Závodi János
Zenész - gitáros
Závodi János (1947, Ercsi), a magyar blues és rockzene kiemelkedő jelentőségű gitárosa, aki a legnagyobb sikereit a Piramis zenekarral érte el, de több más formációban is bizonyította gitártudását.
1968-ban kezdődött a zenei pályafutása: a Mini zenekar gitárosa lett, ahol együtt játszott gyerekkori barátjával, Török Ádám (1948-2023) fuvolás-énekessel. Kezdetben Cream, Jimi Hendrix és más hasonló előadók feldolgozásait játszották, később kezdtek saját számokat írni, amelyekből Závodi is kivette a részét. Azonban hangfelvételük nem jelent meg ebben az időszakban.
Závodi 1971-ben kilépett az akkor már a jazz-rock felé kacsintgató Miniből, és a Kex együttes tagja lett. De a zenekar „lelke”, a frontember Baksa-Soós János abban az évben elhagyta az országot. A Kex többi tagja másfél évig még próbálkozott a felszínen tartani az együttest, nem sok sikerrel.
Závodi János 1973-tól - az ugyancsak ex-Kex-tag Somló Tamással együtt - a Non-Stop zenekarban folytatta pályafutását. Itt ismerte meg Köves Miklós dobost, aki a mai napig a zenésztársa. A Non-Stop abban az időszakban hol hard-rockkal, hol pop dalokkal próbált sikereket aratni.
1974-ben a külföldi vendéglátózásból hazatérő Som Lajos és Köves Miklós őt hívták el az akkor alakuló zenekaruk gitárosának. A formációnak a Piramis nevet adták. 1975-re Gallai Péterrel és Révész Sándorral kiegészült ötösfogat a 70-es évek végének egyik legnépszerűbb hazai zenekara lett. Závodi itt vált országos ismertségű zenésszé, aki zeneszerzőként is bizonyított, és kiemelkedő gitárjátékával bekerült a legnagyobbak közé. A Piramis szárnyalása 1981-ig, az énekes, Révész Sándor távozásáig tartott. A többiek még kiadtak egy lemezt, aztán 1982-ben feloszlott a zenekar.
Ezután játszott az Ős-Bikini 1984-ben megjelent - a korszak egyik kiemelkedő - lemezén (XX. századi híradó). 1985-től egy másik sikerzenekarban, a Hobo Blues Bandban zenélt másfél évig. Az ő gitárjátékát hallhatjuk az 1986-os Esztrád című lemezen. Közben 1984 és 1987 között Svájcban és Nyugat-Németországban is játszott vendéglátós fellépéseken.
1988-ban már idehaza megalapította a Závodi Janó és barátai együttest. 1991-ben Török Ádámmal összehozták a zenei stílusát a nevében viselő Rhythm And Blues Branch-ot. A R.A.B.B. tagjai között volt Köves Miklós is. Több kiadványuk megjelent, nem csak itthon de Svájcban is sikeresek voltak. Závodi zeneszerzőként is jeleskedett a formációban.
1994-ben a Tunyogi Rock Band tagja lett, itt együtt zenélt volt P.Mobil-tagokkal - Tunyogi Péter, Kékesi „Bajnok” László, Zeffer András - valamint az ex-Beatrice dobos Donászy Tiborral. A zenekarban 2006-ig gitározott.
A Piramis 1992-ben újjáéledt, és teltházas koncerteket adtak. Az egyaránt ötvenedik születésnapját ünneplő Som Lajos és Závodi János 1997-ben Száz év zene címmel adott ki közös nagylemezt. 2006-ban ismét nagysikerű Piramis-koncerteket tartottak. 2009-ben Gallai Péter, Köves Miklós és Závodi János próbáltak új életet lehelni a Piramisba, megszületett a Piramis Plusz. Basszusgitárosnak felkérték Vörös Gábort (Ossian), énekesként pedig Nyemcsók János igyekezett helytállni, aki a néhai Manhattan és a Piramis emlékzenekar tagja volt. A mai napig koncerteznek, az ős-Piramisból Závodi és Köves még mindig ott zenél a színpadon. Závodi 2016-tól Révész Sándorral közösen is fellépett Piramis-évek című műsorukkal.
A gitáros 2019-ben a Hármasfogat formáció Blues című lemezén játszott Török Ádámmal és Fekete Jenővel (Palermo Boogie Gang) együtt.
A mai napig koncertező rocklegenda nem bővelkedik hivatalos elismerésekben, 2022-ben kapott Fonogram Életműdíjat, megosztva a Piramis többi tagjával. A zenész szakma és a közönség elismerése azonban kárpótolhatja a kitűnő gitárost.
HZ
Forrás:
- Závodi János, Wikipédia, 2023-07-02