslegelső dalkezdeményt összeraktam, azt írtam a CD-re, hogy Tej. Ez még 2006-ban volt amúgy, de mikor pár éve zenekarnevet kerestem, sokáig nem jutott eszembe, hogy ez a lehető legjobb név, és már megvan!
 
Lesz-e a Tej mellé új, hangos, rockolós zenekar?
 
Azon túl, hogy a Tej is hangos, lesz, illetve már van is. A neve az, hogy Bírøság, a Vasaló (Szabó Áron - ex-Rémember, ex-Nemjuci) lett a dobos, a Studt Bálint a basszeros, a Szabó Laci a másik gitáros. Éppen lemezt csinálunk, szóval őszre biztos lesz valami!

Amikor számokat írsz, akkor mennyire egy szál akusztikus gitárig "visszabontható" dalokból indulsz ki? Könnyű volt a számokat "visszadalosítani", vagy ezek eredetileg is ilyenek voltak?
 
Már évek óta csak akusztikus gitárral vagy zongorával írom a dalokat, szóval mindegyik új dal eredetileg tábortüzes változatbank van meg. De egy-egy feldolgozás sem nagy probléma, minden dalt el lehet játszani egy szál gitárral. Jó, talán a Burzumot nem. 
 
Mennyire áll hozzád közel ez az intimebb, csendesebb zenei- és koncertkörnyezet?
 
Amúgy érdekes, de nem nagyon szeretem a zenének ezt a formáját, főleg mióta igazán nekiálltam producerkedve összerakosgatni a dalaimat. Mármint, tényleg az a legfontosabb, hogy egy dal működjön egy szál gitárral is, de erre nem felépíteni egy igazi hangszerelést a legtöbb esetben bűn. Jó, nem bűn, de tuti hiányérzetem lenne, ha nem így tennék. Ráadásul az tényleg egy csoda, ahogy alakul egy dal és nő. És persze folyamatos kontrollt igényel, hiszen nagyon könnyen átesik az ember a ló túloldalára, és elkezd diktálni a mennyiségi szemlélet, hogy x számú zenei résznél jobb az x+1 számú zenei rész.
 
Melyik az a dalod, amit nagyon szeretsz így, egy szál gitárral előadni és nagyon működik is, és melyik az, amit bár nagyon szeretsz, de nem állná meg a helyét ilyen környezetben és fájó szívvel kihagysz a listáról?
 
Mindig az újabbakat szeretem inkább játszani, hiszen azok izgalmasabbak még, de azért általánosan tényleg az összes olyan dalomat el tudom játszani, ami visszabontható könnyen akusztikra. Például a Közelítő távolító nem ilyen, de ezeket a korai IHM-eket nem is erőltetem. De amúgy azt sajnálom, hogy a Holalé!-vel még nem jutottam zöldágra, azt egyedül béna játszani, asszem. 
 
Van-e (Vannak-e) kedvenc "egy szál gitáros" előadó(i)d?
 
Kedvenc egyszálgitárosom az Egyedi. Amúgy nem hallgatok ilyen zenét.
 
Sokszínű az ízlésed. Milyen zenekarok, lemezek, filmek, könyvek hatottak rád leginkább az elmúlt hónapokban, elmúlt egy-két évben? 
 
Hűha, az utóbbi években nem nagyon hatott semmi rám zeneileg, illetve dehogynem, hiszen igazi tinirajongója lettem Kimbrának, aki egy új-zélandi énekesnő, és mivel ezerszer jobb és igényesebb zenét csinál magának, mint amit csinálnak annak a szerencsétlen Lorde-nak, ezért szegényt senki nem ismeri, csak abból a pár évvel ezelőtti slágerből a Gotye mellől. Olvasni viszont annál inkább szoktam, teljesen elkapott Asimov és az ő robotos-alapítványos-birodalmas világa, már harmadszorra olvasom újra a teljes 5 kötetes kiadást, és nem, hogy megunnám, hanem csak egyre jobb lesz! Ja, és Puzsér-rajongó is lettem, bár kurvára vitatkoznék vele jó pár dologban, de tényleg imádom a csávót!
 
Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?
 
Álmom az, hogy a leendő feleségemmel leköltözzünk Pécsre, legyen két szép gyerekünk, három kutyánk, legyen örökké vágy bennünk, hogy még 70 évesen is lerángassuk egymásról a ruhát és szerelmesen keféljünk sokat. És hogy ezt az egészet azzal tudjam működtetni, hogy azt csinálom, amihez egyedül értek, és zenét írok. Rémálmom pedig az, hogy ne legyek se Bérczesi Robi, se Fluor Tomi. Becsülöm mindkét arc munkáját, de számomra ők a két véglet, amitől távol szeretnék maradni, még akkor is, ha soha nem leszek már ennél ismertebb, mint most vagyok.

Pálinkás Tamás interjú, A38 Magazin, 2015

“Inkább hangulatok” - Egyedi Péter 

A Hajó Kiállítóterében futó Dalszerzők az A38 Hajón - a Petőfi TV-vel sorozat e havi fellépőinek egyike (ráadásul a sorozat új házigazdája is) Egyedi Péter, az Óriás frontembere, aki augusztus 24-én adja elő dalait egy szál gitárral, ugyanakkor zenekarával bő két héttel korábban, augusztus 7-én a Tetőteraszon koncertezik. Így aztán erről is, arról is kérdeztük.

Ettől a dalszerzős estétől eltekintve is létezik egy dalszerzős „éned”, projekted, a mindenkinek megvan a maga története. Mióta csinálod és mi volt az az igény, ami életre hívta benned, hogy így is alkoss és zenélj?

10 éve kezdődött, az annabarbi után, akkor kezdtem el otthon a hálószobában dalokat rögzíteni egy négysávos magnóval. Aztán volt pár csendesebb év, de mostanság megint született jó pár új dal. Az elmúlt két évben már komolyabban foglalkoztatott, hogy befejezzem az első önálló lemezemet, de mindig valami közbejött. Ez a baj akkor, ha a magad ura vagy és nincs határidő. 

Mennyit koncertezel egyébként akusztikusan? Keresed az ilyen lehetőségeket, vagy ami beesik, elfogadod, és egyébként nem építed tudatosan az életednek ezt a részét?

Csak meghívásos alapon működött eddig, általában évi 6-8 koncertet játszom, főleg Budapesten, de voltam már Egerben vagy például Hajdúdorogon is. Tudatos építkezés nem nagyon volt, bár csináltunk például közös koncept-koncetet Szesztay Dáviddal (ex-Kamu, Dav) és sok remek vendégem volt már a koncertek során. Most ismét a ritkásabb utat járom, inkább a lemez befejezése foglalkoztat.

Az Óriás-dalok jelentős része nyilván hangos gitárokon, netán próbatermi együttzenélés során készül. Mennyi születik közülük egy szál gitáron? Mondanál példát is?

Rengeteg ötlet születik otthon akusztikus gitáron, ami ha „Óriás-kompatibilis”, akkor mutatom a többieknek, sok dalunknak ilyen az alapja. Van pár olyan dal is, ami egyben gurult ki, a többiek pedig beszavazták, ilyen például a Holnap talán, a Titkot visszaadni, a Kiút vagy a Tudom.

Vannak kedvenc egy szál gitáros szerző-előadóid? Kik ők? És kedvenc egy szál gitáros dalaid illetve koncertjeid?

Nagy példaképem Elliott Smith, nagyon közel áll a szívemhez a muzikalitása, érzékenysége. José González lemezeit is nagyon szeretem, nagyon naturálisak, letisztultak. Ben Folds billentyűs hangszereken játszik, de elképesztő koncerteket ad egy szál zongorával is. Kedvenc dalok: Elliott Smith: Angeles, José González: Crosses, Ben Folds: Army

Kik és milyen dolgok voltak a legnagyobb hatással szövegírásodra? Vannak-e kedvenc szövegíróid, netán példaképeid? Ha igen, kik ők?

Gyerekként rengeteget olvastam, szinte faltam a könyveket, Benedek Elektől a Winnetou-n át az iskolai kötelezőkön át a magyar szépirodalomig. Otthon apám kedvencei, az Illés, LGT és a Bergendy lemezei szóltak, de nem nagyon figyeltem a szövegekre. A Voga-Turnovszkyt mondjuk imádtam. Tinédzserként inkább a Nyerset bírtam, de bírtam Lovasi bátorságát, elborultságát is. Amikor szövegeket kezdtem írni főleg a szépirodalom volt hatással rám, meg filmek, zenék, szóval inkább hangulatok. Később imádtam a Pálinkás agymenéseit, Szesztay Dávid minimalizmusát, a „klasszikusok” közül pedig Szűcs (HS7) és Bérczesi (Hiperkarma) dolgait. 

Mindeközben mi a helyzet az Óriással a fesztiválok-próbaterem tengelyen?

Most igencsak a próbaterem felé billen a mérleg nyelve. Új dalokat írunk, új ötleteket csiszolgatunk. A cél egy új nagylemez, de nem rohanunk sehová. Az se baj, ha csak jövő tavasszal jön ki, a lényeg, hogy új, izgalmas utakat keressünk, és kicsit átgondoljuk a saját retorikánkat.

Milyen zenekarok, lemezek, filmek, könyvek hatottak rád leginkább az elmúlt hónapokban, elmúlt egy-két évben?

Volkova Sisters összes, The Afghan Whigs: Do to the Beast, Mutemath: Odd Soul, Jazzékiel: Másokat szeretni, Gustave Tiger: At The Idyll's End, Jamie Lenman: Muscle Memories. A filmekre nem emlékszem, de a VAN-t nagyon bírtam. Olvasni sajnos alig olvastam.

Egyedi Péter interjú, A38 Magazin, 2015

MINDEN IDŐK // ELEFÁNT 

A hazai zenei színtér egyik legfontosabb új zenekara, az Elefánt két tagját, Szendrői Csabát és Németh Szabolcsot kérdeztük életük legfontosabb zenéiről és zenével kapcsolatos élményeiről.

Életetek zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtatok és dalokat írtok?

Szendrői Csaba: Erik Truffaz, Portishead, Pink Floyd, Erik Satie

Németh Szabolcs: Egy ismeretlen dobos fertőzött meg a 80-as évek végén valahol a horvát tengerparton. Menő volt ahogy dobolás közben cigizett/piált/csajozott és mindeközben rohadt jól hozta a balkáni groove-okat. Én is ilyet akartam. Ez lett belőle. Szerelem volt első látásra. Amúgy Chad Smith és Jojo Mayer, Borlai Gergő, Dado Marinkovic a dobosok. Lemez: a Kispal és a Borz összes lemeze (igen, bírom Lovasit), korai Quimby-lemezek, RHCP: Californication, Nirvana: Smells Like Teen Spirit, ilyesmi.

Dalok, melyeket bárcsak ti írtatok volna? 

Sz.Cs.: Portishead: RIP, Radiohead: Lotus Flower, King Krule: Easy Easy

N.Sz.: Rolling Stones: Satisfaction, Nirvana: Smells Like Teen Spirit - és az ezek után kapott csilliárd dollárnyi jogdíjból pedig kórházakat és iskolákat építenék stadionok helyett. 

Koncertek, amiket sosem felejtetek el? (nézőként)

Sz.Cs.: Portishead - Balaton Sound

N.Sz.: Halász Judit néni '83-ban szombathelyen az MMIK-ban. Megijedtem tőle es ordítva rohantam ki a koncertjéről. Azóta mar szeretem.

Elefánt-koncertek, amelyek bárcsak sosem értek volna véget?

Sz.Cs.: Gomoly-lemezbemutató 2015

N.Sz.: GMK 2 éves szülinapi koncert 2014, Gomoly lemezbemutató A38 2015, Fishing 2015, VOLT 2015. Mindig az utolsó. 

Elefánt-pillanatok, melyek bárcsak sosem történtek volna meg, de ma már nevetni tudtok rajta?

Sz.Cs.: Egyelőre katasztrofális baklövésektől mentesek vagyunk asszem. Minden jöhet újra, annyi rossz kell amennyi volt. Van. Lesz. 

N.Sz.: Az a gyros egy szegedi koncert után, nem annyira friss állapotunkban hajnali 5-kor a buszban. Na az nem volt túl jó ötlet. Felkavaró élmény volt. Amúgy minden úgy volt jó ahogy.

Elefánt interjú, A38 Magazin, 2015

“Kreativitás, önkifejezés, kommunikáció, katarzis” - Kőváry Zoltán // The Trousers

Július 10-én az amerikai Black Stone Cherry társaságában lép fel az A38 hajón a 60-as és 70-es évek rock and roll-klasszikusait mai kontextusba helyező Trousers, mely idén jelentette meg Mother Of Illusion című új nagylemezét. A gitáros-dalszerző-énekessel, Kőváry Zoltánnal beszélgettünk.

Idén új lemezt hozott ki a Trousers. Mesélnél az albumról?

A dalok 2013-14-ben íródtak, otthoni magányban, akusztikus gitáron. A dalok pontos szerkezetét és hangszerelését 2014. őszén és telén együtt dolgoztuk ki a próbákon, és azt követően rögzítettük 2015. januárja és áprilisa közt. Az anyag nagy része tőlünk megszokott módon kemény riffekre és fülbemászó dalokra épülő gyors garázsrock és középtempós rock and roll, de vannak olyan elemek is, amelyek viszonylag újnak számítanak nálunk. Ilyen az ős-funk-elemek felbukkanása a klipes Hysterical Route-ban és a Sonic Desertben, a pszichedelikus beütés a Chinaski You’re Fired és A Different World című dalokban, vagy a címadó dal Sabbath-os ízei. A Different World érdekessége, hogy alapját egy 2002-es Rag Doll-nóta képezi, amit huszonévesen írtunk bátyámmal, a Neóból és DJ-ként ismert Kőváry Petivel. Ha már Rag Doll, a borítót, ami egy Dürer-metszet alapján készült, a Rag Doll egykori dobosa, Simon Tibi készítette, aki képzőművészként él San Franciscóban.

Sokat és sokszor mesélsz arról a fajta klasszikus rock and rollról, amit oly nagy lelkesedéssel játszotok. Definiálnád, mi is ez a zene pontosan, mik az előképei, mi a jelenlegi kontextusa?

Ez a fajta gitárcentrikus, nyers, de mégis dalközpontú zene és a hozzá kapcsolódó attitűd a 60-as évek közepén született meg. Olyanok fémjelzik az indulást, mint a Rolling Stones és a
Satisfaction vagy a Jumping Jack Flash, a Kinks és a You Really Got Me, de említhetném a Steppenwolfot, vagy akár a Who-t is. 1965 és 1970 közt rengeteg, azóta elfeledett banda játszott hasonló, sokszor Motown-ritmikával megbolondított pszichedelikus garázsrockot, és ebből nőtt ki 1969 körül a rendkívül fontos detroiti rockszcéna az MC5-val és az Iggy & The
Stoogeszal. Közben persze jött a Led Zeppelin-féle hard rock, a T-Rex féle glam és a Ramones punkja, illetve a 70-es évek második felében az AC/DC, a Motörhead vagy az Aerosmith. A 80-as évekből ide sorolnám a The Cultot, a korai Guns N’ Roses-t, a 90-es évekből a The Black Crowest vagy a Primal Scream rockosabb dalait, de ott Oasis, vagy a Supergrass is. A 2000-es évekből pedig a White Stripes, a Black Rebel Motorcycle Club, a Jet, a Wolfmother, a Danko Jones, és persze a legfontosabb skandináv garázs-bandák: a Hellacopters, a Hives, a Gluecifer, a Turbonegro. Manapság is vannak nagyon jó hasonszőrű zenekarok, mint például az amerikai Rival Sons vagy a svéd Graveyard.

Vannak-e személyes rock and roll hőseid? Kik ők és miért tartod őket számodra különösen fontosnak? Miért és mivel hatottak rád a leginkább?

John Lennon és Keith Richards voltak az első ilyen alakok. Lennon sokoldalú, kreatív figura volt, vannak zavarba ejtően sötét oldalai, és az ő számait szerettem mindig is a leginkább a
Beatlesben. Keith az abszolút autentikus rock-arc, ráadásul az ő nyílt G hangolású ritmusgitározási stílusa az alapja lett annak, ahogyan én gondolkozom a rock-gitározásról. Hasonló dolgok miatt volt mindig is példaképem Malcolm Young az AC/DC-ből. Sokszor őt hallgatom Angus gitárszólói alatt és helyett. Emlékszem, amikor 13 évesen megkaptam a Highway to Hellt bakeliten, odamentem anyámhoz, és megmutattam neki az elvetemült Malcolmot a borítón: „Olyan akarok lenni, mint ő.” Mondanom sem kell, anyu nem repesett az örömtől. Ugyancsak hitelessége miatt nagyon szimpatikus Neil Young. A modernebb előadók közül a már említett Nicke Andersson, a Hellacopters egykori, az Imperial State Electric jelenlegi vezetője fogott meg leginkább, mint dalszerző és frontember.

Talán sokan tudják, de ha nem, elmondjuk: kutató, publikáló, oktató pszichológus is vagy. Hol vannak benned és te hol látod amúgy legeminensebben a rock és a pszichológia kapcsolódási pontjait. Te melyik közös pontok iránt érdeklődsz a legjobban?

A pszichológiában és a zenében rendkívül sok közös pont van: kreativitás, önkifejezés, kommunikáció, katarzis.  A zene, mint tudjuk, önmagában terápiás hatású, megváltoztathatja hangoltságunkat, belső transzformációs élményt nyújthat. Én pszichológusként leginkább a művészi kreativitás személyiséglélektani hátterét kutatom, mégpedig az egyénre irányuló élettörténeti megközelítés, a pszichobiográfia segítségével. Az utóbbi években főleg írókkal, festőkkel foglalkoztam, mivel a képi és a nyelvi produktumok hasonlóak ahhoz, amivel a
pszichológus egyébként is találkozik: álmok, fantáziák, élettörténeti beszámolók. Itt körültekintően és mértéktartóan alkalmazva a pszichológiai elméleteket, érdekes összefüggéseket lehet kimutatni az életmű keletkezése és az alkotó sorsának alakulása közt.

Milyen zenekarok, lemezek, filmek, könyvek hatottak rád leginkább az elmúlt hónapokban, elmúlt egy-két évben?

Nemrég olvastam Hankiss Elemértől Az emberi kalandot - szerintem a középiskolában meg az egyetemen ilyen könyveket kéne olvastatni a fiatalokkal. Januárban nekigyürkőztem Spengler A Nyugat alkonya című monumentális munkájának - igen figyelemre méltó az a gondolata,
hogy egy adott kulturális korszakon belül az egyes kifejezésformák sokkal inkább tartoznak össze, mint a meghatározott formák, mondjuk a festészet vagy az irodalom kultúrkorszakokon átívelően. Ha ezt a modern korra vonatkoztatjuk, akkor gondolhatjuk azt, hogy a Beatles zenéje szellemileg sokkal inkább rokon mondjuk Andy Warhol festészetével vagy Fellini filmjeivel, mint a mai kor pop-produkcióival. Leginkább az egzisztencializmushoz közel álló könyveket
szeretek mostanában olvasni, és ezért is tetszett nagyon az emberi lét legmélyebb kérdéseit firtató Interstellar című film is.

Kőváry Zoltán (The Trousers) interjú, A38 Magazin, 2015

“A jelenlét erőssége” - Prieger Zsolt // Anima Sound System

Az A38 Hajó klasszikus és évfordulós hazai albumokat bemutató koncertsorozatának aktuális állomása az Anima Sound System 1995-ös Shalom című lemezének újra-bemutatója. Ez alkalommal beszéltünk az Anima zenekarvezetőjével, Prieger Zsolttal.

Hogyan érzed magad, amikor most, 20 év után visszanyúltok egy korábbi lemezanyaghoz. Hogyan látod most a Shalomot, hol lehet a helye szerinted a magyar könnyűzene történetében?

A helyét nem nekem kell pozicionálnom, hála az égnek, de talán nem esek a szerénytelenség bűnébe, ha megemlítjük, hogy nagyon sok ember, legyen az "animás" vagy csak szakmabeli, nagy hatású lemezként emlegeti, sokan ma is hivatkoznak rá, aminek persze nagyon örülök, de ezektől a felvetésektől zavarba jön a normális ember, nem? Boldogító, de nekem ez már egy nagyon régi korszellem, amit akkor próbáltunk "leantennázni". Akkor ez volt a minden, de a "minden" meg nálam zenei szempontból évről évre, napról napra változik, nyughatatlan vagyok, amikor alkotásról vagy kreativitásról van szó.

Milyen alkotói környezetben született a Shalom? Hol tartott éppen a zenekar? Milyen zenék inspiráltak akkor titeket?

Nagyon sok dubot, sok népzenét hallgattunk, bár ez azóta sem változott, de akkor 24/24-ben ezt vettük magunkhoz, ma meg mindent hallgatok. Akkor a Dub Syndicate, az African HeadCharge volt a zenei origo, meg úgy általában az Adrian Sherwood vezette On-U Sound urbánus dub-dolgai, amelyekben sokszor keveredett a népzene az elektronikával. Szóval ez nálunk a dubból jött és nem valami világzenei misszióból, hiszen akkor még nem is volt "világzene", a maga csiricsáré színeivel, a Shalom annál karcosabb, mégis érzelmesebb attitűdű album.

Hogyan született a lemez? Hogyan nézett ki az alkotói folyamat, hol és miként zajlottak a felvételek?

A próbafolyamatok egy Szombathelyhez közeli falu művházának alagsorában, közvetlenül a mellékhelyiség mellett, a lemezfelvétel pedig egy szombathelyi pincestúdióban, elég hosszan, a mixeket, dubverziókat pedig úgy, hogy négyen-öten körbeálltuk a keverőpultot és szimultán effekteztünk realtime-ban. 

Mi az, amit visszatekintve másképp csinálnál? Mi az, amire visszatekintve jóeső érzés rácsodálkozni? Mik azok a tapasztalatok, amiket tudod, hogy ettől a lemeztől vittetek tovább?

Mindig mindent másképp csinálnék utólag, de 20 év távolságban még a hibák is megszépülnek. Amire jó rácsodálkozni, az az improvizáció és a jelenlét erőssége, ami jellemző korai munkáinkra, a hibákat akkor is érzékeltük, de benthagytuk őket, és ettől organikus és élő az egész.

Mit várhatunk a koncerttől? Színpadra lép az akkori Anima összes tagja?

Minden meghatározó tag ott lesz, így Bognár Szilvi énekesnő, akivel azóta is figyelemmel kísérjük egymás pályafutását és nagyon büszke vagyok rá, hogy nálunk indult el a zenei karrierje, hiszen ő azóta is meghatározó alakja a honi népzenei életnek. De ott lesz Szabolcs öcsém, akivel rengeteg Anima-dalt írtunk közösen és persze Németh Tamás, Németh Gergő kollégám és producertársam édesapja, aki zseniális multiinstrumentalista és az első Anima-fúvós. A többi legyen meglepetés. 

Az Anima Sound System persze – ezt mindig hangsúlyozod – a jelenben, sőt, a jövőben él. Melyek a jelenlegi és a középtávoli tervek az Anima számára és persze számodra, aki mindig legalább annyi zenei és zenén túli projektet pörget, mint ahány tányért egy kínai zsonglőr? 

Őszre csúszott legújabb albumunk a Gravity and Grace remix-verziója, ahol a Wolfkraft-tól kezdve a farbwechseles S. Olbricht-ig számos kiváló előadó remixeli legújabb albumunk dalait. Közben készítjük Németh Gergővel az Petőfi Rádió-mixeinket DJ-ként, illetve sok produceri munkában vagyunk bent, Gergő a közelmúltban Pajor Tamással dolgozott, én pedig a Meztelen Diplomaták új dalaiban, Polnauer Flóra Marlene Dietrich-lemezén és egy különleges hard rock-lemezen is producerkedem, illetve írom az új Anima-dalokat nap mint nap. Aztán megjelenik télre egy interjúkötet is, amiben a legkülönbözőbb témákban beszélget velem Dudich Ákos, az is elég érdekes lesz.

Prieger Zsolt (Anima) interjú, A38 Magazin, 2015

„Egyik hangulatból a másikba esünk” – B A B E L-interjú

Az öttagú, két éve alakult B A B E L szeptember 3-án mutatja be Part című új albumát az A38 Hajón, a Néhai Bárány és a Missmaze társaságában. A lendületes indie-rockot játszó zenekar három tagját, az énekes Ipolyi-Gáts Hunort, a basszusgitáros Kocsis Zoltánt és a gitáros Sidó Attilát kérdeztük a dalok születéséről, hatásokról, kollabrációkról és még sok másról.

2013 nyarán alakultatok, de most szeptemberben már a második albumotok jelenik meg, emellett felléptetek már szinte az összes fontosabb hazai fesztiválon – ami hatalmas teljesítmény egy „friss” zenekartól. Mi a titok, mitől működik ennyire, amit csináltok?

Ipolyi-Gáts Hunor: Nem utolsó szempont az, hogy szeretjük ezt csinálni, de természetesen nagyon sok munkát is fektetünk az egészbe. Azt is tudjuk, hogy ez csak akkor fog megtérülni, hogy ha egyre többet teszünk bele.

Kocsis Zoltán: A dalok. Szerintem jók a dalok és jól játsszuk el őket. Továbbá odafigyelünk arra, hogy élőben mindig jól szóljunk, ez az egyik legfontosabb dolog számunkra.

Több interjúban is azt nyilatkoztátok, hogy nagyon dalcentrikus zenekar vagytok, mit takar ez pontosan?

Kocsis Zoltán: Ezt igazából Ádám (Balasi Ádám, dobos) mondta, az ő gondolata és tökre egyetértünk vele. Ő leginkább azt értette ez alatt, hogy egy zenekart a dalai tudnak elvinni mindenhova és az a fontos, hogy milyen dalokat írnek, nem az, hogy van egy egy-két éves hóbort és felkapunk egy zenekart, hanem hogy milyenek a szövegek és így tovább. Ez az, ami fenn tudja tartani a zenekarokat.

Sidó Attila: Úgy van a szöveg köré felépítve a zene, úgy van felépítve az egész, úgy tud érvényesülni egy dal, hogy az arcodba mászik.

Ipolyi-Gáts Hunor: Azt, hogy dalcentrikus banda vagyunk, az is kifejezi, hogy sokszínűek a számok. Nincs egy séma, ami alapján íródnak, hanem koncerten is egyik hangulatból a másikba esünk, mert a számok is mások.

Hogyan születnek nálatok a dalok?

Sidó Attila: Több módon is, nem zárkózunk el semmitől. Szoktunk jammelni, abból is születik dal, hozunk témákat is, de volt már arra is példa, hogy egy teljesen kész számot hozott valaki. Össze-vissza.

Melyik van meg előbb, a zenei alap vagy a szöveg? Mi alapján dől el nálatok, hogy angol vagy magyar nyelvű lesz a szöveg?

Ipolyi-Gáts Hunor: Általában a zenei alap szokott előbb meglenni, mondjuk kamo angollal vagy egy jamszerű szöveggel.

Kocsis Zoltán: A legtöbb szám jammelésből születik.

Szeptemberben jelenik meg a második albumotok, a Part. Hogy érzitek, mennyire sikerült megvalósítani vele, amit szerettetek volna, mennyire volt egy klasszikusan nehéz második album?

Kocsis Zoltán: Egyáltalán nem volt nehéz. Mármint a dalokat megírni, az egészet összerakni nem nehéz dolog, inkább már alig vártuk. Amikor az első lemezt írtuk, még nagyon friss volt a csapat, most meg már egy éve együtt játszunk, mindenki sokkal többet tesz hozzá, összeért a zenekar, könnyebben születnek a dalok. Szóval már alig vártuk ezt a második lemezt.
Az első lemezhez képest merre indultatok el, mik hatottak rátok?

Sidó Attila: Saját magunk! Ez így nagyképűen hangzik, de egymástól átveszünk dolgokat és ezek a dolgok befolyásolták azt, hogy hogyan is alakult a második lemez. Továbbra is az van, hogy mindegyikünk rengetegféle zenét hallgat, egymástól átveszünk zenéket, hallgatjuk őket, ami kihat a számokra is.
Mely zenekarok hatottak rátok egyébként a lemez írásakor?

Ipolyi-Gáts Hunor: Hangzás tekintetében, hogy hogy szól a lemez, a keverés, ott a Nirvana Nevermind albuma nagyon fontos, mert az úgy szól, hogy az felülmúlhatatlan. De ez csak a hangzás. A dalok tekintetében nehezebb megfogni, hogy mi is hatott ránk, mert hát sok minden.

Sidó Attila: Queens Of The Stone Age!

Ipolyi-Gáts Hunor: Igen, a Queens Of The Stone Age például.

Kocsis Zoltán: Meg a Red Hot Chili Peppers. Foo Fighters.

Ipolyi-Gáts Hunor: Led Zeppelin.

Sok zenekartól eltérően ti egyszerre veszitek fel a számokat, tehát nem külön-külön az egyes hangszerek részeit, ez hogy jött?

Ipolyi-Gáts Hunor: Az íze a számoknak az élő verziókban van meg leginkább. Meg hát, a mi társaságunk amúgy is abban a legerősebb talán, hogy együtt előadjuk a dalokat. Szóval a koncertek.

Kocsis Zoltán: Azt akartuk, hogy úgy szóljon a lemez is, mint egy koncert. A koncertjeink azok, amiket dicsérnek, mert erősek, gondoltuk, hogy a lemez is akkor lesz erős, ha egybe van feljátszva.

Sidó Attila: Élvezetesebb egybe feljátszani a számokat, mint külön-külön.

Akárcsak az első albumon, a folytatáson is Vastag Gáborral dolgoztatok. Hogyan jött ez az együttműködés, mit ad ő hangzásotokhoz?

Kocsis Zoltán: Sok mindent.

Ipolyi-Gáts Hunor: Szinte egy zenei rendező, nagyon sokat segít nekünk. Nehéz elmagyarázni.

Kocsis Zoltán: Képzeld el, hogy van egy stúdió, ahová beköltözünk ilyenkor egy hétre, vagy inkább kettőre és gyakorlatilag átállunk éjszakai üzemmódra: akkor kelünk és reggelig dolgozunk a számokon, ott lakunk, ott főzünk, mindent ott csinálunk. A Vastival pedig teljesen össze vagyunk nőve erre a két hétre, együtt jár az agyunk – őt inspiráljuk a zenénkkel, mert tetszik neki, amit csinálunk, minket pedig inspirál az, hogy ő mindent a legjobbra akar kihozni. Teszem azt, másfél napig csak a dob hangját lőttük be. Ilyenkor teljesen egymásra kattanunk és ez tök jó.

Hogy jött a majd az A38-as koncerten is közreműködő Pásztor Annával közös dal, a Káprázó ötlete?

Kocsis Zoltán: Tavaly ősszel egy csomót koncerteztünk együtt, kisebb klubokban, vidéken és nagyon jó barátság alakult ki a két zenekar között. Anna pedig egyszer felvetette, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy közös számot. Először úgy indult, hogy játszunk valamit közösen, majd kifejtette, hogy arra gondolt, hogy írjunk egy közös számot. Mutattuk neki a dal vázlatát – akkor még nem volt kész szövege –, nagyon tetszett neki és írt hozzá egy második versszakot és egy ilyen válaszolgatós szám lett belőle.

Babel interjú, A38 Magazin, 2015

“Minden akusztikus koncerten küszködöm a lámpalázzal”’ - Poniklo Imre (amber smith)

Idén izgalmas új lemezzel jelentkezett az amber smith, ám ez alkalommal a zenekar frontembere, Poniklo Imre akusztikus szólóestet ad a Dalszerzők az A38 Hajón - a Petőfi TV-vel sorozatban.

Mi vagy ki volt az az inspiráció ami vagy aki miatt dalszerző-énekes lettél. Azt ugye tudjuk, hogy első zenekaraidban „csak” gitáros voltál.

Mindig irígyeltem azokat a zenészeket, akik tudnak egy zenészt/koncertet/élményt felhozni, aminek hatására elkezdtek zenélni. Nekem ez nem volt ilyen direkt dolog, de tény, hogy amikor először megláttam az MTV-n egy koncertfelvételen Bernard Butlert (Suede) gitározni, akkor döntöttem el, hogy nincs mese, nekem is ezt kell csinálnom. Aztán a dalszerzőség lassan alakult ki bennem, nem volt önbizalmam, de az évek alatt egyre csak erősödott, hogy ezt kell csinálnom, mert a dalok jönnek és jönnek, csak győzzem a zenekarokkal.

Ha azokra a zenékre gondolunk, amiket te írsz és adsz elő, nem pont az egy szál gitáros forma az, ami először eszünkbe jut. Mennyire vagy ez is te? A zenész-személyiséged melyik része az egy szál gitáros dalnok?

Amikor zenélni kezdtem, nem volt semmilyen hazai elő/példaképem, ezért csak abból tudtam kiindulni, hogy lemezen, studiófelvételen zenekarral hogyan szólalnak meg dalok - ezért is vagyok én inkább zenekari ember, mint singer/songwriter. Ennek ellenére néhány kivételtől eltekintve a dalok otthon így, egy gitárral, vagy éppen zongorán születnek, úgyhogy ez talán a legintimebb énem – és ezért is küszködöm minden akusztikus koncerten a lámpalázzal.

Vannak kedvenc akusztikus gitáros bárdjaid? Kik ők és miért fontosak a számodra? Vannak-e kedvenc akusztikus lemezeid?

Vicces módon nem igazán szeretem az akusztikus dalszerzőket/lemezeket. Ha már singer/songwriter, akkor is zongora, és Ben Folds, akit nagyon szeretek, és szerencsére találkoztam is már vele.

Hogyan válogatod/válogattad össze dalszerzői ested repertoárját? Tudjuk, hogy az amber smith életműve is több szakaszra bontható, ráadásul az Amber Smith mellett készítettél szólólemezt is, és több más projekt részese is voltál az elmúlt években.

Éppen ez az egyik oka az alkalmi akusztikus koncertjeimnek: bár az amber smith a “fő” zenekarom, ami 15 év alatt mindenen keresztül vitt, de ilyenkor el tudok játszani néhány Poniklo- vagy Poster Boy-számot is, na meg néhány kedvenc dalomat.

Nem rég jelent meg az amber smith új albuma. Hogyan érzed magad most a zenekarban és hogyan érzi magát a zenekar a hazai zenei színtéren?

A zenekarban hosszú évek óta először nagyon jól érzem magam, élvezem a koncerteket meg a többiek társaságát. Ősszel készülünk egy jubileumi koncertre sok vendéggel, meg jó pár, már régen nem játszott dallal, úgyhogy mozgalmas lesz az őszünk. Nekem csoda az, hogy mindent figyelembe véve még itt vagyunk. Sosem éreztem, hogy az amber smith bármilyen színtérhez igazán tartozott volna itthon, így továbbra is azt csináljuk, amit szeretünk.

Ismerve téged, szinte biztosak vagyunk abban, hogy vannak új, és talán meglepő terveid. Vannak ilyenek? Mik azok?

Az utóbbi 5-6 ev tempójához képest most visszavettem. Hiába győzködom Mike Zweckert, hogy írok neki egy punkos szólólemezt, nem akar belevágni, így most “csak” egy külon-projekten dolgozom, de egyelőre nem árulnék el semmit erről. De remélem azt is, hogy ősztől neki tudunk állni új amber smith-daloknak.  

Kedvenc lemezeid, filmjeid, könyveid az elmúlt egy évből?

Idén szerettem a Black Rivers debütlemezét (ők az éppen szünetelő Doves kétharmada), felfedeztem magamnak az East India Youth-t és remekül egységes lett szerintem az alapvetően jammelesből született Blur-lemez. 

Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?

Az álmom, vágyam, hogy mondjuk 15 év múlva is írjak meg dalokat, és legyenek, akik kíváncsiak rá. A dalszerzés adottsága egy nagyon furcsa, (szerencsére) megmagyarázhatatlan, de isteni áldas. Imádok stúdioban lenni, olyankor totálisan megszűnik a külvilág, úgyhogy remélem, sok felvételem lesz még. És persze az, amit minden szülő akar, hogy egészségben és boldognak lássam a gyerekeimet. A rémálmom az, hogy egy nap arra ébredek, hogy “ennyi volt, mától nem zenélek”

Poniklo Imre (Amber Smith) interjú, A38 Magazin, 2015

A végtelenség szédítő hussanása ‒ Grandpierre Attila // VHK
 
A modern magyar zenetörténet egyik legfontosabb lemezét, A halál móresre tanítása című 1988-as albumot adja elő az A38 Hajó album-újrajátszó sorozata keretében a VHK. Grandpierre Attilával beszélgettünk.
 
Hogyan jött az ötlet, hogy egy új sorozat keretében újra eljátszátok a klasszikus albumaitokat?

Újjáalakulásunk alkalmával azt vettük észre, hogy százszor frissebbek vagyunk, újjászülettünk, és kezdjük elölről! Kirobbanó erőben vagyunk, érezzük, hogy összetartozunk, csordultig telítve attól az elképesztő erőtől, amely bennünket is meglep minden próbán! Fel vagyunk dobva, gyújtó érzések öntenek el, és szárnyakat adunk egymásnak! Ráadásul Vazul az énekből is nagy szerepet vállal, így most ugyanúgy három énekesünk van, mint a nyolcvanas években: Szónusz, Vazul és én. Mindez az együttállás egybevágott szervezőnk, Varga Balázs Zéró javaslatával, hogy játsszuk el újra az első lemezt. Igent mondtunk, annál is inkább, mert az első lemezünk nagyszabású, időtálló alkotás, ma talán még jobban lelkesedünk ezért a szellemért, amit szeretnénk újra életre szabadítani.
 
Mik jutnak eszedbe először, ha A Halál móresre tanítása albumotokra gondolsz?
 
A kozmikus szem, amit a lemezborítóra terveztem, egységes látomás-keretet ad számomra az egész albumhoz. Ezt látva érzem a végtelenség szédítő hussanását, ahogy kitör a zenéből és felforrósítja az életünket!
 
Mik hatottak rátok akkoriban?
 
Mindig öntörvényűek voltunk, a végtelen és örök erők éltettek és hatottak bennünk, valami szinte kifejezhetetlen, a szokásos mércék számára mérhetetlenül nagy, teljes színeiben tobzódó élet. A győzhetetlen belső valóságnak éltünk. Megsejtettem, hogy a világ sokkal nagyobb annál, amit a mai szemléleti keretek között tudatosan fel lehet fogni belőle, de ha megnyitja magunkat az élet teljessége előtt, akkor érzéseinkkel, lényünkkel képesek vagyunk visszanyerni ezt a teljesebb, igazabb valóságot. Az örök valóság hímporát a kősziklák rezzenéstelen, örökérvényű arckifejezésében, a tűzfalak időtlen méltóságában rejlő emberfeletti erőben találtam meg. Kerestem, és a tárgyak mélyén ragyogó örök világban találtam meg tiszta önmagam. A tárgyi világban rejlő erő emberi arcát, belső világát fedeztem fel, és ebben bukkantam a végtelen erő minden anyagi változáson túli forrására. Ebben a belső szellemi forradalomban értelmeztem a külső hatásokat is. A hetvenes-nyolcvanas években a Blue Cheer együttes első lemeze, a Vincebus Eruptum adta az olajat a tűzre. Rezzenéstelen, időkön túli erőt, elszántságot, hihetetlen eltökéltséget éreztem a zenéjükből, és ennek alapján értelmeztem a szövegeiket is, amelyeket sajátos fordításban gyújtó lövedékekként szabadítottam el. A Blue Cheer mellett az MC5, a Stooges, a Brainticket, az Ash Ra Tempel, és az Eric Burdon  and The
Animals zenéit emelném ki abból a rengeteg őrjítő zenéből, amit akkoriban hallgattunk.
 
A lemez számait eredetileg egy svájci koncerten rögzítettétek volna, de végül egy holland
stúdióban tettétek. Hogyan kerültetek oda? Mennyire volt nehéz egy sterilebb környezetben életre hívni a rátok jellemző erőt, hangulatot, spontaneitást?
 
Német menedzserünk, Dietmar Lupfer szervezte meg az eindhoveni lemezfelvételt, ahol Theo von Rock ‒ akkoriban a Rollins Band tagja ‒ működött közre a lemez hangmérnökeként. Stúdiójában mindent úgy alakított, ahogy kértük: egy nagy teremben vettük fel a lemezt élőben, az egész zenekar egyszerre játszott, mert a mi zenénk érzésből születik, a zenétől egymásban gyújtjuk ki azt, ami továbbröpíti a zenénket, amitől a zenénk lényege, lelke megszületik és hallható lenyomatot hagy. A zenekar nem ismert lehetetlent akkor sem, amikor az Élő világegyetem című spontán zenei látomás felvétele után Theo közölte, hogy a mikrofonom membránja beszakadt a nagy hangerőtől, és meg kell ismételni a felvételt. Azt mondták a többiek, hogy ez lehetetlen, hiszen nem lehet ezt a nagyon szabad rögtönzést még egyszer olyan jól feljátszani. Amire azt mondtam: csak a lehetetlennek van értelme, a lehetségest nem is érdemes megpróbálni, az igazán érdekes mindig a lehetséges határain túl kezdődik. Így sikerült rávenni a többieket az újrajátszásra, és a lehetetlen valóra is vált: az újrajátszás, ha lehet ezt mondani, még spontánabb, élőbb, mint az első változat.
 
A Halál móresre tanítása megjelent külföldön is, a Sonic Boom kiadó gondozásában, három évvel később pedig újra megjelentette Jello Biafra kiadója, az Alternative Tentacles. Vele hogyan kerültetek kapcsolatba? Mennyire követtétek akkoriban a magyar és külföldi punk-színteret?
 
A Halál móresre tanítása először nyugaton jelent meg, és csak fél év múlva került sor a magyar kiadásra. Ekkoriban írta rólunk a német sajtó: ”A VHK határozottan a legjobb Keletről. A Halottkémek egy zenei zabolátlanság, 50 perc transz. Őrült dobok, végletekig srófolt gitárok, sikoltó sámánok. A VHK egy álom. Hallgasd extrém hangosan! Vessz el benne! Ne gyere vissza soha többé!” Jello Biafra nagy zenegyűjtő, figyelemmel kísérte a világ zenei életét, és
Magyarországról is kapott – úgy tudom, Miskolcról – egy kazettát, amelyen betiltott és elhallgatott zenekarok koncertfelvételei szerepeltek. Erről a VHK tetszett meg Jellónak a legjobban, annyira, hogy kezdeményezte a kapcsolatfelvételt. 
 
Mire számítsunk a VHK október 10-i és a Vágtázó Csodaszarvas november 27-i koncertjén?
 
Rendkívüli, egyedi élmény lesz mindkét koncert! Mert nemcsak a hangokkal teremtünk kapcsolatot, amint az általában történik. A hallható zenén kívül mozgósítjuk lényünk saját számunkra is szinte ismeretlen mélységeit, és a hallható világon túl is kapcsolatot teremtünk egymással és a közönséggel. A VHK október 10-i koncertjén nem csak hogy megidézzük első lemezünk teljes világát, hanem az egész estét ennek a zenei világnak szenteljük, olyan húzásokkal, eljárásokkal, amelyek igazi fényében mutatják meg a VHK szellemét.

A Csodaszarvas november 27-ei koncertje az év eseménye a számunkra. Nem véletlen, hogy Tasi István A természet IQ-ja című előadása vezeti fel a VCSSZ koncertjét. Arról beszél majd, hogy mindannyian egy csodálatos kozmikus elmében élünk, ettől a zseniális kozmikus értelemtől kapjuk mi, földlakók és minden élőlény szerte a világegyetemben titokzatos ösztöneinket. A vendég Szelindek Világzenei Forgatag nem mindennapi hangszerein csaták, lakomák jó hangulatát festi fel majd mindazoknak, kiknek fülük, s táncos lábuk van. Ezután kerül sor a Vágtázó Csodaszarvas élő lemezfelvételére. Úgy tűnik, az egyik legjobb lemezünk felvétele előtt állunk. Rátaláltunk arra az útra, amelyik a zenét minden korban időszerűvé és életfontosságúvá teszi.

Grandpierre Attila (VHK) interjú, A38 Magazin, 2015

„Csak a bátraknak engedelmeskedik a tenger” ‒ Gaya Arutyunyan // Deti Picasso
 
Négy év szünet után tavaly tért vissza az Arutyunyan-testvárpár köré épülő, évek óta budapesti bázisú örmény-magyar Deti Picasso. A nem csak felállását tekintve, hanem zeneiségében is megváltozott négy tagú zenekar idén új , albumot készített, melyet az A38 Hajón mutat be október 15-én.

Országot és várost váltani magánemberként sem, művészként sem egyszerű dolog. Miért érkeztetek annak idején Budapestre, miért adtátok fel a korábbi életeteket? Mit adott vagy vett el, egyszerűbben: mit változtatott látásmódotokon és művészeteteken az új lakóhely?

Oroszországban van egy mondás: „csak a bátraknak engedelmeskedik a tenger”. Az első külföldi fellépéseink után (köztük az első Szigetes fellépés) kiderült, hogy nem csak a hazánkban, de Európában is van érdeklődés a zenénk iránt. Ugyanakkor ezek a turnék rengeteg adminisztratív nehézségekkel jártak, meghívókat kellett szerezni, vízumokért sorba állni, ata carnet-kat töltögetni, messze utazni, stb. Ebben az időszakban sok magyar zenésszel dolgoztunk együtt, gyakori vendégeink voltak Moszkvában Grencsó István, vagy a Másfél zenekar, több magyar ismerősünk és barátunk segítette a munkánkat. Így kerültünk
Budapestre. A legtöbb hatást pedig az együttműködésekből merítettük. Budapesten ugyanis nem csak magyar zenészekkel dolgoztunk együtt. Itt vettünk fel közös lemezt a norvég Schtimm zenekar tagjaival, itt léptem fel először a Rotfront zenekarral, vagy itt stúdióztunk együtt Alex Hackével az Einstürzende Neubautenből és még sorolhatnám. És a legfontosabb, hogy itt hoztuk létre öcsémmel a Wattican Punk Ballet freak rock cabaret duót.
 
Viszonylag hosszú szünet után tavaly tértetek vissza. Miért volt szükség a több éves leállásra? Mi inspirálta a visszatérést?

Mi mindig családként tekintettünk a zenekarra, de 2010-ben a dobosunk családi okok miatt Moszkvában maradt, a brácsásunkat pedig felvették a genfi zeneakadémiára, így ideiglenesen leállítottuk a zenekart. Négy évig kerestük a budapesti zenészek között azokat, akik az új felállást képeznék, de megőriznék a családi feelinget. Egyszer csak rátaláltunk ezekre a zenészekre a dobos Porteleki Áron és a hárfás Anasztázia Razvaljajeva személyében. Ezzel egy időben találtunk rá egy régi családi hangfelvételre, amit még az öcsémmel vettünk fel egy katolikus örmény faluban.Eme két eseménye egybeesése inspirált minket a visszatérésre.
 
Az újrainduló Deti Picasso zenéje kevésbé rockos, karcos, sokkal szellősebb, akusztikusabb, folkosabb. Mennyire volt tudatos választás az, hogy más irányba indultok el?

Történt-e veled olyan, hogy a szekrényedben egy olyan ruhára találtál, amit még egyetemista korodban hordtál és most rosszul áll rajtad? Ez történt a zenekarunkkal is. Sok idő telt azóta, felnőttünk, megváltoztunk és nem tudjuk önmagunk tízéves mását imitálni. Mostani zenénkkel sokkal óvatosabban nyúlunk a hagyományos örmény népdalokhoz és ez a része tudatos.
 
Mennyi idő alatt, milyen munkamódszerrel készült el az új lemez? Adott-e, jelentett-e valami speciális inspirációt?

Amikor a barátaim rávettek, hogy indítsak el egy crowdfunding kampányt az új lemez készítésére, nem teljesen bíztam a sikerben. Ez egy olyan kampány, ahol a hallgatók különböző bónuszokért cserébe megtámogatják egy zenekar kiadványát, ezzel ők helyettesítik a kihalóban lévő kiadók funkcióját. A sikeres kampánynak köszönhetően előkerültek a régi rajongóink és megtámogatták a lemezt. Amíg régebben akár egy évig is ülhettünk a felvételeinken, addig most három hónap alatt készült el a teljes anyag. Büszkék vagyunk a végeredményre, megható és egységes lemezt adtunk ki a kezünkből.

Gaya Arutyunyan (Deti Picasso) interjú, A38 Magazin, 2015

Rakenroll-színház // Müller Péter Sziámi-interjú
 
A Müller Péter Sziámi AndFriends és a Pintér Béla Társulat együttműködése óriása siker: novemberben két koncertet is adnak az A38 Hajón. A fellépések előtt Müller Péter Sziámival beszélgettünk.

Művészi pályádon nem ez az első alkalom, hogy a popzenét a színházzal keresztezed, ahhoz társítod vagy, hogy egyáltalán rock and roll-színpadra viszed a színház gesztusait. Melyek voltak azok a korábbi precedensek, amelyekre a legszívesebben emlékszel?
 
Igazad van, visszatérően előfordul. Először a Spions koncertjét vegyítettük az általam kitalált és rendezett performansszal (Eörsi Kati és Vági Zsuzsa skizo-mazo játéka), aztán az URH puritánabb korszakában is előfordult egy-két színházi pillanat, például az esküvőnk Bárdos Ágival, amit Gémes Dixi cerebrált a Kassák Klubban egy Amnesty International feliratú rabruhában. A Kontroll Csoport színházi társulásból fejlődött át zenekarba, ott természetes volt, hogy minden koncert valamelyest színházi előadást is jelentett. Az Ikaruszban egy-egy buli előtt néha napokig készítettük, festettük a díszletet (egyszer Helsingőr méretes, festett várát, amin rögtön a koncert második percében átrohant a zenekar). Haraszti István időnként kellékekkel, például egy lekonyuló csövű géppisztollyal látott el bennünket, tengerparti sétányt kreáltunk a színházi erkély mellékszínpadán. Kistamás Lacival egyszer dupla Hamletet alakítottunk egy koncerten. A Sziámi első korszakában emlékezetes volt az a koncert, amelyiken egy filozófia-énekszakos tanár kálváriája adta a kerettörténetet, és amelynek sokak számára emlékezetes mozzanata volt, amikor - mintegy véletlenül -felgyújtottam a hajamat, majd fejcsóválva távoztam, figyelmeztetve a nebulókat a tárgyfölöttiség Thomas Mann-i méltóságára. Máskor kisopera keretében ünnepeltük meg a Sziámi-Sziámival a hazai ehető műbolygógyártás beindulását. Volt két-három olyan előadásunk is a Sziámi különböző formációival (Mr. Pornowsky előkerül, Titkos tánc, Angyal az égre, ördög a falra) amelyek komplett színházi előadásoknak mondhatók, az elsőt más társulatok is műsorukra tűzték. És végeredményben teátrális pillanat volt az Insomnia is, ami (mellesleg egy valóságos, sikeres Guinness világrekord döntési kísérlet = a világ leghosszabb élő koncertje) keretében 48 órára  közel kétszáz különböző műfajú színházi-, táncszínházi, divatszínházi-, képzőművészeti- és egyéb produkciót integrált a folyamatos zenélés, és abban két egész estés koncert keretei közé.

Honnan jött a Pintér Béláékkal közös fellépések ötlete? Ki keresett meg kit? Ki volt az ötletgazda?
 
A Társulatot régóta szeretem és nagyra tartom. Több régi barátom is akad a tagok között. Először ők kerestek meg avval, hogy szeretnék a dalaimat játszani a Titkaink című előadásukban. Megtiszteltetésnek éreztem, és örültem, hogy így alakult. Később Temesváron játszottunk együtt (egymás után) egy színházi fesztiválon, amelynek záróakkordja volt az AndFriends koncertje. Utána beszélgettünk, táncoltunk, iszogattunk. Kiderült, hogy Pintéréktől többen fújják a számokat. Aztán egyszer Thuróczy Szabi lejött egy AndFriends próbára, és úgy eltolta Száz bolhát, hogy nyilvánvalóvá lett, hogy meghívjuk őt vendégnek egy koncertre. Amikor ez kiderült, a Titkaink szereplőgárdájából a többiek beüzentek, hogy ők is bevállalnának fejenként egy-két dalt. Így született az első közös A38 buli.
 
Mennyire könnyű összehangolni színészeket és egy rockzenekart? Mennyire mások az érzékenységek és a dinamikák? Hogyan zajlottak/zajlanak a próbák?
 
Általában majdnem lehetetlen, a színészet más meló, mint a rakenroll. A Pintér Béla Társulattal más a helyzet, ők egyfajta rakenroll-színház, még akkor is, ha sokan inkább a népzenei-néptáncos ihletést látják náluk elsődlegesnek. Legtöbbjük nagyon spontán és erőteljes, könnyedén vették a kanyart. A próbákon pedig igyekvőek és fegyelmezettek. (Egyébként, épp most készül a stúdiónkban a Parasztopera CD felvétele, Kirschner Péternek, az AndFriends zenekarvezető-zeneszerző-gitárosának produceri munkájával, aminek során ugyanezt tapasztaltuk a részükről. 
 
Általában több párhuzamos projekted, munkád, ötleted fut egyszerre. Miben utazol még mostanában?
 
Az AndFriendszel november 8-án nagyon fontos előadásunk lesz, teljesen más tartalommal. Az Élet Menete Alapítvány javára adunk koncertet a Dohány utcai Zsinagógában Leonard Cohen dalaiból magyar nyelven, sok kiváló vendégelőadó részvételével. Köztük is lesznek színészek, és kiváló zenészek - többek közt Szakcsi Lakatos Béla is, akivel sok éve zenélünk együtt a Pianissimo! Duóban, illetve Jávori Ferenc Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője, akivel jelenleg épp egy zenés színházi művön dolgozunk. Közben folyamatosan turnézik a Somnakaj című, általam írt, és mostanra átdolgozott zenés sorsjáték, amelyben színészek, és számos, különböző stílust képviselő roma zenész játszik együtt Szakcsitól és Kathy Horváth Lajostól Marko Markovic-ig, a Romano Dromig Szirtes Edina Mókus zenei vezetésével. És folyamatosan írok és fordítok dalszövegeket rengeteg énekesnek popsztároktól a kezdő és haladó alterekig, Kiss Tibitől és Bérczesi Robitól, Odettig és Dorogi Péterig, Koncz Zsuzsától Vastag Csabáig, Falusi Mariannig, a Pa-Dö-Dö-ig és a Hooligans-ig. Írok felnőtt- és gyerekverseket is, sokat közülük a Facebook-oldalamon publikálok. (Majd hanyatt vágódtam, amikor a harmadikos általánosba járó lányom és a nyolcadikos fiam azzal jöttek haza, hogy kötelező olvasmány vagyok náluk - főleg az utóbbitól volt megrázó, hogy a Besúgók és provokátorok, amit Pintér Béla épp most énekelt lemezre, benne van a szöveggyűjteményben, és a magyartanár felolvastatta vele.) Színészként nyolc éve vagyok tagja a Baltazár Színháznak, most indul velük a sűrű szezon, mialatt az AndFreinds is egyre többet koncertezik klubokban és fesztiválokon, és duóban is játszunk Szakcsival, Kirschner Péterrel (Felevad) és Darvas Ferenccel (Péntek & Robinson), valamint Gerlóczy Zsigával (Alterego).
 
Bár tavaly jelent meg új lemezetek, folyamatosan dolgoztok. Készültök-e új dalokkal, esetleg új lemezanyaggal?
 
Ez a természetes létformánk. Sokat próbálunk, gyakran születnek új dolgok. A mostani koncert címe (Ezt a dalt egy másik nőnek írtam) is egy új dal címével azonos.
 
Milyen könyved, filmek, lemezek hatottak rád az utóbbi egy-két évben (az örök kedvencek mellett)?
 
Könyvek: Dr. Meskó Bertalan: Future Medicine (Orvoslás holnap). Ezt a könyvet épp most fordítottuk le Kiss Laci barátommal (az URH, az Európa Kiadó és a Sziámi korábbi basszusgitárosával, aki Sydneyben él) a HVG Kiadó felkérésére. 
Ezen túl: Rushdie: Sálimár bohóc; Richard Sennett: A közéleti ember bukása, Malgot István: Fuldokló istenek, Tóth Krisztina részben már megjelent versei és prózái, Murányi Zita: Csillag – hirtelen ezek ugranak be. 
Filmek: a Marigold Hotel (inkább az első rész); Luc Besson: Save Kids Lives, Felhőatlasz, Életrevalók, Taxi Teherán, Fehér Isten, Irrational Man (Abszurd alak).            Zenék: Szakcsi, Asaf Avidan, Gerlóczy Zsigmond, Boris Vian dalai, Hiperkarma, Middlemist Red (egyelőre csak a felvételeik), Odett, Törzs, Heartless, Can, Jávori Fegya, Courtney Barnett, Rátóti Zoltán (Köztünk marad), D’Angelo and the Vanguard, Takáts Eszter, az új Bob Dylan, a Somnakaj zenéi - nehéz sorolni.

Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?
 
Vannak. Meg sem közelítik a valóságot. De a valóság se őket.

Müller Péter Sziámi interjú, A38 Magazin, 2015

MINDEN IDŐK // KEREKES BAND
 
20 éves születésnapját ünnepli az A38 Hajón a táncos funkot vérbő népzenével és jótékony elszállással keresztező Kerekes Band. A koncert előtt elmesélik honnan jönnek és hová tartanak.

Hol és hogyan kezdődött?

Csarnó Ákos: Az egész a gimi aulájában kezdődött. A haverom kérdezte, hogy alapítunk-e egy néptánc együttest, mire gondolkodás nélkül igent mondtam. Csak azt nem tudtam, hogy mi az a néptánc. Ezután az említett aulában bekapcsolta a kazettás magnót amiből egy korai Ghymes szám kezdett el hangosan szólni. Noha délután volt azért több ajtóból riadt tanárok néztek kifelé, hogy ez meg mi? Gondoltam, ha ennek a zenének ilyen tanárgerjesztő hatása van akkor kell! Azután táncoltam néptánc együttesekben és megismerkedtem a mezőségi kontrával. Az egri Ifiház portásfülkéjében mint portás gyakorolgattam, miközben az akkor már létező Kerekes Együttes táncházat tartott hátul. Többször hajítottam ki a zenekart és a résztvevőket, mert záróra után is még ment a tánc én meg már mentem volna haza. Aztán egyszer egy nagy néptáncos népzenészes rendezvényen Zsombor megkérdezte a büfében egy vörösbor fölött, hogy van-e kedvem moldvaiban is kipróbálni a brácsát. Mivel akkor még nem tudtam a moldvairól sokat, így rábólintottam. 
 
Életetek zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtatok és dalokat írtok?

Fehér Zsombor: Jimi Hendrix: Band of Gypsys – élő pszichedelikus, csillagközi tánczene, a lemez, amit már szerintem lassan ezerszer meghallgathattam és még mindig élvezem, ahogy süvítenek a rock & roll-repeszek és fújnak a funk-fellegek. Ezek után annyira illúzióromboló, ha elmondom, hogy először Dr. Alban: Hello Africa című száma miatt fújtam meg a kisiskolás Yamaha műanyagfurulyám még 14 évesen. A dalszerzés azonban legtöbbször az utcán fütyörészve kezdődik.

Kónya Csaba: 15-16 éves koromig szinte kizárólag rockzenét hallgattam, akkor Steve Harris az Iron Maidenből és John Paul Jones a Led Zeppelinből voltak a kedvenceim. Abban az időben még nem játszottam semmilyen hangszeren, de a basszusgitár hangzása már akkor is megfogott. Aztán jött Stanley Clarke és Jaco Pastorius, akiket hallgatva végérvényesen a basszus rabja lettem. Meg kell még említenem Larry Grahamet (Sly and the Family Stone) és Paul Jacksont (Headhunters), akik a funk-basszusgitározás nagymesterei és persze Miles Davist, aki mint stílusteremtő trombitás, komponista, zenekarvezető tett rám igen komoly hatást.
  
Dalok, melyeket bárcsak ti írtatok volna?

Fehér Zsombor: Hendrix: Machine Gun, Voodoo Child, Beatles: Tomorrow Never Knows, de lehet, hogy mégsem „bárcsak”, mert a saját számainkat, miután a stúdióban újra megszületnek már nem hallgatjuk csak a színpadon, de ott újra és újra, mindig másképp. Én nagyon szeretem azokat a számokat, amiket mi írtunk.
  
Kerekes Band­-pillanatok, melyek bárcsak sosem történtek volna meg, de ma már nevetni tudtok rajta?

Csarnó Ákos: Nos, nem csodálkozok, hogy én kaptam ezt a kérdést. Velem történt meg, de szerencsére tényleg csak nevetni tudunk rajta. Évekkel ezelőtt történt, hogy mondjuk úgy kicsit el voltam fáradva és összekevertem pár italt. Mármint egymás után kevertem meg őket, aminek irtó nagy küzdelem lett a vége a színpadon. A Csángó Boogie számunk azért gyors, reszetelős triolákkal kell kezdenem, de a többiek gyötrelmes arca arról árulkodott, hogy valami baj van. Nagyon lassan kezdtem, valljuk be nem éreztem sem ritmust, sem ütemet sem sebességet, semmit. Aztán hagytam az egészet a fenébe és lefeküdtem a színpadra. Akkor még felsegítettek a többiek, de kicsivel később a tokot is szépen összehajtottam és végérvényesen elaludtam a színpadon. A többiek azt mondták, hogy ilyet még filmen sem láttak, nagyon nagy volt, de ne próbáljam meg még egyszer.
 
Kedvenc betyárotok? Sobri Jóska vagy James Brown? Vidróczki vagy Nagy Feró? A Tenkes kapitánya vagy Johnny Rotten? Esetleg valaki más?

Fehér Viktor: Nem hiszem, hogy sok különbség van Vidróczki és James Brown között. Ezek mind karakterek, akik lázadtak valami ellen vagy kiálltak valami mellett. Vidróczki nem akarta, hogy besorozzák, James Brown nem akart elnyomott feketeként élni. Inkább a lázadáson van a hangsúly. Mi sem akartunk soha béna "népiszopi furulyazenét" játszani, mert hittünk és hiszünk abban, hogy ennek a zenének ereje van, és ugyanolyan létjogosultsága, mint a gitárzenének, a laptop DJ-zésnek, és a most mindent felülíró hip-hopnak.

Kerekes Band interjú, A38 Magazin, 2015

Az áttörés éve // Ivan & The Parazol-interjú

Két koncerten mutatja be új, The All Right Nows című nagylemezét az A38 Hajón az új hazai zenészgeneráció egyik kulcszenekara, az Ivan & The Parazolról. Vitáris Iván frontemberrel beszélgettünk.

Visszatekintve milyennek látjátok az idei évet – mind zenekari szempontból, mind emberileg?

Először érezhettük azt, milyen is nagyobb színpadokon, "jó időben" játszani, illetve telt házas koncerteket adni. Ez egy egyszerre nagyon jó és furcsa érzés. Az ember hozzá kell szokjon ahhoz, hogy rengetegen állnak a színpad előtt, jobban kell figyelnie arra, amit mond, ugyanakkor hihetetlen érzés az az energia, amit ilyen koncerteken kapunk a közönségtől. Ez az év minden szempontból az “áttörés éve” a zenekarnak. Büszkén merem kimondani, hogy hatalmasat léptünk előre, és remélem ez a jövőben is folytatható.
 
Az állítjátok, ez az eddigi legkiforrottabb hangzású lemezetek. Szerintetek minek köszönhető ez?

Eldöntöttük, hogy ezen a lemezen megpróbáljuk megteremteni a majdnem tökéletes hangszerparkot és felvételi körülményeket. Egy ’70-es évekbeli dob, analóg orgona, gitárok, erősítők vagy éppen egy szalagos visszhang erősíti már a zenekar hangzását. Ahogy egy hangtechnikus ismerősünk mondta, amikor a felvételekről kezdtünk tárgyalni a stúdióban, ezek a hangszerek "nem csak próbálnak olyanok lenni, mint eredetijeik, hanem ezek tényleg azok". Természetesen a dalok írásában is nagyot léptünk előre. Szerintem koherensebb, sokszor eddig ránk meg nem jellemző dolgot megengedtünk. Nem arra gondolok, hogy mostantól minden gitárszóló minimum hat perces, de a vokálok, a dalokban itt-ott előjövő plusz dallamok vagy különleges hangszerek (például cselló) jelzik, ez az album kísérletezőbb, többet megenged magának.

Mik voltak a fő hatások az új lemez írásakor?

A fő hatás az élet. És minden, ami együtt jár vele. Biztos más is mondta már ezt, de pont ennél az anyagnál annyira élő, és a mi élményeinkből táplálkozóak lettek a dalok, hogy ez írja le legjobban miről is van szó rajta.

A billentyűsötök, Beke István "Bex" több magyar zenekar lemezén is dolgozott már mint producer, viszont a tiéteken még soha. Miért éreztétek azt, hogy ennek most érkezett el az ideje?
 
Ez nem teljesen igaz, mivel korai dalainkat (Yellow Flavour EP), valamint első lemezünkről a Take My Handet is Bex készítette. Mindig is felügyelte, csinálta, segített a felvételeknél, csak teljes nagylemez most lett először az ő kezeibe kiadva. Szerintem ez a legjobb választás volt. Pontosan tudtuk, hogy mit akartunk, és mivel ezt együtt fogalmaztuk meg, ő is maximálisan tisztában volt azzal, hogy kell szólnia az anyagnak. Bex rengeteget fejlődött a producerkedésben, szakértelmével nem egy zenekar karierrjének adta meg azt a bizonyos kezdő lökést. A tapasztalatoknak köszönhetően most láttuk úgy, hogy elérkezett az idő, neki kell meg csinálnia. És elvállalta. Mi mást tehetett volna?!

Magyar zenekarok esetében nincs különösebb hagyománya a dokumentumfilm készítésének. Hogyan jutott ez eszetekbe?
 
Inkább úgy mondanám, nem készült sok. De vannak legendás művek, amiket néha napján meg lehet nézni (Kölyköd voltam - Edda, Rockfogyatkozás, stb.). Szerintem fontos hogy a nézők, a közönség mögé láthasson a dolgoknak. Értsék meg a miérteket, valamint hallhassanak olyanokat is beszélni, akik mondjuk a színpadon nem teszik ezt. Ez nem egy interjúfilm. Müller András fotósunk, aki már a kezdetektől követ minket, most a lemezírás és felvétel készítés szinte minden fázisát megörökítette. Ebből készül a film. Kötetlen, szókimondó és akciódús. 

A dokumentumfilm mellett nyílik egy kiállítás is, kortárs művészek és dizájnerek alkotásaiból, amelyeket az új lemezetek egyes dalai ihlettek. Hogyan jutott ez eszetekbe és hogyan választottátok ki a közreműködőket?
 
Régi tervem volt valami hasonló projekt létrehozása, ennél a lemeznél szerencsére megvalósulhatott a dolog. Főleg olyanokat kerestünk meg első körben, akikkel már dolgoztunk együtt bármilyen grafikai vagy más képzőművészeti projektben. Így jött össze végül a főleg grafikusokat, kreatív arcokat, sőt zenészeket is felvonultató csapat, akik külön-külön minden dalhoz elkészítették a kis tárgyakat. Megkötés csak annyi volt, hogy a tárgy kicsi legyen, márkája/arculata a dalcím legyen, és egy prototípust le kell gyártaniuk belőle. 

Szövegek tekintetében mik az új album főbb témái?

A fő hatások kapcsán már félig megválaszoltam ezt. Én hiszek abban, hogy egy dal akkor tud a legjobban eljutni az emberek szívéig, ha valós, megtörtént eseményekről, érzésekről szól. Ha az így megírt szöveg aztán a zenével is harmóniába kerül, akkor jön létre valami igazán különleges és megmagyarázhatatlan. Több dalnál is jellemző volt most a lemezen, hogy leültünk együtt, és nagyjából öt perc alatt született meg. Valami olyan dolog történik ilyenkor, hogy mind pontosan egy dologra gondolunk, más-más formában, de mégis ez az egység, ez a közös intuíció visz minket magával. Talán ezt nevezik ihletnek. 

A kritikusok általában a zenekarok harmadik albumát tartják vízválasztónak. Hogyan éreztek/gondolkodtok ezzel kapcsolatban?

Ez érdekes! Szerintem ezt majd a közönség fogja eldönteni, mennyire vízválasztó. Számunkra mindenképpen az.
 
A december harmadikai A38 hajós lemezbemutató koncertre egy két blokkból álló, minden eddiginél változatosabb műsorral készültök. Mire számíthat a közönség?

Furcsa helyzet, hogy az öt év alatt már született annyi dalunk, hogy most már nagyjából két órát tudnánk megállás nélkül zenélni...emlékszem anno az első bulijainkon úgy kellett sakkozni, hogy ne legyen csak 20-25 perces egy koncert, most meg már jó pár dal egyszerűen kiesik a setlistből mert nem fér bele az időbe. A lemezbemutatón mindenesetre azt tervezzük, hogy az új lemez bemutatása mellett egy nagyobb szelekciót el fogunk játszani az eddig megjelent anyagainkról. Fontos még, hogy mivel két koncertet is tarthatunk (december 3. és 5.), a két buli nem fog megegyezni dalsorrend szempontjából. A lemez mindkettőn el fog hangzani teljes egészében, de a többi már meglepetés!
 
Vadonatúj fellépőruhákkal is készültök a koncertre. Miért érzitek fontosnak, hogy a megjelenésetekkel is reflektáljatok arra a korszakra, ami inspirál titeket?
 
Egyrészt fontos az, hogy az öltözetekből is már azonnal lehessen tudni, miről van szó. Egy jó színpadi megjelenés aranyat ér. Gondoljunk csak arra, hány zenekarhoz, zenészhez nőttek hozzá ruhadarabjaik. Másrészt mi szeretnénk az embereket és a színpadot megtisztelni azzal, hogy a helyzethez illően jelenünk meg a deszkàkon.

Azt nyilatkoztátok, a lemezcím egyben utalás is a kezdeteitekre. Meséljetek erről!
 
A The All Right Nows egy alteregó zenekarunk. A kezdetektől használjuk egymás közt, egyszerre egy álca, és egy olyan banda, amivé válni szeretnénk. Szerintem mindenki csinált már valami hasonlót, mi ezzel álcázzuk magunkat titkos fellépéseken, vagy éppen ez a nevünk közösségi felületeken. Persze álcakent most már elég nehéz lesz használni...

Melyek az idei kedvenc lemezeitek, könyveitek, filmjeitek?

Lemez - Alabama Shakes / Sound & Colour
Könyv - Stumpf András / Szörényi – Rohan az idő
Film - Birdman

Ivan & The Parazol interjú, A38 Magazin, 2015

Női vonal - KFT-interjú

A KFT zenekar jó pár éve visszajáró vendég az A38 Hajón - ráadásul sohasem máshol is látható programokkal, hanem minden évben egyedi, speciális műsorral érkeznek a fedélzetre. Így lesz ez 2015. december 17-én is. A zenekar “dobos-ügyvezetőjével”, Márton Andrással beszélgettünk.

Különleges a kapcsolatotok az A38 Hajóval, hiszen az elmúlt években számos speciális koncertet hoztatok a fedélzetre. Miért pont ez a helyszín jutott eszetekbe, amikor a tematikus fellépésetekhez kerestetek játszóhelyet?

A zenekarnak minden évben vannak különböző okokból kiemelt koncertjei kisebb-nagyobb helyszíneken. 2010-ben már a következő évi Aréna-koncertünket készítettem elő a társproduceremmel és kerestünk egy hangulatos közepes méretű teret, ahol a koncertre meghívott vendégeinknek tarthatunk egy zártkörű vacsorát is a KFT-konyha főztjeivel. Ugyan a kezdetektől sok mindenkit ismerek a hajóról, időnként meg is fordulok ott, addig mégsem éreztem, hogy odavaló lenne a KFT. Ez változott meg akkor. Megtetszett a színpad, a backstage, az egész hangulata, egyedisége, ráadásul a stábból mindenki kedves volt, értette a dolgát és nem akadt fenn azon az aprólékosságon, amivel egy ilyen eseményt mi előkészítünk. Az Aréna utáni évben pedig szerettem volna elindítani egy évfordulós sorozatot, kicsit az egykori klubunk hangulatát idéző helyen. Addigra pedig már megszerettük az A38-at. Gondolkodni sem nagyon kellett azon, hol legyen.

Melyik volt az elmúlt évek számos lemez-újrajátszós koncertje közül a legemlékezetesebb?

Rögtön az, amivel indult a sorozat. A legelső, ’81. márciusi koncertünk anyagát játszottuk újra, amit egy kalózfelvétel alapján rekonstruáltunk az eredeti hangszínekkel, tempókkal, összekötő versekkel. Egy igazi időutazás, átlényegülés volt mindenféle nosztalgikus felhangtól mentesen. Sőt! Ki gondolta volna, de az egész anyag nagyon is mainak hatott, azt hiszem 2015-ben is feldobna bennünket, ha új zenekarként ezzel állnánk elő.

A KFT, bár jó év óta ismét folyamatosan működik, kiszállt a permanens klubozás-fesztiválozás körforgásból. Milyen dinamika és beosztás szerint működik az elmúlt években a zenekar? Hogyan állítjátok össze a koncertnaptáratokat?

Jövőre lesz 35 éve, hogy a KFT működik, de a jórészt kihagyott 90-es évek után is (amikor ugyan az eddigi egyik legnagyobb szabású koncertünket adtuk, de azon kívül csak két-három turnénk volt), 2001 óta, azaz mindjárt 15 éve folyamatosan játszunk. A kétezres években két új lemezt adtunk ki, volt MÜPA, Aréna, Operaház, A38-ak, fesztiválok, miegymás. Ezzel együtt gyakran hallom és olvasom (a minap épp az egyik legolvasottabb portál újságírójától), hogy: „újra összeáll a KFT?”. Ez a kérdés kísért bennünket és fogalmam sincs mi az oka. Ami a dinamikát illeti: jóval kevesebbet játszunk, mint a nyolcvanas években (a csúcs 200 koncert volt négy hónap alatt). Általában egy évvel előre megtervezem a következő év fontosabb koncertjeit, a legfontosabbakat már akkor egyeztetem és átbeszélem a zenekarral. A többi dátumot lazábban vesszük, de többnyire azokat is hosszú hónapokkal előre egyeztetjük a különböző produkciókkal, amikben valamelyikünk benne van: L’art pour l’art, Koncz Zsuzsa, Bornai Tibor zenekara, Sc.Art együttes. És vannak még magánprogramok. Ezekből sül ki az egész. Egy fix pont azért kezd kialakulni, a decemberi A38-koncertek.

Dolgozik-e jelenleg új dalokon vagy a nagyszabású Opera-koncert után újabb grandiózus projekten a KFT?

Van pár gondolat, ami nagyszabású produkciókban ölthetne testet, de érlelnem kell őket, és persze először a többiekkel beszélek át mindent. Jövőre 35 éves a zenekar és húsz éve lesz annak is, hogy a Bál az Interneten koncertünket tartottuk a Sportcsarnokban. Ezek ébresztgetik a gondolatokat.

Mit várhatunk az idei különleges KFT-koncerttől?

A koncert címe: Női vonal. A közreműködők: Danics Dóra énekesnő, a hegedűn játszó Kézdy Luca és Szabó Erika szaxofonos-énekesnő.

Marton András (KFT) interjú, A38 Magazin, 2015

Beért az egész // Passed-interjú

A saját definíciója szerint elektronikus hárfapopot játszó, négytagú Passed jelenleg az egyik legizgalmasabb fiatal magyar zenekar. Az aktuális tánczenékből és klasszikus zenei hatásokból egyszerre merítő együttes januárban, az A38 Hajón mutatja be első, Dead Generation című albumát – ennek kapcsán faggattuk őket.

Milyen volt ez az év a zenekar számára? Mennyire sikerült megvalósítani az emberi és szakmai célokat?

Nizalowski Fanni: Nagyon jó volt! Rengeteg pozitív élményünk volt, olyan helyeken léphettünk fel, mint a Budapest Park, felléptünk Bonobo, Parov Stelar vagy Matisyahu előtt – meg játszhattunk a TED-en is. Az volt talán a legjobb, nem?

Farkas Áron: Nem, az A38-as koncertünk volt a legjobb. Vicc nélkül, itt tartottuk az első önálló koncertünket, a tetőteraszon, nyáron – ott pedig valami történt. Azt éreztük, hogy ott tényleg zenekar lettünk. Beért az egész. Nagy félelem volt meghirdetni egy első önálló bulit, mert senki nem tudja, ilyenkor mi fog történni. Szóval a hajó is egy fontos momentuma volt az évnek.

Szabó Levente: Tényleg óriási élmény volt! Emlékszem, amikor vége lett, nagyon euforikus állapotban volt mindenki.

Mondhatni akkor, hogy ott értetek zenekarrá, ott forrta ki magát a produkció?

Nizalowski Dorottya: Igen.

FÁ: Kellett hozzá az összes előző koncert is; de ott valami történt.

SzL: A célunk pedig most az, hogy ezt még egy szinttel feljebb emeljük január huszonharmadikán, a lemezbemutatónkon.

Fanni, Dóri ti jártasak vagytok zeneelméletben, emellett mindketten tanultok hárfázni is. Mit gondoltok, mekkora hatással volt ez arra, ahogy a zenéről gondolkodtok, a stílusotokra?

ND: Én csak a most megjelenő albumról tudok nyilatkozni, mert az EP nagyon össze-vissza volt, fogalmunk sem volt még, hogy kell dalt írni, de most sokkal összeszedettebbek vagyunk. És pont ezt látom különbségként köztünk és azok között, akik nem nagyon tanultak ilyesmit, hogy mi előre tudjuk, hogy mit akarunk. Nem próbálgatjuk a dolgokat, hogy mi hangzik jól és mi nem, hanem előre ki tudjuk találni. Ez nem jelenti azt, hogy ez a módszer jobb, mert valószínűleg ugyanaz lesz az eredmény, de mindenképpen gyorsabb.

FÁ: Meg így nem csinálunk olyan számot, amiben mondjuk más hangnemben van az ének és az alap.

SzL: Igen! A hollandoknál épp nagyon menő, hogy egy percig megy az ének egy dalban, és aztán jön a drop, ami teljesen más hangnemben van. Jó, hogy nem esünk hasonló hibákba.

Január huszonharmadikán mutatjátok be első albumotokat, a Dead Generationt. A 1919 EP-tekhez képest milyen irányba indultatok el? 

SzL: A nagylemez jóval kiforrottabb lesz, az biztos – mind hangzásban, mind tartalomban. Kezdjük tudni, hogy mit akarunk mondani. 

FÁ: Én is azt érzem, hogy kiforrottabb minden, de ugyanakkor ki is nyíltunk nagyon. Nem csak egyszerűen arról van szó, hogy be merünk vállalni új dolgokat, hanem kijönnek belőlünk olyan ötletek, amiket mondjuk fél évvel ezelőtt kategorikusan elutasítottunk volna. Emiatt pedig őszintébb is az egész.

SzL: Producerként például az volt egy fordulópont, amikor elkezdtem kevésbé törődni azzal, hogy egy adott ötlethez mit fognak szólni mások. Már nem annyira érzem cikinek, ha valami kísérletezően, vagy furán hangzik.

ND: Szövegek tekintetében is rengeteget fejlődtünk. Mikor az EP-t írtuk, inkább még az volt a helyzet, hogy “kéne valami szöveg” és akkor írtunk valamit. Most pedig már egyedül írom teljesen és azt tudom beleírni, amit akkor érzek, gondolok.

Az album címe Dead Generation lesz, meséljetek a mögötte húzódó gondolatiságról.

ND: A cím erre a generációra vonatkozik, a miénkre. 

Miért érzitek halott generációnak?

NF: Talán azért, mert ez egy olyan generáció, amelyik nem akar újítani, csak elfogadja azt, ami van. Olyasmik számítanak a legfontosabb dolgoknak, amik valójában nem is értékesek – a telefon nyomogatás, meg hasonlók. Nem az igazából fontos dolgokkal törődnek, inkább csak a külsőségekkel.

ND: Arra is gondolok, hogy most nincsenek annyira kiemelkedő alakok a művészetben, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt. Többek között azért, mert most mindenki megoszthatja amit gondol, és így óriási a zaj. Lehet, hogy most is van egy Petőfink, de senkihez sem jut el a művészete, mert teljesen idióta emberek is posztolják a dolgaikat Tumblrön, és azok között elveszik az érték.

Mennyire érzitek feladatotoknak azt, hogy reflektáljatok a korotokra?

ND: Igyekszünk a nagylemezen korunk problémáira felhívni a figyelmet, bár nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog. Elég nagy vállalkozás, és ahogy észreveszem, kevesen merik kimondani, amit gondolnak. De igyekszünk, és ez a fontos!

NF: Az Arlene című dal például az amerikai iskolai lövöldözésekről szól.

FÁ: Nekem az is a célom – és ez szerintem közös –, hogy amikor mondjuk tíz-húsz év múlva visszatekintünk erre az albumra és meghallgatjuk, akkor ez egy korképnek érződjön. Mind zenében, mind gondolatokban, történésekben – próbálunk reflektálni a világ nagy dolgaira. Szerintem ez egy elég jó lenyomat lesz.

A koncertek mellett néha DJ-ztek is, mit szoktatok ilyenkor játszani? Mennyire figyelitek az aktuális zenei trendeket?

SzL: Szeretjük azt, amikor van egy aktuális menő stílus, mondjuk a trap vagy a garage, és azt továbbgondolják emberek, akik az undergroundból jönnek, és akik tényleg értenek a zenéhez. Az újító basszuszenéket jó érzés játszani! Volt nemrég egy bulink a Onehundreddel, ahol Dóri énekelt élőben, miközben mi DJ-ztünk. A közönség megőrült rá, és ez nagyon inspiráló volt. Ekkor döntöttük el, hogy mi is hasonló bulit akarunk csinálni élőben.

Tervek a jövőre nézve?

NF: Megnyerni A Dalt, majd az Eurovíziót, aztán a Nagy-szín-padot!

FÁ: Aztán Wiz Khalifával elmenni turnézni, mert találkozunk majd vele a Volton.

NF: Komolyra fordítva a szót: májustól a Zagarral és a Yankkal közösen járunk majd koncertezni.

SzL: Lesz a Zagarral egy közös bulink a Parkban, amit már most nagyon várunk!

ND: Emellett több videoklipet szeretnénk csinálni, mert amikor megalakult a zenekar, már akkor tervben volt, hogy erősen összekötjük a vizualitást a zenénkkel.

Passed interjú, A38 Magazin, 2016

Csak úgy, mint az Apple // Kama, Mary Popkids

Hatodik születésnapját ünnepli az A38 Hajó Koncerttermében az új hazai popgeneráció egyik legnépszerűbb zenekara, a több stílust, többek közt soult/R&B-t, elektronikát és gitárpopot keresztező Mary Popkids. A zenekar egyik frontemberét, Kamát kérdeztük.
 
A zenekar hatodik születésnapját ünneplitek a januári hajós koncertetekkel. Mire számíthat a közönség?
 
Egy „klasszikus” A38 Hajós PopKids Szülinapi Fesztiválra! Hihetetlen, de először az első Szülinapunkon játszottunk a Hajón. Azóta minden év januárjában itt ünnepelünk. Egy kicsit talán már mi is legendásnak tarjuk a hajós koncertjeinket, mert utánozhatatlan a hely és a közönség hangulata. Mindig azt mondom, hogy ez a koncert-otthonunk. Egy klubban sem tapasztaltunk még ilyet. Egy hajós koncert nekünk olyan, mint a Karácsony. Idén a koncertünk előtt barbarastahl mutatkozik be elektronikus R&B-projektjével. És az is tuti, hogy a koncert után DJ-zni fogunk. Többet sajnos nem árulhatok el, de hajnali 3 előtt senki sem megy haza január 29-én.
 
Ennyi idő után elkerülhetetlen némi számvetés - visszanézve az elmúlt éveitekre, megvalósultak a terveitek? 
 
Sosem voltak konkrét terveink, inkább szörfözgettünk a hullámokon. Az biztos, hogy sokkal messzebbre jutottunk, mint azt valaha is gondoltuk volna, de a helyzet az, hogy amint valami megvalósul, a szemünk már egy magasabb csúcs felé sandít.
 
Ki (vagy mi) adta az ötletet a zenekar alapításához? Hogyan indultatok?
 
Egy klasszikus garázs/pincés jamsession-hülyéskedésből indult az egész, csakúgy, mint az Apple.
 
Mikor éreztétek először, hogy ebből valami igazán komoly lehet?
 
Már 2009-ben a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, az első koncertjeinken éreztünk valami varázst. Azért szuperkomolynak nem érezzük a dolgot, inkább próbáljuk élvezni. Az máig meglepő, hogy mennyi embert érdekel az, amiket hülyéskedünk a próbateremben, meg a stúdióban.
 
Legfrissebb anyagotok a Young Souls című kislemez. Mi inspirált titeket írás közben? Hogyan oszlanak meg a dalszerzői feladatok?
 
Az inspiráció sok különböző helyről érkezik. Könyvekből, filmekből, zenékből, reggelig tartó éjszakákból, zuhanyzás közbeni gondolatfoszlányokból, különleges pillanatokból. Most hirtelen az ugrott be, amikor februárban elkezdtük írni a kislemezt Fonyódon, a kis zenekari bunkerünkben és kint ültünk az erkélyen belefeledkezve a balatoni kilátásba, sütött a nap, gitároztunk és együtt énekeltünk, ilyenkor valami átveszi az irányítást és általában jó dolgok sülnek ki. Általában én viszek le egy tábortűzi akkordmenetet meg szöveget, de a dalokat együtt formáljuk kis közösségünk képére. A kislemezről még nem adtunk ki mindent, van egy csomó félkész, pazar dal, úgyhogy lehet, hogy csinálunk egy mixtapet, ami régi álmom.
 
Tavaly áprilisban önálló énekes-dalszerző ested is volt az A38-on. Várhatunk valamilyen szólóanyagot?
 
Nagyon szeretek zenélni és zenét írni és valami mindig szembe jön. Most is dolgozom például Karányival és Fodor Máriusszal is, de felmerült egy újabb közös ügyködés Halott Pénzzel is. Úgyhogy pár feature biztos, hogy lesz a közeljövőben. Talán szóló-ügy is lesz, de az inkább a távolabbi jövőben. Vannak olyan dalok ugyanis, amelyek nem biztos, hogy beleférnek a zenekari keretbe - ezeket egyszer összegyűjtöm. Mostanában reklámzenéket is csinálok időnként és másoknak is írok dalokat, amit szintén nagyon élvezek, mert máshogy kell gondolkodni és kivételesen nem az önmegvalósítás, hanem egy konkrét feladat teljesítése a cél, ami néha kimondottan felszabadító.
 
Mik voltak 2015 legemlékezetesebb pillanatai zenekari szempontból?
 
Az egész év egyetlen nagy emlék. 2015-ben volt eddig talán a legtöbb, majdnem 70 koncertünk és annyira pörgős volt, hogy sok minden összefolyik, így nehéz kiemelni pillanatokat. Ami elsőre beugrik: a Sziget és Strand Fesztiválos koncertjeink, mint transzcendens fesztiválélmények, hihetetlen közönséggel, a miniturné az Irie Maffiával, a moszkvai koncert júniusban, ahol zseniális fogadtatásban volt részünk és a tavalyi A38-as Szimfonikus Szülinap.

Mik a jövőbeli terveitek?
 
Februárban a The Bieberszel indulunk országos turnéra, illetve a levegőben van egy nagylemez is. Talán még nyár előtt?! De eddig soha semmit nem sikerült megvalósítanunk a tervek szerinti időben, úgyhogy biztosra azért nem mondanám (mosolyog). Illetve reméljük, hogy tudjuk folytatni, amit idén elkezdtünk és jó néhány várost bejárhatunk a zenénkkel a nagyvilágban. Az A38 képviseli itthon az európai klubokat összefogó Liveurope kezdeményezést, ahova minket is meghívtak, mint zenekart, úgy hogy elvileg jó pár európai város és klubkoncert kilátásban van.

Kama (Mary Popkids) interjú, A38 Magazin, 2016

Nem a megszokott múltidézés // colorStar-interjú

20 éves születésnapját ünnepli egy különleges koncerttel az A38 Hajón a hazai zenei színtér elmúlt két évtizedének egyik legizgalmasabb zenekara, a többek közt a pszichedéliát, az elektronikát, a gitározós artpopot, és a világzenét keresztező colorStar. Keleti András frontemberrel beszélgettünk.
 
Február 26-án tartjátok huszadik születésnapi koncerteteket. A tizenötödik születésnapotokat egy remixalbummal ünnepeltétek – most mire számíthat a közönség?
 
Idén egy különleges gonddal megszerkesztett izgalmas koncertshow-val szeretnénk megünnepelni ezt a szép jubileumot. Szeretnénk valami olyan dolgot építeni extraként a koncert köré, ami nem a megszokott múltidézés régi tagok, vagy különböző szólisták vendégszerepeltetésével, hanem sokkal inkább valamiféle jól felépített és kitalált audiovizuális utazás. A szokásosnál nagyobb hangsúlyt kapó, exkluzív látványvilággal és egy minden eddiginél aprólékosabban kidolgozott műsor koncepciójával készülünk. Ezt a műsort már november óta tervezgetjük. Sőt, valójában már korábban elkezdtük a koncerteket frissítgetni régi számok felújításával. Aki jár a koncertjeinkre, könnyen felfigyelhetett arra, hogy bizonyos dalainkat elkezdtük összefűzve-mixelve hosszabb blokkok formájában játszani. A zenekarral a színfalak mögött most is épp ilyen blokkokat fejlesztgetünk tovább erre az alkalomra, további régen játszott dalok belefűzésével ezekbe a hosszabb, egybefüggő zenei folyamatokba. Összefoglalva egy látványos és lehengerlő utazásra készülünk, de ennél többet már nem árulhatok el. A lényeg hogy komoly készülődésben vagyunk és tele vagyunk izgalmas meglepetéssel február 26-ra.
 
Melyek voltak a legmeghatározóbb élményeitek a húsz év során?

Ennyi idő alatt természetesen sok minden történik egy zenekarral és ezért minden tagnak valószínűleg más események válhattak meghatározóvá, bár biztos vannak átfedések. Nekem azért van néhány komoly emlékem, mint például a Heavenicetrip album felvételei a dunakeszi HSB stúdióban Regivel, azaz Regenye Zoltánnal, vagy a Hisztéria 2000 elnevezésű ezredfordulós szilveszteri fesztivál, egy különösre és izgalmasra sikerült isztambuli út a 2001-es nemzetközi Zene Ünnepe fesztiválon, két nyugat-európeai klubturné, amelyek közül az elsőn, Farkas Zoli hirtelen jött betegsége miatt két koncertre hirtelen doboshelyettes lettem , a második ilyen turné során pedig az akkori basszusgitárosunk, Pilu (Balahoczky István) távozott a csapatból, na meg persze volt egy jó kis 10 éves bulink a PeCsában. Voltunk Ozora nagyszínpadon nyitózenekar, ahol úgy kezdtük el a koncertet, hogy egy hatalmas réten rohantak felénk az emberek, A székesfehérvári Bory várban meg zuhogó esőben táncoltak a zenénkre, miközben mi a vár árkádjai alatt állva zenéltünk megvilágítva, miközben az egész vár be volt vetítve hatalmas, színes diákkal és mindenütt ugráltak az emberek, még fönn a várfalon is. Nekem talán ez volt a legkülönlegesebb élményem eddig, de szerencsére mindig újból és újból akadnak különlegesen jól sikerült koncertek, stúdiózgatások, utazgatások, de főleg koncertek.

Milyennek képzeltétek a jövőt, amikor elindultatok? Mi valósult meg ebből?

Amikor ez a zenekar ‘96-ban elindult, nekem az első mozzanatokban őszintén szólva nem is volt olyan nagy szerepem. Azelőtt egy-két évvel bekerültem kiegészítő gitáros-vokálosként egy úgynevezett alternativ rockzenekarba, a Vidámparkba, és mire felocsúdtam, az énekestől, Őz Zsolttól elköszönve, egy teljesen más megközelítéssel elkezdtük csinálni ezt a kísérletező, új utakat kereső, félig elektronikus saját zenénket. Az első albumon főleg Peti (Szalay Péter), Pilu és Zoli (Farkas Zoltán) voltak ennek az új koncepciónak a megfejtői, én a próbákon beleimprovizálgattam dolgokat a jól kitalált témákra és alapokra, és ami jól sikerült, azt konkretizáltuk. Azt hiszem az volt a cél, hogy magunkat megújítsuk és egy kicsit ahhoz hasonló zenét csináljunk a meglévő eszközeinkkel, mint amiket az elektronikus zenei party-kon kezdtünk hallani azokban az időkben. Ennek megfelelően az is fontos szempont volt, hogy táncolni lehessen rá, és közben szerettünk volna bizonyos stílusjegyeket belecsepegtetni olyan közös kedvenceinkből, mint amilyen a Pink Floyd is volt. Ezeknek az elemeknek a megfelelő arányú kevergetéséből egy, a megszokott műfaji határokon felülemelkedő egyéni stílusvilágot igyekeztünk kialakítani. Az első célok nagyjából ezek voltak. Ha visszagondolok az első két lemezünkre, meg a kétezres évek sikereire, arra a sok colorStarra partizó fiatalra, akiknek játszottunk, akkor azt hiszem ezek az elvárásaink viszonylag hamar teljesültek, bár azt is gondolom, hogy mind a mai napig nem aknáztuk ki teljesen a zenénkben rejlő lehetőségeket.

Melyik lemezeteken szerettetek leginkább dolgozni?

Nálam ez most úgy áll, hogy két ilyen van, az egyik a Heavenicetrip!, valószínűleg azért is, mert az első volt, a másik pedig a Solarize amiről most tényleg azt gondolom, hogy az egyik legjobban sikerült albumunk. E kettő közül tényleg nem tudom eldönteni melyik, mindkettőt teljesen más miatt élveztem.
 
Mennyire fontos számotokra naprakésznek lenni, újítani, követni a trendeket?
 
Nekünk azt hiszem, mindig az volt a fontos, hogy minden lemezzel magunkat újítsuk meg valahogy. Ilyenkor mindig az aktuális élményeinket és azonbelül nyilvánvalóan a trendeket is figyelembe vesszük. Ez soha nem jelentett annál többet, mint hogy például 2004-ben már természetesen nekünk sem ugyanaz volt izgalmas, mint ami 96-ban. A Heavenicetrip elkészítése után, - ami gyakorlatilag olyan, mint egy koncept album, egy önálló világ, egy mozi, vagy valami ilyesmi - világossá vált, hogy egy következő albumra  kellenek új színek és hangulatok, hogy most ne ugyanazt a világot építsük fel újra - így került képbe az etnós, világzenés megközelítés, majd szépen lassan jöttek néha dominánsabb énektémák, majd dalok és közben valahogy érdekes módon a trendek is nagyjából velünk párhuzamosan alakultak. A kétezres évek közepéig legalábbis mindenképpen.
 
Az utóbbi években számos tagcserén esett át a zenekar. Milyen hatással volt ez a zenétekre?
 
Nálunk ezek a változások mindig elég komolyan befolyásolták a zenénk alakulását. A kialakult közös zeneszerzés és hangszerelés módszere miatt különösen. Először a hatodik évben Pilu kiszállása után, a basszusgitár poszton történt cserék hoztak jelentős változást a megszólalásban. Most már egy jó ideje Somogyi Feri pengeti a mélyeket és nekem az ő játékában esszenciálisan ott van, ami a mi zenénkhez kell. A koncertjeinkhez például nagyon sokat tesz hozzá az az erő, ami az ő játékmódjában rejlik. Ezen kívül az elektronika használata terén komoly változást hozott annak idején Szinya (Szinovszki Márton) beszállása és legalább ekkora változást hozott, amikor őt váltotta Szabi, aki a gépek kezelése mellett második énekesként és sajátos zenei világával egy teljesen új színt hozott a zenekarba. Azok közül, akik ebben a zenekarban játszanak, vagy játszottak, mindenkinek megvan a maga zenei karaktere, ami hallatszik az adott korszakunk dalain, de mindenki más módon és mértékkel igazította a saját dolgait ahhoz, amit colorStarnak nevezünk. Ennyi idő után most úgy látom, hogy végül ez is döntően hozzájárult, hogy ilyen sokféle dal és zene született ebben a 20 évben, miközben végig sikerült megőriznünk valamit abból, amitől felismerhetőek vagyunk.
 
Mik a terveitek a 2016-os évre?
 
Természetesen elsősorban a 20 éves jubileum jegyében telik az év és az ehhez kapcsolódó további eseményekről a későbbiekben hírt is fogunk adni. Most a legfontosabb dolog, ami előttünk van, az ez a bizonyos február 26. Ez a jelenlegi felállás mára szépen összeért. A Solarize album és az elmúlt év koncertjei ezt be is bizonyították és úgy látom, megint új célok kezdenek kibontakozni.

colorStar interjú, A38 Magazin, 2016

A 7 főbűn // N.O.M. x Tudósok páros interjú

Két kultikus, öntörvényű és nagyigényű, egyben szórakoztató és önirónikus popkult-művészcsoport, a moszkvai N.O.M. és a budapesti-szentendrei Tudósok ad közös koncept-koncertet február 18-án az A38 Hajón. A régi ismeretségre és munkakapcsolatra tekintettel a két zenekarvezető páros interjút készített egymással.

DR.MÁRIÁS KÉRDEZNI ANDREJ KAGAGYEJEV

Mindkét zenekar, a tiétek és a miénk is túlélője a rendszerváltás utáni évtizedeknek, amely általában nem hozott túl sok jót az underground zenekaroknak és művészeknek. Nektek hogy sikerült frissnek, izgalmasnak és sikeresnek maradnotok?

A rendszerváltás során történt változásoknak köszönhetően az életünk is megváltozott. Már nem kellett egzisztenciális kérdésekkel, a napi rutinnal foglalkoznunk és a megélhetésért küzdenünk, hanem kifejezetten a zenére, a filmre, az irodalomra és a festészetre koncentrálhattunk. Ez egy merész és szokatlan váltás volt néhány szovjet ipari mérnök számára. Voltak természetesen vágyaink is, de különösebb illúziókat se tápláltunk a zenekar globális sikerei kapcsán. A N.O.M. 29 éves fennállása során semmit se bántunk meg, volt mit nyújtanunk a közönségünknek. Ma is haladunk azon a valaha kijelölt útvonalon, hűek maradtunk az alkotói módszereinkhez és még mindig tudunk újat mondani a hallgatóinknak. 

Sok tagcsere volt az utóbbi években a N.O.M-ban. Ez mennyire volt szükségszerű? Mi volt és mi maradt?

Valamikor még a nyolcvanas években, Szergej Butuzov szerzőtársammal viccből kitaláltuk a N.O.M. zenekar művészeti metódusát, ami kb. így szólt: „a jelen idióta valóságának dramatizálása vagy a drámai helyzetek idiotizálása”. Ez volt, van és lesz a krédónk. A tagcserék – az maga az élet. Valaki elfárad, vagy hirtelen úgy érzi, hogy nem azzal foglalkozott, amivel kellett volna, de van, aki meg fordítva, új életérzést keresve talál meg minket. A zenekarunkban nincsenek véletlen tagok. Alekszandr Liver még 1992-ben Franciaországba költözött (ahol operaénekesként dolgozik- a szerk.), de megmaradt a zenekar tagjának. Az énekesnőnk, Varvara Zverkova egy egyetemi évfolyamtársam lánya, kicsi korától ismerem, 5 éve lett a N.O.M. tagja és azóta a szerepe csak nőtt a zenekarban. Nemrég lett lépett be a zenekarba Alekszej Zubkov, gitáros és balalajkavirtuóz, aki a dalainkon nőtt fel és részese akart lenni ennek a folyamatnak. Úgyhogy minden jó, ha a vége jó.

Mintha az utóbbi években jobban fókuszálnátok munkátokat az orosz közönségre. Szerinted ez egy globális jelenség? Kevesebb az érdeklődés mostanában a külföldiek iránt, mint régebben?   

Mindig nyitottak vagyunk az együttműködésekre. A kilencvenes évek derekán egészen rövid ideig tartott ki a divat a „rouge vague”-ra. Ennek ellenére mi elég sokat turnéztunk Európában és szép számban játszottunk klubokban és fesztiválokon. Az utóbbi évek visszaesése talán a válsághoz köthető, anyagi szempontból ma már sokkal nehezebb lett koncerteket szervezni. Oroszországban sem egyszerű a helyzet. A N.O.M. is leginkább csak Moszkvában és Szentpéterváron koncertezik, a vidék pedig sajnos gyenge színvonalú popkultúrából táplálkozik.

Mennyire elkerülhetetlen ma a művészetben nálatok a politikáról is beszélni, arra reagálni?

Minden a szerzőtől függ, ő határozza meg magának, mi az, ami fontos és mi nem. A lényeg, hogy a végtermék legyen őszinte, tehetséges és nem kommersz.

Hogy érezted magad akkor, amikor a budapesti Nagy Fül fesztiválon adott koncertetek kellős közepén felmentek a színpadra a magyar rendőrök és lekapcsolták az áramot?

Tökéletesen emlékszem erre a koncertre a MU Színházban (nevet). Valaki kihívta a rendőrséget a hangpara miatt és a koncertünket félbeszakították. Amikor a közönség hangosan tiltakozott az áramtalanítás ellen, elfogott minket a déjá vu élménye. A 90-es évek elején egy ukrán rock fesztiválon Novaja Kahovkán gépfegyveres rohamrendőrök állították le a koncertünket, mivel valamilyen helyi hivatalnokok a szövegeinket „kultúrátlannak” minősítették és cenzúrázták. 

A 7 főbűn mennyire politikai, etikai, vallási vagy éppen vicces kérdés? 

Semmiképpen sem politikai. Ez csak egy ismételt próbálkozás az emberi bűnök és szörnyűségek rendszerezésére, természetesen kellő iróniával és elsősorban öniróniával megbolondítva.
 

ANDREJ KAGAGYEJEV KÉRDEZNI DR. MÁRIÁS

A Tudósok és a N.O.M. utoljára 5 évvel ezelőtt, Miskolcon játszott közös koncertet. Mi történt azóta a zenekarral? Mik a legfrissebb híreitek számunkra?

A Tudósok fennállása legjobb formájában van, ha jól hallom, pont úgy, ahogyan a NOM is! Mi idén ünnepeljük fennállásunk 30 szülinapját, ami, valljuk be, már csak biológiai szempontból is egy csoda. Ha e mellé még hozzáadjuk, hogy talán eléggé őrültek és vadak maradtunk a mai napig is, akkor szerintem megérdemlünk egy mosolyt. Egy sor koncerttel készülünk megünnepelni az évfordulót, s e sorozat egyik ékköve lesz a veletek, mint régi barátokkal adott koncertünk a Hajón.  

Jugoszláviában születtél, majd Magyarországra költöztél, most pedig egy teljesen új egység, az EU az otthonod. Hogyan érzed magad ebben a közegben, otthonosan vagy idegennek? Egyetértesz a Laibach szkepszisével, miszerint Európa szétesőben van ("Europe is falling apart")?

A Laibachot mindig szerettem, de sosem vettem túl komolyan, mert szerintem állításaikban ugyanannyi a komolyság, mint az irónia. Európa szétesőfélben van, persze, de pont ugyanannyira, amennyire a világ többi része is, azonban éppen elég rafinált és gazdag ahhoz, hogy még sokáig fennmaradjon. Volt már nagyobb bajban is, mint a mostani migráció. Hogy mi itt Magyarországon mennyire élünk Európában az is egy jó kérdés, de bennünket már nem tud igazán meglepni a politika, hisz mi már jól tudjuk, hogy sok jót nem érdemes tőle várni, legfeljebb rengeteg témát a művészetünkhöz.

Mit gondolsz a polkorrektségről a művészetben?

Azt gondolom, hogy az egészen más kéne legyen, mint amit egyes sznob körökben értenek alatta azzal kapcsolatban, hogy igazából semmi kellemetlen dologról nem szabad beszélni a szegénységtől a kanonizált hazugságokig. A művészetnek csak egyvalamivel szemben kell korrektnek lennie: a saját szívével szemben. Ha azzal korrekt, akkor már félig nyert ügye van. Persze simán lehet, hogy még ettől utálni fogják, de hát az nem baj, mert az is csak azt bizonyítja, hogy valamire rátapintott, hisz heves reakciót váltott ki. 

Valamikor Budapest török fennhatóság alatt volt. Mit gondolsz az iszlamizáció perspektíváiról, ahogy azt Michel Houellebecq írja le a Behódolásban?

Nekem nem hiányzik itt semmilyen invázió, így egy arab-török-mittomén milyen sem, mert ez egy nem túl gazdag ország nem túl sok lehetőséggel. De azt se tartom egészségesnek, se jónak, se civilizáltnak, ha az arabok demonizációját arra használja fel a politika, hogy saját magát népszerűsítse az emberek félelmeire való rájátszással. Most kicsit annak a színháznak vagyunk a nézői, hogy Merkel azt mondja az arabok királyok, Orbán meg, hogy ördögök. Az igazság a kettő között van, de az senkit sem érdekel, mert pillanatnyilag az arabok csak egy politikai eszköz, semmi más. 

Van-e bármi esélye a Nagy Fül fesztivál felélesztésére?

Nincs. Ennek az országnak nincs ilyesmire szüksége. Itt mindenki a diszkót szereti és rá részegen táncolni, de attól tartok, hogy ez ma a világban mindenhol ugyanígy van.

Véget ért a lemezek fizikai korszaka, szinte minden zene vagy film elérhető ingyen a világhálón. Hogyan éled ezt meg te és a zenekarod?

Minket a piac nem befolyásol, szeretünk lemezeket készíteni attól függetlenül, hogy eladhatók-e, mert az új számok, lemezek, anyagok örömet szereznek nekünk és éltetik a zenekart ahogyan kiváló és imádott közönségünket is, főleg, ha valamiért netán még fizetnek is.

N.O.M. x Tudósok interjú, A38 Magazin, 2016

Olyan nekem, mint a szauna // Kollár-Klemencz László-interjú

A hazai zene jelenének és közelmúltjának egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb figurája a Kistehén frontembere, Kollár-Klemencz László, aki március 18-án 50. születésnapját ünnepli különleges Kistehén-koncerttel a Hajón. 


Gyorsan az elején tegyünk tisztába valamit: ha visszanézünk egy régebbi (mondjuk kilencvenes évekbeli) cikket, vagy lemezborítót, a Kollár László nevet látjuk, míg a kétezres évekre Kollár-Klemencz László lettél. Ennek a váltásnak minden bizonnyal van története. Elmeséled nekünk?

Ez a nagyapám halálával kapcsolatos. Nagyon szoros volt köztünk a kapcsolat - őt Klemencz Mihálynak hívták, és mikor meghalt, felvettem a Klemencz nevet is. Én voltam, vagyok az egyetlen fiú a családban, a Klemencz nevet senki nem vitte volna tovább, ráadásul elég rejtélyes múltja van, amiről csak foszlányokat tud a család. Én egy Mária Terézia által betelepített sváb faluból származom, ahol a betelepítések színessége okán zsidó, francia, spanyol családok is letelepedtek az egykor a harkan magyar nemzetség által lakott, de többször elnéptelenedett faluba.


50 éves vagy, annak több mint a felét főleg zenéléssel töltötted. Mikor dőlt el, hogy a zenével töltöd majd el az életed jelentős részét? Mit találtál izgalmasnak a zenélésben, s mi az, amit még most is izgalmasnak találsz benne?

Hát ez talán épp Újhartyánban, az előbb említett faluban kattant be. Hetvenes évek közepe, álltam a szomszédban gitárt imitálva a kezemben, és Beatles szólt kazettán - vagy lemezjátszón, erre már nem emlékszem -, az is lehet, hogy a Poptarisznya dübörgött a rádióból, szólt a Hard Day’s Night, én meg halandzsa angollal nyomtam a sót a szoba közepén, és a Jancsi, vagy az egyik kiscsaj, a Gizi a szomszédból megjegyezte, hogy milyen jól megy ez nekem, s, hogy én biztos zenész leszek. Mindig vittem magammal az aktuális zenelejátszóimat vidékre is, Unitra lemezjátszót - amiről én azt állítottam, hogy ez sztereó, de a csajok bólogattak, hogy aha, de akkor miért van csak egy hangszórója? (ami a fedelébe volt beépítve) -, BRG kazettás magnót, az apámtól kapott első Grundig szalagos magnót. A végén már én nyomtam a karácsonyi diszkópartit a kultúrházban a CT 506-os Pioneer kazettás magnómmal és a tetejére állított rendőrségi forgó kékfénnyel, ami azzal a néhány hanyagul elhelyezett sárga-piros-fehér diszkólámpával dobta fel a közel 500 fős közönség hangulatát. Ez már a nyolcvanas évek eleje. A mixek születése, amikor az volt a dal, hogy több szám részlete volt ugyanabban a tempóban egymáshoz ragasztva. Plakátoztunk a falvakban, aztán jöttek. Nem nagyon volt akkor program - voltak a lagzik, meg néha lejött a Hobó.

Hogy mi az izgalmas a zenélésben? Nem tudom, igazából nem izgalmas, eléggé kiszámítható, kábé tudom, hogy hova visz, meg sok rétegét bejártam. Az első vidéki rockzenekarom után jazz-zenekarban folytattam, aztán progresszív jazz-rock, majd az alternatív közeg, utána egy kis lakodalmas pop, majd vissza az alternatívba, mellette meg most erősödik a dal, és vele együtt az új szólólemezeimen a klasszikus zene felé fordulás. Izgalmasnak nem nevezném, kicsit olyan nekem, mint a szauna. Tudom, hogy milyen lesz ott, és vágyom rá, bemegyek a kinti hidegből, felmelegszem és utána sokáig még jó.


Ezen az estén pályafutásod több fontos zenekara is színpadra lép. Mesélsz ezekről? Melyik miért volt fontos? Melyik mit adott? Melyikben mit tudtál kifejezni?

Boann, talán a Boannt tartom az első zenekaromnak, amellyel rendszeresen koncerteztünk - klubokban, például az Almássy téren, meg egy-egy fesztiválon, bár akkor még ilyen nem nagyon volt, csak a Nap-Nap fesztivál. Progresszív útkereső zene, a koromhoz és a gitártudásomhoz képest kimagaslóan jó zenészekkel körülvéve. Nem szerettem a dalokat, a néhány akkorddal összeállított dal-dalt. Az összetettebb dolgokat, kompozíciókat szerettem, olyan dolgokat kerestem, amik még nincsenek. Ez a mai napig tart, de a dalokhoz már más a viszonyom. 

Az Andersen már dalcentrikusabb volt. David - aki, amikor bedugta először a próbateremben a gitárját az erősítőbe és belebabrált azzal a reverbes Fender Telecaster hanggal abba a kis próbaterembe meg az agyunkba, és átprogramozta az egész hozzáállásomat a zenéhez - abból indult ki, hogy annyi zenekar sikeres néhány egyszerű akkorddal, miért ne csinálnánk mi is azt. Én ezt nem szerettem volna teljesen, közelítettünk egymáshoz, ő is engedett én is, így született az első album, amiben az a progresszivitás is erősen jelen volt, meg az egyszerűség is. Olyan volt, mint amilyen már van, de még sincs. Ez nagyon erős volt. Összekötött bennünket és mindenki ki tudta élni magát maximálisan, A második album már eltolódott a dalok felé, ami miatt sok vitánk volt és részben ezért hamarosan meg is szűnt a zenekar. David nagy találkozás volt számomra, egy olyan környezetben, ami a frissen rendszerváltott Magyarország, a kilencvenes évek legeleje volt. Ezt az időt együtt tölteni, folyamatosan együtt lógni amerikaiakkal Budapesten - David ugyanis nem egyedül jött ide - különleges volt. Ők voltak a környezetem, a mindennapok. Ültünk egy Kosztolányi téri bérelt lakásban, sört ittunk, Dan a diplomamunkámhoz rajzolta a fákat, mi meg írtuk a dalokat, Jonas meg céklalevet ivott csak és kizárólag. Kint meg pufajkások repkedtek az éterben. Külsőre minden a régi volt, de abban a Kosztolányi Dezső téri lakásban már egy másik valóság volt. Aztán a fiúk hazamentek, David öngyilkos lett, Dan véletlen túladagolásban halt meg, és ott találtam magam nélkülük a West-Balkánon, és nem éreztem jól magam. Az egész magyar zenei élet üres volt akkor - ha nem vele, velük, akkor sehogy se, gondoltam, és abbahagytam a zenélést. David Borstein helyére az Andersenbe egyébként két szám erejéig Szűcs Krisztián áll - aki anno, az Andersen aktív időszakában ott volt koncerteken, házibulikban, mint fiatal, tapogatózó heaven street sevenes, személyes kapcsolatban Daviddel és velünk.

A Hajón fellép még a szájbergyerekes Kistehén-időszak legendás tangóharmónikása, Farkas Robi, és az akkori kistehenes billentyűs, a jelenleg hiperkarmás Bacsa Gyula. Grecsó Krisztiánnal van egy közös estünk - vele is eléneklünk két dalt, és a szólódalaimból is eljátszunk a brácsás Ónodi Lacival, a csellós Valkó Bélával, Másik János és Lantos Iván barátaim közreműködésével. Hú, nehéz este lesz, nem egy kímélő program számomra.


Min dolgozol még jelenleg? Mik a jövőbeni már publikus terveid?

Az említett Rengeteg mellett a Kistehénnel is dolgozunk egy új lemezen, ami várhatóan ősszel jön ki. Szeretnék utána, a következő télen befejezni egy új novelláskötetet, aminek Rengeteg lett volna a címe, ám ezt a címet elvitte a szólóalbumom. Persze van átjárás ezek között, jóban vannak egymással és lesz helyette a kötetnek másik címe.


Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?

Azt hiszem utaznék most sokat, de amúgy minden rendben van: nem álmodom már azt, hogy bele kell bújnom a földön egy szűk lyukba, amin le kell másznom végtelen hosszú csőbe és beszorulok.

Kollár-Klemencz László interjú, A38 Magazin, 2016

Addig csináljuk, ameddig szeretni tudjuk // Fluor Tomi, Wellhello

Március 12-én az egyik legsikeresebb hazai popformáció, a Wellhello ad - már teltházas - Warm-up, Elnöki Felkészítő klubkoncertet az A38 Hajón. A duó múltjáról és jelenéről kérdeztük a Wellhello egyik felét, Fluor Tomit.
 
Hogyan kezdődött az egész? Hogyan ismerkedtetek meg Diazzal? Honnan jött a kollaboráció ötlete?

10 éve kezdődött az egész. Balatonalmádiban, az Animal Cannibals táborában – ahol szerintem rengeteg ismeretség szövődött, járt ott a Hősök, SP, a Maszkura és a Tücsökraj, a Punnany is - találkoztunk először. Onnantól kezdve tudtunk egymásról. Aztán elkezdtünk együtt dolgozni. Én kerestem meg a Díazt, mert szerettem volna valami hip-hoposat csinálni (akkor még szólóban), aztán észrevettük, hogy de jó, mi működünk együtt, s, hogy talán érdemes lenne valamit együtt csinálnunk. Ez lett belőle.
 
Hogyan alakítottátok ki a hangzásotokat? Hiszen ha valaki a ti együttműködésetekre gondol, akkor talán kicsit mást képzel el, mint ezt a néhol nosztalgikus, szintis popzenét. Honnan az inspiráció?
 
Alapvetően van egy ilyen kattanásom, hallgatok ilyeneket zsákszámra. Nagyon szeretem ezt a fajta throwback popot/throwback elektrót, mind képi világában, mind hangzásában. Nagy kedvencem a Miami Horror, az ő stílusuk is hasonló, őket annyira szeretem, hogy pár éve még egy dalszövegüket is magamra tetováltam, de mondhatom a Panamát is. Na, szóval akkor én összeszedtem egy közel 200 zenéből álló pakkot, amit átküldtem a Diaznak, meghatározva ezzel a hangzásvilágot. Ő is szerelmese ennek a zenének, imádja a nyolcvanas éveket, Jackót és társait. Szóval megtaláltuk ezt a csodálatos metszéspontot és nagyjából ennyi. Megszállottjai vagyunk ennek a stílusnak.
 
Gondoltátok volna, hogy a Wellhello ennyire sikeres lesz?
 
Nem az volt a fontos, hogy feltétlenül óriási sikereket érjünk el - teljesen lazán és szívből kezdtük el ezt csinálni. Úgy voltunk vele – és a mai napig is ezt gondoljuk, és nem is akarjuk, hogy ez változzon – hogy addig csináljuk a Wellhellót, amíg szeretni tudjuk, amíg lazán és csípőből jön, és amíg nem erőltetett. Nem azt nézzük, hogy ha ebben a dalban a szinti máshogy szól, akkor már csak nyolcezren lesznek rajtunk a Parkban. Persze, hogy nem gondoltuk volna, azt sem gondoltuk volna, hogy tavaly ilyenkor az akváriumos koncertünkön teltházat csinálunk. Mindig az az elsődleges szempont, hogy amit csinálunk, az nekünk bejöjjön - természetesen az ugyancsak jó dolog, ha a közönség is kedveli azt, amit csinálunk.
 
Nagyon is kedvelnek titeket, hiszen az első lemezetek, az Elnöki ügy hatalmas siker lett. Miért döntöttetek úgy, hogy hanyagoljátok a hagyományos CD formátumot, s csak digitálisan teszitek elérhetővé az albumot?
 
Én magam 2007 óta nem nagyon hallgatok cédét. Amikor ezerötszáz példányért jár aranylemez, kétezerért meg platina, akkor én nem is nagyon értem, hogy mi az érvényessége ennek a formátumnak. Ettől függetlenül én az a típus vagyok, aki még mindig szeret kézbe fogni egy lemezt, kinyitni, lapozgatni a kis, belső, dalszöveges füzetkét. Ami szerintem még mindig tök jó és működőképes, az a benzinkutas terjesztés - mi ugye rengeteget turnézunk és tök jó volt, hogy amikor a kocsiban csak be akartunk rakni egy cédét, akkor azt egy szendvics árán megvehettük. Pont azért működőképes ez a megoldás, mert az emberek talán csak a kocsiban hallgatnak cédét, sehol máshol.
 
Halott Pénz mellett a ti nevetekhez kötődik a VOLT tavalyi fesztiválhimnusza. Mesélnél egy kicsit erről?
 
Halott Pénzzel már dolgoztunk együtt, én is és Díaz is, szóval meglepetés nem volt a dologban. Teljesen zökkenőmentesen és lazán végigpörgettük a dolgot. Megírtuk, felvettük, beéreztük ezt a fesztiválos fílinget, ami nem áll távol tőlünk, hiszen mindannyian nagy fesztiválozók vagyunk. Nem okozott nagy nehézséget sem a téma, sem a közös munka. Egyébként idén is dolgozunk együtt, én például pont múlt héten vettem fel Dáviddal egy közös dalt.
 
Nemrég feldolgoztátok a Soho Party Gyere és táncolj című számát. Miért pont erre a dalra esett a választásotok?
 
Volt az EFOTT-on volt az a buli, amelyre mostani előadók feldolgozták régiek dalait, mi pedig arra gondoltunk, hogy, ha már fesztiválra készülünk, nyúljunk valami bulis slágerhez. Én különösen poplexikon vagyok ebből a szempontból, a retro-dolgokat kívülről fújom, és úgy éreztük, hogy ez a dal tökéletes lesz erre a célra. Aztán amikor megcsináltuk, akkor úgy voltunk vele, hogy miért ne dobnánk fel az internetre? Miért ne vinnénk tovább eggyel? Úgyhogy beépítettük a show-nkba is, és tök jó visszhangja van, szeretik. Úgy tűnik, ez egy jó döntés volt.
 
Vannak még ilyenek a tarsolyotokban?
 
Alapvetően nem akarunk feldolgozás-zenekar lenni, de most úgy tűnik szezonja van ennek, mindenki csinál ilyen felvételeket. Mi is kaptunk meghívást egy rockzenekar lemezére, úgyhogy idén is lesz egy ilyen feldolgozásunk - de erről majd akkor beszélünk majd, ha az a bizonyos rockzenekar is beszél róla.
 
Mik a terveitek 2016-ra?

Lassan már második hónapja készítjük elő az évet. Ki fogunk lépni kicsit a körforgásból, a Wellhello, mint márka, kicsit kilép ebből a koncertezős világból, de persze dolgozunk közben. Sok minden van, ami miatt szerintem nagyon izgalmas év lesz 2016, de idő előtt nem szeretnénk semmit elárulni, hiszen nem szeretjük előre lelőni a dolgokat. Fejben már nagyjából az év végénél járunk, elég erőteljesen készítjük elő a dolgokat. Ez az előre gondolkozás persze alapvetően jellemző ránk, hiszen a legutóbbi klippünk is, a Késő már is két éves volt, amikor bemutattuk. Szeretjük előre tudni a dolgokat és nem elkapkodni, az utolsó pillanatra hagyni a döntéseket. Felkészülten várjuk is idei évet, az idei szezont is.

Fluor Tomi (Wellhello) interjú, A38 Magazin, 2016

Minden idők // Anga-Kis Miklós, Useme

Március 26-án, az A38 Hajó Koncerttermében mutatja be Világvevő című bemutatkozó lemezét a több zenekar (Subscribe, The Idoru, Blind Myself, Ganxsta Zolee és a Kartel, Special Providence) tagjaiból verbuválódott Useme. Anga-Kis Miklós basszusgitárossal beszélgettünk.
 
Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtál és zenét írsz?
 
Gimnázium kezdetén voltam egy amatőr zenekar koncertjén, ahol eljátszották a Rage Against The Machine - Killing In The Name Of című dalát, ebből a hatásból született meg a Subscribe.
Basszusgitározás tekintetében nagy hatással volt rám mindenki, aki egyedi módon tekint a játékára, és akinek egyedi a hangzása. Becsülöm az összes nagy újítót. Mostanában távozott Louis Johnson, ő volt az egyik első igazi inspiráció. Mai napig sokat hallgatok Jamiroquait, az összes basszert nagyon szeretem, Stuart Zendert kiemelném, ő hatalmas géniusz! Nagyon sokat köszönhetek Flea-nek az RHCP-ből, Fieldy-nek a Kornból, Les Claypoolnak, a mostani basszusgitárosok közül pedig nagy hatással volt rám Chris a Muse-ból, Jon a Karnivoolból, Nolly a Periphery-ből, James a Sikth-ből. Akiket a jazzisták közül megemlítenék: Jaco Pastorius, Victor Bailey, Vitor Wooten, és Marcus Miller. Őket is rengeteget hallgattam.
 
A legfontosabb dolgok, ami miatt még mindig zenélsz?

Imádom az extázist, amit a színpadon tudok csak átélni, amikor egyben van a zenekar, jó a közönség, és olyan energiák áramlanak, amikhez hasonló sincs az élet egyéb területein. Fura dolog, de nem az alkotásért kezdtem el a zenélést, hanem mert nagyon vonzott a zenekar és közönség kölcsönhatása. Csodálom, hogy milyen hatása van a zenének: egyik pillanatban könnyet csal az ember szemébe, másik pillanatban pedig mindenki őrjöngve rohangál körbe-körbe. Van, akinek segít a mindennapos stressztől való szabadulásban, van akinek egy szakításon segít túllendülni, van aki futáshoz hallgatja, és végtelenségig sorolhatnám, kinek milyen helyzetben segíti az életét.
Azóta persze ez megváltozott, és nagyon fontos lett számomra az alkotás öröme, az önkifejezés. Óriási élmény végigkísérni, hogy mi történik egy-egy zenei ötlettel: elindul egy dallam a fejemben, feljátszom, megmutatom a zenésztársaimnak, közösen kidolgozzuk, rákerül a következő albumra, és nem sokkal később emberek a színpad előtt tombolnak rá, éneklik a szöveget.

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?
 
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a RATM kivételével, minden olyan zenekarral játszottam egy színpadon, amely hatással voltak rám kamasz koromban. Összes nagy, basszusgitáros inspirációimnak (aki még él) voltam koncertjein, ezek közül szinte mindegyikkel találkozhattam is, sőt volt aki az én erősítőmön játszott.
A legemlékezetesebb élményeim között van egy bécsi Dillinger Escape Plan-koncert, ahol a technika, a zeneiség, és az ember feletti energia hagyott bennem mély nyomot. Richard Bona egyik első A38-as buliját is kiemelném, ő olyan néma csendet tudott csinálni a rottyanós teltházas hajón, hogy ha lett volna légy a koncertteremben, akkor lehetett volna hallani a zümmögését.
 
Milyen lesz a USEME 2016-­os éve?
 
Sűrű, és unalommentes. Szerintem ha az ember igazán hisz valamiben, beleteszi minden tudását, energiáját, akarását, akkor az működni fog. Rengeteg melónk van a Useme-ben. Öt maximalista, megszállott, félőrült zenészbarát kitalálta, hogy csinál egy zenekart, három hónap alatt összeraktuk, és rögzítettük a Világvevő lemezt. Azt gondolom, hogy egy világszínvonalú modern pop-rock anyagot készítettünk, amire nagyon-nagyon büszke vagyok.

Anga-Kis Miklós (Useme) interjú, A38 Magazin, 2016

Terápia, konfesszió, avar, szabadság, orosz rulett // Makó Dávid, The Devil’s Trade

Az ex-Stereochrist tag, a jelenleg a HAW-ban is zenélő Makó Dávid szólóprojektje az utóbbi idők egyik legkomolyabb dalszerző-előadói bemutatkozása. A bluesos-bendzsós-folkos hangszerelés és Makó elképesztő hangja együtt egy nagyon személyes és esendő, mégis erőteljes és megindító albumot eredményezett. A Those Miles We've Walked Alone bakelitváltozatát a Cseh Tamás Program támogatásával az A38 adja ki, ennek kapcsán beszélgettünk az albumig vezető útról, a vidám zenékről és Towns Van Zendtről.

Egyesek szerint a zene és a harc egy tőről fakad, ami különösen találó a te esetedben. Hogyan írnád körül ezt a közös eredőt?

Ez abban az esetben igaz, ha arról a harcról beszélünk, amit elsősorban önmagunkkal vívunk, akkor is, ha ehhez egy másik embert kell legyőznünk. Az ilyen típusú harc, ugyanolyan befelé figyelést igényel, mint a dalszerzés, vagy a színpadi előadás. Lehet anélkül is győzni, csak azzal semmit nem nyersz, valójában nem tanulsz semmit. Az ilyen harc általában azt is jelenti, hogy amellett, hogy győzöl te is megsemmisülsz. Ha felmész a színpadra, és úgy megy le a koncert, hogy nem pusztítod el magad, senki nem lesz több általa. Sem a közönség, sem te. Ha egy olyan küzdelemben kell részt venned, ahol nem jutsz el a töréspontig, akkor az nem volt több sima agressziónál. Ha eljutsz a töréspontig, és onnan sikerül visszajutni, akkor már az is mindegy, hogy legyőzted-e az ellenfeled, vagy nem. Mi értelme olyan zenét írni, játszani, amibe nem halsz bele? 

Ha öt szóban kellene jellemezned a The Devil's Trade projektet, mit mondanál?

Terápia, konfesszió, avar, szabadság, orosz rulett. 

A legtöbb doom rock zenekar frontembere a karrierje során előáll egy – többnyire – akusztikus, blues-americana albummal. Például Wino Weinrich a Saint Vitusból vagy Dorthia Cottrell a Windhandből, de a Neurosis kiadója, a Neurot is kiadott két Towns Van Zendt-tribute albumot. Van ennek bármi különösebb oka szerinted? Mi volt számodra az inspiráció?

A több száz doom zenekarból, ez mennyi, három-négy? Szerintem nem beszélhetünk a doom színtéren elindult hullámról, inkább egy műfaj független dolog ez. Visszafelé nézve pedig, egy-két riffen kívül nekem eddig sem sok közöm van közvetlenül a doomhoz. Townes Van Zandt egy olyan kapcsolódási pont, ahova mindenki eljut, akit az igazán mély, és egyáltalán nem vidám zenék érdekelnek. 

Egyértelmű volt számodra, hogy itt is angolul írod majd a szövegeket?

Soha nem voltam képes magyarul írni. Ez egyrészt talán szomorú dolog, másrészt elég felszabadító is, mert három ujjamon meg tudom számolni, hány olyan zenekar van, ahol nem kínos a magyar szöveg. A maradék kettőt pedig inkább csak érzelmi okokból nem tekintem rossznak. Ezen felül, vagy mindenen felül, ott van a népzenénk, de rettentő mű dolog lenne részemről népieskedő dalszövegeket írni, ott megint csak két-három olyan produkció van, aminek jól áll az ilyesmi. 

Hogyan látod a saját – művészi és emberi értelemben vett – fejlődésedet és hol helyezkedik el ebben a Those Miles We Walked Alone?

Vasárnap dél van, éppen nem látom sehogy. Azért nehéz erre válaszolni, mert ez egy olyan kérdés, amivel nem sokat foglalkozom, és ez szándékos. Nekem nem tesz jót, ha ilyesmin elmélkedem. Oda lesz tőle a stenk, a húzás, a kraft, meg a többi ilyen pesties zenész dolog. Ha két nappal ezelőtt válaszoltam volna erre a kérdése, a tiszakécskei művházban, olyasmiket mondtam volna, hogy a Those Miles egy olyan folyamat része, ahol az elkeseredetten megfelelni vágyásból eljutottam egy olyan letisztult állapotba, ahol a kikacsintás, és az önirónia ugyanúgy az erőm része, mint az önpusztítás, aminek valójában az építés a célja. Ennek a folyamatnak a része, hogy a félelmek dacára ki merek állni egy ilyen témájú produkcióval az emberek elé, és nem zavar, ha gyengének látnak.  

Mi ösztönzött arra, hogy az általad írt számok mellett két népdalt is feldolgozz a lemezen?

Első sorban az, hogy a Those Miles időszakában ezek a népdalok, legalább annyira meghatározóak voltak számomra, mint a saját dalaim. Féltem egyébként ettől nagyon, de innen nézve egyértelműen jól sült el.

Egy zenekaros koncert után milyen érzés egyedül kiállni a színpadra és előadni a szólóban írt dalaidat?

Minden alkalommal félelmetes. De lehet, másképp nem is csinálnám.

Milyen érzés, hogy a Those Miles We've Walked Alone megjelenik bakeliten is?

Egy valóra vált álom. Persze elképzelhető, hogy ezt csak az érti igazán, aki bakeliten kezdett zenét hallgatni. 

Egy interjúban említetted, hogy már megvan a második The Devil's Trade lemez témája is, erről mit lehet tudni?

Azt biztos, hogy nem egy vasárnap délután mondtam. Hogy mi lesz a címe biztosan megvan. De, hogy miről szólnak majd a dalok… Ha hirtelen megszállna az ihlet, és minden meglévő témához írnék szöveget, kész is lenne a lemez. Egy olyan karakternek, mint én, ez a legnagyobb dilemma, ha éppen kiegyensúlyozott, harmonikus időszakot él. Nálam most éppen minden tökéletesen rendben van. Persze a környezetem parázslik, de előbb megyek az utcára macskakövet dobálni, mint hogy ez a zenémben nyíltan megjelenjen. Vidám zenét soha nem leszek képes írni, úgyhogy a következő lemez legnagyobb feladata az, hogyan leszek képes a már meglévő témákat életre kelteni. Ha a legutóbbi HAW-anyagra gondolok, akkor nem aggódom. A  HAW tökéletes példa arra, hogyan lehet szétszedni magad úgy, hogy közben hülyére röhögöd magad.

Makó Dávid (The Devil’s Trade) interjú, A38 Magazin, 2016

Izgalmas új dolgokra készülünk // Tóth András, Szendrői Csaba / Elefánt

Április 30-án a Hajó 13. születésnapján, egyben a Tetőterasz nyitóestjén koncertezik az A38-on az egyik legizgalmasabb fiatal hazai zenekar, az Elefánt. Tóth András gitárossal és Szendrői Csaba énekessel beszélgettünk.

Szombathelyről indultatok, az eredetileg kétszemélyes formációhoz többen is csatlakoztak. Hogyan állt össze a csapat? Milyen volt az indulás, mit hoztatok magatokkal?

Tóth András: Csabival ketten 2004 óta zenélünk együtt, kisebb megszakításokkal, többnyire aktívan. Több formációt kipróbáltunk mire eljutottunk az Elefánt alapjaihoz. Például blues-os, dzsesszes, rockos, alternatívos, zenét, szóval sokféle stílust, de mindben az volt a lényeg, hogy kettőnk közt összhang volt. Nem meglepő, hogy végül ketten maradtunk, egy akusztikus gitár, egy felvevő eszköz a szombathelyi Emlékmű dombja és némi „jóság”. Valahogy így született a Magányos, ami az Elefánt szempontjából nagyjából a nulladik kilométerkő. Ez eljutott Závada Petihez, majd Kodály Methodékhoz, s mindez vezetett ahhoz a koncerthez, amin először a teljes létszámú zenekar összejött. Válasz a kérdésre: magunkkal hoztunk jó adag keserű, búsongó, szenvelgő érzelmességet, balfasz komolytalanságot, ökörködést és egy olyan szabad zenei étert, melyben mindezt korlátok nélkül, természetesen és őszintén összhanggá tudjuk kovácsolni.

Zenéteket behatárolhatatlannak és eklektikusnak írjátok le. Tudatosan törekedtetek az egyedi hangzás kialakítására?

TA: Ez olyan dolog, mint amikor felébredsz álmodban. Egy ideig ösztönös és irányíthatatlan, jön minden a tudatalattidból, ha akarod, ha nem. Aztán az eszmélés után elkezded irányítani, elkerülöd, ami neked rossz, és követed, ami neked jó. Az ihlet zsigeri, a hangszerelés agyi.
Szendrői Csaba: Aztán meg van az a pont, amikor már nem tudod ezt megállapítani. Az ember nehezen hallja kívülről magát, ez egy sarkalatos pont, én például, nem tudom, hogy hallgatnám-e magunk, ha csupán találkoznék a zenénkkel. Ez olyan kérdés, minthogy jóban lennél-e magaddal, ha összefutnátok az utcán. Mindenkinek az eredetiség a célja, egy klisé is lehet eredeti a zenében. Mondjuk, ha például ironizálunk vele.

A Facebook-oldalatokon azt írjátok, "filmzenéket írtok nem létező filmekhez." Ha mégis léteznének ezek a filmek, milyenek lennének? Milyen művészeti alkotások inspirálnak titeket?

TA: Sharknado, Egy makulátlan  elme örök ragyogása, Oroszlánkirály, Jóban rosszban, hát nyilván nem tudom. Szerintem ez zenekaron belül mindenkinek más. Minden, ami jó, vagy amiben megtalálod magad.
SzCs: Amelie csodalatos élete feat Taxidermia vs. Felhőatlasz / Radírfej. Rambo IV.

Meséljetek Balaton Method-os, különleges klipforgatásokról!

TA: Szeptember közepe volt, és még pont annyira volt meleg és sárgás és giccses és egyszeri a táj, hogy azt a pillanatot soha ne felejtsük el. Beleejtettünk egy közepesen drága mikrofont a Balatonba, és az egyik búvárunk tüdőgyulladást kapott, és beleragadt egy teherautó a sárba. Ez mind lényegtelen, ami lényeges, az ott van a vásznon.
SzCs: Nem felejtem el, amikor a Szabi a dobszerkójával tekert a tóban a vízibiciklivel, vagy amikor egy húsz méteres állványról lógott a fejemhez egy száz kilós kamera, a naplementére, meg a lelkes stábra.

Melyik volt az eddigi legjobb koncertélményetek?

TA: Kétezerhét vagy kétezernyolc. Csabiék jáki padlása, csúnya házibuli, szép emberek, és a szükségszerű feljelentés. Amúgy az első Merlin, meg az utolsó iksz év múlva, és minden, ami közte volt. De amúgy az első.
SzCs: Nekem az előző Fishing, amikor zuhogó esőben eljátszottuk a Kedvenc  felhőmnek című számot az esernyős tömegnek, az maradandó. Teátrális, de ez van.. Meg a lemezbemutató persze, még akkor is, ha suta. A Hajó egyébként is szívünk csücske attól függetlenül, hogy most ez ugye itt és most.

Április 30-án a ti koncertetekkel ünnepli az A38 Hajó a 13. születésnapját - mire számíthat a közönség?

SzCs: Ha minden jól megy hozunk új dalt, biztosan lesz néhány frissítés a régiek közt, picit más, picit máshogy, talán vendéget is hozunk magunkkal, de egyelőre minden titok.

Tavaly áprilisban adtátok ki második, Gomoly névre hallgató nagylemezeteket. Rengeteget koncerteztetek azóta - inkább a turnézás kötött le titeket, vagy jutott idő a dalszerzésre is?

TA: Túl vagyunk egy elég intenzív őszi/téli turnén, ami kellőképp lefárasztott minket ahhoz, hogy tavasszal neki is álljunk újra. A kettő közötti telet sikerült zeneírással tölteni, alig várjuk, hogy végre koncerten is játszhassunk újakat.
SzCs: Újra harmóniába kellett hoznunk a szívet a hússal, úgy néz ki sikerült.

Hogyan értékelnétek az eddigi évet zenekari szempontból? Mik a terveitek a következő hónapokra?

TA: Ahhoz, hogy napközben frissen melózz, kell, hogy este kialudd, kiálmodd magad, így eddig szerintem pontosan minden úgy történik, ahogy kell, és az nekünk jó.  Máshogy nem nagyon tudom érzékeltetni.
SzCs: Nehéz időszak volt, Zoli (Kovács Zoltán, billentyű – a szerk.) két évet Skóciában töltött, amit lehúztunk úgy, hogy minden hónapban itthon volt egy hetet, tényleg olyan volt kicsit, mint amikor az embernek a csaja kint van Erasmuson, és hiába tudod, hogy jön haza, azért érzelmileg – főleg, ha amúgy sokszor együtt lélegzitek ki azt, ami szép -, megterhelő. Ezúton is köszönjük Roza Tominak, aki ebben a kényes helyzetben helytállt a zongora mögött, viszont most újra éled a láng, Zoli hazaköltözött. Izgalmas új dolgokra készülünk.

Elefánt interjú, A38 Magazin, 2016

Szeretünk természetesen hatni // Esti Kornél-interjú

Április 16-án az A38 Hajón mutatja be Éjszaka van című új lemezét az egyik legkarakteresebb hazai gitárpop-zenekar, az Esti Kornél. A zenekar három tagjával, Lázár Domokossal, Lázár Ágostonnal és Bodor Áronnal beszélgettünk. 

Hogyan jött az új album, az Éjszaka van címe?

Bodor Áron: Az egyik dal lett a címadó. Már összeállt a lemez, és úgy éreztük, hogy az Éjszaka van című szám jól összefoglalja a lemez hangulatát, motivációit. Ráadásul természetesen hat, mint lemezcím, és szeretünk természetesen hatni.

Lázár Ágoston: Az Esti Kornélnak alapvetően van egy ilyen éjszakai, sötét, melankolikus hangulata. Egy nagyon inspiráló napszak, amikor hajlamosabb befelé fordulni az ember, mélyebbre menni magában. Kicsit fel is nagyítja az érzéseket, főleg a negatívabb előjelűeket. Ilyenkor jobban hiányzik, jobban fáj, jobban egyedül vagy, jobban érezzük, milyen kicsik vagyunk. 

Lázár Domokos: Pont a napokban olvastam egy tanulmányt a "nappali" és az "éjszakai" személyiségről, illetve e két típus különbségeiről. Az utóbbi csoportba tartozók állítólag éjszaka jobban érzik magukat. Van ebben valami.

Ahogy ti fogalmaztatok, az Éjszaka van a Ne félj óta eltelt két év alkotói folyamatait foglalja össze. Hogyan foglalnátok össze az eltelt időszakot?

BÁ: Nehéz kérdés. Szerencsére megengedhetjük magunknak, hogy némi tudatos önkontroll mellett úgy csináljuk a zenekart, ahogyan nekünk jól esik. Inkább konkrétan a lemezzel kapcsolatban említek egy új alkotási módszert: eddig nem hittünk abban, hogy hatékonyan tudunk közösen dalszöveget írni. Mert az olyan ihletett, személyes pillanatokban alakul a legjobbra. Aztán most meg voltunk csúszva, és muszáj volt nekiülni több szövegnek közösen, hogy elkészüljenek az énekfelvételig. Összegyűltünk hárman Ágostonnal és Dodival, egy szöveg per alkalom, és addig gyúrtuk közösen a nyers változatot, amíg nem voltunk mindhárman elégedettek vele. Kifejezetten jó eredmények születtek így, sűrű volt a rosta.

LD: Ez egy nagyon fontos dolog. Az előző lemeznél mindössze egyetlen dal - egyébként a legnépszerűbb -, a Rohadt eső szövege volt az, ami a fentihez hasonló közös munkából született. Én azt gondolom, hogy a mostani lemeznél egy kicsit azért tudatos is volt ez a szövegírási metódusváltás. Ennek a zenekarnak a kezdetek óta olyan a belső szövete, hogy a frontemberi, szövegírói, zeneszerzői  feladatok több ember között oszlanak meg. Emiatt pedig tök fontos, hogy mindaz, amit mondjuk én írok, de Áron énekli el, vagy pont fordítva, az mindkettőnknek zsigeri szinten a sajátjává váljon, függetlenül attól, hogy ki a szerző. Ezt csak azért mondom el, mert az, hogy a mostani lemezre több szöveget is teljesen közösen raktunk össze, egy asztalnál ülve, egymás sorait továbbfűzve és az jelen időben, az adott szöveg megszületésekor létrehozta mindkettőnkben ezt az előbb említett kötődést. 

LÁ: Én mindenképpen többet tettem ebbe a lemezbe, mint az előző háromba, jobban "kinyílt a csipám", sok alaptémát és hangszerelési ötletet hoztam. Az elmúlt két évben két komoly gondom is akadt a tüdőmmel, ami miatt koncertek is maradtak el, és bennem is nagyon mély nyomot hagyott, talán ezek az élmények is hozzájárultak a sötétebb témákhoz. És lehet, hogy egy kicsit az is benne van abban, hogy termékenyebb voltam, hogy annyira közelről éreztem múlandóságom szagát, hogy minél több nyomot akarok hagyni a világban. 

Az utómunkát ismét te végezted. Számotokra ez inkább szükségszerű megoldás vagy amennyire tudjátok, szeretitek házon belül tartani a különböző munkafolyamatot?

LD: Nem vagyok profi hangmérnök, nem tanultam ezt a dolgot, nincs hangmérnöki végzettségem. Én egy ilyen kis hülye bölcsészlelkű hangizé vagyok. Ami talán az erősségem, hogy az esetek nagy részében egészen pontosan ott van a fejemben, hogy mit szeretnék hallani és megvan bennem az a fanatizmus vagy maximalizmus, hogy addig gyúrjam az anyagot, akár éjszakákon át, alvás nélkül, amíg ki nem jön belőle az, amit elképzeltem. Mindehhez persze kell egy jó minőségű felvétel, e nélkül nem lehet igazán jó keverést csinálni. Ezt a részét pedig nálam sokkal profibb emberek csinálják, így nekem valójában nincs is olyan nehéz dolgom már a keverésnél. Azt hiszem, hogy ez az egész utómunka folyamat nálam inkább egy kreatív, alkotói dolog. És persze nagyon fontos, hogy inspiráljon az adott zene, ami persze a saját zenekaraim esetén alap. Amúgy nyilván praktikus megoldás is vagyok valamennyire, mert Dodit azért mégis csak könnyebb csesztetni, hogy "vedd már feljebb a gitáromat 2 dB-vel", mint egy nem zenekartag szakembert.

Mindig hangsúlyozzátok, hogy az Esti Kornélban nagyon fontosak a szövegek. E tekintetben mik voltak a fő témák, inspirációk?

BÁ: Nincsenek fő témák, az aktuális környezetünk és lelki állapotunk határozza meg ezeket. Hasonló a lelki alkatunk, hasonló hatások érnek, így könnyen tudunk egybefüggőt alkotni.

LD: Ez tényleg így van. És az aktuális lelki állapotunk általában mindig tartogat annyit, amennyi ahhoz kell, hogy összejöjjön egy „újabb szomorú dal”. Azért én személy szerint kibékülnék azzal, ha ez valamivel ritkábban jönne össze. Talán máshová kellett volna születni.

Esti Kornél interjú, A38 Magazin, 2016

Nincs kőbe vésett szempontrendszer // Warnusz Zsuzsa, Budapest Voices
 
Finomra hangolva című új lemezét mutatja be az A38 Hajón a hazai alternatív- és rock-slágereket acapella formában átdolgozó Budapest Voices. Warnusz Zsuzsa zenekarvezetővel beszélgettünk.

Mi adta az inspirációt, az ötletet, hogy hazai rock- és alternatív zenekaroktól
dolgozzatok fel dalokat?
 
Még a Kőbányai Zenei Stúdió tanáraként fogalmazódott meg a gondolat bennem, hogy jó lenne létrehozni egy olyan vokális produkciót ami teret enged a kreativitásnak, és amilyen még nem volt a hazai zenei palettán. Az élet aztán úgy alakította tovább, hogy nem sokkal ezt követően talált meg két ismerősöm azzal az ötlettel, hogy csináljunk közösen egy olyan kórust, ami hazai underground- és rock-slágereket ad elő, mondván, hogy ilyet még senki sem csinált itthon. Azonnal belevágtunk, összetoboroztam hozzá a csapatot Gulyás Erika segítségével, elkezdtem a dalokat áthangszerelni, és megkezdődtek a próbák. Úgy éreztem, hogy a kórus minden tagja az első pillanattól kezdve hitt abban, hogy ez jó, és hogy ezt minél több embernek szeretnénk megmutatni. A Budapest Voices az első pillanattól kezdve saját ötletekkel, a maga útját járva működik, elég, ha a Budapest Voices Magazinra, a mostani szakácskönyves megjelenésre vagy a reggeli metrós koncertre gondolok.
 
Mi a válogatás szempontrendszere? Vagy egyszerűen csak az intuíció játszik?
 
Egy nagy kalapba dobáljuk be a dalokat, ötletelünk rajtunk közösen is, hogy melyek legyenek azok a slágerek, amelyeket átdolgozhatnánk. Aztán amikor összegyűlik egy terjedelmes lista, akkor elvonulok a zenekuckómba, és napokig hallgatom a dalokat, ötletelek. Nincs kőbe vésett szempontrendszer. Ha van bármi a dalban ami elindítja a fantáziámat, akkor az már az első lépés afelé, hogy leírjam a vázát, és ebben a stádiumban, amikor zongorán játszom és énekelem, általában megszületik a kísérőszólamok szövege, amivel imitáljuk a zenekari hangzást. A legjobb dolog mindig az, amikor egy új dalt először próbálunk. Kiosztom a kottákat, és először szólal meg úgy a dal, ahogy addig csak belül hallottam.
 
Mesélj egy kicsit az új lemezről! Frissítetek a megszokott Budapest Voices-megoldásokon, vagy maradtatok a jól bevált receptnél?
 
Olyan szempontból maradt a jól bevált recept, hogy magyar underground slágereket vittünk a lemezre. A Finomra hangolva albumon így van többek közt Quimby, Magashegyi Underground, Pluto és Ocho Macho átdolgozás is. Újdonságot jelent, hogy egy saját dalom, a Boldog újjászületést! is rákerült a lemezre. Az Altervatívák albumunkhoz képest annyiban különbözik, hogy - ahogy a cím is utal rá - finomabb hangzású, és összességében az egész anyag kicsit melankólikusabb. Mindez persze nem zárja ki azt, hogy legyen rajta zúzás, mint például a Ragyogás a Magashegyitől. A lemezünk megjelenési formája sem tekinthető jól bevált receptnek, ugyanis a CD-hez egy saját szakácskönyv van hozzácsomagolva. Az Ízbűvölők című kötetben a kórustagok receptjei szerepelnek.

Budapest Voices interjú, A38 Magazin, 2016

Minden idők // Schoblocher Barbara, Blahalouisiana

Meghatározó zenei élményeket és fontos inspirációkat kutató sorozatunk legújabb epizódjában vendégünk a Hajón lemezbemutató koncertet adó Blahalouisiana énekesnője.

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt színpadra álltál és énekelni kezdtél?

Akik miatt elkezdtem énekelni, azok valószínűleg a gyerekkorom meghatározó popsztárjai. Ebből lett egy nagyon erős soul vonal Alicia Keys-zel az élen, ami később rávezetett a jazzre. Közben kamaszként elkezdtem rockzenét, zenekarokat hallgatni, így jött a Kings Of Leon, ami a mai napig hatalmas szerelem és nagyon meghatározó számomra.

A legfontosabb dolgok, amik miatt még mindig zenélsz?

Nem hinném, hogy történne olyasmi, amiért ne zenélnék. Túl szentimentális vagyok, azért zenélek, mert nem tudok nem zenélni. Az, hogy az embereknek még tetszik is amit csinálok, az a legnagyobb bók, és méginkább motivál.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?

Órákig lehetne sorolni. Az összes létező Alabama Shakes dalt. Amy Winehouse-tól a What Is It About Ment. A Beach Boys God Only Knows című dalát. A Maybe I Think Too Much-ot Paul Simontól.

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?

A wieseni Kings Of Leon és Arctic Monkeys biztosan az első két helyen van. De a tavalyi Fishing on Orfűn a Quimby is olyan nagy hatással volt rám, hogy magam sem hittem el. Nagyon sok nagyon jó koncerten voltam, de mind azon múlt, kivel, hol, vagy mikor vagyok. Az előzőek esetében mindent ki tudtam zárni, ezért is hagytak ilyen mély nyomot.

Koncertjeitek, amelyek bárcsak sosem értek volna véget?

A tavalyi Fishing on Orfű-koncertünk, amin valahogy valamiért minden annyira klappolt mint előtte még soha. Eszméletlen jól éreztük magunkat és egyöntetűen ki merjük jelenteni, hogy az eddigi legjobb koncertélményünk volt. A másik lehet, hogy csak nekem ennyire kedves. Ez az első A38 teraszos koncertünk. Ott éreztem először, milyen az, ha igazán elkezd működni a kontakt a közönséggel, és milyen lehetne még.

Milyen lesz a Blahalouisiana 2016-os éve?

Már most sokkal izgalmasabb, mint az előzőek. Jön az első nagylemezünk, amit április 28-án mutatunk be az A38 Hajón. Életünkben először játszunk fesztiválon nagyszínpadon, ráadásul a Fishingen. Külföldi koncertek felé is kacsintgatunk, és remélem az új lemezt is bemutatjuk minél több városban. Ez az év arról fog szólni, hogyan növünk fel ezekhez a feladatokhoz, és közben egymáshoz.

Blahalouisiana interjú, A38 Magazin, 2016

Szerelemgyerekek // Odett interjú
 
A címét ugyan lapzártakor még nem tudjuk, ám az biztos, hogy új lemezét az A38 Hajón mutatja be Odett, a hazai könnyűzenei élet klubokból, fesztiválokról és a rádiókból is ismert pophercegnője. Odettet többek közt az új albumról, és elmúlt két éve tanulságairól kérdeztük, de a dalszerző-énekesnő egy fontos hírről is beszámolt nekünk az interjú végén.
 
Két év telt el a legutóbbi albumod, a Csillagtérkép megjelenése óta. Hogyan foglalnád össze az azóta eltelt időt, milyen irányba indultál el azóta?
 
Ez a két év is fejlődéssel telt, zeneileg, meg emberileg is. Rengeteg mindent történt a Csillagtérkép óta is, nehezen tudnám összefoglalni, hogy mi minden. Szóval tényleg a fejlődés a legjobb válasz erre a kérdésre.

Akkoriban azt nyilatkoztad, hogy elkezdtél jobban belelátni a szakmába, kitanulni azt, és azzal zártad a gondolatmeneted, hogy idővel valószínűleg érezni fogod, mit tanultál ebből. Így történt?
 
Abszolút, bár komolyabb konklúziót talán csak később tudok mondani majd, ha egyáltalán szükség lesz rá. Azt a két dolgot mindenesetre, miszerint alkotó ember vagyok, valamint, hogy része vagyok egy szakmának, külön választanám ebben az esetben: amikor dalt írunk, kevesebbszer használom a racionális énemet, sőt, egyáltalán nem - amennyire csak lehet, háttérbe szorítom -, viszont amikor elindítunk egy lemezt, ennek a munkálatai nem csak művészi munkával járnak együtt. Azonban azt a részét is kifejezetten szeretem csinálni, és valóban egyre jobban belelátok már, ám persze a dolgoknak az a fele tud még mindig meglepetést okozni.

A Csillagtérkép volt emellett az első albumod, ahol több új dalszerzővel, producerrel, szövegíróval dolgoztál. Mi inspirált erre? Ismét bevontál új embereket, vagy összeállt egy jól bevált csapat?

Továbbra is szeretném ezt a hozzáállást képviselni és engedni kísérletező kedvemnek. Előadóként, az önazonosság mellett azt tartom a legfontosabb dolognak, hogy folyamatosan friss és naprakész legyek. Legyen igényem arra, hogy mindig valami újat csináljak. Ehhez alapvetően csapatra van szükség, ha lehet, folyamatosan bővülő csapatra, amely inspirál, szeret, és kihívást lát a zenében. Az új lemezen bevált szerzőkkel, Polgár Péterrel és Toldi Miklóssal dolgoztam, míg a producerek Toldi Miklós és Takács Zoltán Jappán voltak.

Mennyire nehéz számodra, hogy a sok közreműködő között ne veszítsd el a saját egyéniségedet, elképzeléseidet?

Egyáltalán nem nehéz. Elég erős a személyiségem, és elképzelésem is van arról, mit is szeretnék csinálni, hogyan szeretném ezeket a dolgokat elérni, és természetesen ezeket a célokat olyan társakkal valósítom meg, akik ugyanazt, vagy legalábbis hasonló dolgokat szeretnének létrehozni velem, tehát alapvetés a kompromisszummentes közös munka.

Az Ébredj rám című számod például az eurovíziós-dalod, a Stardust magyar nyelvű verziója. Továbbra is alapvetően magyarul írod ezek szerint a dalaidat? Mi alapján döntöd el, hogy végül melyik nyelvű verzió lesz a „befutó”?
 
A Csillagtérkép óta gyakorlatilag minden dalom angolul készül el először, aztán lesz belőlük magyar nyelvű dal. Ez azért történhet így, mert szinte csak angol nyelvű zenéket hallgatok, ez jön zsigerből, a többi pedig ráadás. Persze szeretek magyarul énekelni, legalább annyira, mint angolul, és kifejezetten élvezem, hogy erre is, arra is kíváncsi a közönség, és ezt is, azt is szeretik is.

Esetedben mekkora jelentősége van egy-egy eurovíziós vagy dalos szereplésnek, érezhetően nő tőle az ismertséged?
 
Igen. Bármilyen szereplést, és lehetőséget, amit zeneileg és emberileg is kihívásnak találok, szívesen veszek - az Eurovízió is egy ilyen fórum.
 
Ha öt szóban kellene jellemezned az új albumot, mit mondanál?
 
Én csak egyet használnék: szerelemgyerekek.

Tavaly többek közt azt nyilatkoztad, hogy az album bakeliten is meg fog jelenni, ez megvalósul majd?
 
Remélem, hogy így lesz, dolgozunk az ügyön.

Mostanában egyre több szó esik a zeneiparon belüli férfi dominanciáról, illetve a szexizmusról. Te mennyit tapasztalsz ezekből?
 
Ez egy elég kényes téma, nagyon hosszan lehetne fejtegetni, és nem is biztos, hogy elég hely lenne rá, de ez nem panasz. Számomra elképzelhetetlen a “férfiak nők nélkül”, és ehhez tartom is magam.

Mire számíthatunk a lemezbemutató-koncerten, illetve aztán, az év többi részében?
 
Az A38-on egy csomó meglepetés várható, egyrészt ez lesz életem leghosszabb koncertje, másfelől ez lesz életem első ingyenes budapesti koncertje, lesz egy akusztikus blokk is, a többi meg maradjon titok. Az év többi részében pedig klipekre, új dalokra, fesztiválozásra készülök. A legnagyobb hír azonban az, hogy az idei Sziget-himnuszt én jegyzem, Toldi Miklós zeneszerző-társammal.

Odett interjú, A38 Magazin, 2016

Ez a lemez teljesen én vagyok // iamyank interjú

Május negyedikén első koncept-nagylemezét, a Hiraeth-et mutatja be a hazai elektronikus zenei színtér egyik alapembere, iamyank. A lemez érdekessége – a műfaji és tempóbeli sokszínűség mellett – az, hogy együtt vette fel és mutatja be az élőzenés felállásával. A zenélés mellett az Impro Schoolban is tanító Yankot kérdeztük melankóliáról, összegzésről, tervekről, dobolásról és még sok másról.
 
Több interjúban is kifejtetted, hogy mindig is egyedül akartál dolgozni. Hogy fér össze ezzel az iamyank Live Band? Hogy állt össze a zenekar és a többi tag mennyit tesz hozzá a dalokhoz, folyik bele a dalszerzésbe?

Az iamyank Live Band egy folyamat végén jött létre, ami valóban úgy kezdődött, hogy egyedül akartam kísérletezni az ötleteimmel, majd eleinte egyszerűbb, aztán egyre összetettebb setupokkal próbáltam előadni egyedül. Habár ezeknek az egyszemélyes live act-buliknak is megvolt a varázsa (nagyon rugalmas és gyakorlatilag annyi improvizációs lehetőség van, amennyit akarok), egy idő után hiányérzet jelent meg bennem a színpadon. Együtt játszani másokkal teljesen más élmény, és ez hiányzott. Négyen indultunk, idén trióra zsugorodtunk. Matyi basszusgitáron, szintin, Dani dobon, sampleren, én pedig billentyűkön, gitáron, és sampleren. Folyamatosan kommunikálunk a zenekarral, a stúdióban közös ötletelés mellett a próbákon mindig rendesen megcibáljuk az albumverziókat - ez az a pont, ahol nagyon sokat hozzátesznek a srácok.

A lemezt mind koncepciójában, mind hangulatában átszövi egyfajta elvágyódás, amire a cím is utal: a hiraeth honvágyat jelent egy olyan hely iránt, ahova már nem térhetsz vissza, nem voltál még vagy sosem létezett. Számodra mit szimbolizál?

A City Of Nobody EP volt az első olyan megjelenésem, amikor őszintén el tudtam engedni a  piaci szempontokat, a célcsoportot, meg ehhez hasonló sales-gondolkodást és csak befelé nézve kerestem valamit, amibe kapaszkodhatok. Ez a fajta elvágyódás volt az egyetlen konstans érzés, ami folyamatosan bennem van. Nincs benne semmi nagy megfejtés, egyszerűen ez van bennem, amikor elkezdek írni egy új számot. Inkább absztrakt gondolat ez, mint konkrét. Nem elköltözni akarok, az nem elég. Miután ezt felismertem és belenyugodtam, hogy ez van, ez vagyok én, nagyon könnyű lett az írás, felszabadult a folyamat. Ami akkor elkezdődött, most ért célba. A Hiraeth album egy teljesen kötetlen körbejárása ennek az uralkodó érzésnek.

A Hiraeth egyfajta összegző mű is, mely összefoglalja az elmúlt éved külső és belső hatásait. Miket emelnél ki, mik voltak a legfontosabbak?

Mivel sikerült elengednem rengeteg elvárást és frusztrációt, úgy érzem, ez a lemez teljesen én vagyok, így minden, ami eddig ért, része az egésznek. Sokat segített, hogy találkozhattam és beszélhettem egyik példaképemmel, Shigetóval, aki volt annyira jó fej, hogy a neki szegezett, alkotással kapcsolatos kérdéseimre kitartóan válaszolgatott. Tanulságos volt, és a stúdióban sokszor visszacsengtek a fülemben a tanácsai. Az elmúlt év legnagyobb zenei hatásai Shigeto mellett egyértelműen Nils Frahm és Olafúr Arnalds közös lemeze volt a számomra. Valószínűleg ennek köszönhető a Hiraeth helyenkénti filmes hangulata.

A zenélés mellett tanítasz is az imPróban, ez hogy jött?

Nem sokkal azután, hogy megjelent a fejemben az igény arra, hogy ne zenekari keretek között próbálkozzak az ötletimmel, hanem egyedül, megtaláltam az imPro Schoolt. Megtetszett a nyugati felfogású, minőségi hozzáállás, és hittem benne, hogy meg tudom tanulni, amit kell ahhoz, hogy otthon létrehozzam, amit szeretnék. Miután elvégeztem a féléves Zenei Producer képzést, az iskola alapítója, Deák Ambrus megkérdezte, hogy lenne-e kedvem tartani 1-2 órát. Habár soha életemben nem volt tervben, hogy tanítsak, az első néhány alkalom után rákaptam. Végtelen energiát ad, hogy minden félévben megismerek 24 új embert, akik felpörögve, álmokkal, tervekkel feltankolva érkeznek, hogy megtanuljanak mindent, amit csak lehet. Az egész imPro School egy katalizátor, a hallgatóknak és nekünk oktatóknak is. Remélem, soha nem kerülök olyan helyzetbe, hogy döntenem kelljen az imPro és az iamyank között. Életem legnehezebb helyzete lenne.

iamyank interjú, A38 Magazin, 2016

MINDEN IDŐK // Dope Calypso (EUROPE DAY plecsni)

A hazai gitárpop-színtér egyik legkarakteresebb zenekara a Dope Calypso, mely stílusát így határozza meg: mintha a Buzzcocks játszana Pixiest. Sarkadi Miklós, Kelemen László és Vasaló Áron zenekara nemrég nyerte meg az Index A Szám című versenyét, május 27-én az A38 Hajón mutatja be új nagylemezét. Életük legfontosabb zenei élményeiről kérdeztük őket.

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtál és zenét írsz?

Sarkadi Miklós: Amelyik zenekarok/lemezek a mai napig inspirálnak. Pixies, Wipers, Chrome, Frank Zappa és a Godflesh (szinte) teljes diszkográfiája, New Model Army - Vengeance, The Cure - Seventeen Seconds, The Stranglers – Black & White, The Fall - This Nation's Saving Grace, Devo - Q: Are We Man?.., Scorn - Evanescence, Skinny Puppy – Too Dark Park, Cro Mags - The Age Of Quarrel, Radio Birdman - Radios Appear, Victims Family - Voltage And Violets, meg még egy csomó minden értelemszerűen.

Kelemen László: Az unokatestvérem.

Vasaló Áron: Akiket akkor istenítettem, mikor zenélni kezdtem, nem merem leírni. Kedvenc lemezem nincs, mindent megunok, ha sokat hallgatom, de kedvenc zenészeim vannak: Ringo Starr, Stewart Copeland, Matt Cameron, Brad Wilk.

A legfontosabb dolgok, amik miatt még mindig zenélsz?

SM: Még mindig tud örömet okozni, többet, mint keserűséget.

KL: A jogdíjak.

VÁ: Egy lóháton kóborló nomád mongol reinkarnációja lehetek, talán emiatt van, hogy nem nagyon tudok más életformát elképzelni magamnak, mint ezt.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?

SM: Pixies - Alec Eiffel, Velouria, Hey, Space, Debaser, Gouge Away; The Sound - I Can’t Escape Myself, Tuxedomoon – In A Manner Of Speaking, többek közt.

KL: Ebből elég sok van, de mondjuk, ha most utóbbit kell mondani, akkor Deafheaven -­ Luna.

VÁ: The Beatles: Tomorrow Never Knows, Beastie Boys: (You Gotta) Fight For Your Right.

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?

SM: A Cure Szegeden, a Pixies Ljubjanában (kerítésen kívülről), valamelyik NoMeansNo (nem a Fekete Lyukas, de nem emlékszem, hogy hol volt), a Szigeten a Stooges, és Ariel Pink tavaly a Dürerben.

KL: Kvelertak az A38-on, Interpol Berlinben, a Columbiahalléban.

VÁ: Pearl Jam a Sportcsarnokban és Berlinben, a Red Hot Chili Peppers a Kisstadionban, mert k*rva szar volt és csalódást okozott, a Beastie Boys a Rocklandben (erről videó is van, ott vagyok elöl a pogóban valahol).

Pillanatok, melyek bárcsak sosem történtek volna meg, de ma már nevetni tudsz rajtuk?

SM: Az érzéstelenítés nélküli végbéltükrözésem, és mikor a csontra bebaszott kamu-mikulás fejre állított 10 évesen, amitől lecsúszott a gatyám mindenki előtt.

KL: Az összes színpadon történő bénázás.

VÁ: Amikor leestem a színpadról, mert kettétört a dobszékem.

Milyen lesz a Dope Calypso 2016-os éve?

SM: Fasza. Megyünk új lemezt felvenni júniusban, nekem ennyi már elég is az élettől.

KL: Ha nem rontjuk el, akkor minden bizonnyal remek.

VÁ: Nyomulós.

Dope Calypso interjú, A38 Magazin, 2016

A zene felemel, kikapcsol // Grecsó Krisztián interjú

A költészetet és könnyű(vagy néhol nem is annyira könnyű-)zenét párosító, ezt azzal, azt ezzel beoltó, az A38 Hajón május 10-én koncertező Rájátszás produkció egyik kulcsszereplője, a hazai irodalmi élet egyik legfontosabb és legsikeresebb személyisége Grecsó Krisztián, akit a zenéhez fűződő kapcsolatáról, meg a zene és az irodalom egymáshoz mért viszonyáról faggattunk. 

Krisztián, van neked zenei előéleted?

Két garázszenekart is elvittem a hátamon a teljes bukásig. És tábortüzi gitáros is voltam, benne vagyok az első százban, akik legtöbbször játszották el Magyarországon a La Bambát. 

Írtál dalokat? 

Igen, és ez szinte az első pillanattól így volt. A kamaszok tele vannak önkifejezési vággyal, én is tele voltam, ahogy először gitárt fogtam a kezembe, tizennégy évesen, mindjárt azzal próbálkoztam, hogy írjak is valamit. A gimnáziumi zenekaromnak az volt a neve, hogy The Toors. És ahogy akkoriban, hangológép, jó fülhallás és zenei képzettség nélkül be tudtuk hangolni a gitárokat, ez a név találó is volt. Ha összejövünk a gimis barátaimmal, még énekeljük a régi dalokat. A későbbi bandám, a Vicaversa azért volt érdekes, mert ott sok dalnak a zenéjét írtam én, a szövegét meg Bogár barátom. A zene akkor is csoda, ha nem vagy zenész, akkor is a legjobb csapatépítő tréning, felemel, kikapcsol. Mióta így zakatol a Rájátszás, újra írok dalokat, élvezem, egészen másfajta agyműködés, mint a nyelvvel dolgozni, és mégis valahol mélyen meg mégis nagyon hasonló. Boldog vagyok, hogy a Dezső című dalom felkerült az új lemezre, Egyedi Peti gatyába rázta, hangszerelte, rendezte, vagy ahogy felétek szokás mondani, producerelte. Szép formát kapott.     

Hol találkozik/találkozhat a könnyűzene és az irodalom? Mennyire tud irodalom lenni a rock and roll és mennyire tud rock and roll lenni az irodalom? Vannak olyan emblematikus kultúrtörténeti jelenségek, amelyekről azt gondolod, hogy azokban a kettő érvényesen tudott összefolyni? Egyáltalán kell, hogy az irodalom és a könnyűzene összeérjen?

Közismert dolog, hogy a vers nem létezett zene nélkül, a zene volt a vers médiuma. Tanítják gimnáziumban, olvassák a szomorú diákok Balassit, aki különben elképesztően nagyon költő volt, és mindig elmondja az érdektelenséggel küzdő szegény magyartanár, hogy az „ad notam” azt jelenti, hogy a vers egy létező dalra írt új szöveg. A Rájátszásban mi ezt is csináljuk, remek móka, én így tanítanám a gyerekeknek a verslábakat. Mindjárt megértenék, hogy nem mindegy, hosszú vagy rövid szótag.  Ezen belül az már lényegtelen, hogy a zene most éppen könnyűnek mondott zene. Sokfelől közelítettek már, Sebőék a népzenét kötötték a vershez, Hobó a bluest, Cseh Tamás önmagát, Bródyék a rockot. Remekül áll József Attilának a népzene, Arany Jánosnak a rock.  

Vannak kedvenc pop/rock-lemezeid? És dalaid?

Hogyne lennének, nem csak emberként szeretem azokat a zenészeket, akikkel együtt dolgozom a Rájtászásban, hanem azt is sokat és szívesen hallgatom, amit csinálnak: Kollár, Beck, Szűcs, Egyedi. Nagy kedvencem és jó barátom Szabó Balázs is, aki most írja az új lemezét, el szokta küldeni a szövegeit, molyolunk rajta. Van egy bakelit lemezjátszóm, Beck Zolitól kaptam, meg gyönyörű Xavian hangfalaim, úgy szól, mint az álom, a napokban meglepett a feleségem egy audiofil kiadású Peter Gabriellel, meg hozott haza 180 grammos Cure-okat. Nahát, mondjuk, ezeket sem vetem meg. A Mercy Street, ne fukarkodjunk, a világ legszebb száma. A Boys Don’t Cry meg a legjobb atmoszférájú dal, amit ismerek. 

Mi volt az első gondolatod, amikor eléd tárták a Rájátszás koncepcióját? Hittél abban, hogy ez a cucc működhet?

Voltak mélypontok. Eleinte párok voltak, és amikor látszott, hogy zenekarrá kellene dúsulni, akkor nem ment minden simán. Tulajdonképpen csoda, hogy ennyi vezéregyéniség megfér egy színpadon. Frontemberek és magányos, önfejű írok gyülekezete, és mégis működik. Illetve éppen ez a varázsa, hogy szeretjük egymást, hogy várjuk a találkozást, mert a színpadi tér színházi térré is lesz a Rájátszás esteken, és nem csak azért, mert van felolvasás is.  

Mennyi idő alatt forrt ki Rájátszás? Mennyire volt nehéz zenészeknek és íróknak, költőknek közös hullámhosszra kerülniük? Mikor érezted először, hogy megvan az összhang?

Nekünk volt nehezebb, ez nekünk idegen terep. Sok butaságot csináltunk, amíg megértettük, mit jelent a csapatmunka. Hogy nem te vagy a lényeg, hanem a dal. És hogy annyit vállalj, amennyit valamennyire biztosan meg tudsz csinálni. Ez persze sok sértődéssel, lemondással járt. De szerencsére türelmes csapatot kaptunk, hagyták, hogy tanuljunk, és most is sokat segítenek. Beállásnál rám is fér, Beck mindig ellenőrzi, eleget kértem-e Sárközy Papából vagy Jancsovics Mátéból.  

Melyik volt a legemlékezetesebb Rájátszás-koncerted?

Egyértelműen az egri, a Bolyki pincészetben. Mert ott derült ki, hogy muszáj zenekarrá válnunk. Meg az is, hogy bármennyi bort meg tudunk inni. Egy szabadtéri buli volt, különös ámokfutássá változott, nagyon szép emlék, Szűcs még a gitárját is elhagyta, de szerencsére meglett.

Mennyire hat vissza a jelen idejű irodalmi munkásságodra a Rájátszás?

Több verset írok. Azelőtt csak elvétve írtam, mert már lassan húsz éve nem jelent meg kötetem, nem annyira motivált. Most újra van terük, és ezt nagyon élvezem. Kányádi Sanyi bácsit idézem mindig, vers az, amit mondani kell. Hát akkor mondjuk.

Grecsó Krisztián interjú, A38 Magazin, 2016

A számok kilencven százaléka a szerelemről szól // Tóth Zoltán Spenót, Jordán Adél (Puszi, Csókolom)

Múlt hónapban a Jordán Adél és a Puszi, júniusban a Csókolom és a Puszi koncertezik az A38 Hajón. A zenekar(okat)vezető Tóth Zoltán Spenóttal és Jordán Adél színésznő-énekesnővel beszélgettünk az együttesekről és az összefüggésekről.  
 
Spenót, ezen a júniusi estén együtt ad koncertet két zenekarod, melyeket gyakorlatilag ugyanazok az emberek alkotnak, ám amelyek tematikusan mégis némileg elkülönülnek. Hogyan ugrasz majd át egyik bőrödből a másikba? Mik a hangsúlyok az egyikben, és mik a másikban?

Spenót: Az a vicc, hogy tematikusan sem különül a két zenekar, a számok 90 százaléka a szerelemről szól. A Csókolomban talán több a vér, a sár, a kisbalta, de Adél is énekel csalódásról. Egyébként a Zsuzsi a napokban küldött pár szöveget az Adélnak, hogy ízlelgesse őket, szóval inkább átfedés van, lesz. Zeneileg is hasonlóan működünk, itt is ott is háromakkordos számokat játszunk, a Csokiban több a rhythm and blues és a gitárszóló. Az Adélnál dúrosak a zenék, ettől kedvesek és nincsenek elszállva.	 

Annak idején a Csókolomhoz képest miért lett fontos megalakítani a Puszi zenekart? Mi volt a váltás oka? Mi volt az, amit ebben az együttesben másképp akartál csinálni?

S: Annak idején a Zsuzsi bemondta az unalmast, kilépett a Csokiból, én meg zenekar nélkül megdöglök, viszont élni akartam, így lett a Puszi, ahova frontembert nem találtunk, ezért enyém lett a középső mikrofon, amit fél éve átadtam az Adélnak, mert nekem ő énekel a legjobban a világon. A Jordán Pusziban igyekszünk táncos zenéket játszani, erősen toljuk a funky-vonalat. Party-zenekar szeretnénk lenni.  

A Csókolom ma újra aktív. mesélnél arról, hogy végül miért indultatok újra? Vannak, lesznek új dalok?

S: Azért kezdtem újra a Csókolomot, mert többet akartam koncertezni és kész, a Zsuzsika meg kapható volt rá, a közönségünk követelt minket, a zenekar sem széledt szét, minden adott volt, hármat kellett próbálnunk és mehetett a buli.

Adél, mi a te pop/rock and roll-előéleted? Vannak kedvenc énekesnőid, zenekaraid? Színésznőként nyilván szinte mindenki ismer, de azt talán kevesebben tudják, hogy mi a viszonyod a zenéhez.

Jordán Adél: Nagyjából semmilyen pop-rock előéletem nincs. A Puszi előtt kicsit felléptem az akkor majdnem frissen alakult Edison zenekarral, illetve a volt egyetemi osztályommal, amióta végeztünk, minden évben csinálunk egy előadást, ahol mi magunk zenélünk. Volt pár nyár, ahol sok zúzos számot is feldolgoztunk, Red Hot Chili Peppers-t, Faith No More-t többek között - ott jutott nekem is énekes szerep.
Elsősorban azokat az együtteseket szeretem, ahol az előadásmódra is figyelnek - azért a színháztól nem tudok elrugaszkodni teljesen. Lykke Li például, ezért jön be nekem, de Patrick Watson bizonyos albumait is gyakran hallgatom.

Hogyan találkoztál Spenótékkal? Hogyan alakult úgy, hogy ma már te vagy a zenekar állandó énekesnője?

JA: Eredetileg rajongó voltam, sűrűn jártam Puszi-koncertre, aztán felléptem velük csak úgy egyszer-kétszer, ami bejött nekik, és én is élveztem, ezért úgy gondoltuk, belevágunk, és megpróbáljuk együtt.

Adél, vannak olyan dolgok, amiket „megtalálsz” egy koncertszínpadon, de mondjuk nincsenek egy színházi szituációban? Vannak dolgok, művészi eszközök, megoldások, ilyesmik, amiket az egyik helyről át tudsz emelni a másikba?

JA: Zenélni imádok. A zene az szinte lételem kategória. Jó az, hogy próbálom feszegetni a határaimat – például azt hittem, nem tudok dallamot, szöveget írni, aztán kiderült, hogy mégis. Arra figyelek, hogy ne játsszam a színésznőt a koncertszínpadon, hogy önmagam legyek. Kíváncsi is vagyok magamra, és sokszor én is meglepődöm, milyen felszabadító hatással van rám a jó bulihangulat.

Spenót, Adél, mik várhatóak a Jordán Adél és a Puszitól 2016-ban?

S: Főleg Budapesten fogunk koncertezni, illetve a Kolorádó fesztiválon és Bánkitón. Menedzsert szeretnénk magunk mellé, olyat, aki jövőre fesztiválokra is eljuttat bennünket. Június közepén jövünk ki egy nyolcszámos albummal. Lett egy új barátunk, Bereményi Géza, aki nem lusta embör, és nem kispálya, na! Zsinórban ontja a szövegeket, lesz mit csinálni.

JA: Igen, igen sok-sok új és jó szám várható a JAP-tól 2016-ban.

Álmaitok, rémálmaitok, titkos terveitek?

S: Év végére jó lenne egy teltházas koncert a Hajón, ehhez nagyon sok lájk kell még. A rémálom, ha valami miatt nem lehetne zenélnünk, zenekarosdit játszanunk, szóval kérjük a jóistent, akarjuk a támogatását. 

JA: Spenót a számból vette ki a szót.

Tóth Zoltán Spenót & Jordán Adél interjú, A38 Magazin, 2016

MINDEN IDŐK // Sallai László (Felső Tízezer, Szabó Benedek és a Galaxisok)

Sallai László a hazai színtér két nagyszerű zenekarában is játszik: a Szabó Benedek és a Galaxisokban basszusgitáros, a Felső Tízezerben pedig ő a gitáros-dalszerző-frontember. Utóbbival a júniusban koncertezik az A38 Hajón.

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtál és zenét írsz?

Nyolcéves lehettem, amikor betettem otthon egy Manfred Mann-lemezt, aminek az első dala, a Mighty Quinn annyira megfogott, hogy azonnal tudtam, hogy mégsem focista akarok lenni, hanem zenész. A szerzőség ekkor még nem izgatott annyira, de amikor később belezúgtam John Lennon, Syd Barrett, vagy épp Daniel Johnston dalaiba, akkor ez már kezdett egyre fontosabbá válni. Életem legfontosabb lemezeit nem könnyű összeválogatni, de az biztos, hogy köztük van a Mercury Revtől a Deserter’s Songs, a Pulptól a Different Class, a Babybirdtől az Ugly Beautiful, a Blue Nile-tól a Hats és a Stackridge-től a Man In The Bowler Hat. Utóbbinak George Martin volt a producere, és tök véletlenül láttam meg a lemez borítóját egy kocsma falán, és annyira kíváncsi lettem ez alapján, hogy otthon meg is hallgattam. Nagyon betalált, csodálatos lemez.  

A legfontosabb dolgok, amik miatt még mindig zenélsz?

Az egyik legjobb dolog a zenéléssel kapcsolatban, amikor végre egy próbán megszólal egy olyan dal, ami már hetek óta a fejemben van. A másik, ami hirtelen eszembe jut, azok a koncert utáni percek az öltözőben. Nem mindig látszódik, de szerintem ezek elég szép pillanatok.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna? 

Ilyen például Tom Waits-től a Piano Has Been Drinking, amiben annyira tökéletesen együtt van a zene és a szöveg, hogy akkor is el tudnám képzelni a helyzetet, ha soha nem lettem volna ilyen ramaty állapotban. Aztán nem olyan rég kattantam rá Randy Newman dalaira, a Short People például egy fantasztikus szám, és nagyon irigylem azt, hogy Newman mennyire könnyen és természetesen tud szereplírát írni. De nagyon irigylem az East River Pipe-tól a Make A Deal With The Cityt is, vagy a Hefnertől a Hymn For The Alcoholt. 

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?

Pár évvel ezelőtt láttam először a NoMeansNót a hajón, ami katartikus élmény volt elejétől a végéig. Ugyan csak meg kellett magamat csípjem David Byrne 2009-es budapesti koncertjén, aminek a koncertplakátja még ma is ott lóg a gyerekkori szobám falán. Tavaly a Mercury Rev zágrábi koncertjét láttuk az első sorból, nemcsak a koncert, hanem az utazás és a zágrábi időtöltés is fantasztikus volt. A fesztiválélmények közül a Pulp 2011-es szigetes koncertje felejthetetlen.

Milyen lesz a Felső Tízezer idei éve?

Mozgalmasabb lesz, mint amit tavaly remélni mertünk: idén játszottunk a hajón a !!! előtt, volt két sikeres pesti önálló bulink, voltunk Debrecenben és Miskolcon a Hiperkarmával, bejutottunk a Stenk dalversenyének döntőjébe – úgyhogy az idei év első felére egy szavunk nem lehet. Remélem, hogy a második félév is ilyen jól fog sikerülni: ami már biztos, hogy játszunk a Kolorádó Fesztiválon, és az, hogy mi zárjuk a Rakéta Fesztivált. Közben pedig születnek az új dalok, tervezzük a klipeket és az őszi koncerteket.

Sallai László interjú, A38 Magazin, 2016

Nagy kiabálás és törékenység // Jónás Vera Experiment

Új lemeze, a Tiger, Now! anyagával koncertezik június 18-án az A38 Hajó Koncerttermében a Jónás Vera Experiment. Interjúnk Jónás Verával.

Új lemezed a korábbi akusztikus-folkos megszólaláshoz képes határozottan ellépett a rock felé. Tudatos döntés volt ez, vagy ösztönösen sodródtál, sodródtatok, formálódtatok ebbe az irányba?

Jónás Vera: Egy kicsit mindkettő. Azt hiszem a zenekar indulásától kezdve belül valami ilyesmi hangzásról álmodoztam, de erre fokozatosan jöttem rá. Először ütőhangszer helyett dob, majd akusztikus helyett elektromos gitár szólt és igen, ehhez már a dalokban is mertem riffesebb, elszállósabb témákat írni. Nem volt olyan pont, ahol kijelentettem, hogy rock lemezt szeretnék, a sok kis lépés hozott minket ide.

Most, hogy már eltelt egy kis idő az új lemez megjelenéséhez képest, és talán képes vagy némi rálátással szemlélni a dalokat, mennyire volt könnyű vagy nehéz ez az album a sikeres debütáló album után?

JV: Szerencsére egyáltalán nem éreztem nyomást az első lemez sikere miatt. Korszakokat látok a két anyagban, és úgy tudom őket elfogadni. A Tiger, Now! nem volt könnyű szülés, sokkal csupaszabbnak érzem magam ezekben a dalokban, konkrétabb sztorikat hozok bennük és úgy érzem a fiúk is sokkal többet fejtettek hangzásban, mint a Game esetében. A demókat, az editálás nagy részét és előkeverést gitárosunk, Fenyvesi Marci rakta össze, a teljes lemezt pedig Csizmás Andris bőgős, basszusgitáros keverte Maczkó Róbert hangmérnök segítségével. Az utolsó nagy hajrában együtt ültünk az anyag fölött és fejtettük halálra a szólást. Van benne a nagy kiabálás mellett egy olyan törékenység számomra, amire nagyon büszke vagyok, de bevallom, vágyom még egy kis távolságra, hetek óta nem hallgattam meg a lemezt.

Mennyire lett más koncertzenekar a Jónás Vera Experiment a kezdetekhez képest?

JV: Azt hiszem rock zenekar lettünk, a szó harapós értelmében. Ami eddig áradó és kedves volt, azt most inkább asztalracsapós és csupasz lett. Emellett továbbra is játszunk a dinamikákkal. Nagyobb amplitúdóval dolgozunk, számonként ki van találva a szólás, nőtt a pedálpark, de egyszerűbben folyik a zene.

Hogy fest a nyaratok, és mik a tervek 2016 második felére?

JV: Szerencsére minden évben egy kicsit több helyre jutunk el nyáron. Idén először végre a Fishing on Orfűre is megyünk, leszünk párszor Pesten, játszunk a Parkban, jópár vidéki fesztiválon és többször Erdélyben. Ősszel szeretnénk egy remix lemezt kihozni, Szeptemberben egy különleges koncertet adunk a Rumbach Zsinagógában és az évet a zenekar ötödik szülinapi koncertjével zárjuk a Trafóban.

Jónás Vera interjú, A38 Magazin, 2016

Bármi lehet sanzonváros // Szeder interjú
 
Táncolj velem élet! című új nagylemeze anyagát mutatja be zenekarával július 28-án az A38 Hajó Tetőteraszán a dalszerző-énekesnő, Szabó Szeder Krisztina. Interjúnk.
 
A Szeder előtt már tagja voltál a Melodisztik duónak, hogy jött az ötlet, hogy saját zenekart alapíts, és elkezdj magyar nyelvű dalokat írni?
 
Már amikor elkezdtem zenélni tanulni 14 évesen, egyből el is kezdtem dalokat írni. Ekkor volt egy indie rock zenekarom, ami aztán egy idő után megszűnt, már túl szűkek voltak a műfaji határok nekem, más is érdekelt. Ekkor jött a Melodisztik duó, amiben mindenféle nekem tetsző stílust kipróbálhattam az akusztikus határokon belül, sőt, az élőadóművészeti képességeimet is sokat tudtam fejleszteni ebben a közegben. Viszont engem alapvetően az önkifejezés érdekel, azt pedig éreztem, hogy csakis magyarul tudom megtenni a nekem megfelelő mélységben.
 
Mi fogott meg a sanzon műfajában? Kik voltak a fő inspirációid?
 
Nagyon szeretem a francia kultúrát, meg a franciákat, így a zenéjüket is. A bohémságuk, lazaságuk, őszinteségük, őrültségük, melankóliájuk nagyon bejön. Szeretem Camille-t, Emily Loizeau-t, ZAZ-t, de a klasszikusokat, mint Edith Piaf és Georges Brassens, illetve a régi alter zenekarokat is, mint a Noir Désir vagy a Louise Attaque.
 
A második lemezed, a Táncolj velem élet! kapcsán azt nyilatkoztad, hogy hiszel a budapesti sanzonban. Mi a fő különbség a magyar és a francia verzió között?

A második lemezem szerintem már kevésbé sanzonos műfajilag, inkább britpopos irányba ment. A nagyon sanzonos dalaimat egy következő lemezre tartogatom, ahova majd le is szeretnék fordítani egy-két dalomat franciára. Nyilván a magyar nyelv lejtése más, mint a francia nyelvé, illetve azért a gondolkodás is más, ezért gondolom, hogy érdekes lehet a franciák számára is, hogy kicsit ismerős, de mégis van benne valami csavar.
 
Az előző kérdéshez kapcsolódva: Budapest valóban egy sanzonváros?
 
Bármi lehet sanzonváros (nevet). De valóban Budapestnél adott egy csomó minden ehhez, régi épületek, romantika, rejtett kincsek, sok-sok történet, kultúrák találkozása és a Duna.
 
Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy egy jó dal mindig derűs. Mesélj erről!
 
Ez nem feltétlen igaz, csak a jó popdalra. Szerintem amúgy a jó dalban mindig van valami fájdalom is vagy feszültség, és ha lehet, valami feloldás. Csak a szélesebb közönség nem mindig szeret gondolkodni, inkább felejteni akarnak a zene által, amivel nincs semmi baj, én magam is sokszor. Művészileg viszont az első kategória véleményem szerint többet ér.
 
Hogyan fogalmaznád meg a fő különbséget az első, A hab tetején és a második, Táncolj velem élet! című lemezed között?
 
Az új lemez egy sokkal bátrabb lemez. Mind szövegileg, sokkal mélyebbről jöttek fel a tartalmak, mind zeneileg, egyszerre lett poposabb és kísérletezgetőbb, zúzósabb és lágyabb, szóval színesebb és modernebb lett. Jobban át is gondolt az új hangzás, komplexebb, vastagabb.
 
Időközben énekeltél például az Ivan & The Parazol Mode Bizarre című lemezén vagy Boggie eurovíziós dalában, a Wars For Nothingban. Hatással voltak ezek az élmények a saját dalaidra?
 
A saját dalaimra nem feltétlen, leginkább élmény szinten és előadóművészeti szinten hatottak rám. Illetve segített az, ahogy beleláttam más csapatok működésébe, hogy hogyan alakítsam ki a saját csapatomat.

Azt is említetted, hogy ezeknek a vendégeskedéseknek az ellenére is idegennek érzed a hazai zenészszakmán belüli elhelyezkedést. Mesélj erről!

Nem könnyű engem kategorizálni, a sok műfaj miatt, ami mind hat rám. Szerintem jó zene van és kész, mindegy, hogy jazz, rock, vagy pop, ha jó, jó. Én élvezem ezt a szabadságot, és külföldön ez a sokszínűség már alap, de úgy tűnik itthon ezzel sokan nem tudnak mit kezdeni.
 
Tervek, álmok?
 
Örülnék, ha sok emberhez eljutna az új lemezem, a Táncolj velem élet!, mert én nagyon büszke vagyok rá, és nagyon sok melót raktunk bele, megérdemelné. Szeretnék videoklipeket is forgatni az új anyaghoz.

Szeder interjú, A38 Magazin, 2016

MINDEN IDŐK // Szabó László (Grand Mexican Warlock, Jazzékiel, Trillion)

Dobos, gitáros, dalszerző, nemrég kiadót alapított, több együttesben is zenél, július 8-án a Grand Mexican Warlockkal koncertezik az A38 Hajó Tetőteraszán. Szabó László mesél nekünk arról, hogy vannak, ő, meg a zene.

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtál és zenét írsz?

Általános iskola harmadik-negyedik osztályában az Edda, akkortájt kezdtem el dobolni, kilencévesen. Ötödikben a Metallica, hatodikban a Sepultura, a Slayer és a Pantera, hetedikben a Death, a Carcass, a Cannibal Corpse és társaik. Azóta puhulok, gimiben megcsapott a HC szele, közben szép fokozatosan jövögetett minden más, gimnázium végére szerintem már elég nyitott voltam mindenre. Talán a kőbányai zenesulis évek alatt döbbentem rá, hogy mennyi jó zene van és mennyiféle - mániákusan igyekeztem mindent magamba szívni, és ez többé-kevésbé azóta is így van. Nagyon nehéz egy-két előadót megnevezni, mert annál ezerszer több mindent szerettem, ráadásul az is gyakori, hogy bizonyos zenekarok meghatározzák egy-egy korszakomat, aztán egyszer csak jön a csömör, és onnantól ugyanezen bandák kifejezetten idegesítenek. Szélsőségesen sokféle muzsikát szeretek, talán nem is ismerek még egy olyan madarat, akinek ennyi minden bejön.

A legfontosabb dolgok, amik miatt még mindig zenélsz?

Egyszerűen lenyűgöz, hogy milyen sokféleképpen lehet hozzányúlni a zenéhez, és ez végtelenül inspirál. A zenélés számomra olyan tevékenység, amiben ténylegesen az lehetek, aki vagyok. Művészi értelemben tehát van motiváció, de ami a lehetőségeket illeti, annyira beszűkült ez a magyarországi pop-lóf*sz, hogy egyre nehezebb napról napra bemesélni magamnak, hogy miért van mégis értelme ennek az egésznek. A válaszok belül vannak, és amíg ott megtalálom őket, addig itt leszek.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?

Jeff Buckley: Dream Brother, Nick Cave And The Bad Seeds: The Mercy Seat, Queens Of The Stone Age: Like Clockwork, az egész lemez John Frusciante: The Empyrean. Legalábbis ezeket válaszoltam két hónappal ezelőtt a Recordernek ugyanerre a kérdésre. De ha jobban belegondolok, nem irigylem másoktól amit megalkottak, inkább örülök, hogy hallgathatom őket.

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?

’91 nyarán életem első hangos koncertje, Siófokon a Bikini, következő évben az Edda Agárdon. Kis pöcsös voltam még, anyámék vittek ezekre. A ’94-es első Sziget élményem is maradandó, arra értem ki, hogy az Extreme Deformity zúzott a Nagyszínpadon. Régen minden jobb volt, manapság már a ToiToi-ban sem játszhatnának. Aztán ’98-ban Pantera, Black Sabbath. Phil Anselmo annyira be volt nyomva, hogy alig bírt felmenni a színpadra, mégis olyan hibátlan bulit toltak, hogy leszakadt az arcom, Ozzy pedig lelocsolt tűzoltó slaggal. Vicces, pont tegnap gondoltam bele, hogy ha ezt ma megjátszaná, mennyi iPhone menne a levesbe minden este, az volna csak a rock and roll! Ami még most hirtelen beugrik, az a berlini Mars Volta, a prágai Refused és a szintén prágai Nick Cave. Ja meg a szigetes Faith No More, amikor egy szám után mennem kellett át a másik színpadra, mert a Jazzékiellel pont akkor játszottunk. A Volton azért pótoltam a mulasztást.

Milyen lesz a GMW, a Jazzékiel és a Trillion idei éve?

Lightos.

Szabó László (Grand Mexican) interjú, A38 Magazin, 2016

Az underground térképe // Bali Dávid, Satelles
 
Július 14-én az amerikai The Bronx és a szlovák Years Asleep társaságában lép fel  a hazai dallamos hardcore egyik legnagyobb ígérete, a Satelles ‒ vagy inkább mondjuk azt, egykori ígérete, hiszen amióta megjelent a zenekar első nagylemeze, a Wolf You Feed, ez az ígéret inkább már bizonyíték. Bali Dávid basszusgitárossal beszélgettünk. A teljes interjú az A38 Hajó blogján olvasható.
 
Mesélj a kezdetekről, hogyan alakult meg a zenekar?
 
A Satelles elődje a szintén budapesti székhelyű Unbowed volt – talán még páran emlékeznek erre a zenekarra, az énekesünk (Balázs) és a gitárosunk (TZ) játszottak benne, de idővel úgy érezték, hogy mást játszanának. Így alakult meg 2013 elején az akkor még név nélküli Satelles, amikor melléjük érkezett gitárosként Tóth Ádám (ex-Lights Go Out), majd én következtem. Balázzsal már rég beszéltük, hogy közösen zenélnénk, én akkortájt léptem ki az Octahedből, így minden összeállt, csak nevünk és dobosunk nem volt még. Én először a Healing Comát szerettem volna a Death Of Superman miatt, aztán a latin Satellesben maradtunk – talán nem is baj, sőt, ez a leginkább önazonos a saját csatlósságunk miatt. A saját demóinkat elküldtük Fellegi Ádámnak, akinek tetszettek a témák, így megnyertük őt a Storytellerre dobos és produceri jelenlétében is: minden kezdő zenekarnak ilyen indulást szeretnék kívánni, főleg, hogy a helyére érkező Hornyák Kristóf (ex-Subliminal Merger) is azonnal beilleszkedett közénk, sőt, kulcstaggá vált.
 
Kik voltak rátok a legnagyobb hatással?
 
Döntően az ezredforduló hardcore/punkja és metalos hardcore-ja, ami meghatároz bennünket: a Shai Hulud, a Death By Stereo, a Sinking Ships, az In My Eyes, a Comeback Kid, a Modern Life Is War, a Carrier, a Life Long Tragedy, az Ensign, a Floorpunch, a Bane vagy a Champion, még ha a zenénkből ez nem is mindig egyértelműen tűnik ki. Persze aktuális zenekarokat is hallgatunk, de mind másban teljesedünk ki: a többieknek a Polar, a Defeater, a Misery Signals, a Counterparts és a Darkest Hour is a kedvencei közé tartozik, de elsősorban a gyökereink azonosak, autóban utazva öten tízféle műfajú zenét tennénk fel black metaltól hip-hopon át countryig.
 
A Storyteller EP-hez képest változott a dalírási metódusotok?
 
Kristóf belépésével már mindenképp a saját utunkra kellett állnunk, hiszen a Storyteller dalainak vázát TZ már lényegében azelőtt megírta, hogy a Satelles tagsága kiteljesedhetett volna. Persze mind tudtunk hozzátenni a végeredményhez – nem is beszélve Fellegi Ádám jelenlétéről –, de a Wolf You Feed az első olyan lemezünk, amiben mindannyian benne vagyunk, és ami valóban hangról hangra közös.

Bali Dávid (Satelles) interjú, A38 Magazin, 2016

A pillanat erejével // Delov Jávor, Random Trip

Az A38 Hajó talán legnépszerűbb állandó programja, klubest-sorozata a különböző stílusokat, a jazztől az indie-ig, a rocktól a hiphopig különféle zenei világokból érkező zenészeket és énekeseket egy nagy improvizációban egyesítő Random Trip, mely az idei nyáron is útra kell, de ami még annál is fontosabb, élete első nagylemezére készül. A Random Trip projektvezető-dobosával, Delov Jávorral beszélgettünk.
 
Mik a terveitek a nyárra, milyen turnéállomásai lesznek a Random Tripnek?
 
Izgalmas nyarunk lesz: a rendszeres keddi A38-as koncertjeinken kívül természetesen az összes jelentősebb fesztiválon és városi rendezvényen meg fogunk fordulni, kiváltképp várjuk a VOLT fesztiválos, a FEZEN-es és SZIN-es fellépéseinket. Ezzel párhuzamosan pedig minél több időt szeretnénk rászánni a leendő Random Trip album előkésztésére.
 
Új album? Erről mit lehet tudni?
 
Alapvetően a koncertek improvizációra épülnek, de már régóta dédelgettük magunkban azt a gondolatot, hogy milyen jó lenne egy Random Trip albumot kihozni, amely elsősorban abból építkezik, hogy hétről hétre különböző fellépőink vannak, és több száz vendégünk volt már a kezdetek óta. Már javában folynak az egyeztetések a különböző zenészekkel, akik zenei stílustól függetlenül már eddig is fantasztikusan tudtak kooperálni a Random Trip elmúlt hét évében. Számunkra azért is kiemelt jelentőségű ügy ez, mert ez lesz a Random Trip első stúdióalbuma. Szeretnénk a jól bevált párosítások mellett meglepő összeállításokkal is előrukkolni, valamint feltett szándékunk, hogy akár különböző zenészgenerációk is találkozzanak ezen az albumon.
 
Az A38 gondozásában már jelent meg koncertfelvételeitekből összeállított válogatás lemez. Miben lesz más ez a stúdióalbum?
 
Aki jár a koncertjeinkre, jól tudja, hogy mindig mindent a színpadon találunk ki, mely a pillanat erejével bír. Ez egyfajta speciális, intim helyzet a hallgatók számára, hiszen olyan mintha a próbatermi folyamatokba látnának bele – ezt egy koncert formájában tálaljuk, a számok pedig sokszor valóban úgy hatnak, mintha előre megírt számok lennének. Ezen az albumon ezeket a nagyon jól elkapott jammelés közben született pillanatokat szeretnénk egy kikristályosodott és polírozott formába önteni, ahogy általában minden zenekar tálalja a zenéjét.

Delov Jávor (Random Trip) interjú, A38 Magazin, 2016

Nem is kérdés, hogy sikerül-e megőriznem magam // Sena Dagadu
 
Sena Dagadut mindenki ismeri, aki egyszer is kitette a lábát a budapesti éjszakába, vagy járt valamelyik fesztiválon az elmúlt tizenöt évben. Az Irie Maffiától a Gimmeshot Crewig számtalan felállásban és stílusban kipróbálta már magát, augusztus ötödikén pedig szólóban lép majd fel az A38 Hajó Tetőteraszán. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
 
Tavaly kiadtatok egy albumot az Irie Maffiával (10) és megjelent a DJ Vadimmal közös lemezed (Grow Slow) is, plusz benne vagy még számos egyéb projektben is. Hogyan lehet bírni ezt a tempót?
 
Fogalmam sincs. Igazából Vadimmal már évekkel ezelőtt elkezdtünk dolgozni a közös lemezünkön, még akkoriban, mikor először találkoztunk. Aztán elkezdtünk oda-vissza utazgatni egymáshoz – illetve leginkább én repültem hozzá – és a pincéjében összeraktunk egy-két számot, majd elköszöntünk, aztán két-három év múlva megint összeraktunk pár számot és így állt össze az album; nem az volt, hogy bementünk a stúdióba és két-három hónapig csak ezzel foglalkozunk. Szép lassú tempóban dolgoztunk rajta, illetve a végén volt egy hajrá, akkor viszonylag sok új dalt vettünk fel és kiesett néhány régebbi. De az egész procedúra nem volt olyan intenzív meg fájdalmas, nem kis időn belül kellett nagy munkát elvégezni, ezért sikerülhetett. A Maffiával meg, mivel ott is sokan vagyunk és nem én producereltem azt a lemezt, csak verzéket írtam, refréneket meg pár felvételt, így abba sem haltam bele. Sokan voltunk a munkára, szóval nem volt egy akkora logisztikai őrület. Valahogy így összejött.
 
Van egyébként még olyan zenész, akivel nem kollaboráltál, de mindenképp szeretnél még?
 
Persze, hihetetlen sok. De mostanában nem annyira gondolkodom azon, hogy kikkel dolgoznék együtt, inkább rajta vagyok a harmadik szólólemezemen – már elkezdtem gyűjtögetni az anyagot hozzá, megvan a gerince.
 
Milyennek írnád le a már meglévő gerincet?
 
Ez most egy kicsit másmilyen lesz, mert én kezdtem el Logicban (az egyik legnépszerűbb zenekészítő szoftver) csinálni a zenét, meg a szöveget is. Azt szeretném, hogy ez most teljesen az én zenei világomat tükrözze, ami egy egészen tudatalatti dolog nálam. Nem szoktam azon gondolkodni, hogy ezt így kéne, azt meg úgy, hanem csak leülök a gép elé és ami kijön az kijön. Emiatt pedig teljesen más lesz, mint az eddigi lemezeim, mert ehhez nem nyúl majd más producer, csak én; holott régebben mindig mástól kértem alapokat, amire aztán megírtam a szövegeket. Sokkal inkább hallani majd most, hogy én csináltam.
 
Szövegek tekintetében mik most a fő témáid?
 
Szerintem érezni rajtuk, hogy idősebb és tapasztaltabb vagyok az élet sok területén. Számomra nehéz a szövegeimről beszélni, néha egy dalon órákig-hetekig dolgozom, nehéz ezek után pár szóban összefoglalni őket, hogy miről beszélek bennük. De ha úgy nézem, hogy mik foglalkoztatnak mostanában, a következők: szabadság, önmegvalósítás, erő, család, barátok, szeretet, ilyenek.
 
Mennyire nehéz ennyi különböző projekt és kollaboráció között megőrizni a saját hangodat?
 
Hát, nem csinálok belőle ügyet. Dolgozom, amikor van min, szívesen együtt dolgozom azokkal, akik felkérnek, és jó anyagot kínálnak, vagy csak úgy érzem, hogy izgalmas lenne együtt zenélni velük, de mindig csak azt csinálom, amit én tudok és amit a képességeim engednek. Úgyhogy igazából nem is kérdés, hogy sikerül-e megőriznem magam. Persze, én én vagyok.
 
Hogy érzed, mennyire más mostanában – akár ebben az életkorban, akár ebben a szénában – zenésznek lenni, mint mikor megérkeztél?
 
A legfontosabb különbség a sok tapasztalat. Egyrészt a hangomban, hiszen sokat használtam, többféleképpen, úgyhogy teljesen másképp működik, mint például tizenkilenc évesen. Ez egy óriási dolog, amit nem lehet másképp megszerezni, csak úgy, hogy mész és énekelsz. Ennek például nagyon örülök. Meg hát iksz év alatt sokkal több zenét hallgatsz, sokkal több zenésszel találkozol, sokkal több zenei stílust szívsz magadba. Ettől pedig, hogy úgy mondjam, a menü is nagyobb lesz.
 
Ghánában egyébként mennyire vagy jelen, mennyire ismernek?
 
Körülbelül az utóbbi öt évben, mióta visszajárok, mindig egy kicsit többet próbálok tenni, hogy jelen legyek a ghánai zenei életben. Tavaly sikerült egy kicsit nagyobb ugrást csinálni, mert összeraktunk egy számot a haverjaimmal, ami aztán szép lassan országos slágerré nőtte ki magát. De olyan mértékben, hogy amikor legutóbb voltam Ghánában, már a repülőtéren odajött az egyik biztonsági őr, hogy én vagyok-e a Sena Dagadu és énekelte a dalszöveget. Én meg csak néztem, hogy mi a fene. Ez jót is tett a hírnevemnek,  több koncertem is volt, hívtak különböző adásokba és rádiókba, szóval most jól alakul minden, tervezem is, hogy visszamegyek.
 
Mennyire más a ghánai zenei színtér, mint például a hazai?
 
Teljesen más. A hazai zenék mindig nagyon pörögnek, az azonto, a hiplife, ilyenek – amik saját nyelvet használnak. A világi trendek, a különféle modern trapek, rapek persze hatással vannak a ghánai zenékre is, de attól még egy tök jó erős, saját világ van ott és abszolút az pörög az összes klubban meg mindenhol. A ghánaiak mindig is imádták a zenét, meg zenélni, mindig is erős volt a helyi zenei világ – most is az.

Sena interjú, A38 Magazin, 2016

Itt én megyek legelöl // Egyedi Péter, Óriás

Mintha csak tegnap lett volna - de nem: 10 éve alakult az Óriás, mely ősszel új lemezt hoz ki, augusztus 12-én pedig a Sorbonne Sexual társaságában az A38 Hajó Tetőteraszán ad nyáresti koncertet.

Idén tíz éves az Óriás. Gondoltátok volna, hogy egyszer ennyi idős lesz a zenekar? Egyáltalán, milyen elképzelésekkel indultatok el anno és ezekből mennyi valósult meg?
 
Sejtettem, hogy sokáig lesz Óriás. A 10 éves szülinap leginkább azért fontos, mert szép kerek szám, meg emberi léptékben meghatározó időmennyiség, de nekünk leginkább egy csomó dal, koncert, meg rengeteg személyes emlék halmaza. Zenekarként azt hiszem gyorsabban rohan az idő. Fura volt belegondolni, hogy már ennyi elment, de tök jó érzés visszagondolni az eddigi időszakra. Elképzelés eleinte egyáltalán nem volt, aztán pedig talán mindig is a lemezek mozgatták a leginkább a zenekart, annak ellenére, hogy imádunk koncertezni. De a lemezek készítése volt mindig a legizgalmasabb.
 
Mi volt számotokra az elmúlt tíz év legnagyobb tanulsága: akár mentalitásban, akár zeneileg?
 
Hogy sosem szabad mást csinálni, mint amihez kedved van. Bár ez akkor lett volna jó tanulság, ha valahol megtapasztaljuk az ellenkezőjét; hogy mennyire hülyeség nem azt csinálni. Csak ilyen nem volt – és erre büszkék is vagyunk. Bár valahol hülyeség büszkének lenni a normálisra, de akkor meg csak simán jó érzés.
 
Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok az eddigi karrieretekben?
 
Az első klubkoncertek után az első fesztiválok. Az első előzenekaroskodások. Az első akusztik. A groeningeni kirándulás. A Fát dönteni, Az egyikben ott, vagy akármelyik másik klipünk forgatásai. A Live @ SSR napja. A ferós MTV Icon. A lemezbemutatók, leginkább a Tűz Víz Repülőé. Ezek mind olyan pillanatok voltak, amik tolták tovább a zenekart előre, kéretlenül. Csak még volt belőlük vagy száz.
 
Idénre ígértetek egy új Óriás-lemezt is. Hogy haladtok vele, mikorra várható?
 
Elméletileg őszre, de már nem ígérünk semmi konkrétat. Lassú a folyamat, és nem is akarunk kapkodni. Sok dal alakul, ezekkel babrálunk. Szerintem bátor, nyitott, érett cucc lesz.
 
Több másik zenekarban is megfordultál már, miben más hozzájuk képest számodra az Óriás?
 
Az Óriás az én zenekarom. Minden más, ahol játszottam, valaki másé volt inkább. Persze, azok is formálódtak, velem együtt, hogy a lehető legközelebb legyünk egymáshoz, de itt a kezdetektől egyértelmű, hogy én megyek legelöl.
 
Mi a helyzet jelenleg a mindenkinek megvan a maga története-projekteddel? Mit ad, amit nem kaptál meg a többi zenekarodtól?
 
Nyugalmat, terápiát, magányt, elmélyülést. Teljes szabadságot. Készült egy csomó dal ezen a fronton is az elmúlt időszakban, majd az új Óri után csokorba szedem őket.
 
Ha az elkövetkezendő tíz évre gondolsz, mik jutnak eszedbe?
 
Egy ház, nyugalom, család, vízpart, kutya. És zene.
 
Mire számíthatunk majd az augusztusi budapesti koncerten?

Szerintem egy menő koncert lesz. Ritkán játszunk, ezért talán koncentráltabb az energiaáramlás kifelé meg egymás felé is. És játszunk egy új dalt is.

Egyedi Péter (Óriás) interjú, A38 Magazin, 2016

MINDEN IDŐK // Barkóczi Noémi

Barkóczi Noémi dalszerző-énekesnő. Nem vagyok itt című lemeze az idei év első felének egyik legizgalmasabb hazai albuma, egyben 2016 egyik leginkább figyelemre méltó bemutatkozó lemeze. Augusztus 18-án a Hó Márton és a Jégkorszak társaságában lép fel az A38 Hajó Tetőteraszán. 

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtál és zenét írsz?

Az éneklés mindig is fontos volt számomra, úgyhogy kezdetben valószínűleg a Disney-hercegnők hatottak rám leginkább. Aztán jött persze az énekes-gitáros lány korszak, kerestem önmagam, ott volt például Alanis Morissette vagy KT Tunstall. Nagyon szükségem volt példaképekre, és ez ma sincs másképp. Laura Marling – Alas I Cannot Swim, Nick Drake – Pink Moon, José González - Veneer, Ane Brun – Changing of the Seasons, Feist – Let it Die, Fiona Apple – The Idler Wheel… és még sorolhatnám. Persze nem csak énekes-dalszerzőket hallgatok, de mindenképpen ők jelentik számomra a legnagyobb inspirációt, valahogy mindig ezekre pörgök rá…nincs mit tenni.

A legfontosabb dolgok, amik miatt még mindig zenélsz?

Talán, hogy az identitásom része. Nem tudnék nem zenélni. Persze van, hogy napokig nem nyúlok a gitárhoz, mert túlzottan lefoglal a felnőttség, de az ilyen időszakokat mindig követi egy nagy egymásra találás. Ha őszinte akarok lenni, van ebben egy nagy adag ego is, hiszen zenélni menő, az ember néha picit különlegesnek érzi magát tőle, pedig hát ugyan dehogy az… ahogy Courtney Barnett is mondja: The paramedic thinks I'm clever cos i play guitar I think she’s clever cos she stops people dying. De persze meg is ideologizálhatom: azért írok dalokat, mert megtanít figyelni magamra egy picit kívülről, és sokszor észrevenni apróságokat, amik felett másképp valószínűleg elsiklanék.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?

Nick Drake – Pink Moon (életem filmzenéje), The Beatles – Blackbird (ez a dal varázslat, lefogsz belőle két hangot és minden jobb  lesz), Cseh Tamás – Forró a Város (ilyen érzés szerelmesnek lenni), Csaknekedkislány – Tihany (“Senki nem azzal van, akivel szeretne lenni”, magyar poptörténet egyik legjobb sora). Megjegyzem, jó, hogy nem én írtam ezeket, mert úgy jelenlegi formájukban nem léteznének, az pedig nagy kár volna.

Koncertek, amiket sosem felejtesz el? 

Számomra a zenehallgatás inkább egy magányos tevékenység, azt hiszem, nem vagyok nagy koncertrejáró. Óriási élmény volt például a Grizzly Beart élőben látni, de most is valószínűtlen volt leírni, olyan érzés, mintha nem is velem történt volna. Viszont beugrott egy amerikai gitáros, Vicki Genfan, akit tizenévesen hallottam egy akusztikus gitárfesztiválon. Őt láttam először tappingelni akusztikus gitáron alternatív hangolással. Áldom az internetet, hogy évekkel később sikerült őt megtalálnom, nagy hatással volt rám. Talán a koncertekben a felfedezést szeretem inkább.

Koncertek, amelyek bárcsak sosem értek volna véget?

Hálaég véget érnek. Legalábbis az enyémek. Nem mondom, hogy utálok fellépni, de általában jó érzés lejönni a színpadról, még ha közben vannak is jó pillanataim. Nézőként a Ricsárdgír koncertek simán lehetnének végtelenek.

Milyen lesz az idei éved?

Még elég képlékeny a dolog, megpályáztunk egy magyarországi turnét, amire ha kapunk támogatást, nagyon izgalmas pár hónapnak állok elébe. Ami egyelőre biztos, az a Művészetek Völgye a MYGL-lel július 22-én és az A38 hajó teraszán egy kis singer-songwriterkedés Hó Marcival és a Jégkorszakkal augusztus 18-án.

Barkóczi Noémi interjú, A38 Magazin, 2016

Jó, hogy újra együtt vagyunk // Csihar Attila, Sunn O)))

Csihar Attila túlzások nélkül az extrém zene egyik legegyedibb énekese, aki szinte Diamanda Galast idéző módon lényegül át a színpadon. A karrierjét a kultikus Tormentorban kezdő, majd a Mayhemmel a black metal alapkövét – a De Mysteriis Dom Sathanas lemezt – is kiadó torok a millenium óta a Stephen O'Malley vezette legendás(an hangos) drone metal zenekar, a Sunn O))) tagja is. Utóbbi banda (és benne Csihar) szeptember 6-án visszatér az A38 hajóra - e kapcsán faggattuk őt a kezdetekről, arról, hogyan is került a Sunn O)))-ba, és még sok másról.
 
Több, mint harminc éve alapítottad az első zenekarodat, az extrém metálos Tormentort. Milyen érzés, hogy ennyi idő elteltével is még hivatkozási pont olyan zenekarok számára, mint a Ghost?
 
Durva belegondolni, hogy akkoriban – '85-ben – még kölykök voltunk, én például tizenöt éves voltam. Rendkívül érdekelte mindannyiunkat ez a fajta zene, meg az egész, ami körülvette; nem voltak még videójátékok és hasonlók, más volt a feeling, tudod? Illetve, most is vannak emberek, akiket ez érdekel, főleg fiatalok, de nekünk tényleg ez töltötte ki az időnket. Én mondjuk sportoltam is mellette, de amint elkezdtük komolyan venni a zenekart, ez folyamatosan eltűnt.
 
Ez egy nagyon érdekes érzés, mert ezt akkoriban senki sem gondolta volna, mármint, hogy a Tormentor egyszer kultikus zenekar lesz. Mi be voltunk indulva, éreztük, hogy jók vagyunk, de persze bennünk volt a „tinédzser láng” is. Talán emiatt. Végül az Anno Domini lemezünk, ami anno (1986-ban) nem jelenhetett meg, vált kultikussá. Amivel kapcsolatban egyébként, máig, ha meghallgatom, úgy érzem, hogy van pár tényleg jó szám rajta. Főleg, ha a nyolcvanas évek többi zenekarával összehasonlítod.
 
Igaz, hogy úgy ismerkedtél meg Stephen O'Malleyvel, hogy '95 magasságában felkért egy interjúra az akkor még működő fanzine-jébe?
 
Igen. Volt egy Descent nevű fanzine-je, abba. Állítása szerint járt egyébként Magyarországon is, és próbált engem elérni, de nem sikerült neki. Utólag azonban összejött, az volt talán az első amerikai interjúm. Stephennek volt egy The Ajna Offensive nevű kiadója is, ahol megjelent a Tormentor Anno Domini című lemeze is – amikor úgy '95-’96 körül már kiadhattuk.
 
Tavaly jelent meg az eddigi utolsó Sunn O))) lemez, a Kannon – számodra miben volt más ezen dolgozni, mint anno a Monoliths & Dimensions-ön?
 
Más volt. Eltelt elég sok idő, sok mindent tapasztaltunk, rengeteget turnéztunk, aztán a Sunn O)))-nak ott volt az Ulverrel felvett lemeze (Terrestrials), amiben én nem is voltam annyira benne, de nagyon támogattam az ötletet, aztán a Scott Walkeres kollaboráció (Soused), ami megint egy olyan lehetőség volt, amire nem lehetett nemet mondani, Greg Andersonnak meg gyereke született. Szóval hosszú idő telt el a két lemez között.
 
Úgy voltunk vele, hogy ezeket a régi riffeket meg az élő hangulatot akarjuk visszahozni – a Monoliths inkább stúdiólemez volt, rengeteg vendégzenésszel, gyönyörű hangszerekkel. A Kannon viszont kicsit „vissza a gyökerekhez” érzésű lett, azonban benne van a tapasztalat, meg a köztünk lévő harmónia is. Utóbbi azért hosszú folyamat volt, nálunk is: még ha nagyon jó barátok vagytok, akkor is lehet, hogy bizonyos dolgokról másképp kezdtek gondolkodni vagy vélekedni. Ebből pedig mindig fakadnak ellentétek, főleg ha erős egyéniségekről van szó – mint például a Sunn O)))-ban. Ezeket pedig kell tudni kezelni. Mindenesetre két éve, Barcelonában találkoztunk hosszú idő után és akkor azt éreztem, hogy mindannyiunknak sikerült emberileg egy szintet lépnie és jó, hogy újra együtt vagyunk – ez pedig azóta is tart. 

Már a Tormentor is híres volt az extrém színpadi akcióiról, a Mayhemről nem is beszélve – de bizonyos értelemben az sem mindennapi, amit a Sunn O)))-nal csináltok. 

Engem mindig ez a mágikusabb-kultikusabb sötét zene vonzott, az ehhez kapcsolódó „szertartásoknak” pedig általában van egy különleges öltözete. Nem vallásról beszélek, inkább egy ceremóniáról. Az ehhez kapcsolódó atmoszférát akarom mindig megteremteni. Ezáltal egy hangulatot tudsz kelteni, már csak a ruhákkal is – valahol ez a lényege a színháznak is. Szerintem bizonyos zenék hangulatát felerősíti, ha megfelelő eszközökkel – ruha, maszk, hasonlók – adod elő őket. Teszem azt a Skinny Puppyban is szeretem, hogy milyen vizuális elemekkel operálnak a koncertjeiken. A Sunn O))) pedig teljesen elképesztő ebből a szempontból néha. Minden attól függ, hogy a zene mit kíván.

Csihar Attila interjú, A38 Magazin, 2016

Kihívás a változásban // Képzelt Város-interjú

Két tagját búcsúztatja, de nem oszlik fel, hanem új felállásban folytatja a hazai független színtér egyik legizgalmasabb együttese, a poszt-rockos Képzelt Város. Interjúnk.

Miért vált ki a Képzelt Városból Barta Gyöngyi csellós és Kocsis Szilveszter basszusgitáros?

Kovács Ákos András: Máshogyan alakult az életük, sok szempontból új vizekre eveznek, Szilveszter például nemsokára apuka lesz! Ennek ellenére egyikük sem fog eltávolodni a
zenéléstől.

Hogy érzitek: az ő távozásukkal ismét átrendeződik majd a hangszeres felállás a Képzelt Városban (mint mikor Kovács Ákos csatlakozott hozzátok); kerestek-e majd új tagot az ő posztjukra?

KÁA: Tagok már úgy tűnik vannak a posztjukra, a hangszeres felállás tulajdonképpen ugyanaz marad, apróbb változások lesznek csupán, inkább csak hangsúlyeltolódásról beszélnék. Meglátjuk, amikor újra az alkotási fázisba érünk majd.

Győrffy Máté: Az új csellistánkat már megtaláltunk, vele tudtunk is már párszor próbálni. Úgy tűnik basszusgitárosunk is lesz, vele ősszel kezdünk el közösen zenélni és akkor dől el biztosan. De az új dolgokról a koncert után szeretnénk majd többet beszélni.

Mit várhatunk majd az utolsó közös koncerteteken?

KÁA: Mindegyik lemezről fogunk dalokat játszani, olyat is, amelyet esetleg régebb óta nem vettünk már elő. Ebből a szempontból is izgalmas lesz nekünk.

GyM: Régebbi instrumentális számokra is lehet számítani és a zongora is visszakerül a használt hangszerek közé.

A Képzelt Város túlélt már tagcserét és most sincsen szó feloszlásról: mit mondanátok, mi a titka annak, hogy egy zenekar túllendüljön ezeken a pontokon?

KÁA: Nincsen különösebb titka, régóta ismerjük egymást és mindig lehet új kihívásokat találni egy új helyzet, akár új felállás kapcsán. Ha ebből az irányból sikerül megközelíteni a dolgokat, bármin túl lehet szinte lendülni.

GyM: Ákos sokat tud erről mesélni, hiszen ő még nem élt át velünk tagcserét, csak azt amikor ő érkezett. De a viccet félretéve, előre kell nézni és új lehetőségeket, kihívást kell látni a változásban. Folytatni akkor is tudtuk volna és folytattuk is volna, ha netán nem találunk új tagokat.

Mit várhatunk a Képzelt Várostól idén? Mennyire szólt bele a jövőbeli terveitekbe a két tag kiválása?

KÁA: Szeptembertől,immár az új tagokkal újra próbálni kezdünk, hiszen most van mögöttünk egy kisebb szünet, próbahelyet váltottunk, magánéletünkkel foglalkoztunk, Máté és Marci pedig saját stúdiójuk beindításán dolgoztak. Minél hamarabb szeretnénk friss dolgokkal jelentkezni, a jövőre vonatkozó terveink így tehát nagyjából ugyanazok maradtak.

Képzelt Város interjú, A38 Magazin, 2016

MINDEN IDŐK // Prieger Zsolt

Szeptember 23-án dupla szülinapi buli lesz az A38 Hajó Koncerttermében: Prieger Zsolt az ötvenediket üli, az Anima Sound System pedig Hungarian Astronaut című lemezét az album huszadik születésnapja alkalmából adja elő újra, elejétől a végéig. A kettős évforduló kapcsán beszélgettünk Prieger Zsolttal. 

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtál és zenét írsz?

Rengeteg van, megszámlálhatatlan, mindegyik műfajból. A legalapabb, ma is nap mint nap elővett kedvenceim Bob Dylan, David Bowie, a Talking Heads, a Beatles, Nick Cave, Bartók és Ligeti, Arvo Part és a Psychic TV, a Cabaret Voltaire és a Laibach.  

A legfontosabb dolgok, ami miatt még mindig zenélsz?

A zene a legdemokratikusabb és leginkább légnemű műfaj, a legjobb médium és a legfontosabb spirituális kötőanyag. A zene nélkül nem hogy nem lenne teljes az életem, hanem beteg lennék egészen biztosan.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?

Nincs ilyen, de persze vannak kedvenc dalaim, nagyon sok: George Harrison Somethingje, Bowie Changes-e vagy Dylan Just like A Womanje, Nick Cave Tupelója minden percben hatással van rám, ahogy a korai Bergendyk és klasszikus lemezek is, amiket még apám rakott fel nekünk.

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?

Sok ilyen van: a Tool Párizsban, a Laibach Grazban, a Woven Hand Bécsben, az Air egy firenzei naplementében, és még körülbelül 100 előadás.

Koncertek, amelyek bárcsak sosem értek volna véget?

Nincsenek saját "kedvenc" koncertjeim, vagy tán az első, ami Nagykanizsán volt a 90-es évek legelején, az utolsó, ami a Szigeten volt, és nagyon jól sikerült, vagy éppen amire készülünk, a következő. Az meg tán az egyik legkedvesebb városunkban lesz, Csíkszeredán. De ha nagyon megerőltetem magam, akkor persze eszembe jut egy tó közepén megrendezett koncertünk a Pireneusokban, vagy éppen a párizsi Divan du Monde-ban Yonderboi-jal közösen, vagy a legelső külföldi koncertünk egy nagy bécsi fesztiválon vagy az orosz filmfesztiválon, Szocsiban. De persze idénről is sok koncertet ki tudnék emelni, leginkább Ozorát és Kapolcsot, de csináltunk egy kísérleti projektet is Porteleki Áron barátommal, Németh Gergővel és Kása Julival, azzal is felléptünk a Bánki-tavon, nagy élmény volt.

Milyen lesz az idei éved?

Szeptember 23-án a hajó felkérésére folytatjuk újrajátszó sorozatunkat, most éppen az idén 20 éves Hungarian Astronaut van soron. A koncert után meg volt olyan kedves az A38, hogy 20 nagyon jó, hovatovább emblematikus DJ lép fel, hogy részben az 50. születésnapom apropóján tartson egy a hatalmas, hajnalig tartó partyt. Novemberben is lesz egy nagy koncertünk, méghozzá a MÜPA-ban, ahol szimfónikus zenekarral adjuk elő az Anima 25 évének dalait.

Álmaid, rémálmaid, titkos terveid?

Keveset álmodom, mélyen alszom. Rémálmaim sincsenek. Nincsenek titkos terveim sem, tervem annál több: verseskötet a Mária-kultusz bűvöletében, video-installáció-kiállítás a közeljövőben, írások, új Anima-album, szólódalok fiatal hazai producerekkel közösen.

Prieger Zsolt interjú, A38 Magazin, 2016

A rossz dolgok pozitívabb oldala // KIES-interjú
 
Habár a KIES csak tavaly alakult, már körbeturnézták az országot a Fish! előzenekaraként, nyitottak a John Coffeynak és az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. közös tehetségkutatóján, a Talentométeren is másodikak lettek a pop-rock kategóriában. Szeptember 17-én pedig visszatérnek, hogy bemutassák első, Kaland az élet című lemezüket, a hasonlóra készülő AWS társaságában. Ennek az alkalmából beszélgettünk velük.
 
Meséljetek a kezdetekről, hogyan alakult meg a zenekar?
 
Kaldenekker Ferenc (gitáros): Ádi és Milán előző zenekarai a földbe álltak, és a közös ismeretségnek köszönhetően kitalálták, hogy csinálnak együtt valamit, majd ezután csatlakozott hozzájuk Gergő is. Én lementem talán a második próbájukra, tökre bejött, és mondtam nekik, hogy mivel nagyon élem, szívesen csatlakoznék, szóval kvázi bekönyörögtem magam a zenekarba.
 
Mekkora segítséget jelentett nektek annak idején a Ki Mit Tube-os szereplés?
 
KF: Az biztos, hogy olyan emberekhez is eljutott a zenekar híre, akik előtte nem hallottak róla, vagy nem is nagyon hallottak volna, mert pl. más közegben mozognak, szóval mindenképp jól sült el a dolog. A Fish! zenekarral való barátságunkat is részben ehhez a dologhoz köthetjük, szóval segítség volt minden szempontból.
 
Kik voltak rátok a legnagyobb hatással?
 
KF: Nagyon sokféle zenét hallgatunk, raptől hardcore-ig, a grunge-on át mindent. Van aki a seattle-i grunge-ra esküszik, van aki a Blink-182 féle pop-punk- ra, van aki a hardcore-ra, és vannak a nagy közös kedvencek, mint például a Nirvana meg a Foo Fighters.
 
Szeptember tizenhetedikén mutatjátok be első, Kaland az élet című albumotokat. Meséljetek róla!
 
Szűcs Ádám (basszusgitáros-vokálos): Ez a lemez egy körkép a csapat elmúlt egy évéről. A megalakulástól egészen mostanáig. Mivel teljesen más zenei környezetből jövünk, ezért össze kellett csiszolódnunk. Ez a dalszerkezetektől a tempókon át mindenre igaz volt. Nyílván az emberi részére is, de ez a „szokásosnál” gyorsabban sikerült, és ez a tempó átterjedt mindenre. A koncepciónk is az volt, hogy mindent a leggyorsabb, legegyszerűbb módon valósítsunk meg. Nem ültünk órákat dalokon, ezért egy elég nyers, ösztönös hangzás valósult meg a lemezen. Érdekes egyébként a dalok közti kontrasztokat figyelni mondjuk egy Add ki magadból, illetve a Fejjel a föld felé között. Ezek azok az ellentétek, amitől a lemez változatos lesz szerintem.
 
Szövegek tekintetében mik az album fő témái?
 
KM: Teljesen átlagos szitukat boncolgatunk és próbáljuk bemutatni a rossz dolgok pozitívabb oldalát. Húzhatod a szádat mindenre, ami körülötted történik, mert lenne is mire. Ezeket egy az egybe is kiírhatnánk, de a sok nyavalygás helyett mi inkább egy opciót szeretnénk felkínálni.

Kies interjú, A38 Magazin, 2016

Ez volt életünk legjobb éve // Szabó Benedek, Szabó Benedek és a Galaxisok
 
Az A38 Hajón zárja az idei évet a Szabó Benedek és a Galaxisok - ennek örömére pedig eljátsszák az összes olyan számot, ami rajta lesz a jövő tavasszal megjelenő harmadik lemezen, és kész van. Emellett persze lesznek dalok az első két albumról (Kapuzárási Piknik, A Legszebb Éveink) is; valamint megelevenedik majd a huszonéves kort átható összes hangulat és érzés, az elveszettségtől az eufóriáig. Ezek kapcsán beszélgettük a sokak által a generiációja Cseh Tamásának is nevezett frontemberrel közönségtalálkozókról, önéletrajzi ihletésről, traumákról és arról is, hogy mennyi van még a zenekarban.
 
Milyen volt az idei évetek?
 
A zenekar szempontjából ez volt életünk legjobb éve. Rengeteget koncerteztünk, játszottunk szinte minden nagyobb fesztiválon, megismerték a nevünket, egyre többen járnak a koncertjeinkre - kár lenne panaszkodni, minden összejött.
 
A legtöbb koncerteteken eljátsszátok mind a két eddig megjelent albumotokat. Mennyire változott a kapcsolódásod a rajtuk lévő dalokhoz azáltal, hogy rengetegszer játszod/énekled őket élőben?
 
Eltávolodtam tőlük. Ez természetes. Szomorú vagy, bánt valami, írsz egy számot a szobádban, amit aztán eljátszol ezerszer élőben és lassan elfelejted, miről szólt. De megtörténhet - ahogy velem is megtörtént idén -, hogy hirtelen jön egy élethelyzet, amiben újra megérted, mit is akartál azzal a három-négy évvel ezelőtti számmal, mert megint ugyanazt érzed - sőt, olyan is van, hogy most érted csak meg igazán. De nem utálom azokat a számainkat sem, amiket már nem értek; mindig arra gondolok, hogy biztos vannak olyanok a közönségben, akiknek jelen időben vannak ezek a szövegek. Ez jó érzés.   
 
Emellett október nyolcadikán lesz egy közönségtalálkozótok is a Beat On The Bratben; ezek szerint a Szabó Benedek és a Galaxisok bizonyos értelemben kinőtte magát? Mennyire tartható meg ez a fajta családias viszony a közönséggel szerinted?
 
Ez a zenekar úgy indult, hogy ültem az ágyamon és számokat írtam. Kicsit később már hárman ültünk a szobában és úgy képzeltem, hogy majd kis klubokban játsszuk a szomorú zongorás-gitáros számokat és az egész egy családias hangulatú, lokális jellegű valami lesz. Ehhez képest biztosan kinőttük magunkat, bár ezt inkább úgy mondanám, hogy másfelé mentünk. Nem az a cél, hogy mindenkit személyesen ismerjünk, én egyébként is elég feszélyezett és visszahúzódó vagyok, de irtózom az úgynevezett “magyar alter” magánmitológiáitól is; én a Beatbe járok és általában pszichedelikus popzenét hallgatok, nem fogok tábortüzek körül testes vörösborokat inni és megfejteni a világot. Ez az egész közönségtalálkozó arról szól, hogy dj-zünk és iszunk, aki pedig el akar jönni, eljön. A legtöbb emberrel nem leszünk barátok és nem fogunk összejárni, de mi tényleg így érezzük jól magunkat. Én azt várom a legjobban, hogy lejátszhassam a kedvenc idei számaimat.     
 
A jelenlegi felállásotokban idén nyáron stúdióztatok először együtt. Mit gondolsz, másfajta számok születtek így, mint mikor még egyedül írtál dalokat?
 
A számokat most is egyedül írom, de a hangszerelést és a felvételeket tényleg együtt csináltuk, ami hallatszik is az új dolgokon. Sokkal zenekarosabb lett a hangzás és valószínűleg ennek is köszönhető, hogy olyan számokat is elővettem, amiket három-négy évvel ezelőtt írtam, de akkor túl poposnak éreztem őket. Most semmit sem érzek túl poposnak, ez egy szégyentelenül romantikus lemez lesz.
 
Az első dupla A-oldalas kislemez, a Soha Nem Veszi Fel / Olasz Film (Töredék) nemrég premierelt az A38 Hajó blogján és novemberre tervezitek a következőt. Mesélj róluk!
 
Természetesen azóta az sem biztos, hogy lesz következő kislemez - jellemzően elég következetlen vagyok az ilyenekben. Kipróbáltuk ezt a formátumot, összességében működött, de lehet, hogy a jövő tavaszi nagylemez előtt inkább egy-egy klipes számot hozunk még ki. Most a klipforgatás és a stúdiófelvételek érdekelnek a legjobban. A Soha nem veszi fel egy olyan szám, amit idén kezdtünk játszani, sokáig nem is igazán szerettem, de időközben rájöttem, hogy nagyon jól működik és tök szépen összeraktuk. Az Olasz film viszont régi tervem volt, elég sokat dolgoztam a roppant egyszerű szövegén és valamiért mindig úgy éreztem, nagyon fontos nekem. Örülök, hogy jól sikerült a felvétel, mert ez végre egy olyan szám, ami hasonlít arra a zenére, amit egyébként hallgatok.    
 
Mit lehet tudni már most a harmadik albumról? Nemrég azt nyilatkoztad, hogy szerelmes számok lesznek rajta, és hogy sok szöveg azt a traumát járja majd körbe, amikor te töröd össze valaki másnak a szívét.
 
Meg a sajátodat. Ez az év nem volt egy fáklyásmenet. Szembe kellett néznem azzal, hogy milyen ember is tudok lenni és utáltam, amit láttam. Itt a javítások ideje. A harmadik album erről a szembenézésről szól majd, közben maga is javítási kísérlet. És lesznek rajta szerelmes számok, mert az ember akkor is lehet nagyon szerelmes, ha közben éppen szörnyeteg.
 
A legszebb éveink kapcsán azt mondtad, nem igazán akarsz már önéletrajzi szövegeket írni, hogy érzed jelenleg, mennyire tudod/akarod magad tartani ehhez? Mennyire tudod még hitelesen előadni az első két album szövegeit?
 
Ezt úgy értettem, hogy nem akarok már a budapesti utcák és az éjszakai buszok krónikásának szerepében tetszelegni, mert ha valaha is az voltam, már biztosan nem vagyok az. Az első két lemeznek nagyon sokat köszönhetek, nem tervezem megtagadni az akkori gondolataimat és érzéseimet, de ez már a múlt, régóta más dolgok foglalkoztatnak. Biztos nem fogjuk örökké játszani a Teljesség felét vagy az Így kezdem el, de egyelőre szeretjük őket, van még pár jó évük. Addig igyekszünk olyan jó számokat írni, hogy később ne hiányozzanak senkinek.

Szabó Benedek interjú, A38 Magazin, 2016

Élvezzük, ha együtt lehetünk // Lázár Domokos, Pegazusok Nem Léteznek

Október 1-én dupla dalpremierrel egybekötött koncertet ad az A38 Hajón a nyolcvanas évek hazai underground hagyományát a modern melankolikus gitárzenével és elektronikával keresztező Pegazusok Nem Léteznek. Lázár Domokos gitáros-dalszerzővel beszélgettünk.

Október elsején adja idei utolsó budapesti koncertjét a Pegazusok Nem Léteznek. Hogyan értékelitek az idei évet a zenekar szempontjából?

Az év elején a Trafóban egy csodálatos estét sikerült összehoznunk a Mayberian Sansküllotsszal. Már az ő koncertjük alatt lehetett érezni, hogy különleges este lesz: tele volt a hely, 400 ember, a hangulat mégis nagyon intim maradt végig. Másik János három dalban is vállalta a vendégszereplést, ami hatalmas megtiszteltetés volt, hiszen mi körülbelül Európa Kiadón és Cseh Tamáson nőttünk fel. Nagyon jó emlék, sokszor eszembe jut. Kreatív szempontból az év eleje még eléggé nehéz volt: egyrészt mi Ágostonnal és Kristóffal minden idegszálunkkal az új Esti Kornél lemezre koncentráltunk, másrészt Eszter és köztem voltak tisztázatlan dolgok, amelyeket azonban mostanra helyre tudtunk tenni. Tavasz vége óta elkezdtünk megint viszonylag rendszeresen próbálni és azóta 3-4 dalt össze is raktunk. Tavasszal játszottunk néhány helyen, például Debrecenben Szabó Benedekékkel, nyáron volt egy pár fesztiválos koncertünk. Ezeket nagyon élveztük. Meg úgy általában, most megint nagyon élvezzük, ha együtt lehetünk és dalokat írhatunk. És most már ugye öten vagyunk.

Meséljetek Horváth Kristóf csatlakozásáról! Honnan jött az ötlet, mit adott ő hozzá a zenekarhoz?

Kristóf azért került a képbe, mert egyrészt a barátunk és nagyon szeretünk vele lenni, másrészt a nagylemez megjelenése óta nagyobb helyekre is hívnak minket játszani és úgy éreztük, hogy kell egy olyan ember, aki a lemezen hallható, sokszor nagyon fontos szinti szólamokat élőben is stabilan le tudja játszani, emellett gitározni is jól tud. A lemezre a legtöbb dalban két gitárszólamot játszottam fel, és klassz, hogy most már élőben is meg tudjuk ezt oldani Kristófnak köszönhetően. Plusz Kristóf egy tök kreatív zenész, az új dalokba és a próbákra is hoz, hozott ötleteket.

Saját bevallásotok szerint újra kellett gondolnotok az egymással való viszonyotokat Eszterrel. Mit takar ez pontosan? Mennyire változott meg ez által és Kristóf csatlakozásával a dalszerzés folyamata?

Túl sokat nem akarunk ezen a témán lovagolni. Arról van csak szó, hogy már nem vagyunk együtt és egy ideig mindkettőnek nagyon fura volt így tovább csinálni a zenekart. Mivel egyikünk sem volt még ilyen helyzetben, idő kellett, hogy hozzá tudjunk ehhez szokni. A dalszerzés folyamata, mióta rendeztük a dolgokat, ugyanolyan mint régen: a most megjelenő kislemez szövegeit is nagyjából együtt írtuk, együtt agyaltunk a próbán összerakott demókra. Nagyon jó barátok vagyunk, minden ezen alapszik. Kristóf érkezésével, ahogy arra már utaltam, még több kreatív energia lett a zenekarban és magabiztosabbak lettünk élőben.  

A most megjelenő két szám szövegét ismét közösen írtátok Eszterrel. Miért maradt ez abba anno? Más volt most, mint mielőtt abbamaradt volna?

Tavaly, a nagylemez utáni évben megjelent két új dal, a Mindig sötét van és a Tűnődöm. Én ezeket a dalokat eléggé szeretem, de mivel volt egy fura helyzet Eszter és köztem a fent említett dolgok miatt, másfajta érzésekkel mentünk neki a felvételeknek, nem voltunk annyi időt együtt, ami az igazán elmélyült és nyugodt munkához kell. Nem is tudnám megmondani, hogy pontosan miben volt más, egyszerűen kevésbé volt jó együtt lenni és ez nyilván sok mindent befolyásolt.

Meséljetek a két új számról!

A Menekülök és a Senkiben nincs erő című dalokról van szó, amiket dupla A-oldalas kislemezként hozunk ki szeptember végén. Tényleg eléggé frissek, tavasz végén kezdtük el csinálni és egészen a felvétel kezdetéig csiszolgattuk őket. A dobot Kirschner Péternél a Lily Stúdióban, a többi hangszert és az énekeket otthon vettük fel. Nehéz dalokról mesélni. Talán éppen azért csináltuk meg ezt a zenekart, hogy ne kelljen annyit beszélnünk. A címekből azért talán sejthető, hogy nem a határtalan jókedvünket akartuk kiadni magunkból, fura is lenne. 

Tervek, álmok, rémálmok?

Álom: A szigetes Sigur Rós óta arra vágyunk, hogy nekünk is legyen olyan nagyon gyorsan forgó izénk, amivel a basszeros csávó a gitárján játszott és aminek olyan hangja van, mint egy épp kitörni készülő gejzírnek (a neve E-Bow). Terv: Jó dalokat szeretnénk írni, jó koncerteket adni. Rémálmaink nincsenek (vagyis dehogynem).

Lázár Domokos (Pegazusok Nem Léteznek) interjú, A38 Magazin, 2016

MINDEN IDŐK // Mészáros István (Minimyst)

Október 29-én lép fel az A38 Hajó Koncerttermében a Sena Live Band és a portugál emmy Curl társaságában az elektronikus beütésű kortárs artpopot a nyolcvanas évek hatásaival keresztező Minimyst. A zenekar énekes-dalszerző-frontemberével, Mészáros Istvánnal beszélgettünk élete zenéiről és zenei élményeiről.

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtál és zenét írsz?

A grunge elég erősen hatott rám, akkor, amikor zenei ambíciók támadtak bennem, de valahogy nem a rockzenét láttam benne feltétlenül. Felbukkant egy olyan irodalmiság, amilyet addig nem hallottam ebben a stílusban. Persze lehet, hogy ez az én tudatlanságom, de mintha megszületett volna ismét egy másfajta zenei kommunikáció. Depeche Mode, Nick Cave, U2 - a dalírást tekintve ezek struktúrái még most is meghatározzák a gondolkodásomat. Már csak nagyon ritkán hallgatom őket, nem szeretek nosztalgiázni, mostanában olyan régi zenéket hallgatok inkább, amiket korábban nem. Mindig új dolgokat keresek.

A legfontosabb dolgok, amik miatt még mindig zenélsz?

Bár lehet, hogy kissé patetikusan hangzik, de nálam a zenélés, és főleg a dalírás kicsit olyan, mint egy testi funkció. Élmények tekintetében ritka az olyan dolog az életben, amit az ember nem “csinál”, hanem csak megtörténik vele. Hogy egy szélsőséges példával éljek, egy most készülő dalnak a refrénjében az első két sort álmomban írtam, hajnalban felkeltem és lejegyeztem. Ezeket a dolgokat nehéz elhelyezni, de örülök, hogy van ilyen. Persze ezek csak a kezdeti lépések: amikor egy zenekar szeretné megcímezni a zenéjét az áhított közönség felé, akkor sok szempont határozza meg a végeredményt. Szerintem a próbákon és koncerteken bekövetkező ama bizonyos “flow” élmény miatt tud kitartó lenni oly sok zenész évekig, nem sajnálva a belefektetett energiát. Ezzel én is így vagyok, de a dalírásban az a pillanat, amikor érzi az ember, hogy “megvan”, az esszencia megszületett, és tudja, hogy a többi már meglesz, az is nagyon felemelő.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?

Depeche Mode: Walking In My Shoes, The Beatles: While My Guitar Gently Weeps. Ha újabb dalokról van szó, akkor Fink: Perfect Darkness, Hozier: Run. Nagyon sok ilyen dal van. Tele van a playlistem ilyenekkel. (nevet)

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?

Prágában a Tom Waits-koncertet erősen másnapos állapotban néztük végig, kényelmes bársonyfotelekben, hiszen valamilyen kongresszusi épületben volt. Felejthetetlen élmény. Az előző napi meggondolatlan ünneplésnek az volt az oka, hogy megérkezésünk első fél órájában Tom Waits megállt annak az üres bárnak az ajtajában, ahol a welcome italunkat fogyasztottuk.

Koncertek, amelyek bárcsak sosem értek volna véget?

Amikor a Finket először hallottam a Szigeten, akkor nem igazán hittem a fülemnek, szerencsére szépen is szólt. Hát ott eleve megállt az idő. Azért több ilyen élmény is volt a múltban. Részemről minden saját koncert emlékezetes valamiről, szerencsére az elmúlt másfél évben, amióta a zenekar bemutatkozott, jó helyszíneken, jó lehetőségeket sikerült kapnunk.

Pillanatok, melyek bárcsak sosem történtek volna meg, de ma már nevetni tudsz rajtuk?

Minden zenekar kezdeti éveiben vannak nehéz vállalások, olyan koncertek például, ahol igen gyér az érdeklődés a produkció iránt. Azt gondoltam, hogy ezek egyszerűen csak kínos dolgok, amik bárcsak ne történnének meg, de rájöttem, hogy itt lehet a legtöbbet tanulni magunkról. Erősen személyiségformáló. Szerencsére az a tapasztalat, hogy olyan fellépésekkor, amikor nem ismert minket a helyi közönség korábbról, mindig történt valami pozitív a koncert végére.

Milyen lesz a Minimyst idei éve?

Koncertezünk, készülnek új dalok, próbálgatjuk magunkat picit új irányokban. Ennek az az alapja, hogy egy erősebb színpadi arculaton dolgozunk, mind zenei, mind vizuális értelemben.

Mészáros István (Minimyst) interjú, A38 Magazin, 2016

Szeretek dolgokat beindítani // Bodrogi András, az A38 frissen indult YouTube csatornáinak kidolgozója

Az A38 Hajó szeptember 1-jén négy új YouTube-csatornát indított. A csatornák célja, hogy az A38 fantasztikusan gazdag koncertfilm-archívuma a lehető legtöbb emberhez eljusson. Jelenleg közel ötven koncertfelvétel, összesen 600 szám elérhető, többek között a Laibach, a Raveonettes, az Amorf Ördögök, Péterfy Bori, az Ivan & The Parazol, Frank Turner, a Kraak & Smaak, a Punnany Massif, a Brains, a Madball, az Animals As Leaders A38-as koncertjei. A rendszeresen frissülő csatornákról, létrehozásukról, céljukról és jövőjükről beszéltünk a hónapokig tartó előkészítés levezénylőjével, Bodrogi András onlinemédia-szakértővel.

Hogyan kerültél az online zenebizniszbe, milyen korábbi tapasztalataid vannak ezen a téren?

A zenehallgatás és zenélés mindig központi része volt az életemnek. Ebből lett zenei lexikális tudás, abból meg zenei szerkesztés tévéknél, rádióknál. Idővel, némi marketingtudással felvértezve kerültem marketingmenedzseri állásba az EMI magyarországi leányvállalatánál. Itt véletlenszerűen talált meg egy - akkoriban new media managernek nevezett - pozíció. Ez 2003 körül volt, és abban az időszakban indult el a digitális zeneterjesztés nemzetközi szinten is. Itthon akkor főleg a csengőhangok meg a mobiltartalmak mentek nagyon. Én kezdtem felépíteni az EMI Magyarország digitálisan értékesíthető katalógusát. Voltaképpen az addig CD-n meg bakeliten megjelenő Koncz Zsuzsa- és Republic-lemezeket kellett digitalizálni és átalakítani a megfelelő formátumba. És persze megtalálni azokat a - piacon akkor még nem is létező - partnereket, akik ezt értékesítették volna. Meg persze olyan fogyasztók elé kellett vinni, akiknek nem volt hajlandósága bankkártyával fizetni. Épült már a kínálat - például a T-Online zeneáruház, ami később track.hu lett, majd a songo.hu -, de kereslet még egyáltalán nem volt. A mobiltartalom viszont nagyon hasított.

Így talált meg ez a digitális dolog, és így kezdtem végül is a nulláról. Az EMI nemzeközi csapata tanított ki, Londonban azt mondták, hogy “ti vagytok, akik ezt fogják csinálni, itt van négymillió prezentáció, tanuljátok meg és csináljátok!” 

Ez nagyon jó alap volt ahhoz, hogy később képes legyek nagy mennyiségű tartalmat menedzselni, feldolgozni, átlátni a folyamatot, a jogi hátteret, az értékesítést támogató marketingelemeket. A piac persze nem létezett, de az EMI tolta a számokat, amiket el kellett volna érni. Aztán egy ideig voltam Svédországban, ahol pont azt vizsgáltam, hogy az internet meg a minket körülvevő digitális eszközpark és online világ hogyan és miként hat a kreatív iparágakra. Dolgoztam a Magyar Zenei Exportiroda projektmenedzsereként is. Aztán Gál Róbert kollégámmal és barátommal építettük fel Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb digitális disztribútorát és YouTube-partnerét, a WM Music Distributiont.

Ha már a YouTube szóba került: hogy látod a YouTube szerepét a digitális zeneterjesztésben? Valóban annyira meghatározó?

Ezt a kérdést két részre kell bontani. Az egyik, hogy a fogyasztók, pontosabban a kreátorok már a YouTube-on nőnek fel. Rengeteg zenészkarrier szinte kizárólag a YouTube-on épült ki, ott él, ott működik, és onnan jelenik meg fizikai térben, koncerteken. Ez nagyon érdekes és intenzív folyamat. Elképesztő mennyiségű videót töltenek fel, elképesztő mennyiségű videót fogyasztanak. A másik oldala a szellemi termékek átadása, az értéktranszfer kérdése. Mennyire kell kreatívnak lennie az alkotóknak? A YouTube nagyon dinamikusan és folyamatosan változó közeg és platform abból a szempontból, hogy mit lehet elérni videóformátumban is megélő szellemi termékekkel. 
A YouTube-os munkám során számtalan olyan kreátorral találkoztam, aki már ténylegesen ebből él. Van olyan itthoni csatorna, ami nemzetközi szinten is a top 100-ban van, 3-4 milliós feliratkozói bázissal. Bárhol a világon fel tudsz építeni egy ilyet, csak egy jó ötlet kell hozzá. Néha nagyon egyszerű és banális ötlet, de ha csak a zenénél maradunk, a kreativitás elképesztő mélységei tárulnak fel. Régebben ez nem volt. Imádom például Kutimant, aki a mások által feltöltött zenéket illeszti egymásra és alakít belőlük saját világot. 

Az A38 csatornái ennél némileg hagyományosabbak, műsorszerűbbek. Mi fogott meg téged ebben a projektben?

Először is, kemény A38-rajongó vagyok. Konkrétan törzsvendég. Életem tíz legjobb koncertjéből három-négy biztosan itt volt. Van egyfajta érzelmi viszony, és nagyon bírtam az általam ismert, itt dolgozó kollégákat is. Régóta figyeltem az A38 növekvő katalógusát, és már akkor látszott, hogy itt egy európai szinten is egyedülálló archívum épül. Aztán sok beszélgetés után megszületett a döntés, és én amúgy is szeretek begyújtani, beindítani dolgokat. Rengeteg olyan vadonatúj feladat van itt is, ami nem létezett két éve. 

Milyen nemzetközi példákhoz és mintákhoz lehetett fordulni a csatornák kiépítésekor?

Eleve annak felmérésével indult a dolog, hogy igyekeztünk megnézni, mit csinál az online zenefogyasztó - vagy mit fog csinálni két év múlva. Milyen formátumot alkalmazzunk, saját platformra menjünk-e vagy videómegosztóra… Ezeket kellett körbejárni. Megnéztük személyesen is a brüsszeli klub, az Ancienne Belgique gyakorlatát. Mit miért csinálnak, miért úgy, mik a nehézségek, a buktatók? Beszéltünk a Melkweg és az egykori, korát messze megelőző Fabchannel alapítóival. Vagy ott van a Berlini Filharmonikusok példája, ami egyébként teljesen eltér az A38-as mintától, hiszen ott egy saját zenekar játszik jogilag nem problematikus műveket, nagyon jól célozható fogyasztói közösségnek, saját platformon, előfizetéssel. A YouTube-on talán a VEVO volt, ami ilyesmivel próbálkozott. Ott voltak például stílusok szerint lebontva a csatornák, és egy nagyon gyorsan, dinamikusan növekvő projekt volt. Most inkább az látszik, hogy ők mindenképp el akarnak szakadni a YouTube-tól mint platformtól, és saját platform építésén dolgoznak.

Körülbelül ötven filmmel, több száz számmal indultak az A38 csatornái. Ezek között nagyon sok magyar produkció van. Szerinted miért éri meg egy magyar zenekarnak jelen lenni ezeken a csatornákon?

A Hajón van egy európai szintű technikai háttér, meg persze stáb, amivel és akik felveszik a koncerteket. Brutális összegbe kerülne ezt zenekarként megcsinálni. A zenekarok promóciós céllal megkapják az anyagokat. Az A38-at önmagában egy nagyon jó és erős brandnek tartom. Amióta elkezdtük ezt, és naponta idejárok, látom, ahogy négy helyszínen mennek a koncertek és partik, már-már kakofón párhuzamosságban. A zenekarok számára nagyon fontos, hogy ezek a felvételek eddig kezeletlenül voltak feltöltve a YouTube-ra. Nagyon sok esetben a fehasználók simán felveszik a tévéből, és feltöltögetik az anyagokat. Most már jó minőségben, jól márkázva, optimalizált metaadatokal, jogilag rendezett formában kerülnek fel, így a magyar szerzőknek jogdíjbevételeket is generál.

Mi lehet ennek a jövője, hova fejlődhet két-három év múlva?

Science fiction? Magyarország elég jó hely, mert itt lehet kísérletezni, és úgy látom, hogy nemzetközi zenekarok is engedik ezt. Számukra ez lehet egy közép-kelet-európai kapu. A YouTube lehetőséget ad arra, hogy nagyon flexibilisen egyezzünk meg, akár területileg leszűkített jogokról. Ha ez sikerül, és mondjuk feldolgozzuk mind az ezerötszáz koncertet, és lenne tizenötezer track, szépen feldolgozva - hát ilyen jelenleg nincs máshol! Akár egy önálló on demand, azaz egyedi igény szerinti élőzenei platform is lehet. Kialakulhat egy lojális közönségréteg, amelynek magja eddig is kedvelte az A38-at. Akár még a Netflixen is elérhetőek lennének egyes koncertfilmek, mindez annak a függvénye, hogy milyen jogi megállapodásokat sikerül kötni. Az A38 eddig is igyekezett lojálisnak maradni a zenészekhez, és nem arról van szó, hogy óriási nyerészkedés lenne ebből az első években. De nagyon jó lenne, ha kiépülne az A38-nak mint márkának egy olyan lába, amely tökéletesen kihasználja mindazt, ami itt felépült. Itt van program, tévéstúdió, vezérlő, technika, szakemberképzés - minden adott a sikerhez.

Kiadványelemek