Előadó

Illés Lajos

Illés Lajos (1942–2007) zeneszerző, billentyűs, énekes. Az Illés együttes alapítója, amely az első magyar nyelven játszó, kiemelkedő jelentőségű beatzenekar volt az 1960-as, 1970-es évek hazai könnyűzenéjében.

Az Illés családi zenekarként alakult 1957-ben, és ebben Illés Lajos zongorán, testvére, Illés Károly (1944–2013) szaxofonon játszott. A korai Illés a korszak ismertebb külföldi számait adta elő: dixielandet, olasz slágereket, örökzöldeket, Shadows- és Hurricanes-dalokat. Klubokban, egyetemi rendezvényeken léptek fel. Később a Budapesti Műszaki Egyetem zenekara lett az akkor már héttagúra növekedett formáció. A Sportcsarnokban 1963-ban megrendezett beatseregszemlén aranyérmet nyertek. És ettől az évtől kezdve lépett fel velük Koncz Zsuzsa. 1964-ben megjelent első kislemezük négy száma közül kettő Illés Lajos szerzeménye volt.

1965-ben indult az Illés kiemelkedő korszaka, amely 1973-ig tartott. A klasszikus Illés együttesben Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Pásztory Zoltán voltak Illés Lajos zenésztársai. A zenekar és a magyar beat aranykorából csak néhány dalcím, amelyek Illés Lajos szerzeményei: Oh, kisleány, Miért hagytuk, hogy így legyen, Élünk és meghalunk. Ugyancsak ebben az időszakban Illés Lajos volt Koncz Zsuzsa számos sikerdalának is zeneszerzője (Szőke Anni balladája, Valahol egy lány, Jelbeszéd). A klasszikus Illés 1973 végén oszlott fel.

Nem sokkal ezután új Illés néven folytatta a zenekar, teljesen új tagokkal, köztük Serfőző Anikó énekesnővel és Jenei Szilveszter gitárossal. Megnyerték a 1977-es Metronóm’77 fesztivált, 1978-ban nagylemezzel jelentkeztek. Illés Lajos egyre inkább a zeneszerzés felé fordult és a szóló munkáira koncentrált, így 1982-ban végleg feloszlatta zenekarát. Az Illés együttesnek három korszaka volt, amelyek alatt az összetétel és a zene is változott (1957–1965, 1965–1973 és 1973–1982). Mindhárom korszakban az alapító Illés Lajos vezette a zenekart.

1988-ban jelent meg Kicsit keserű című szerzői albuma, ezen a dalait a hazai rockzene olyan kiválóságai énekelték, mint Zalatnay Sarolta, Bontovics Kati, Demjén Ferenc és Somló Tamás. 1997-ben két közös kiadványa is megjelent Szvorák Katalin énekesnővel. A Válaszúton albumon népdalfeldolgozásaikat tették közzé, Álomföldön címmel pedig magyar költők gyermekverseit zenésítették meg.

Illés Lajos a rendszerváltozás küszöbén vállalt először felesége mellett kántori szolgálatot református gyülekezetekben. Az itt kapott lelki élmények ihlették arra, hogy szerzeményeiben is hitvallást tegyen. 1991-ben mutatták be a Velünk az Isten című művét. Legtovább Kisorosziban szolgált, ahol számos nagyszabású, szintén vallásos, nemzeti ihletésű szerzeménye született: Magyar ének – Cantus Hungaricus, Betlehem csillaga. 2003-ban a Magyar Te Deum zsoltáros hangú muzsikájával köszöntötte a Kisoroszi református templom 200 éves fennállását. Két évvel későbbi alkotása a Karácsonyi Te Deum, majd betegsége miatt a befejezetlenül maradt Pünkösdi Te Deum.

Munkásságának elismeréséül – a klasszikus Illés többi tagjával együtt – 2000-ben Kossuth-díjban részesült. 2007. január 29-én hunyt el.

HZ

 

https://www.facebook.com/illeslajosemlekturne

Frissítve: 2023-7 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok