Publication/name

Ezek a fiatalok

Az 1960-as  évek egyik legnagyobb karrierje kétségtelenül Zalatnay Saroltáé (1947). A Toldy gimnázium bálján, 1963 telén a Scampolo fedezte fel és a 15 éves „csajszinak” akkora sikere volt, hogy igazgatói engedéllyel felléphetett a Bartók Színpadon rendezett amatőrvetélkedőn is, ahol ő kapta a legjobb szólista díját. A zsűriben helyet foglaló Bergendy István szintén felfigyelt rá, akinek nemcsak fellépéseket, hanem lemezfelvételi lehetőséget is szerzett. 1965 februárjában Zalatnay már ORI-műsorban szerepelt, később a tévé május 1-jei műsorának egyik meglepetése lett, és a filigrán diáklány mindenütt sikert aratott. Első kislemezein brit hasonmásainak, Cilla Blacknek és Sandie Shaw-nak a dalait énekelte.
Minden menő banda szívesen koncertezett vele, de miután Frenreisz Karesz „lecsapta” Komár kezéről, 1966-tól a Metro mellett kötelezte el magát.
Az ország az első táncdalfesztiválon ismerhette meg (Hol jár az eszem?), ahol ábrándos tinilányként a mamák kedvence lett. A klubokban eközben miniszoknyában, csizmában a divatos beatlányt alakította, és a korabeli nagy slágereket énekelte. Ő volt a szexi, vadóc csitri mintaképe, aki 1963-tól az évtized végéig mindig hozta az éppen aktuális csajszi figurát. Volt rock and roll énekes, beatlány, aztán később Nancy Sinatra, majd Janis Joplin nyomába eredt. Változó arcaiban és megjelenéseiben mindig megtestesítette a korszak lánytípusait, akikkel aztán lépten-nyomon találkozhattunk a klubokban vagy a körúton. Nem is annyira a lányok utánozták Zalatnayt, hanem ő hozta jól a külföldi divatlapokból, popmagazinokból, koncertekről ismert előadók figuráját, majd lekoppintva azokat – szexiségben, öltözködésben, viselkedésben – diktálta a divatot.
De a vadóc Zalatnaynak volt egy másik, nagyközönség számára tartogatott énje is. A táncdalfesztiválokon, slágerbemutatókon már ez a bájos diáklány figura lépett a nyilvánosság elé, aki kedves, ártatlan babaarccal énekelt aranyos butaságokat (Jaj a matek, Anyuci, Na végre, hogy tavasz van), vagy messze révedő tekintettel rebegett édesbús melódiákat fákról, virágokról, fényről, régi barátokról.
Zalatnaynak 1967-ben élete nagy lehetőségét kínálta fel a sors. A brit zenekarokkal Magyarországra látogató üzletemberek viszonossági alapon őt is meghívták Nagy-Britanniába. Első brit kislemezére a Szervusztok, régi barátok című hazai sláger került. Papírkosársiker. A második korongot viszont már Jackie Edwards, a Spencer Davis Group háziszerzője jegyzi (Open Your Hand), de ez sem került fel a listára. Pedig Zalatnay londoni jelenléte szenzáció. Ő az első kelet-európai énekes, akit megpróbáltak befuttatni az angolszász popvilágban. Tisztában volt ezzel a magyar nagykövetség is, mert az angol popélet 300 reprezentánsát hívták meg a kislemez megjelenése alkalmából rendezett koktélpartira. Cinit mindenki a tenyerén hordozta, gyakori vendég lett a világhírű Marquee klubban, a Revolutionben, a Speakeasyben, összebarátkozott jó néhány popsztárral, állítása szerint Maurice Gibbel és Jimi Hendrix-szel is.
1969-ben második nekifutásra az I’m a Woman / Change Of Heart című kislemezével próbálkoztak. Ekkor már az Omega Red Star is öregbítette Nagy-Britanniában Magyarország hírnevét, ám a slágerdömpingben ennyi kevésnek bizonyult. A dolce vita továbbra is folyt (egy baráti névsor: Taste, Nice, Bee Gees, Equals, Amen Corner, Marbles, Cliff Richard, Ginger Baker, Julie Driscoll, Alan Price, Brian Auger, Tony Blackburne, Emperor Rosko, Simon Dee), de Zalatnayból mégsem lett sztár Angliában.
Zalatnay itthon változatlanul a slágercéh és a közönség kegyeltje maradt, ünnepelt fesztivál-énekesnő. Magánéleti kapcsolatai (Frenreisz Károly élettársa) révén számíthatott a frissen alakult Locomotiv GT támogatására, amellyel több sikerszámot (Miért mentél el?, Ez minden, Szeress nagyon, Mikor elalszol) és két nagylemezt is készített. 1972-ben a filmesek is felfedezték (Fuss, hogy utolérjenek), 1973-ban a Supraphon angol nyelvű nagylemezt jelentetett meg tőle, minden adott volt tehát az újabb nagy kiugráshoz.
Zalatnay pályája ehelyett valósággal derékba tört. Magánéleti válsága miatt kapcsolata az LGT-vel meglazult (1975-ben férjhez ment Révész Sándorhoz), és képtelen volt alkalmazkodni ahhoz, hogy egykori rajongói eltűntek a koncertszínpadok elől. Harmincas éveiben is a kedves Cini akart lenni, és Janis Joplin után hol Carole King, hol Carly Simon, hol Tina Turner bőrébe akart belebújni. Vérfrissítés gyanánt ugyan 1976-ban a nála lényegesen fiatalabb Postásy Julival és Várszegi Évával megalapította a Cini és a Tinik formációt, de hiába fedezett fel újabb stílusokat, hiába szeretett bele előadókba, a siker nem akart visszatérni. Sorjázó albumairól a finoman fogalmazó kritika csak annyit állapít meg: eklektikusak. És ez lehetett Zalatnay teljesítményéről a közönség véleménye is. Az 1980-as Tükörkép-et például a slágergyáros Máté–S. Nagy páros írta neki, ám a nagylemezből alig 12 ezerre voltak vevők (abban a korban, amikor az aranylemez 100 ezer eladott példányt jelentett).
A nyolcvanas években szaftos önéletrajzi regényekkel (Nem vagyok én apáca, 1985, Ezt sem a zárdában írtam, 1987) maradt a köztudatban, 1988-ban Privát levél címmel jelentetett meg új dalokat (a borítóján meztelenül pózol), a rendszerváltozás után pedig a leginkább a viharos magánéleti kapcsolata tartották a bulvármédia köztudatában. A nála sokkal fiatalabb Márton Csabával közös vállalkozása csődbe ment, hét évet élt együtt Csapó Gábor vízilabdázóval, 2001-ben – 54 éves korában – erotikus fotósorozata jelent meg a Playboy magazin magyar kiadásában, 2004 szeptemberében pedig 36 rendbeli, nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt három év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Nagy médiahullámverés közepette vonult be 2004. október 26-án a börtönbe, ahonnan 2006. október 26-án szabadult.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 80–83.
 
Az előadó Facebook-oldala: <a href="https://hu-hu.facebook.com/zalatnaysaroltaoffical/">https://hu-hu.facebook.com/zalatnaysaroltaoffical/ </a>
Az előadó instagram-oldala: https://www.instagram.com/zalatnay.sarolta/?hl=hu

Zalatnay Sarolta

A huszadik századi magyar zene- és kultúrtörténet meghatározó alakja, a magyar nyelvű beatzene megteremtője. Az Illés és a Fonográf tagjaként, Szörényi Levente alkotótársaként, majd szerző-előadóként a nagy generáció tagjai közül ő tett az elmúlt évtizedekben a legtöbbet azért, hogy a rockzene Magyarországon elismert része legyen a magyar kultúrának.
Pályafutását az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-illes-klasszikus-178">Illés</a>ben kezdte (1964–1973), majd rövid kitérő (KITT-Egylet) után a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-fonograf-488">Fonográf</a>ban (1974–1984) folytatta. A hatvanas években ő írta meg nemzedéke, a beatgeneráció legismertebb helyzet-és közérzet-értékelő dalait (Az utcán, Ne gondold, Miért hagytuk, hogy így legyen?), majd a hetvenes években az Illés és Koncz Zsuzsa albumain kitágította szövegírói univerzumát, és sajátos szimbólumrendszert alkalmazva egyre erőteljesebb társadalomkritikai hangot is megfogalmazott (Jelbeszéd, Ha én rózsa volnék).
A hetvenes évek második felétől, a Fonográf korszakban a rá nehezedő fokozott nyomás és odafigyelés miatt ugyan a korábbinál kevesebb társadalmi töltésű dallal lepte meg a híveit, mert a szövegeit ebben az időben még a korábbinál is erősebben cenzúrázták, de ő mindig megtalálta annak lehetőségét, hogy dalaiban a hivatalos szólamoktól eltérő gondolatokat és érzelmeket közvetítsen. Ha másként nem ment, akkor Koncz Zsuzsa verslemezein például a magyar költőkkel üzent (Kertész leszek, Itt van az ősz, itt van újra).
Pályafutásának önálló korszaka 1978-ban a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon tartott előadásaival kezdődött. Az utca másik oldalán című műsora már címében is kifejezte művészi, alkotói alapállását. Első szólóalbuma 1980-ban Hungarian Blues címmel jelent meg. Ezen a szerző-előadó saját életérzéseit, filléres emlékeit, valamint a mindennapokban tapasztalt konfliktusokat énekelte meg, ironikus felhangokkal, sokat sejtető, áttételes megfogalmazásokkal. Ez a törekvése megfigyelhető későbbi albumain is, amelyekkel négy-öt évenként jelentkezett. Bródy szemmel láthatóan ezekben a mikrorealista vagy gúnyos, szatirikus kis dalokban (Mama kérlek, Filléres emlékeim, Légy hű magadhoz, Maszkabál, Földvár felé félúton) érzi jól magát, mint ahogy a színpadon is eszköztelen előadásmódjával, dalainak gondolatiságával képes leginkább hatni nézőjére, hallgatójára.
Bródy életművében ugyanakkor jelentős helyet foglalnak el a színpadi művek. A nyolcvanas évektől több alkotóval (Szörényi Levente, Müller Péter Sziámi, Tolcsvay László, Andrew Lloyd Webber) is maradandó értékű műveket hozott létre – Kőműves Kelemen, 1982, István, a király, 1983, Doktor Herz, 1988, Fehér Anna, 1988, A kiátkozott, 1997, Will Shakespeare, vagy amit akartok, 1997, Veled Uram!, 2000, Volt egyszer egy csapat, 2005 –, amelyek ma már repertoár darabok a színházakban.
A szólista évek alatt dalszerzőként is aktív maradt. Koncz Zsuzsával és Halász Judittal mindvégig termékeny volt a kapcsolata, de életkortól és stílusoktól függetlenül jól együtt tudott működni más zenésztársakkal is, írt dalokat Tolcsvay Lászlónak, Nagy Ferónak, Zoránnak, Komár Lászlónak és a Géniusznak. 1996-ban Liszt-díjat és Huszka Jenő-díjat, 2000-ben az Illés együttes tagjaként Kossuth-díjat, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át. Vámos Miklós (Ha én Bródy volnék), illetve Gréczy Zsolt és Retkes Attila írt róla könyvet (Bródy). 1990 és 2012 között az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület elnöke volt.
JBSz-SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 408–409.
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 258–259.
<a href="https://www.instagram.com/brodyjanos_official/">https://www.instagram.com/brodyjanos_official/</a>
<a href="http://brody.mediastorm.hu/">http://brody.mediastorm.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/brody.janos/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/brody.janos/?locale=hu_HU</a>

Bródy János

A magyar nyelvű beatzene megteremtői
Ami a briteknek a Beatles, az nekünk az Illés. Fellépésükkel nemcsak a zenében, a szórakoztatásban kezdődött új időszámítás, de dalaikkal, gondolataikkal, lemezeikkel megváltoztatták egy nemzedék arculatát, gondolkodását, értékrendjét, életről, eszményekről való felfogását. Pályafutásuk, karrierjük története elválaszthatatlan a hatvanas évek történetétől, életművük, minden megnyilvánulásuk a korszak lenyomata. Új idők új dalaival érkeztek, s ezek – ma már bizton mondhatjuk – kiállták az idők próbáját.
A „nagy csapat” – Illés Lajos (1942–2007, zongora, ének), Szörényi Leventével (1945, gitár, ének, Bródy Jánossal (1946, gitár), Szörényi Szabolccsal (1943, basszusgitár, ének), Pásztory Zoltán (1944–2005, dob) 1965 nyarán állt össze, amikor Illés Károly kiszállt, a dobok mögé pedig Pásztory Zoltán ült. Nyáron, Verőcemaroson a Szörényi–Bródy szerzőpáros megkezdte az első magyar dalok írását, melyeket hamarosan koncertjeiken (Bosch, Törekvés, Vár klub) is bemutattak. Az instrumentális felvételek (Protonok tánca, Séta az aranyhúrokon, A magányos, Üzenet Eddynek) után 1966-ban ezeket a számokat (Az utcán, Ó, mondd, Légy jó kicsit hozzám, Mindig veled) rögzítették az első négyszámos kislemezre.
Az újabb áttörést az 1966-os Táncdalfesztivál hozza (Még fáj minden csók), és dalaik lendülete, őszintesége revelációként hatott a fiatalokra. 1966 decemberében az Ifjúsági Magazin sikerlistáján már hat számmal szerepeltek a Top 10-ben, s ettől kezdve gyakorlatilag minden daluk, kislemezük sláger lett (Nyári mese, Igen, Itt állok egymagamban, Különös lány, Nézz rám, Ne gondold). Az 1967 nyáron bemutatott Ezek a fiatalok című film nyomán pedig joggal nevezhetjük nemzedéki zenekarnak őket, amit az ifjúsági lapok év végi szavazásán az elsöprő győzelmek is bizonyítottak.
1968 az Illés diadaléve. Szinte minden hónapban jelent meg kislemezük, slágerük (Kis virág, Little Richard, Téli álom, Régi dal, Nem érti más, csak én), több filmzenét komponáltak (Az oroszlán ugrani készül – Miért hagytuk, hogy így legyen; Bűbájosok – Történet M-ről; Eltávozott nap – Eltávozott nap). Az Ifjúsági Magazin júliusi sikerlistájának első négy helyét Illés-dalok foglalták el, majd a következő táncdalfesztiválon öt díjat kaptak (Amikor én még kissrác voltam), és Bródy ekkor írta rá a turnébusz oldalára, hogy „Magyar Állami Népi Beategyüttes”.
Az Illés ekkor már politikai tényező volt. Folklorisztikus törekvéseiket nacionalistának, a Fővárosi Művelődési Házban létrehozott Fonográf ifjúsági klubot ellenzékinek bélyegezte a hatalom. Majd amikor kiderült, hogy a vezető reformértelmiségiek (Vitányi, Gyurkó, Jancsó, Hernádi, Pernye) is szimpatizálnak velük, előbb a „kukarugdalási ügy” (1969), majd a londoni nyilatkozat (1970) miatt büntették szilenciummal és eltiltással őket (ekkor lettek „a vidék legjobb zenekara”). Első két albumuk (Nehéz az út, 1969, Illésék és pofonok, 1969) pedig szinte említésre méltó kritikai visszhang nélkül jelent meg (miközben nagyon jól fogyott).
Az Illés 1971. március 11-én tért vissza a fővárosba, ahol az Egyetemi Színpadon mutatta be a Human Rights című, az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának apropóján írt beatoratóriumát. A fehér borítóban megjelent album – másságával, formai, tartalmi kísérletével – kivált a korabeli produkciók közül, hiszen benne Szörényiék elsőként lépték túl a háromperces dalformát. A „csalódottság és a megaláztatás” lemezét azonban az Illés-rajongók tapintatosan félretolták. Osztoztak a zenekar „gyászában”, de populárisabb hangvételt, a régi álmok továbbálmodását várták egy olyan korszakban, amikor a politizáló rockzene számára elmúltak a kedvező idők.
Ahogy Bródy allegorikusan megfogalmazta a változásokat: az Illés 1969–70-ben még „Júliára várt”, de 1971–72-ben már a „Kati jött”. Új trendek, új divatok, új zenekarok születtek, s az Illés 1972-től lényegében már búcsúzott rajongóitól. Ezt sugallták a dalcímek (Gondolj néha rám, Rég volt, szép volt, Európa csendes), erre utaltak a negyedik album (Add a kezed, 1972) dalai (Nehéz várni, Good bye London, A szó veszélyes fegyver, Emlék M-nek), és ezt üzente a betiltott Illés-film helyett elkészült Szép lányok, ne sírjatok! is.
1973-ban Szörényi alkotó energiáinak már csak jelentéktelen részét szentelte az Illésnek. Az átmeneti megoldásként létrehozott KITT-egylet (Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a trió) miskolci koncertjén kirobbant botrány után Bródy szintén takarékra állította magát, és ilyen körülmények között a zenekar erejéből már csak egy önfeldolgozás-lemezre (Ne sírjatok, lányok, 1973) futotta. Illés Lajos november 2-án a Magyar Ifjúság-ban jelentette be – elfáradásra hivatkozva – a zenekar feloszlását. 
A „nagy csapat” 1981-ben A Koncert című film kedvéért állt ismét össze, majd 1990. szeptember 14–15-én a Népstadionban adott telt házas koncerteket. 1992. december 24-én az FMH-ban, a régi klub helyszínén adott unplugged koncertet, amit a televízió felvett. 1996 májusában ismét három koncertet adtak a Budapest Sportcsarnokban, majd 2001-ben a Metróval és az Omegával adtak közös koncertet. 2005-ben Pásztory Zoltán halála miatt az együttes utoljára lépett fel (augusztus 5-én Csíkszeredán, 9-én pedig a Sziget „nulladik” napján)
JBSz–SJ
 
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 69–73.

Illés (klasszikus)

Illés Lajos (1942–2007) zeneszerző, billentyűs, énekes. Az Illés együttes alapítója, amely az első magyar nyelven játszó, kiemelkedő jelentőségű beatzenekar volt az 1960-as, 1970-es évek hazai könnyűzenéjében.
Az Illés családi zenekarként alakult 1957-ben, és ebben Illés Lajos zongorán, testvére, Illés Károly (1944–2013) szaxofonon játszott. A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-illes-korai-89334">korai Illés</a> a korszak ismertebb külföldi számait adta elő: dixielandet, olasz slágereket, örökzöldeket, Shadows- és Hurricanes-dalokat. Klubokban, egyetemi rendezvényeken léptek fel. Később a Budapesti Műszaki Egyetem zenekara lett az akkor már héttagúra növekedett formáció. A Sportcsarnokban 1963-ban megrendezett beatseregszemlén aranyérmet nyertek. És ettől az évtől kezdve lépett fel velük <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koncz-zsuzsa-66">Koncz Zsuzsa</a>. 1964-ben megjelent első kislemezük négy száma közül kettő Illés Lajos szerzeménye volt.
1965-ben indult az Illés kiemelkedő korszaka, amely 1973-ig tartott. A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-illes-klasszikus-178">klasszikus Illés</a> együttesben Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Pásztory Zoltán voltak Illés Lajos zenésztársai. A zenekar és a magyar beat aranykorából csak néhány dalcím, amelyek Illés Lajos szerzeményei: Oh, kisleány, Miért hagytuk, hogy így legyen, Élünk és meghalunk. Ugyancsak ebben az időszakban Illés Lajos volt Koncz Zsuzsa számos sikerdalának is zeneszerzője (Szőke Anni balladája, Valahol egy lány, Jelbeszéd). A klasszikus Illés 1973 végén oszlott fel.
Nem sokkal ezután <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-illes-kesoi-89341">új Illés</a> néven folytatta a zenekar, teljesen új tagokkal, köztük Serfőző Anikó énekesnővel és Jenei Szilveszter gitárossal. Megnyerték a 1977-es Metronóm’77 fesztivált, 1978-ban nagylemezzel jelentkeztek. Illés Lajos egyre inkább a zeneszerzés felé fordult és a szóló munkáira koncentrált, így 1982-ban végleg feloszlatta zenekarát. Az Illés együttesnek három korszaka volt, amelyek alatt az összetétel és a zene is változott (1957–1965, 1965–1973 és 1973–1982). Mindhárom korszakban az alapító Illés Lajos vezette a zenekart.
1988-ban jelent meg Kicsit keserű című szerzői albuma, ezen a dalait a hazai rockzene olyan kiválóságai énekelték, mint Zalatnay Sarolta, Bontovics Kati, Demjén Ferenc és Somló Tamás. 1997-ben két közös kiadványa is megjelent Szvorák Katalin énekesnővel. A Válaszúton albumon népdalfeldolgozásaikat tették közzé, Álomföldön címmel pedig magyar költők gyermekverseit zenésítették meg.
Illés Lajos a rendszerváltozás küszöbén vállalt először felesége mellett kántori szolgálatot református gyülekezetekben. Az itt kapott lelki élmények ihlették arra, hogy szerzeményeiben is hitvallást tegyen. 1991-ben mutatták be a Velünk az Isten című művét. Legtovább Kisorosziban szolgált, ahol számos nagyszabású, szintén vallásos, nemzeti ihletésű szerzeménye született: Magyar ének – Cantus Hungaricus, Betlehem csillaga. 2003-ban a Magyar Te Deum zsoltáros hangú muzsikájával köszöntötte a Kisoroszi református templom 200 éves fennállását. Két évvel későbbi alkotása a Karácsonyi Te Deum, majd betegsége miatt a befejezetlenül maradt Pünkösdi Te Deum.
Munkásságának elismeréséül – a klasszikus Illés többi tagjával együtt – 2000-ben Kossuth-díjban részesült. 2007. január 29-én hunyt el.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/illeslajosemlekturne">https://www.facebook.com/illeslajosemlekturne</a>

Illés Lajos

A hatvanas években felbukkant beatlányok közül kétségkívül ő vitte a legtöbbre, ő emelte pódiumművészetté a műfajt.
Tizenhat évesen, 1962-ben a Ki mit tud?-on tűnt fel az egyik „gézengúzként”. Felfedezése Benkő László nevéhez fűződik: „Néztük a tévében a Ki mit tud?-ot, és látjuk, hogy a gézengúzok közül az egyik, bizonyos Koncz Zsuzsa valahonnan nagyon ismerős. Akkor már a Várban játszottunk, nagy törzsközönség előtt. Következő szombat, buli a Várban, megvan! Innen ismerjük, a saját bulinkról, ott táncolt lent egy sráccal. Nekilódultunk a szünetben a szaxofonossal, leszólítjuk a büfében, hogy lenne-e kedve megtanulni néhány számot. Mondta, lehet. Össze is jöttünk, egész héten gyakoroltunk. A Locomotion-t és hasonló nótákat. Szombaton indult a műsor, mi show-ban gondolkodtunk: Zsuzsa továbbra is lent táncol a fiúval, mi meg egyszer csak spontán felhívjuk a csajt, aki elénekel három nótát. Nagyon nagy sikert aratott.”
A Koncz–Omega fúzió azonban rövid ideig tartott. 1963-ban a Sportcsarnokban megrendezett koncert után a tizenhét éves énekesnő átpárolt az Illéshez, majd amikor a zenekar kikerült a külvárosba, tovább állt a belvárosi Metróhoz. Little Eva-, Connie Francis-, Sandie Shaw-dalokat énekelt. Végül 1965-ben a Rohan az idő című Szörényi-sláger indította el a pályáját. Egyik főszereplője volt az Ezek a fiatalok című filmnek (Mr. Alkohol, Szőke Anni balladája, Ez az a ház). 1967-től 1969-ig elsősorban táncdalénekes, a táncdalfesztiválok rendszeres fellépője volt (Színes ceruzák, 1968).
Az első nagylemeze (Volt egyszer egy lány, 1969) megjelenése után csak az Illéssel (1973-ig), majd a Fonográffal (1978-ig) készítette nagy- és kislemezeit. 1973-ban Jelbeszéd című albumát - elsősorban a rajta található Ha én rózsa volnék című dal miatt – betiltották. A hetvenes évek elején, első lemezein a játékosság, a könnyedség, a kedvesség, egy új műfaj, a popsanzon megteremtésének igénye a meghatározó. Ekkor született dalai (Micimackó, Kis herceg, Szinga-linga, Csillag Hajnalka) a mai napig népszerűek, és ez a népszerűség fogadtatta el 1973-ban az előzőektől alapvetően eltérő, súlyos mondanivalójú lemezét, a Jelbeszéd-et, mely a Szörényi–Bródy szerzőpáros valódi, a beatkorszakot elbúcsúztató dalait tartalmazza. Már az „új” Bródy által kitalált jelbeszédben megfogalmazva, nyersen és kíméletlenül számolt le az álmokkal, idézte meg a forradalminak hitt nemzedék nevében Petőfi alakját, rajta találhatjuk a beatnemzedék utolsó, talán legszebb himnusszá lett hitvallását (Ha én rózsa volnék).
A Jelbeszéd-del azonban nemcsak a szerzőpáros, hanem Koncz életében is lezárult egy szakasz, és az Illés megszűnése, a Fonográf megalakulása után döntenie kellett, kivel és hogyan folytatja tovább. Együttműködése a szerzőpárossal nem szakadt meg, de – némileg kényszerből, hiszen Bródyt „leállították” – a magyar és külföldi költők műveit énekelte lemezre. Elhatározása Liszt-díjat eredményezett (1977), a műfajnak is fontos és jelentős elismeréseket hozott. Weöres Sándor írta: „Úgy hiszem, sokan köszönhetik Önnek Weöres Sándor- és József Attila-szeretetüket. Ön az idők folyamán énekesből népművelővé vált.” Ilyen elismerő, méltató dicséretet a műfaj képviselői még soha addig nem kaptak.
Az évtized közepétől az egyik legsikeresebb magyar exporténekesnő lett (NDK, NSZK, Franciaország, Lengyelország). Slágerei rendszeresen szerepeltek a sikerlistán (Zöld szemem kék, A széllel szemben, Előszó, 1964, Bordódi Kristóf, Mama kérlek, Még minden előttem áll, Légy óvatos, A szerelem hív, Őszinte bohóc, Könnyű kis kabátban). 1979-től váltakozó zeneszerzőkkel (Tolcsvay László: Valahol, Menetrend; Bornai Tibor: Újhold, Fordul a világ) dolgozott, mindinkább háttérbe vonulva a mindennapi popélettől. 1981-ben résztvevője volt A Koncert című nosztalgiaestnek és a róla készült filmnek. Az 1980-as évektől ritkábban jelentkezett albumokkal, és a reprezentatív koncertek mellett a turnézást is hanyagolta.
1991-ben a Hungarotontól átszerződött a független Quint (később EMI-Quint) kiadóhoz, ahol öt albuma jelent meg (Illúzió nélkül, Ne veszítsd el a fejed, Jubileum XXX., Unplugged, Miénk itt a tér). 1997-ben ismét a Hungarotonhoz szerződött, ahol azóta több válogatás-CD-n kívül kilenc új anyagot tartalmazó albumot adott ki. Ezek egyike a Csodálatos világ, amelyen duettben énekelt a hazai élmezőny legjobb előadóival. 2002-ben kiadott stúdiólemezén (Ki nevet a végén?) pedig először dolgozott együtt Lerch Istvánnal. Addigi szerzői mellett többek között Bódi László (Cipő), Gerendás Péter és Müller Péter Sziámi dalait is elénekelte. 2006-os verslemezén (Egyszerű ez) a magyar irodalom klasszikusaitól és az új generáció költőinek verseiből válogatott. Szabadnak születtél  címmel 2020-ban jelent meg jelentős életművének eddigi utolsó, új dalokat tartalmazó stúdióalbuma.
Számos elismerés és díj tulajdonosa, melyek közül a legrangosabbat, a Kossuth-díjat 2008-ban vehette át.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 83–85, 409–412.
 
Kapcsolat:
<a href="https://konczzsuzsa.hu/">https://konczzsuzsa.hu/</a>

Koncz Zsuzsa

Felvetődött a kábítószer is – ötven éve tart Szörényi Levente utazása

Szörényi Levente dalszerzőként és dalműszerzőként is korszakos alkotó. A hatvanas évek közepétől a születő magyar rockzene első olyan zeneszerzője volt, aki saját dalaiban megpróbált elszakadni az angolszász mintáktól, majd a hetvenes évek elejétől szólólemezein markáns kísérletekbe kezdett, hogy a magyar és a kelet-közép-európai térség népzenéjének és a rockzenének a keveredéséből egy sajátos kelet-európai rockzenei stílust hozzon létre. Ezeket a kísérleteket a nyolcvanas évek elejétől a dalformától a dalműforma felé fejlesztette tovább, s különböző színházi produkciókban megpróbálta megújítani, modernizálni az opera műfaját azzal, hogy megteremtette a történelmi témájú nemzeti rockoperát.
Pályafutását a Mediterrán (1962), a Balassa (1963–1964) együttesekben kezdte, majd az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-illes-klasszikus-178">Illés</a>ben (1965–1973) és a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-fonograf-488">Fonográf</a>ban (1974–1984) folytatta. 1974-ben jelentette meg első szólóalbumát (Az utazás), amely szakított az illési hagyományokkal, s mintegy megelőlegezte a Fonográf későbbi, nemzetközi zenei trendeket követő zenéjét. Alkotó munkásságában az 1980-ban kiadott Hazatérés jelentette a fordulópontot, amelyen összegezte korábbi – elsősorban filmzenékben (Hajdúk, A trombitás) megnyilvánuló – zenei kísérleteit. Ezek dallam- és szövegvilága, hangszerelése már magán hordozta egy új magyar rockzenei stílus jegyeit, mely aztán részben a Kőműves Kelemen-ben (1982), de sokkal inkább az 1983 augusztusában bemutatott István, a király című rockoperában teljesedett ki. E sikeres produkciók is közrejátszottak abban, hogy 1984-ben a Fonográf felbomlott, Szörényi pedig három koncerten búcsúzott el a Budapest Sportcsarnokban a nyilvános színpadi szerepléstől.
A továbbiakban kísérleteinek szánta minden alkotó energiáját. Előbb Sebestyén Mártával jelentetett meg közös lemezt (Jeles napok, 1984), majd újabb szólóalbumot adott ki (Végtelen úton, 1986). Még mindig a népzenei kincsből és a magyar folklórból merített a Fehér Anna (1988) című rockballada, de 1989-ben a sumér-akkád ékiratos szövegekre írt ötszereplős oratórium (Fénylő ölednek édes örömében) már az ősidőkbe, a misztikus múltba vezetett vissza, s ezzel új szakasz kezdődött az életműben.
A rendszerváltozás után már a magyarság történelmi múltját küldetéses megszállottsággal kutató, felsőbb szellemi körökkel is kommunikáló, olykor médiumként is megnyilvánuló alkotó lépett az előtérbe, aki maga nyilatkozta: „A történelemről gondolkodó Szörényi Levente szétválaszthatatlanul összefonódik bennem a zeneszerző Szörényivel.”
Szörényi a magyarság sorsához, történelmi feladatához kapcsolódó mondanivalóját ettől kezdve monumentális előadásokban, nagy lélegzetű, egymással szoros kapcsolatban álló, történelmi tablóvá formálódó zenés színpadi előadásokban közli hallgatóságával. Ennek összefüggő részei az Atilla – Isten kardja (1993), A kiátkozott (1997), a Veled, Uram! (2000), az Árpád népe (2006) és A sziklák meghasadnak (2007) című színpadi művek.
Több mint ötvenéves pályafutása során számos filmhez írt zenét. Többek között: Ezek a fiatalok, Szevasz Vera, Eltávozott nap, Holdudvar, Bűbájosok, Petőfi ’73, Extázis 7-től 10-ig, Álljon meg a menet, Az oroszlán ugrani készül, Tigrisugrás, Szabad lélegzet, Hajdúk, Ékezet, Kabala, Pókfoci, Locsolókocsi, Szép leányok, ne sírjatok, Egyszeregy.
2015-ben Szörényi – Rohan az idő címmel Stumpf András írta meg élettörténetét.
Munkásságáért 1983-ban Erkel-díjat, 1995-ben Huszka Jenő-díjat, 2000-ben – az Illés tagjaként – Kossuth-díjat kapott.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 407–408.
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 255–257.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/szorenyilevente/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/szorenyilevente/?locale=hu_HU</a>

Szörényi Levente

Újra élvezhetjük az Omegát a Kisstadionban

Életre-halálra ment, ezért dúlt az Omega és az LGT csörtéje

A magyar rocktörténet egyik legjelentősebb és Európában legismertebb rockzenekara. Amely ráadásul minden egykori riválisukat messze túlélte.
A budapesti gimnazistákból verbuválódott csapat – Kóbor János (1943-2021, gitár, ének), Kovacsics András (1941, gitár), Varsányi István (basszusgitár), Benkő László (1943–2020, zongora, orgona, trombita), Láng Péter (szaxofon) és Künsztler Tamás (dob) felállásban – nevét az első hivatalos fellépés (1962. szeptember 29.) alkalmával a szervezőktől kapta. Évekig a második vonalban dolgoztak, előbb 1963-ban Harmath László (szaxofon), egy évre rá Laux József (1943–2016, dob), Somló Tamás (1947–2016, ének, szaxofon) és Wittek Mária (1947, ének) csatlakozott, szólistaként pedig Koncz Zsuzsát is elcsábították.
1966-ban készítették el az első kislemezeket, de a másolós korszakból még akkor sem tudtak kilépni, amikor a konkurencia mindenhol – klubokban, táncdalfesztiválokon, korongokon – a saját dalait énekelte. Az Omegának az Ezek a fiatalok című filmben szintén kísérőszerep jutott (Koncz Zsuzsa: Ez az a ház), és csak Presser Gábor (1948) csatlakozása után tudtak előrelépni, aki előbb Verebes Istvánnal, S. Nagy Istvánnal, majd Adamis Annával írta az Omega első sikereit (Megbántottál, Azt mondta az anyukám, Rózsafák, Ismertem egy lányt, Halott virágok, 1967).
1967-ben, amikor az Illés a magyar és a kelet-európai népzene felé fordulva igyekezett saját stílusát kialakítani, az Omega a nemzetközi áramlatokra figyelt, a brit mintákat követve, látványos külsőségekkel, eksztatikus előadásmóddal és keményebb hangzással igyekezett rajongótábort szerezni magának. Koncertjeiket show-elemekkel fűszerezték, nagy hangsúlyt helyeztek az ötletekre, az effektekre, a világítási, hangosítási trükkökre, és nem utolsósorban az aktualitásra. Az Omega a sztárság, a csillagok útját választotta, és határon túli sikerekben, Gammapolisban gondolkodott.
Ezt az elképzelést segítette 1967 júliusában a Spencer Davis Group menedzserének ajánlata, aki egy angliai turnéra és lemezfelvételre szerződtette őket. Presser ekkor lett a zenekar állandó tagja. Az Omega klasszikus felállása vele lett teljes: Kóbor János (ének), Molnár György (1949, szólógitár), Mihály Tamás (1947–2020, basszusgitár), Benkő László (trombita), Laux József (1943–2016, dob), Presser Gábor (billentyűsök).
A Presser–Adamis művek szintén ekkor kezdte a sikergyártást, ami az elkövetkező két évben az Omega diadalútját hozta (Volt egy bohóc, Nem tilthatom meg, Kiabálj, énekelj, Trombitás Frédi, Ha én szél lehetnék, 1968, Naplemente, Régi csibészek, 1969). Erejükből e rövid idő alatt három nagylemezre – Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 10000 lépés, Éjszakai országúton – futotta, melyek lehetővé tették volna, hogy az eltiltott Illést az Omega beérje.
A zenekar sikeréve 1970 volt. Klubjuk a Kinizsi utcából átköltözött az E épületbe, Palma de Mallorcán a Barbarella fesztiválon harmadik helyet értek el (Olyan szépen mosolygott), a Gyöngyhajú lány pedig több országban is a nyár slágere lehetett volna, ha – hivatali erőfitogtatásként – nem rendelik haza a zenekart külföldi turnéjáról egy makói ORI-fellépés miatt. Aztán novemberben a tokiói Yamaha-fesztiválon az utóbbi dal nagydíjat kapott, ebből az alkalomból az RCA is megjelentette a Petróleumlámpá-val együtt. A tagok közül hármat – Benkő, Presser és Laux – a közönség beválasztott a maga „supergroup”-jába, és az év végén az üzletileg legsikeresebb együttesnek járó Pepita Oroszlán-díj őket illette meg.
Az Omega tehát a hazai popmezőny élén kezdte az új évtizedet, de 1971 áprilisában a dobos-menedzser Laux és a zeneszerző-billentyűs Presser kivált a zenekarból és megalapította az LGT-t. A „hűtlen barátok” távoztával az Omega lényegében ugyanott tartott, mint 1967-ben, azonban a Debreczeni Ferenc dobossal (ex-Neoton) kiegészült ötösfogat nem adta fel. Meg kellett győzniük az intézményeket és a közönséget, hogy továbbra is képesek a korábbi színvonalra, a megújulásra, ami nem ment könnyen. A Hanglemezgyár eleinte bizalmatlanul fogadta a tervezett új stúdióalbummal kapcsolatos elképzeléseiket (200 évvel az utolsó háború után, ami csak 1998-ban jelent meg a problémásnak tartott dalokkal), a kiadó – egyesek szerint – inkább az LGT debütáló albumában látott fantáziát. A zenekar ekkor a koncertjein rögzített új számaiból állította össze Élő Omega lemezanyagát, ezt néhány szám negligálása után már elfogadták, viszont papírhiányra hivatkozva továbbra is késleltették a megjelentetést. Ha nincs papír, jó lesz az alumínium is – vélték a zenekar tagjai –, így először Magyarországon, alumínium tokban, piros, majd később kék felirattal jelent meg a koncertalbum.
Nemzetközi zenei és üzleti tapasztalataik, összeköttetéseik, kíváló felszerelésük is átsegítették az „új” Omegát e krízis-időszakon. A hetvenes évek elüzletiesedő, stadionokba költöző, látványosság felé hajló, reklám-marketing gépezettel mozgatott rockzenéje otthonos terep volt számukra. Mesterséges hiányt teremtve maguk körül misztikus ködbe burkolózva, lézerek fényétől-villogásától kísérve elindultak a „csillagok útján” Gammapolis felé, hogy évente egy-két alkalommal távoli utazóként térjenek vissza a Kisstadion leszállópályájára. Az Omegának önerőből sikerült kitanulnia a sztárcsinálás, a siker- és mítoszgyártás fortélyait, és ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy miközben körülöttük gyorsan pörgő divatok jöttek-mentek, zenekarok tűntek fel és el, jelenségek születtek és korszakok változtak, az Omega a rock-Olümposzról fölényes magabiztossággal szemlélje a rock hétköznapok mindennapi kavargását.
Néhány hard rockos nagylemez után 1975-ben jártak utoljára a Földön, ezt követően a Pink Floyd nyomdokaiba eredtek, és szimfonikus rockot, űr-rockot játszva – Időrabló (1977), Csillagok útján (1978), Gammapolis (1979) – csaknem egy évtizedig kacérkodtak a világhírrel. Ekkoriban német nyelvterületen népszerűbbek voltak, mint Magyarországon.
Az Omega nagy menetelése azonban a nyolcvanas évek – az újhullám térhódításával illetve a rock dinoszauruszainak kihalásával egy időben – megtorpant. A tanácstalanságot, a helyben topogást jól mutatta a két következő album (Arc, 1981, XI, 1982), s bár a húszéves jubileumi koncertet (amelyet Jancsó Miklós filmre vett) négyszer kellett megismételni a Budapest Sportcsarnokban, ezt követően már képtelenek voltak továbblépni. Az Omega története – némi iróniával – igazán ekkor ért véget.
Viszont példaképeikhez hasonlóan ők sem akartak visszavonulni, bár zenéjük időközben korszerűtlenné vált, új albumaikkal meg sem közelítették a régi sikereket, a látványosnak szánt koncertek pedig önismétlővé váltak. 1987 és 1994 között gyakorlatilag teljesen leálltak.
„Kellünk, tehát vagyunk” – ebben a szellemben kezdték a kilencvenes évek derekán újra, de az azóta megtartott látványos népstadionos koncertjeik (1994, 1999, 2001, 2004) és alkalmankénti újabb stúdióalbumaik (Trans And Dance, 1995, Omega XV: Egy életre szól, 1998, Égi jel: Omega, 2006) az életműhöz érdemit már nem tettek hozzá. Mindazonáltal az új évezredben is aktívak maradtak, számos alkalommal léptek fel külföldön (Románia, Szlovákia, Németország, Lengyelország, Bulgária), 2012-ben magyarországi sorozattal ünnepelték fennállásuk ötvenedik évfordulóját, 2013-ban pedig megkapták a Kossuth-díjat. Személyi ellentétek miatt Mihály Tamás 2014-ben játszott utoljára az Omegával, bár távozását Kóbor János csak 2017 áprilisában erősítette meg.
Benkő László 2020 novemberi halála végképp pontot tett az Omega pályájának a végére.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 76–79, 256–261.

Omega

Kóbor János tele volt tervekkel, a halál azonban kíméletlenül közbeszólt

A magyar rocktörténet egyik ikonikus alakja, az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-omega-51">Omega</a> énekese, frontembere.
A József Attila Gimnázium tanulójaként alapította első együttesét, melyben Laux József dobolt, a többiek pedig a hangszereket sorsolással választották: Kóbor lett a ritmusgitáros, Varsányi István a bőgős/basszusgitáros. Később Kóbor és Varsányi megalapították az instrumentális nyugati számokat játszó Ciklont, melyben Kovacsics András gitározott. 1962-ben ők hárman hozták létre az Omegát, melyhez 1964-ben csatlakozott a volt osztálytárs Laux József.
Kóbor János pályafutása lényegében teljesen az Omegához kötődik, a többi taggal ellentétben nem adott ki szólóanyagot, de producerként, kiadóként, zenei rendezőként, az Omega GMK egyik működtetőjeként mindvégig rajta tartotta a kezét a hazai rockélet ütőerén.
 2010-ben elkészítette az Omega Rhapsody albumot, melyet ugyan szólóalbumként harangoztak be, de voltaképpen Omega-dalok klasszikus zene átiratát jelenti, amelyet 2011-ben élőben is bemutatott. Ezt követte 2012-ben a hasonló jellegű Omega Szimfónia &amp; Rapszódia, majd 2013-ban az Omega Oratórium album. Utóbbit több templomi koncerten is bemutatták. 
2014 júniusában – a rendszerváltozás 25. évfordulójára szervezett Szabadságkoncerten – a Hősök terén a német Scorpions együttessel közös koncertet adott az Omega, mely végig nagyzenekarral, a Danubia Szimfonikus Zenekarral és kóruskísérettel adta elő műsorát. Az est második felében a német hard rock legenda játszott, Kóbor pedig a Gyöngyhajú lány Scorpions-féle feldolgozását (Wind Of Change) együtt énekelte el Klaus Meinével.
2018-ban A Dal című televíziós műsor első válogatóján a Balkan Fanatik két tagjával, Tzortzoglou Jorgosszal és Lepés Gáborral közösen adta elő a Régi csibészek feldolgozását. Utoljára Demjén Ferenc 2019-es szokásos évvégi születésnapi koncertjén a Papp László Sportarénában lépett pódiumra, ahol három Omega-számot (Léna, Gyöngyhajú lány, Petróleumlámpa) énekelt, illetve Demjénnel közösen adta el utóbbi Sohase félj című dalát.
Kóbor János 2021. december 6-án a budapesti Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán hunyt el. 
JBSz

Kóbor János

Az 1960-as évek egyik sztárzenekarát 1960-ban a Sztevanovity testvérek – Zorán (1942) és Dusán (1945) – alapították, Elekes Zoltán (szaxofon), Rudas András (zongora), Maka Béla (bőgő) és Bálint István (dob) társaságában. Kezdetben Zenith, majd Metro-Zenith néven játszottak, amikor viszont 1961-ben átköltöztek a Metró klubjába (a mai Centrál kávéház helyére), már csak ezt a nevet használták. 1962-ben új klubjuk a Petőfi Sándor utcában nyílt meg, ahol a zenekar már a „luxemburgi stílust” játszotta. 1963-ban Zorán szólistaként megnyerte a Ki mit tud?-ot. Sikerére felfigyelt Deák Tamás trombitás, a korszak neves zenekarvezetője, és együttműködést kínált az általa tehetségesnek tartott beatformációnak. 1963-tól a Deák-Metro együttes előadásában több kislemezen jelentek meg Deák Tamás szerzeményei, valamint átiratok (Zafir/Madi-madi-madison, Rubin/Melody Blue, Smaragd, Old Man River), illetve kíséretükben táncdalénekesek (Korda György, Bencze Márta, Aradszky László) felvételei.
1965 második felében már egy átalakult zenekar – új tagok: Brunner Győző (1943–2021, dob), Bokány Ferenc (basszusgitár), Zentay Antal (szaxofon) – költözött a Rákóczi út 66-ba.
A Metro zenei szempontból nem tartozott a magyar rock megújítói közé, bár néhány dalukban (Pár csepp méz, Dohányfüstös terem, A pénz, Ha Júliát kérdeznék meg, Árva bárka, Azért is az égben járok) előremutató megoldások hallhatók. Zoránék – slágerük címével ellentétben – korántsem voltak „kócos kis ördögök”. Betartották a szabályokat, sosem rugaszkodtak el a közízléstől. Talán ez a magyarázata annak, hogy miért készíthettek fennállásuk alatt 35 (!) kislemezt. Már 1965-ben több korongot kiadhattak (Kozmosz Volgai hajósok dala, Nincs kegyelem, Mit tegyünk, Pretty Woman, Do Wah Diddy Diddy, Help).
A zenekar legismertebb felállása előbb Schöck Ottó (1946–1999, orgona), majd Frenreisz Károly (1946, basszusgitár) csatlakozásával alakult ki, és 1966-ban az Illés mögött már a második legnépszerűbb csapat voltak. A Táncdalfesztivál-on Zorán a Mi fáj című dallal szerzett országos népszerűséget, és 1967–68-ban szinte minden daluk felkerült a sikerlistára (Édes évek, Feltámadtál, Álmodozom a világról, Viharvirág, Roppant kényes a helyzetem, Belle, a részeges kutya, 1967, Bábel, Egy fiú és egy lány, Törött pohár, Nelly, Valami újat szeretnék, Ő és én, Azért is az égben járok, 1968).
Az sem okozott törést, hogy 1967 elején Frenreisz és Brunner a külföldi vendéglátóiparba szegődött, helyükre Veszelinov András (1946–2007) és Rédey Gábor érkezett. Rövid időre Zorán is elhagyta társait, amikor Zalatnay Sarolta társaságában kétszer is Londonban töltött néhány hetet.
Szerepeltek Banovich Tamás Ezek a fiatalok című filmjében, melyet részben a Rákóczi úti klubjukban forgattak, mely 1968 elején költözött át az egykori Árkád Bazár épületébe, a Dohány utca 22-24-be. Ugyanebben az évben a Táncdalfesztivál-on Zorán ismét szólistaként vett részt (Fehér sziklák). Az 1969-ben megjelent első nagylemezük tele van könnyedebb popslágerekkel (Citromízű banán, Ülök egy rózsaszínű kádban, Felmásztam egy jó nagy fára, Elfogyott a só), és ugyanez a könnyedebb stílus jellemzi az egy évvel később készült koncertkorongjukat is (És közben szólt a colt, Ha fánk vagy, örülj, hogy élsz, Lóg a falon egy fekete kard, Kócos ördögök). Ez utóbbi LP az első hazai koncertlemez: 1970. május 31-én, egy zongorára tett Uher riportermagnóval készült. Egyben a Metro pályáját is lezárta: előbb Frenreisz igazolt át az LGT-be, majd egy augusztusi Atlas–Tolcsvay–Metro koncert után Dusán akasztotta szögre a gitárt. Bár a zenekarnak ezt követően is készült néhány rádiófelvétele (Színesre festve, Közel a sátánhoz, A kapun túl, Háló, Csillaglány), 1972 szeptemberében Zorán hivatalosan is bejelentette, hogy a Metro pályafutásának vége.
1992-ben a Budapest Sportcsarnokban ők is tartottak egy nosztalgiakoncertet, 2001-ben a „beatszentháromság” (Illés, Metro, Omega) tagjaként felléptek a Népstadionban, 2006-ban a SYMA-csarnokban pedig Frenreisz Károly 60 éves jubileumi koncertjének Metro-blokkjában Zorán, Fogarasi János és Veszelinov András játszottak.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 71–76.

Metro

Veszelinov András (1946-2007) dobos, aki az Atlantis, a Metro, a Syrius és az Apostol együttes tagja volt, majd ezután a Madách Színházban szerepelt.
Zeneiskolába járt, ahol hegedülni és tangóharmonikázni tanult. Egy Srácok nevű gimnáziumi zenekarban kezdett dobolni, majd különböző amatőr formációkkal jazzt játszott. 1964-ben került az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-atlantis-6500">Atlantis</a> együttesbe, amelynek két kislemezén hallható a játéka. 1967-től pedig két éven át a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro</a> dobosa volt, itt is több kislemezen működött közre, valamint láthattuk őt az Ezek a fiatalok című filmben.
1969-ben Baronits Zsolt zenekarvezető elhívta őt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">Syrius</a>ba. Zenészként itt ért a csúcsra, az Orszáczky Jackie-vel alkotott ritmusszekció a formáció egyik védjegye volt. 1970-ben a hazai zenei szakma által megválasztott supergroupban a hangszeres zenészek legjobbjait szinte kizárólag a Syrius tagjai adták, Az ördög álarcosbálja című lemezük pedig számos szavazáson végzett az első helyen minden idők legjobb magyar rockalbumai között.
Miután az akkori hivatalos kultúrpolitika ellehetetlenítette a Syriust, a zenekar tagjai 1973-ban szétszéledtek. A néhány évvel azelőtt még Ausztráliában is sikeres formációt külföldre többé nem engedték ki, de játszhattak Szekszárdon, Makón és Ózdon, népszerű táncdalénekesek előzenekaraként. Veszelinov 1976-ig még részt vett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-kesoi-89141">késői Syrius</a> munkájában. Ezután lett az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-apostol-271">Apostol</a> tagja, ő dobolt az együttes első két nagylemezén. 1981-től a Rock Színház zenekaraként játszottak. Veszelinov 1984-ben hagyta el az Apostolt.
1985-től a Madách Színház művészeként elsősorban a népszerű humorista, Hofi Géza partnereként lépett színpadra, de szerepelt olyan nagysikerű előadásokban is, mint a Hegedűs a háztetőn, az Isten pénze, és Az Operaház Fantomja.
A legendás Syrius 2001-ben egy paksi és egy margitszigeti koncertre még utoljára összeállt, a dobok mögött Veszelinov Andrással.
Andriskát, avagy Veszelkát, ahogy zenésztársai hívták, szerették mindegyik formációban, ahol játszott. Lezser volt és könnyed, de elsőrangú zenész. A 60 éves korában elhunyt előadóművész tiszteletére az egykori budai házának falára 2021-ben emléktáblát helyeztek el.
HZ

Veszelinov András

Illés Lajos és Bródy János szerzeménye, amit Koncz Zsuzsa énekelt az 1967-es Ezek a fiatalok című dalban (kísér az Omega együttes).

Kapcsolatok