Előadó

Falusi Mariann

Borítókép forrása: Fortepan / Urbán Tamás

Falusi Mariann (1959, Barcs) jazz- és popénekes, a Pa-Dö-Dő együttes tagja. Artisjus-díjas előadóművész, akit színészként, rádiós és televíziós műsorvezetőként is láthatunk-hallhatunk.

Zenei képzettsége onnan ered, hogy 1977- 1980 között elvégezte a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumot, 1979-1983 között pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán tanult. 1983-ban jazzénekes kategóriában megnyerte a Ki mit tud?-ot, a Magyar Televízió által szervezett kulturális tehetségkutatóversenyt. 1983-1985 között a Studium Dixieland Band-ben énekelt. (Ebben a zenekarban indult a zenei karrierje Fekete-Kovács Kornél trombitásnak is.) Falusi Mariann Kubában (1985) és Mongóliában (1986) is fesztiválsikereket ért el. Közben hét hónapig élt és dolgozott a hollandiai Rotterdamban.

Filmszerepei is voltak, olyan alkotásokban láthattuk őt, mint a Laura, Eldorádó, Ámbár tanár úr. 1985-1988 között a Pesti Színházban, valamint vidéki teátrumokban játszott (Szeged, Diósgyőr, Szolnok). Presser Gábor - aki 1985-ben a Vígszínház zenei vezetője volt - a Rémségek kicsiny boltja című zenés darab előkészítése során találta meg – a szerinte egymásra nagyon hasonlító - Lang Györgyit és Falusi Mariannt, akik onnantól kezdve elválaszthatatlan páros lettek. Presser invitálására a két énekesnő vokálozott Révész Sándor akkor készülő szólólemezén, majd pedig ennek országos bemutató turnéján is. Illetve az 1986-ban megrendezett Interpop Fesztiválon Falusi Mariann még szólóban indult dalával (Igaz mese), de ugyanezen a fesztiválon, 1988-ban már Lang Györgyivel közösen - és Pa-dö-dő néven - szerepeltek a Siófoki Szabadtéri Színpadon, ahol Laár András szerzeményét, A tengerész című dalt adták elő, amivel a döntőbe jutottak. És ezzel megkezdődött a Pa-dö-dő popduó sikerszériája. Országos ismertség, több ezer koncert, médiafigyelem, és számtalan nagylemez jelezte ezt. Legutóbbi kiadványuk 2017-ben jelent meg (Nyugdíjas Repp).

Falusi Mariann a mai napig folyamatosan koncertezik szólóban, és Lang Györgyin kívül több más előadóval is voltak közös produkciói, így Bíró Eszterrel, a Horgas Eszter és a Class Jazz Band-del, Presser Gáborral, akivel közös albumuk is jelent meg (13 dalunk, 2017). Falusi Mariann 2018-ban szólólemezzel jelentkezett, Királyok és Királynők címmel. Sárik Péterrel és triójával is gyakran fellép, közös kiadványukat 2021-ben adták ki (Jazzkívánságműsor Magyarul 2.).

Énekesként sokoldalúságáról ad bizonyságot: az Olivér vagy a Dr. Bubó musicalek mellett hallhattuk az Óriáscsecsemő című kortárs operában is, de énekelte már Rossini Ünnepi miséjét, jazzt a Budapest Jazz Orchestrával, és a crossover műfajába is kirándulást tett a Honvéd Férfikarral és a Budafoki Dohnányi Zenekarral. Önálló előadói estek és színházi szerepek mellett beszélgetős műsorokkal jelentkezik a rádióban és a kereskedelmi televíziók szórakoztató produkcióiban is gyakori vendég az életvidámságáról ismert énekesnő.

HZ

  

https://www.facebook.com/falusimariannofficial/?locale=hu_HU

https://www.instagram.com/falusimariann.official/?hl=hu

Frissítve: 2024-2 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok