Személy

Németh Alajos

Zenész - basszusgitáros

Németh Alajos (1956, Budapest) dalszerző, hangmérnök és producer. Basszusgitáron, nagybőgőn és szintetizátoron játszik. 1974 óta van a zenei pályán, a fontosabb együttesei: Mini, Dinamit, Bikini. Az utóbbi két formációban együtt játszott bátyjával, Német Gábor dobossal.

Németh Alajos - vagy ahogy a zenészszakmában emlegetik őt: Lojzi - gyermekként hegedülni tanult. A könnyűzenére áttérve basszusgitározni kezdett, amihez eleinte nem sok kedve volt, de aztán Orszáczky Jackie játékát hallva felismerte a basszusgitárban lévő lehetőségeket. Hangszeres tudását a Zeneakadémia Bartók konzervatóriumának jazz tanszakán fejlesztette.

Még nem töltötte be 18. életévét, amikor 1974-ben Berki Tamás meghívta őt az Interbrass jazz-rock együttesbe, ahol egy évet játszott.

1975-ben már a Török Ádám vezette Mini együttes tagja, és máig úgy véli, hogy az ott töltött négy év volt életének legfelhőtlenebb korszaka. A Mini repertoárján akkoriban a rhythm and blues és jazz-rock szerzemények mellett az elektronikus rock jegyében született számok is helyet kaptak. 1978-ban megjelent első nagylemezük (Vissza a városba) több dalát is Németh Alajos zeneszerzőként jegyezte.

1979-ben alapító tagja volt a viharos körülmények között létrejött supergroupnak, a Dinamit együttesnek. Hároméves fennállásuk alatt az „őszinte, kőkemény rock” jelszavát zászlajukra tűzve készítették vegyes megítélésű albumaikat. A basszusgitáros 2001-ben azt mondta, az első pillanattól érezte, hogy rossz felé mennek, mert a külsőségek voltak a fontosak náluk, s nem a belső értékek.

A Dinamit megszűnését követően, 1982-ben Nagy Feróval „kitalálták” az Ős-Bikini zenekart, amely friss hangzást hozott a hazai rockzenébe, két megjelent albumuknak pedig ott van a helye a korszak legjelentősebb kiadványai között.

Nagy Feró távozása után, 1985-ben Németh Alajos összehozta - a Dinamit, a Piramis, és a Rolls zenészeinek közreműködésével - az évtized egyik sikerzenekarát, a Bikini együttest, amely - egy 1993-1997 közötti szünetet leszámítva - azóta létező formáció. Az 1985-ös felállásból Németh Alajos és D. Nagy Lajos énekes ma is a Bikini tagja. A basszusgitáros-zenekarvezető fokozatosan vált az együttes zenei főszereplőjévé is dalaival és szövegeivel. Apránként a stúdiófelvételeket irányító producer munkáját is átvette.

Számtalan sláger, rengeteg lemez, hatalmas népszerűség, teltházas turnék - röviden összefoglalva ez volt a Bikini elmúlt négy évtizede. Ugyan 2022-ben volt megalakulásuk 40. évfordulója, de az országjáró ünnepi turnét 2023-ban tartják meg.

A zenekar 2012 óta nem jelentkezett friss kiadvánnyal, azonban Németh Alajos 2015-ben Sóhajok lépcsőháza címmel elkészítette első szólólemezét, amellyel saját szavai szerint „egész Erdélynek szerelmet akart vallani”.

Két állami kitüntetéssel büszkélkedhet: 2013-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg, 2019-ben Máté Péter-díjat vehetett át. Emellett kétszeres Artisjus-díjas (2007, 2013) és Fonogram-díjas (2008) előadó.

2022 óta ő az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület elnöke.

HZ

 

https://www.facebook.com/alajos.nemeth/

Forrás:

  • Németh Alajos, Wikipédia, 2022-10-19
  • Sándor András, Németh Alajos: „Nem lehet egyedül leélni egy életet”, Mélyinterjúk, 2001
Frissítve: 2024-4 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok

    12