Személy

Szkárosi Endre

Intermediális művész, Költő

Borítókép forrása: A38 Galéria

Szkárosi Endre (1952–2022) költő, irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár, aki experimentális színházzal, intermediális művészettel és hangköltészettel is foglalkozott.

1952-ben született Budapesten, olasz irodalmat tanított a JATE-n. A 70-es évek elején experimentális színházi munkát folytatott a BROBO csoporttal. Első verseskötete (Ismeretlen monológok, Szépirodalmi) 1981-ben jelent meg. 1978 és 1983 között részt vett a Mozgó Világ szerkesztésében. A hetvenes évek végén Bernáth(y) Sándorral, Györe Balázzsal, El Kazovszkijjal, Kemenczky Judittal, Kőbányai Jánossal, Szilágyi Ákossal és Temesi Ferenccel megalapította a Fölöspéldány alternatív irodalmi formációt (a csoport antológiája, a K!K!K! 1986-ban látott napvilágot).

1984-ben megalapította a Konnektor koncertszínházat. Egyénileg vagy a csoporttal számos performanszt, koncertet, multimediális munkát mutatott be Magyaroszágon, Európában és Észak-Amerikában. 1987-ben Mártha Istvánnal és Bernáth(y) Sándorral totális zenei nagylemezt (electropleinair hangnaplót) készítettek.

1986-ban indította be az Új Hölgyfutár Revue nevű akcióköltészeti élőfolyóiratot. A nyolcvanas évek derekától vers-szobrokat, térköltészeti és videó-költészeti alkotásokat készített, amelyeket egyéni és kollektív kiállításokon mutatott be itthon és külföldön.

Többműfajú költői tevékenységét „transzpoézis”-nek nevezte. 1989-től Bernáth(y) Sándor közreműködésével működteti az Új Hölgyfutár negyedévi „maművészeti magazint”. 1990-ben Galántai Györggyel új költészetművészeti könyvmunkát (Szellőző Művek, JAK-Magvető), a Konnektorral kazettát (Rózmari) jelentetett meg. 1992-ben Enzo Minarellivel magyar–olasz hangköltészeti nagylemezt adott ki (Hangmánia). Ugyancsak 1992-tôl szerkesztett egy rendszeres „világhangköltészeti revue”-t a Magyar Rádiónál (Szkárosi Hangadó). 1993-ban szövegekkel, ének- és hangmunkával szerepelt a Towering Inferno nevű brit kísérleti zenei együttműködés Kaddish című lemezén (London, Recommended Records).

A Bahia Kiadónál megjelent albumai: Tűzfal (1993, Szkárosi Endre és a Konnektor Rt), Nemzeti Zajzárványok (1995, Spiritus Noister), Vol 1. Gépmadár – Költészet Hang (2002, Szkárosicon).

HZ

Forrás:

  • Bahia Kiadó honlapja
Frissítve: 2025-3 , Hőgye Zoltán