Hatalmi tiltás miatt alig négy hónapig tarthatott a rendszerkritikus fiatal irodalmárok és a társadalom „számkivetettjeit”, a csöves fiatalokat felvállaló Beatrice ígéretes együttműködése: 1979 áprilisa és augusztusa között mindössze három közös akciójuk lehetett, de minimum az utolsó remek példázata volt annak, hogy a közvélekedéssel ellentétben a hetvenes évek alkonyán milyen jól megfért egymással a magasművészet és a tömegkultúra.

Alig egy évvel a Spions koncertjei után, 1979 márciusának elején a csöves kultúrával behatóan foglalkozó Kőbányai János Beat ünnep címmel estet szervezett a Fiatal Művészek Klubjába, ahová egyrészt meghívta a Beatrice együttest, másrészt olyan fiatal írókat invitált, (Csató Károly, Györe Balázs, Kemenczky Judit, Szilágyi Ákos, Szkárosi Endre, Temesi Ferenc), akiknek volt valami érzelmi kötődése a rockzenéhez. A később Fölöspéldány néven laza szellemi közösséget alkotó fiatal művészek zöme ott találkozott először a Beatrice energikus rockzenéjével. Mindjárt el is határozták, hogy a jövőben közös „irodalmi koncerteket” (költői performansz + rockkoncert) szerveznek. Nem rajtuk múlott, hogy mindössze három ilyen közös estet sikerült tető alá hozniuk.

Az elsőt 1979 áprilisában a szegedi JATE Klubban, egy nyitottabb egyetemista környezetben tartották, ahol Szilágyi és Szkárosi egyaránt felvillantotta a később rá jellemző zenés-kántálós performanszait, miközben a Beatrice kurrens punkos rockdalokat nyomott. A második alkalom aztán igazi mélyvíz lett: 1979 júniusában Szilágyi és Szkárosi már a többezres ricsés tábor előtt kiabált, trappolt, hangköltött a Csepeli Papírgyár strandján. A harmadik volt mind közül a legnagyobb szabású vállalkozás: 1979. augusztus 12-én a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban Kőbányai János punk és csöves fotóiból nyílt kiállítás az intézmény kertjében, miközben Bernáth(y) Sándor fekete kaftánban görögdinnyéket vagdosott a falakhoz. Szkárosi tigrismintás nadrágban, félmeztelenül jelent meg, El Kazovszkij felfeküdt egy szekrényre és festette magát, Szilágyi Ákos nylonzacskóba öltözött, a Beatrice pedig kísérte őket, ha kellett. S bár nagy füttyögéssel indult az este, a ricsések hangoskodása idővel szép lassan elcsitult.

Mégsem lett e közös akciózásnak folytatása, merthogy Nagy Feró a Magyar Tudományos Akadémia büféjében(!) 1980 tavaszán bejelentette a szakítást. Mint később bevallotta, behívatták a budapesti KISZ-bizottságra, és ultimátumot intéztek hozzá: ha koncertezni akar Budapesten, akkor ezt sürgősen hagyja abba. A hatalom vélhetően attól tartott, hogy Lengyelországhoz hasonlóan a rendszerrel elégedetlen fiatal értelmiség és a munkásság csoportjai nálunk is találkozhatnak.

A Fölöspéldány ¬– melynek ideológiáját és kulturális gyakorlatát az ellenkultúra, az experimentalizmus és a marginalitás („a nemzedéki érvényű fölöslegesség-tudat”) határozta meg – 1981 februárjában még egyszer közeledett a populárisabb zenéhez, ezúttal a Belvárosi Ifjúsági Házban a jazz rockos Dimenzióval adtak közös performanszot/koncertet. A visszaemlékezések szerint a két művészcsoport produkcióját már sokkalta hűvösebb, távolságtartóbb légkör jellemezte, így egyikük sem forszírozta a folytatást.