Előadó

Cotton Club Singers

Az ezredforduló egyik népszerű magyar énekegyüttese. Az 1995-ben Szűcs Gabriella, Zsédenyi Adrienn, Kovács Péter és László Boldizsár által alapított formáció mintegy két évig játszott a híres harlemi jazztörténeti szórakozóhely nevét felvevő budapesti Cotton Clubban. Kezdetben az amerikai énekegyüttes, a Manhattan Transfer dalait adták elő, majd fokozatosan bővítették a repertoárt.

Négy gengszter című 1997-es bemutatkozó nagylemezükön Kovács Péter helyén már Fehér Gábor énekelt, aztán egyre inkább elmozdultak a popzene irányába, többek között Pa-Dö-Dö-, Animal Cannibals-, Zámbó Jimmy- és Happy Gang-feldolgozásokat adtak elő. Népszerűségük csúcsára a Budapest Kongresszusi Központban adott 1999-es nagyszabású koncertjükön jutottak el, s bár később több alkalommal léptek fel külföldön (mindenekelőtt Németországban és Hollandiában), az új évezredben sorra léptek ki az alapító tagok. Mígnem 2009 januárjában, a Budapest Sportarénában tartott, valamennyi egykori tagot felvonultató koncertjén a Cotton Club Singers végleg búcsút intett a közönségének.

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, A magyar jazz története, Bp., Kossuth Kiadó, 2014, p. 240–241.

Frissítve: 2023-6 , Jávorszky Béla Szilárd