Magyarországon punkzenét a nagy nyilvánosság előtt kétségkívül a Beatrice játszott az 1970-1980-as  évek fordulóján, mégha az irányzat csak egy volt a sok közül az ő rockos-punkos-bugis-kuplés-magyarosch zenei világukban, és maguk sem voltak eleinte tisztában, hogy mi is az a punk. A Beatrice 1981-es feloszlatása után Nagy Feró kapott ajánlatot az Eddától és a Piramistól is, de a profik helyett előbb amatőr, alkalmi csapatokkal kísérletezett, majd szólistaként és vendégként több zenekarral (Bizottság, Rolls) fellépett, és ebben az átmeneti korszakban egyrészt őrizte oda-mondogatós szerepkörét, másrészt mindinkább kapcsolatba került a rock avantgárd, art-punkos, újhullámos vonulatával.

Németh Alajossal 1982 májusában találkozott a Közgáz klubban, a kölcsönös kóstolgatásból hamarosan zenekar alapítás lett. Feróék rutinos, profi zenészekkel (Vedres József gitár, Németh Gábor dob) kezdtek dolgozni, hamarosan megszületett a Beatrice utáni időszak zenei lenyomata (Hova lett, 1983), amelyről Feró a Pick Up című lapban 1983 júniusában így nyilatkozott: „Szerintem a nyolcvanas évek elején – számomra a Beatricével – lezárult egy korszak. A rockzene eredményeit is szeretnénk újrafogalmazni, hogy ne a múltat idézzük, hanem mához szóló, legyen a zene. Amikor a lemezt készítettük, az volt a célunk, hogy a legkülönfélébb stílusok eredményeit átfogja, de újfajta mű jöjjön létre.”

A Bikini első albuma a korabeli rockmezőnyben valóban újszerű, avantgárd hangütést hozott és a korszak egyik legerősebb bemutatkozó lemeze tett. Ezzel párhuzamosan pedig koncerteken a cirkusz és anarchia kombinációjából próbált meg új színpadi szintézist létrehozni. Feró ezeket az újító, formabontó törekvéseket kihívó nyilatkozatokkal is alátámasztotta. Kijelentette, hogy „nyomni kell a vészcsengőt”, mert „padlón minden sztár”, és eljött az idő „új szódát csinálni”, mert vagy üres az üveg, vagy langyos lötty van benne. Mint nyilatkozta: „Gyakorlott szódaivónak meg se kottyan. Aki viszont félti a torkát, mert eddig csak langyos csapvizet ivott, az csak lassan óvatosan kortyolgassa, nehogy megártson.”

Figyelmeztetése nem volt alaptalan: a Bikini-lemez legalább olyan szokatlan volt a korabeli lemeztermésben, mint a Bizottság első albuma. Ennek megfelelően mind a közönség, mind a kritika nehezen barátkozott vele. A Magyar Ifjúság-ban Balhé és blöff címmel elemezték a korongot, az Új Tükör kritikusa „nehezen ismerte ki magát rajta”, az Ország-Világ szerint pedig „a hej-de-bátor poénok felváltva váltakoznak a régi fölmelegített ötletekkel”.

A „szennyhullámbotrány” utáni hónapokban ráadásul a magyar rock mainstream körei rövidre zártak, az alternatív törekvéseknek nem jutott hely, tér, főleg médianyilvánosság, az underground vonulat aktivitása is megcsappant, így a Bikini második albuma (XX. századi híradó, 1984) már csaknem légüres térbe érkezett.

A Bikininek ez a felállása nem is volt hosszú életű. A zenészek útja hivatalosan anyagi nézeteltérések miatt vált el, valójában Feró ekkor már a hamarosan konkrétan is megfogalmazódó hamleti kérdéssel foglalkozott – Lenni vagy nem lenni? Profi zenésztársai pedig hamarosan egy kevésbé rögös utat választottak, a Dinamit, Piramis, Rolls zenészeinek közreműködésével létrehozták az évtized egyik sikerzenekarát, amely már nem széllel szemben, hanem hátszéllel kezdett el profitábilis zenét játszani.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 94.