Publication/name

Bort, bluest, békességet

A modern magyar big band élet megteremtésében katalizátor szerepet játszó Fekete-Kovács Kornél (1970) a kilencvenes évek első felében a Magyar Rádió képviseletében több alkalommal részt vehetett az európai műsorszolgáltatók éves közös nagyzenekara, a European Jazz Orchestra műhelymunkáiban. S abban az ötödik trombitás posztján fújva is olyan erős élmények érték, amelyek aztán egy életre meghatározták az érdeklődését.
1998-ban megkereste őt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-cotton-club-singers-54978">Cotton Club Singers,</a> hogy augusztusban a Budai Parkszínpadon adandó nagyszabású koncertjükre egyrészt hangszereljen meg nekik néhány dalt, másrészt állítson össze egy nagyzenekart. A ritmusszekció adott volt, Fekete-Kovács pedig az eseményre összetrombitált néhány vele egykorú ismerőst. Nem sokkal később a Cotton Club Singers menedzsmentjében dolgozó, a big band muzsikáért élő-haló Léderer Tamás felvetette, hogy jó lenne ezt folytatni, a kezdeti időszakhoz szükséges anyagi bázist pedig ő megteremti.
Fekete-Kovács Kornél: „A Cotton Club Singers népszerűségben sokat adott ennek az új formációnak, amelytől ők meg szakmailag tanulhattak sokat. Fél év alatt viszont kiderült, mindketten mást gondolunk a big band jazzről, így mindenki ment tovább a maga útján. Markánsan megváltozott a repertoár, s innentől kezdve hívtak Budapest Jazz Orchestrának. Léderer Tamás sokáig maradt velünk, aztán elfogyott a lelkesedése. Kezdetben mindenféle próbatermekben – például a budafoki gyártelepen – készültünk, elképzelhetetlen körülmények között, huzatban, fagyban, de csináltuk. 1999-ben Lukácsházi Győző segítségével sikerült az első önálló koncertsorozatunkat megszervezni az IBS-en. De bárhová pályáztunk, teljes szélmalomharcnak tűnt. Aztán 2001-ben a BMC-nél kijött a zenekar első nagylemeze, rajta a Budapest Jazz Suite című darabommal, s attól kezdve, úgy éreztem, sikerült áttörnünk valamit.”
A Budapest Jazz Suite megjelenése után a hazai zenei életben addig is hiánypótló feladatokat betöltő Budapest Jazz Orchestra státusza valóban megváltozott. Egyre sűrűbben érkeztek a felkérések, egyre komolyabb posztokon figyeltek fel rájuk, egyre nagyobb rendezvényeken (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Budapesti Őszi Fesztivál) léptek fel. Amikor pedig 2003-ban Dave Liebmannal elkészítették második nagylemezüket, attól kezdve a határokon túlról is megindult az érdeklődés.
A<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-budapest-jazz-orchestra-55241"> Budapest Jazz Orchestra</a> az évek alatt óhatatlanul összeforrt Fekete-Kovács Kornél nevével. Ő maga is a sajátjaként tekintett rá. Hisz ő hívta a zenészeket, ő készítette a hangszereléseket, ő írta a pályázatokat, ő tárgyalt a koncertszervezőkkel, szponzorokkal, mindenkivel. A sikerek hatására azonban másokban is felébredt a zenekar-vezetői ambíció, megindultak az együttesen belüli intrikák, és 2005-re olyan konfliktushelyzet alakult ki, amelyből Fekete-Kovács egyetlen kiutat látott: új formációt alapított. A hagyományos big band felállású, de kortárs megszólalású <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-modern-art-orchestra-44222">Modern Art Orchestra</a> élén pedig lényegében újra kellett pozicionálnia magát.
Fekete-Kovács Kornél: „Háromféle big band-felfogás létezik. Az első, a „moonlight orchestra” a harmincas–negyvenes évek klasszikus repertoárját játssza, főként bálokon és egyéb rendezvényeken, eredeti hangszerelésben és megszólalásban. A másik irányzat képviselői – ide tartozik a Budapest Jazz Orchestra is – sokkal szélesebb skálán mozognak, szélesebb igényeket akarnak kiszolgálni, ha kell moonlight orchestra, ha kell csak kísérő fúvósszekció, de felkérésre hazai és külföldi szerzők darabjait is megszólaltatja. A harmadik vonal pedig – a Modern Art Orchestra ezt képviseli – a saját arculat kialakítására, az önálló műhelymunkára fókuszál. Társaimmal 2005-ben úgy gondoltam, nem akarunk semmilyen külső elvárásnak eleget tenni, csak oda megyünk, ahol a mi produkciónkra kíváncsiak, vagy ahol minimum a saját hangszereléseinkben megszólalt zenei világot játszhatjuk. Kicsit befelé élünk, de nyitottak vagyunk. (…) Sokat próbálunk és ezek talán fontosabbak, mint maguk a koncertek. Elsősorban nem azért muzsikálunk, hogy csillogtassuk a tudásunk a színpadon, a mi utunknak – külön-külön és együtt is – a fejlődésről, a haladásról kell szólnia. Fontosabb számunkra, hogy próbáljuk tökéletesíteni magunkat és a darabokat, mint hogy hányszor koncertezünk egy hónapban.”
A hazai jazzélet mindenesetre sokat profitált ebből a 2005-ös szakításból, hisz azóta mindkét formáció járja a maga karakteres útját. A Budapest Jazz Orchestra azóta is modern mainstream nagyzenekarként működik, a hazai és külföldi jazzfesztiválok állandó résztvevője, a Cannes-i MIDEM-től a Marciac Jazzfesztiválon és a bécsi Porgy &amp; Bess Clubon át a Művészetek Palotájáig sokfelé koncertezik. Produkcióiban nagy hangsúlyt kap a harmincas évek swing aranykora, mindenekelőtt Glenn Miller és Benny Goodman világa. Az elmúlt évtizedekben olyan nemzetközi sztárokkal adott közös koncertet, mint Joe Lovano, George Duke, Peter Erskine, Jasper van’t Hof, Bob Mintzer, Al Di Meola vagy Chris Potter. Miközben Oláh Kálmánnal, Kevon Mahoganyval és Butch Lacyvel készített nagylemezeket. Új vezetője, a szaxofonos Kollmann Gábor a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének munkájában is aktívan részt vett, így a BJO immár a szervezet programjaként többnapos országos big band találkozót rendez évente, főként amatőr nagyzenekar részvételével.
A jazzre nyitott klasszikus zenészekből és klasszikus zenére nyitott jazzmuzsikusokból álló Modern Art Orchestra az elmúlt években viszont még inkább a kortárs hangvétel felé mozdult el. Mindez a leginkább a szerzőként is jeleskedő tagok – Bacsó Kristóf, Hárs Viktor, Mester Dániel, Oláh Szabolcs, Fekete-Kovács Kornél, Subicz Gábor, Ávéd János, Korb Attila – nyitottságából fakad. A zenekar 2009-es albumán (Eclectic Path) valamennyien szóhoz jutottak, a MAO legfrissebb nagylemeze (Circular, 2014) pedig kizárólag Bacsó Kristóf szerzeményeit tartalmazza. Közben pedig folyamatosan járták a világot. Elég csak a legutóbbi egy évüket végignézni: turnéztak Rhoda Scottal, a Mezzofortéval, a Harlem Gospellel, a New York Voice-szal, 2014 tavaszán a szerzői pályájának 50. évfordulóját ünneplő Ennio Morricone partnerei voltak, e könyv írásakor, szeptemberben pedig épp az Egyesült Államokban turnéztak.
A két hazai professzionális big band helyzetét nagyban segítette, hogy 2008-ban a módosított előadó-művészeti törvényben a regisztrált előadói szervezetek közé bekerült a jazznagyzenekar fogalma. Innentől kezdve ugyanis a pályázatokon is másként bírálták el őket.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 253–255.

Fekete-Kovács Kornél

Magyarország talán legismertebb jazzgitárosa, a jazztanszakon a gitár szak 1977-es bevezetése óta annak vezető tanára, szinte nincs ma olyan jazzgitáros, aki ne nála kezdte volna. Ráadásul az egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai jazzmuzsikus, játéka megszámlálhatatlan hazai pop-, rock- és jazzlemezen hallható.
Prímás édesapja nyomdokain haladva gyerekkorában ő is hegedülni kezdett, később zongorázni tanult. Tizenhét éves korában Pege Aladár együttesének tagjaként megnyerte a Magyar Rádió jazzversenyét. 1970-ben a Kex együttesben tűnt fel, később a Rákfogóban gitározott, majd Kőszegi Imre zenekarában játszott.
1979-ben alapította meg első saját formációját, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-saturnus-53790">Saturnus</a>t – partnerei: Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Dandó Péter (basszusgitár), Gritz Péter (dob), később Kőszegi Imre (dob) –, amellyel két populáris jazzrock albumot jelentetett meg. 1985-ben létrehozta a Babos Trio Pluszt, amit később a Babos Trió váltott fel (Egri János – bőgő, Balázs Elemér – dob).
1989-ben került a boltokba első önálló nagylemeze, a Kinn és benn. Egy évvel később a Petőfi Csarnokban koncertezett Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában. Az 1990-es Sham című Hungaroton nagylemezt régi muzsikuspartnerével, Szakcsi Lakatos Bélával és az akkor már az Egyesült Államokban élő, ott roppant népszerű Jinda Györggyel készítette (a korong címe is az ő zenei világára utalt). Az elkövetkezendő években pedig olyan neves amerikai előadókkal lépett fel, mint Frank Zappa, James Moody és Tony Scott.
1994-ben a Sony jóvoltából második jazzalbuma, a Blue Victory Európa tizenkét országában volt kapható. A Babos Quartetben ekkor Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Szappanos György (basszusgitár) és Borlai Gergő (dob) játszott. 1997-től a Babos Project Romani nevű új produkciójával járta a hazai és európai fesztiválokat, mellyel 1998-ban Egyszer volt... címmel albumot is jelentetett meg. Később a Take 4-ral, majd Herbie Mann-nel készített felvételeket. 2004-ben adták ki a Trilok Gurtuval közös koncertlemezét. 2005-től újabb formációt hozott létre, Babos Project Special névvel.
Munkásságát 2003-ban Szabó Gábor-díjjal, 2008-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 179–182.

Babos Gyula

Bár pályáját még az 1970-es évek legelején kezdte, országos ismertségre Hobo mellett tett szert az ország akkori legjobb hazai bluesénekese, Deák „Bill” Gyula (1948). Tizenegy éves korában orvosi műhiba miatt elveszítette egyik lábát, ezért a Kádár-korszakban sokáig „nem volt színpadképes”, aztán mégis sikerült tehetségéhez méltó pályát befutnia. Még ha az elmúlt tíz évben jobbára ő is csak a hírnevéből él.
Kőbánya talán legismertebb rockere a hatvanas évek végén a helyi Sztár együttessel lépett színpadra először – a kor szokásának megfelelően angol dalokkal, kamu szövegekkel. Később a Napsugárban, a Wanderersben és a Lloydsban énekelt. Zenei fejlődésére saját bevallása szerint leginkább Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Lakatos Bögöly Béla és Orszáczky Jackie hatott. Gyakran vendégeskedett a Syrius örömzenélésein, de rövid ideig Radics Béla zenekarába is beugrott.
1979 márciusában a szintén kőbányai Póka Egon javaslatára lett előbb a vendége, majd rendes tagja a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hobo-blues-band-9447">Hobo Blues Band</a>nek, melyből 1985-ben – saját bevallása szerint – emberi és anyagi problémák miatt vált ki. Ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy Deák Bill Gyula az István, a király-ban alakított szerepe (Torda) után úgy gondolta, önállóan is eléggé nagy sztár. Előbb a Kormorán kísérte, majd Bencsik Sándorral megalapította a rövid életű Bill és a Box Companyt. 1987 óta saját, folyamatosan változó összetételű zenekarával koncertezik, és azóta is hű régi önmagához: a tőle megszokott rhythm and bluest nyomja, igaz, egyre halványabb színvonalon.
Az elmúlt negyven évben számos szólólemezt jelentetett meg. A két legerősebb korongja (Rossz vér, 1983, Bűnön, börtönön, bánaton túl, 1993) dalait javarészt Póka Egon és Hobo írta neki, az 1986-os Mindhalálig blues-t és az egy évvel későbbi (sokáig csak kazettán elérhető) Bill kapitány blues cirkuszá-t a Kormorán együttes tagjaival készítette. Saját zenekarával eddig három albumot jegyez (Bort, bluest, békességet, 1999, Hatvan csapás, 2008, A Király meséi, 2009).
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 327–330.
 Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/deakbillgyula/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/deakbillgyula/</a>

Deák Bill Gyula

A negyvenes dobosok egyik legfontosabb képviselője.
Régóta külföldön (Barcelonában) él a dobos Borlai Gergő (1978), aki 1990-ben, alig tizenkét évesen mutatkozott be a nála több mint húsz évvel idősebb Grencsó István zenekarában. Számára a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy kiskamaszként avantgárd jazzt játszott, ahogy az is, hogy gimnazistaként a Tin Tin Quartetben, az ef Zámbó Happy Dead Banddel vagy Babos Gyula együttesében dobolt. Zenehallgatóként pedig éppúgy mindent evett, ahogy zenészként.
Miként 2009-ben mesélte: „Az újdonság éltet. Huszonöt éven át irreális mennyiségben hallgattam zenét, gyakorlatilag állandóan, még az ágyban is fejhallgatóval. Technót éppúgy, mint Weather Reportot. Igaz, Frank Zappa nálam mindent visz. (…) Amikor megjött az értesítés, hogy felvettek [a világhírű Berklee College of Musicra], ráeszméltem, hogy valójában soha nem akartam elmenni. A nyugati kultúrával való azonosulásnak ez a módja nem érdekel. Ugyanakkor szerintem egy közép-európai zenész Amerikában sosem futhat be karriert. Azt csak más fórumokon lehet. Engem sokkal jobban érdekel a teremtés vékony ösvénye. Hogy ne papírforma szerint, hanem a magam erejéből járjam végig, tapasztaljam azt. Tizenhat évesen még talán lett volna értelme kimenni. Felnőtt fejjel nincs. Emocionális ember vagyok, ráadásul nyughatatlan, úgyhogy belehaltam volna, hogy – kvázi tanulás címszóval – évekig nem történik semmi.”
A több száz pop-, rock- és jazzkorongon doboló Borlai Gergő eddigi pályafutása során mindössze három önálló, stilárisan egyaránt eklektikus albumot jelentetett meg: a 17-et (1998), a Sausage-ot (2004) és az M.M.M.-et (2010). Viszont az elmúlt években olyan remek muzsikusokkal játszik trióban, mint a bőgős Gary Willis vagy a billentyűs Scott Kinsey, velök számos közös korongot jegyez (Gary Willis With Gergo Borlai, Albert Bover: Retro, 2013; Gary Willis Featuring Gergo Borlai, Scott Kinsey, Steve Tavaglione, Llibert Fortuny, Claudia Bardagi: Larger Than Life, 2015; Per Mathisen / Ruggero Robin / Gergo Borlai: Ospitalità Generosa, 2015; Jimmy Haslip | Scott Kinsey | Gergő Borlai: ARC Trio, 2018; István Alapi Feat. Gergo Borlai: L. A. On My Mind, 2018)
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 267.
Kapcsolatok:
<a href="https://www.facebook.com/gergoborlai/photos?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/gergoborlai/photos?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.instagram.com/gergoborlai/">https://www.instagram.com/gergoborlai/</a>

Borlai Gergő

A modern jazz egyik legismertebb képviselője
Édesapja hatására kilencévesen kezdett zongorázni. Klasszikus zenét tanult, tehetsége korán megmutatkozott, tizenkét évesen felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba. De amikor három évvel később megismerkedett a jazzel, otthagyott érte mindent.
A hatvanas éveket hol a nyugati vendéglátóban, hol idehaza töltötte. Miközben fellépett a legendás Dália Klubban, 1963 és 1966 között Holéczy Ákos zenekarával modern tánczenét játszott, 1968 és 1971 között pedig az NSZK-ban és az Egyesült Államokban vendéglátózott. 1972-ben viszont megalapította a Rákfogót, mellyel lényegében meghonosította Magyarországon a fúziós zenét.
Érdeklődése kiterjedt a komolyzene és a jazz ötvözése felé is. A hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a jazztanszakon. A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott, Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicaljét, melyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. 1988-ban a Rock Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokon vitte színre A bestia című művét. 1992-ben – Amerika felfedezésének ötszázadik évében – pedig Cristoforo címmel mutatta be százperces balettjét a Magyar Állami Operaház.
Nemzetközi karrierjét még az 1970-es montreux-i díj indította el, csúcsát pedig a Special EFX-szel készített lemezek, illetve a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján a GRP Recordsnál megjelent három (alapvetően new age-es hangvételű) szólóalbuma és az ugyanitt publikált triólemeze (Straight Ahead) jelentette. Miközben olyan zenészekkel játszott, mint Bob Mintzer, John Patitucci, Jack DeJohnette, Dave Weckl, Frank Zappa, Chris Potter és Tim Ries.
2004-es Na dara! (Ne félj!) című albumával sokak szerint megteremtette a cigány jazz műfaját. 2008 júliusában mutatták be a Kerényi Miklós Gáborral (librettó) és Müller Péter Sziámival (dalszöveg) közösen írt, Szentivánéji álom című új musicaljét. A Shakespeare történetén alapuló, a világ zenéjének szinte minden műfaját felvonultató, „worldmusicalnek” titulált darab – a Szegedi Szabadtéri Játékokon tartott ősbemutató óta – a Budapesti Operettszínház repertoárján fut nagy sikerrel.
Munkásságát 1987-ben Liszt-díjjal, 1994-ben Szabó Gábor-díjjal, 2005-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 2014 novemberében pedig a jazz-zenészek közül elsőként neki ítélték oda a frissen létrehozott állami csúcsdíjat, a Nemzet Művésze-díjat.
Albumai: Sa-chi (1988), Mystic Dreams (1989), Eve of Chance (1992), Straight Ahead (1994), Virágom, virágom (1998), Útban hazafelé (2000), In One Breath (2001, Kathy-Horváth Lajossal), Hosszú, forró nyár – Gábor S. Pál dalai (2001), Na dara! (2004), Check It Out, Igor (2005, Lukács Miklóssal), Szakcsi Generation with Jack DeJohnette and John Patitucci: 8 Trios for 4 Pianists (2006), Szakcsi 65 (2008, Chris Potterrel), Live At The Budapest Jazz Club (2012), Climate Change (2014), Density Of Standards (2017)
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 103–106.

Szakcsi Lakatos Béla

Schreck Ferenc

Faith Ildi

ifj. Tornóczky Ferenc

Póka Egon (1953-2021) basszusgitáros, zeneszerző, a Hobo Blues Band tagja, a hazai blues-rock műfaj meghatározó zenésze, aki a Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója és igazgatója volt.
Kőbányán nőtt fel, elmondása szerint nem tudatosan választotta a zenészpályát. Éveken keresztül zongorázni tanult, inkább kötelességből zenélt, nem szeretetből. Jóval később kezdett el komolyabban érdeklődni a zene, főként a beat, majd a rock iránt. Bekerült zenészkörökbe, olyan művészekkel ismerkedett össze, mint Fogarasi János, Orszáczky Jackie, Horváth Charlie és Radics Béla. Az 1960-as évek végén már basszusgitározott, barátaival - köztük Révész Sándor énekessel - a Led Zeppelin, a Cream és Jimi Hendrix zenéit játszották.
1971-ben, alig 18 évesen a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tuzkerek-6765">Tűzkerék</a> basszusgitárosa lett, így együtt zenélhetett Radics Bélával - hozzá még egyszer visszatért, 1977-ben a Radics - Póka - Döme Dezső felállású trió kápráztatta el a rockközönséget.
Aztán - még mindig 1971-et írtak – a Zorán által vezetett <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro</a> együttesben zenélt. Ám ismét váltott, 1972-ben már a Horváth Charlie énekessel megerősített <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-olympia-6820">Olympia</a> zenekarban basszusozott, amellyel nyugati vendéglátózásba kezdtek. Miután hazatért, már a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-juventus-6712">Juventus</a> együttessel lépett fel a Metronóm ’77 fesztiválon.
1978-ban lett - az akkor három hónapja alakult – <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hobo-blues-band-9447">Hobo Blues Band</a> tagja. Földes László Hobo elmondása szerint Póka Egon alakította ki a HBB zenei arculatát. Az együttes első nagylemezének (Középeurópai Hobo Blues, 1980) zenei anyagát Póka és Pálmai Zoltán dobos játszotta fel – mert sietniük kellett, és a zenekarból addig csak kettejüknek volt stúdiós gyakorlata.
Póka 1993-ig játszott a HBB-ben, a zenekar addig megjelent egy tucat nagylemezének zenéit nagyrészt ő szerezte. Köztük volt a Tátrai Tiborral közösen írt 1984-es Vadászat című dupla album zenéje is, amely rengeteg rockrajongónál ott szerepel a „Minden Idők Legjobb Hazai Lemezei”-nek listáján. Egy sor kiváló zenész megfordult a HBB-ben, és készítettek közös lemezt Allen Ginsberg amerikai beat-költőlegendával, és Doors-dalokból is összeállítottak egy dupla lemezt.
Láthattuk őt Szomjas György kultikus filmjében (Kopaszkutya, 1981). Zeneszerzője volt Deák Bill Gyula több szólólemezének, de zenei rendezőként más előadókkal is dolgozott együtt.
1994-ben csatlakozott a gitáros Szekeres Tamás zenekarához, 1997-ben egy másik egykori „Fekete Bárány”, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-p-mobil-6827">P.Mobil</a> tagja lett. 2009-ig zenélt Schuster Lórántékkal, ezalatt három nagylemezt adtak ki együtt. 2009-2011 között - a zenekar utolsó időszakában - ismét játszott a Hobo Blues Band-ben, és az előző években is több alkalommal fellépett Földes László Hobóval.
Közben a 2009-ben alakult Póka Egon Experience vezetője és basszusgitárosa is volt. Led Zeppelin, Cream és Jimi Hendrix-dalokat játszottak. A trióban két fiatal zenész volt a társa - a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-mattset-66337">MattSet</a> zenekarból ismert Szakadáti Mátyás (ének, dob) és ifj. Tornóczky Ferenc (gitár). Póka Egon tagja volt Visegrádi Négyek országainak zenészeiből alakult Visegrád Blues Band-nek.
Közéleti szerepet is vállalt, 1990 és 1994 között a kőbányai önkormányzat képviselő-testületének tagja volt. 1994-ben megalapította a Kőbányai Zenei Stúdiót, amelynek igazgatói tisztségét is betöltötte, és amely számos zenészt adott azóta a hazai rockszakmának. Művészi és tanári munkásságának elismeréséül Weiner Leó-díjjal jutalmazták.
További díjai és elismerései között szerepel: Kőbánya díszpolgára (2003), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012), Máté Péter-díj (2019), és az Artisjus-díj, amit 2021-ben posztumusz ítéltek neki.
Póka Egon súlyos betegség következtében 2021. szeptember 14-én hunyt el. Minden idők egyik legjobb magyar basszusgitárosa, aki rengeteget tett azért, hogy a blues és a rockzene meggyökeresedjen idehaza, 68 évet élt.
HZ

Póka Egon

Az 1980-1990-es évek egyik legfontosabb hazai modern jazz szaxofonosa.
Az 1977-es Ki mit tud?-on egy ország csodálkozhatott rá a Kis Rákfogó fúvósára, az akkor alig tizenkilenc éves Lakatos Tonyra (1958), aki aztán a nyolcvanas évek elejére az egyik legvirtuózabb és leginvenciózusabb magyar szaxofonos egyéniséggé nőtte ki magát. Nem sokkal később pedig megindult a világhírnév felé. Az elmúlt évtizedekben megszámlálhatatlan jazz-, rock- és popformációban játszott, egyedi tónusú játékát több mint 350 hanglemez őrzi.
Évszázados múltú muzsikuscigány család sarjaként a szülők őt is a hegedű irányába terelték, de saját bevallása szerint abban annyira rossz volt, hogy amikor tizenhat évesen meghallotta John Coltrane Good Bait című lemezét, azonnal átváltott a szaxofonra. A Kis Rákfogóból azt követően vált ki, hogy 1981-ben Toto Blanke német gitáros – aki korábban a Szegedi Jazz Napokon hallotta őt játszani – elhívta a zenekarába. Ekkor még nem költözött ki az NSZK-ba, csak a bulik kedvéért utazott ki, idehaza pedig megalapította a jazzrockot játszó Bacillus-t – Lakatos Tony (szaxofon), Gárdonyi László (zongora), Tiborc András (bőgő), Gritz Péter (dob) –, mellyel a következő években az NSZK-ban és idehaza is megjelentetett egy-egy kordokumentum értékű nagylemezt. Szinte kizárólag saját szerzeményekkel. Közben Tiborc helyére Vasvári Pál állt be bőgőzni, Gritz disszidálása után pedig Szende Gábor ült a dobok mögé. Amikor azonban 1983 őszén Gárdonyi Lászlót ösztöndíjasként felvették a világ leghíresebb jazzintézetébe, a bostoni Berklee Collage of Musicra, a Bacillusnak is befellegzett. A következő években Lakatos Tony lényegében hol az NSZK-ban, hol Magyarországon élt és dolgozott. „Abból a zenekarból Vasvári Pali kivételével mindenki külföldre ment. Én akkoriban egyfolytában disszidáltam. Valahogy el akartam jönni Magyarországról. Kijöttem, és amikor ez nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, akkor hazamentem, aztán megint eljöttem, majd megint visszamentem.”
Ez a folytonos ide-oda mozgás nagyjából azt követően szűnt meg, hogy 1993-ban Lakatos Tony a frankfurti rádió big bandjének szólistája lett. De közben számtalan formációban megfordult, többek között a német pozanos Peter Herbolzheimer big bandjében játszott, a szintén német zongorista Barbara Dennerleinnel és a svájci dobos Charly Antolinivel lépett fel, a holland zongorista, Jasper vant’ Hof Pili-Pili nevű zenekarával pedig öt CD-t készített és négyszáz koncertet adott. A kilencvenes évek hajnala New Yorkban érte, akkor ismerte meg azokat az amerikai zenészeket – például Al Fostert –, akikkel a mai napig játszik. Ott készítette el Different Moods című első önálló, fúziós stílusú nagylemezét is, olyan partnerekkel, mint Anthony Jackson (basszusgitár), Terri Lyne Carrington (dob) és Jim Beard (billentyűsök).
1993-ban aztán Frankfurtban telepedett le, az ottani rádió big bandjének állandó szólistája lett, s e bázis mellett működteti saját projektjeit. Miközben az elmúlt évtizedekben a világ szinte minden jelentős jazzfesztiválján fellépett, megszámlálhatatlan stúdiómunkát és vendégszereplést vállalt el.
Lakatos Tony: „Nekünk ez mesterség. Ha engem elhív Szabados vagy Beamter Bubi, nekem ott is ugyanolyan jól kell játszanom. Michael Breckernek van egy köre, akikkel játszik, mindig ugyanazt a zenét. Nálunk ezt is kell tudni meg azt is. Ez nem negatívum. Ha az embernek van koncepciója, amit a sajátjának érez, akkor teljes mértékig önmagát játssza. Viszont Magyarországon sokszor abba a hibába esnek, hogy ezt mindenek fölé helyezik, s arról nem szólnak, hogy egy zenésznek beleérző képességének is kell lennie. Azokról a feladatokról soha nem beszélünk, hogy ha egy másik ember ad egy koncepciót, én azt ki tudjam bontani. Holott enélkül nem létezik zene s nem létezik zenész sem. Nemzetközi szinten ez természetes. Alá kell vetni magát az embernek, mint ahogy én is elvárom, hogy aki az én zenémet játssza, alávesse magát annak, amit akarok. Én is alávetem magam a másikénak, még akkor is, ha nem értek vele egyet, ha nem érzem magaménak. Stílusban akkor is százszázalékosnak kell lennie.”
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 192–195.

Lakatos Tony

Artisjus- és Fonogram-díjas dalszövegíró, költő. Több mint ezer dal fűződik a nevéhez. Többek között olyan előadóknak írt szövegeket, mint <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-balazs-feco-6657">Balázs Fecó,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-charlie-403">Charlie,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-cserhati-zsuzsa-11337">Cserháti Zsuzsa,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-deak-bill-gyula-38095">Deák Bill Gyula,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bayer-friderika-11691">Bayer Friderika</a>, <a href="https://popkulturalis.hu/szemely-jenei-szilveszter-25485">Jenei Szilveszter,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-keresztes-ildiko-10790">Keresztes Ildikó,</a> Kern András, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koncz-zsuzsa-66">Koncz Zsuzsa,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kovacs-kati-6340">Kovács Kati,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kormoran-6968">Kormorán,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koral-9350">Korál,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-lerch-istvan-7030">Lerch István,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-piramis-9305">Piramis,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-taurus-6766">Taurus,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-toth-vera-124657">Tóth Vera,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-varga-miklos-9365">Varga Miklós</a> és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zambo-jimmy-11902">Zámbó Jimmy.</a> 1997-ben kötetbe rendezte legfontosabb dalszövegeit, mely Jég dupla whiskyvel. 25 év rock a Taurustól Charlie-ig címmel jelent meg.
Fiatalkorában az irodalom és a képzőművészet egyaránt érdekelte. Általános iskolában pár évig klasszikus zongorázást tanult, a beatzene később, a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban érintette meg, amikor először meghallotta a Beatlestől a Michell-t. Saját gyártmányú gitárjain különböző nevesincs sulizenekarokban játszott, de első komolyabb bandájával, a Soul Brigde-dzsel (tagjai között a későbbi televízióssal, Kapuvári Gáborral) már különböző amatőr versenyeken is elindult. 
Az együttesnek számtalan saját, magyar nyelvű dala is volt, melyeknek – csaknem mindnek – Horváth Attila írta a szövegét. Miként a vele készült <a href="https://beatkorszak.hu/horvath-attila-eletutinterju">életútinterjúban</a> mesélte: „Nagy lökést adott nekem az Illés, Bródy nagy hatással volt rám. Én korábban verseket írtam, ezek időnként meg is jelentek lapokban, például a Magyar Ifjúságban. Aztán elkezdtem dalszövegeket írni. Ösztönösen próbáltam dalokban megírni azt, amit korábban a versekben. Az Illést hallgatva ismertem fel, hogy jó úton indultam el. Bródy találmánya volt, vagyis általa jutott el a közönséghez először az, hogy egészen másfajta nyelven kell megírni ezeket, mint korábban a táncdalszövegeket, mert másfajta korosztályhoz szólnak.” 
1970 körül azonban a Soul Bridge megszűnt, Horváth pedig belátta, se énekesként, se zenészként nem elég tehetséges, így akkor lejött a színpadról, és soha többé nem szállt be egyetlen zenekarba sem, hanem a továbbiakban kizárólag polgári munkahelyei (sok volt belőle) mellett szerzett dalszövegeket. Egészen 1980-ig, amikor felvették a Művészeti Alaphoz, és ettől kezdve csak a dalszövegírásból élt.
Ahogy az említett életútinterjúban megfogalmazta: „Csendesebb, szemlélődőbb típus vagyok, az az exhibicionizmus, ami kell ahhoz, hogy a színpadon állj, és onnan közöld a nagy okosságokat, hiányzik belőlem. Én ezeket hátul, csendben megfogalmazom, és annak a szájába adom, aki erre született.”
A hetvenes évek elején egyből a mélyvízbe ugrott, a korszak rövid életű hardrock supergroupjának, a Taurusnak írt szövegeket, és annak bulijain sokezren énekelték az ő refrénjeit. Itt került barátságba <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-balazs-feco-6657">Balázs Fecó</a>val (Korál), <a href="https://popkulturalis.hu/szemely-som-lajos-6660">Som Lajos</a>sal (Piramis) és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-radics-bela-6263">Radics Bélá</a>val, és innentől kezdve ontotta a sorokat. Megátkozott ember, Válaszra várva, Homok a szélben, Kaland és harc, A kőfalak leomlanak, Amit nem mondhattam el – többek között ezekre a dalokra büszke ma is.
A hard rock mellett más stílusokba is belekóstolt, például a nevéhez fűződik a country szövegvilágának meghonosítása (<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bojtorjan-7052">Bojtorján</a>), de munkásságának szintén fontos része a színház, számos sikeres musicalt írt (például a Liliomfit Illés Lajossal), miközben készített poprock-lemezt Kern Andrásnak is. A nyolcvanas évek második felében főként komputergrafikával foglalkozott, aztán a rendszerváltozás környékén visszatért a szövegíráshoz, évekig az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-omen-10879">Omen</a>nel dolgozott, majd jött a roppant sikeres Charlie-korszaka. Emellett részt vett Cserháti Zsuzsa visszatérésében, az 1997-ben alakult Tunyogi Rock Band dalszövegei is az ő nevéhez fűződnek, plusz Póka Egonnal írt lemeznyi anyagot Deák Bill Gyulának.
Miként 2021-ben a<a href="https://mandiner.hu/hirek/2021/02/horvath-attila-dalszovegiro-interju"> Mandinerben</a> mesélte: „Sokszor elvegyültem a tömegben, és élveztem, hogy ezrek, olykor tízezrek éneklik, amit írtam, bár fogalmuk sincs róla, hogy ott vagyok közöttük. Hidegrázó élmény volt.”
Munkásságát 2007-ben Artisjus szövegírói alkotói életműdíjjal, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el. 2012-ben Fonogram Életműdíjat, 2024-ben a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete Életműdíját kapta.
JBSz

Kapcsolatok