Korszak

Klasszik rock

A hetvenes évek nemcsak a jól táncolható, könnyen befogadható, kellemes popdalokról szólt, hanem rockfronton is életerős virágzásokat hozott. Két rockzenekarnak is sikerült elindulnia a „csillagok útján”: a Locomotiv GT Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban aratott sikereket, de az ígéretes indulást követően kényszerűen megtorpantak, míg az Omegának elsősorban német nyelvterületen sikerült a nemzetközi áttörés, ahol 1973-ban hároméves szerződést kötöttek a Bellaphonnal, és a zenekar ezalatt a nyugatnémet cég legnagyobb kasszasikereket arató együttesévé nőtte ki magát. Nem utolsósorban hozzájuk fűződött idehaza a legtöbb technikai innováció (persze kelet-európai házibarkács módszerekkel kombinálva). (A hetvenes évek Omegájához tartozik, hogy a megjelent, többszázezer példányban értékesített albumok (Csillagok útján, Gammapolis) szövegeit nagyrészt a konkurenciához tartozó Bródy János írta, igaz, Várszegi Gábor álnéven.) 

De ez az az időszak, amikor a bika jegyében fogant, alig másfél évig létezett hard rock zenekar, a Taurus EX-T: 25-75-82 tündökölt. A formáció 1972. május 1-jén az Ifjúsági Parkban mutatkozott be a nagyközönség előtt, az év során minden komolyabb fővárosi helyen fellépett, de hiába került be Zorán a csapatba, a Taurus a hetvenes évek elején nem lett ugyanolyan sztárzenekar, mint későbbiekben a Piramis.

Ahogy 1971-re (Locomotiv GT) és 1972-re (Taurus), úgy 1973-ra is jutott egy supergroup, amely pályafutását tekintve valahol a kettő között állt: ha változó felállásban is, de viszonylag sokáig működött. De hiába aratott a Skorpió a hazai és külföldi turnéikon zajos sikereket, a nagy rohanásban kevesebbet törődött a komponálással, nagylemezein egyre sablonosabb zenei produkciókat kínált. A szövegek pedig nemcsak mesterkéltek és sematikusak voltak, hanem olykor mosolyt fakasztóak is.

A klasszik rockhoz tartozik az Illés együttes romjain 1973 szilveszterén – más verziók szerint már Újévkor – létrejövő Fonográf is, mely a várakozásokkal ellentétben nem vitte tovább az illési örökséget, inkább az akkoriban nemzetközileg is egyre népszerűbbé váló amerikai country-rockot igyekezett idehaza meghonosítani. Zeneileg igényesen kidolgozott, de kor- és kultúrtörténeti szempontból súlytalanabb albumaikkal egészen az évtized végéig, a kemény rockhullám mindent felülíró dominanciájáig népszerűek maradtak. Nem utolsósorban pedig elindították a pályán a hozzájuk képest sokkal populárisabb 100 Folk Celsiust és Bojtorjánt.

Mások az akkoriban Angliában roppant népszerű progresszív rockból merítettek ihletet. A korai hazai kezdeményezések közül mindenképpen ki kell emelni a Minit: Papp Gyula már 1972-ben készített több feldolgozást Bartók műveiből, de a jogörökös Bartók Péter nemcsak nem járult hozzá, hanem még a hangszalagot is meg kellett semmisíteni. 

Az ilyen jellegű kalandozások azonban a Mini műsorának csak kisebb részét tették ki. Az 1973 elején felbukkant Theatrum már deklaráltan a klasszikus zene, a jazz és a rock ötvözetét játszotta. De hiába arattak Kadosa Pál két etűdjének és Bartók Allegro Barbaró-jának átdolgozásával nagy sikert, hiába készítettek egyórás műsort (benne József Attila-versmegzenésítésekkel, Bartók-, Kodály- és Kadosa-átiratokkal), a tömegkommunikáció nem fedezte fel őket, így a hetvenes évek második felében feloszlottak.

Ugyancsak dicstelen és rövid életű pályafutást mondhat magáénak a V’73 (innen indult a billentyűs Lerch István és a dobos Herpai Sándor). Miközben a nyolcéves fennállása idején mindössze két nagylemezt publikáló debreceni Panta Rhei a rendszerváltozás előtti magyar poptörténelem egyik nagy talánya: az Emerson, Lake & Palmer nyomvonalán indult, letiltott Bartók-átirataival elhíresült zenekar ugyanis rádiós és hanglemezgyári nyomásra a legkülönbözőbb zenei stílusokban próbálta ki magát. A diszkótól a sanzonon át a jazzig terjedt a skála, Ács Enikővel még Weöres Sándor-feldolgozásokat is előadott, miközben messze a legnagyobb sikereit az 1983-as, több mint százezer példányban eladott elektronikus zenei LP-jével (p.r.computer) aratta. De mire ez a korong a boltokba került, a Panta Rhei voltaképpen már nem létezett.

A klasszik rockhoz szokás sorolni a stílushatárok nélkül Colort is, melyre az 1977-es Ki mit tud?-on egy ország csodálkozott rá. 1978-ban – a vidéki zenekarok közül elsőként – nagylemezt vehetett fel (ami a klasszikus zenei hangzás és a rock egyedi, színes ötvözete volt), az 1982-ben jött folytatásról több dal a kívánságműsorok kedvence lett. Aztán a legfiatalabb Bokor-fiú, Attila az Egyesült Államokba emigrált, a testvérei pedig nem sokra rá követték. 

És végül, de nem utolsósorban ide tartozik az 1975-ben Szegedről indult East is, mely 1979-ig kizárólag instrumentális zenét játszott, akkor viszont egy új (énekes) taggal bővült. Sokáig mégis sikerült megőriznie azt a karakteres hangzást, ami akkoriban a térség egyik legjobb progresszív rockot játszó együttesévé avatta. Mígnem 1987-re Móczán Péter basszusgitáros kivételével teljesen kicserélődött a formáció, és egy minden korábbinál populárisabb korszak köszöntött be az együttes életében.

JBSz

Frissítve: 2024-5 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok

    12