A rendszerváltozás előtti magyar popszakma legismertebb személyisége, Erdős Péter (1925–1990) saját bevallása szerint mindenhez értett, csak a zenéhez nem. A sajátos kelet-európai viszonyok példájaként szürke eminenciásként az MHV kötelékében ezért befolyásolhatta évtizedekig a műfajt, aminek eredményeként élete vége felé már popcézárként emlegették.

A háború éveiben előbb alanyi költőként, lapszerkesztőként bukkant fel az irodalmi életben, majd lázadó-anarchista hajlamait elkötelezett marxistaként kívánta kamatoztatni. Mauthausenből hazatérve hivatásos forradalmár lett, a kommunizmus elkötelezettjeként a politikai pályát választotta. A Szabad Nép igazságot osztó, osztályharcos újságírója volt, majd az ötvenes években a párton belüli leszámolások miatt többször börtönbe került, utoljára 1958 nyarán szabadult. Elvtársai állást, hivatalt szereztek neki, de az összeférhetetlen káderrel senki nem akart dolgozni. Próbálták elhelyezni a Szerzői Jogvédő Hivatalban, később a Filmgyárban, végül 1968-ban a Magyar Hanglemezgyárba került propagandistának, de agilis természete miatt hamarosan a vállalat popmenedzsere lett.

Erdős dolgát megkönnyítette, hogy a párt kulturális irányítói (mindenekelőtt Aczél György) nem akartak foglalkozni a lenézett szórakoztatással, főleg nem a beat- pop- és rockzenével, ezért Erdős a hatvanas évek végétől kezdte a műfaj, illetve azon belül a zenekarok, előadók szelektálását, manipulálását. Ars poeticáját már 1968 áprilisában megfogalmazta, ettől a későbbiekben sem tért el: „a szocialista állam eszközeivel is hatékonyabban kívánjuk támogatni az eszmeileg és művészileg értékes művek létrejöttét és széleskörű elterjesztését, ugyanakkor nem vállalunk érdekeltséget a szocialista kultúra fejlődését hátráltató, eszmei vagy művészi szempontból nem mértékadó – még ha egyelőre nem kevesek által igényelt – alkotások megszületésében és terjesztésében”.

Erdős a hatvanas években még felkarolta a beat újító és egyben legnépszerűbb előadóit, zenekarait, a későbbiekben azonban már csak a profikkal dolgozott, a lázadó, újító hangoknak nem biztosított fórumot. Számos zenész karrierjét nehezítette meg, vagy lehetetlenítette el. Miként a róla szóló Wikipédia oldalon olvasható: „Nemcsak számos zenészinterjú, önéletrajz, visszaemlékezés bizonyítja az Erdős által vitt félig hivatalos, félig önjelölt, hatalmaskodó boss szerepének fennállását (amely, visszaemlékezések szerint, többek között énekesnők és női zenészek szexuális kihasználásában is megnyilvánult), a sértett művészek dalokban is megörökítették a jelenséget. A CPg együttes Erdős Péter címmel trágár és a Kádár-rendszer halódásának éveiben az egyik utolsó nagy kulturális közbotrányt kiváltó dalt írta róla, a Beatrice egyik, sokáig kiadatlanul maradt dupla albumán (Beatrice '77-'88) a Születésnapomra című dalban Horger Antallal állította párhuzamba.”

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 339.