Előadó

Nagy Feró

A Beatrice frontembereként közismert Nagy Feró az elmúlt közel fél évszázadban a magyar poptörténet egyik igazi örökmozgója, aki saját zenei teljesítményei (Beatrice, diszkó, punk, ős-Bikini, Hamlet, István, a király) mellett a rendszerváltozás környékén és után számtalan más fronton (Garázs, Rockkalapács, lemezkiadó, szövegíró, rockszövetség, politika) bukkant fel és hagyott nyomott.

Erdélyi menekült munkásszülők gyermekeként Letenyén született és Budapesten nőtt fel, a hatvanas évek második felében a Richmond Heads és a Zárvatermők együttesben énekelt, majd 1971-ben „benősült” az addig Csuka Mónika által vezetett női zenekarba, a Beatricébe. A hetvenes évek közepén előbb a glam rockkal, majd a diszkóval próbálkoztak (az 1977-es funkys Gyere, kislány, gyere az első hazai diszkósláger), aztán 1978-ban Nagy Feró új társakkal (Lugosi László, gitár, Gidófalvy Attila, billentyűsök, Miklóska Lajos, basszusgitár, Donászy Tibor dob) hozta létre a hetvenes évek végének egyik legizgalmasabb és legbotrányosabb Beatricéjét.

A nyolcvanas évek második felétől (saját formációi mellett) folyamatosan segítette a feltörekvő fiatal zenekarokat. Nagy szerepe volt a Pokolgép első lemezének (Totális metál, 1986) megjelentetésében, melyen a dalok nagy részének szövegét is ő írta. 1989-től ő vezette a Magyar Rádió nagy hallgatottságú Garázs című műsorát, mely rengeteg induló zenekar számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget (nem beszélve a hozzá kapcsolódó válogatáslemez-sorozatról). Akárcsak a Magyar Televízióban a Rockkalapács, melynek szintén műsorvezetője volt. Az 1990-ben indított Nagyferó Produkció pedig számos dokumentum értékű produkciót jelentetett meg abból a zenészkörből, amelynek tagjai közül akkoriban sokaknak ez volt az egyetlen lehetősége hanghordozó megjelentetésére (többek között Kispál és a Borz, Nulladik Változat, Perfect Name, Rotor, Stress, Sex Action, Vidámpark). Miközben 1992-ben a Magyar Rockszövetség társelnökévé választották.

A rendszerváltozás után Nagy Feró a politizálásba is bedobta magát: 1990-ben indult a köztársasági elnökválasztáson, aztán a FIDESZ rendszerzáró házibulijának lett az egyik szereplője, rövid időre bekukkantott az MDF-hez is, végül pedig csatlakozott a MIÉP-hez, hogy – megfogalmazása szerint – a „nemzet csótányából” a „nemzet ébresztője” legyen. 1999-ben kilépett a pártból és attól kezdve (az utóbbi éveket leszámítva) aktívan nem foglalkozott a politikával.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 270.

 

 

 

Frissítve: 2024-4 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok

    12