Előadó

Beatrice

Borítókép forrása: Fortepan / Urbán Tamás

Az 1970-1980-as évek fordulójának első számú „botrányzenekara”, amelyet ugyan nem Nagy Feró (Nagy Ferenc, 1946, ének) alapított, de az ő nevével forrt össze.

1969-ben Magyarország első női popegyütteseként indult: Csuka Mónika (1952, ének, gitár), Nagy Katalin (1956–2010, billentyűsök), Szűcs Judith (1953, billentyűsök), Csuka Mária (1954, dob) és Hamar Krisztina (basszusgitár). 1971-ben nősült be Nagy Feró a zenekarba (elvette Csuka Mónikát), és évekkel később, folyamatosan változó felállás után, Csuka Mónika maradt az egyetlen női tag. 1977-ig megfordult benne többek között Cziránku Sándor, Fischer László, Marschalkó Zoltán és Temesvári András.

1977-ben megpróbálkoztak a diszkóval, a Gyere, kislány, gyere című dalukkal a Tessék választani!-n is elindultak, de hiába írtak hasonló számokat, a Metronóm ’77-re már nem fértek be velük. Ekkor Feró vett egy mély levegőt, gondolta, még egyszer nekifut, de most a rock felől közelítve. Miután Csuka Mónika otthagyta a zenekart, Miklós Tibor javaslatára bevette Miklóska Lajost, akiről tudta, hogy jó dalok írására képes, ha nógatják. Kapott egy kazettát, amelyen egy számára ismeretlen ausztrál banda, az AC/DC játszott, tudta, ilyen zenét akkoriban senki sem játszott itthon, úgyhogy elkezdte vele megismertetni a többieket.

Miként Nagy Feró később emlékezett: „Csak arról volt szó, hogy megéljünk. Azért maradt a Beatrice név is, mert egy-két helyen még emlékeztek ránk. El is adtam rögtön a bandát, de már Mónika nélkül. Közben írtuk a saját dalokat. Viszlát, Kifakult sztár, Térden állva, Csodálatos emberi ész. Bőrcuccokban játszottunk, ami akkor még nem volt divat. Harmadik alkalommal már kétszázan voltak az Ifiparkban, és a hatodik bulin már rentábilisak lettünk."

1978-ban tehát  egészen más tagokkal, egészen más zenével rukkoltak elő. A Nagy Feró, Gidófalvy Attila (1952, billentyűsök), Lugosi László (1951–2015, gitár), Miklóska Lajos (1948, basszusgitár) és Donászy Tibor (1955, dob) felállású csapat nyíltan társadalombíráló dalszövegeivel, kemény zenéjével, extravagáns színpadi megjelenésével és viselkedésével rövid idő alatt az ország első számú botránybandája lett. A Gidófalvy 1979-es kiválása után négytagúra fogyatkozott Beatrice nevétől volt hangos az elektronikus és az írott média, és miután az ellenzéki értelmiség egy része is mögéjük állt, pillanatok alatt a politikai erőtérben találták magukat.

Bár Feró elmondása szerint kezdetben saját érzéseiket, gondolataikat foglalták dalokba, a szakmában margóra szorult zenészek indulatai – különösen azután, hogy a botránybanda jelzőt is megkapták – találkoztak az „alsó tízezer” közérzetével. És a Beatrice ettől kezdve tudatosan vállalta a réteg képviseletét, kialakítva a maga „szociografikus rockzenéjét”, amivel hamarosan felkapott csapat lett az egyetemisták és a fiatal értelmiség köreiben is. A külvárosi zenekar gyakori vendég volt a nagy egyetemi klubokban, gyakran szerepeltek írókkal, költőkkel – és mind gyakrabban elvállaltak olyan politikai színezetű balhékat, amelyeknek már nem sok közük volt az eredeti törekvéseikhez.

Miközben a tömegkommunikáció elátkozta őket, a hivatal igyekezett integrálni a zenekart. 1980-ban nagy meglepetésre felléptek a rádió szokásos évi slágerszemléjén (!), ahol Fényes Szabolcs és Szenes Iván Minek él az olyan című slágerének ricsés feldolgozásával arattak sikert. Mint később nyilatkozták, ezt azért tették, hogy létüket tudatosítsák, illetve a dal üzenetét („árnyékban is élni kell”) közhírré tehessék.

Amikor viszont a több megyéből kitiltott Beatrice nyáron az Omega és a Locomotiv GT előzenekaraként országos ORI-turnén vehetett részt, sokan megzavarodtak. Különösen azután, hogy a szeptember 5-i kisstadioni koncert anyagából készült lemezre felkerült három számuk is: Nagy Feró Jerikó falairól énekelt. Az a Nagy Feró, aki két héttel korábban a „fekete bárányok” fesztiválon „Nemzet csótánya” feliratú trikóban celebrálta a csövesek-szakadtak miséjét.

Ez az ellentmondásos tevékenység nemcsak hogy összekuszálta a körülöttük kialakult mítoszt, hanem megkérdőjelezte korábbi tetteik hitelét és értelmét is. A kívülállás-önérvényesítés és a sikeres érvényesülés feloldhatatlannak tetsző dilemmáját feloldani igyekvő csapat ekkor már láthatóan az óvatos integrálódás („árnyékban is élni kell”) taktikáját választotta. Hogy úgy valósítsák meg egyéni ambícióikat, hogy közben vállalt feladatuknak is eleget tegyenek, a hátrányos helyzetű fiatalok üzeneteit is eljuttassák a nagyobb nyilvánossághoz. Ezért kacérkodtak a Magyar Rádióval, a Magyar Televízióval, az ORI-val, a Hanglemezgyárral, de a köréjük épült mítosz miatt az utolsó pillanatban mindig visszatáncoltak. Ambivalens módon egyszerre igyekeztek a hivatal és a közönség igényeinek megfelelni, de a rosszul értelmezett betyárkodás és időközben értelmetlenné vált kívülállás közben nem vették észre, hogy már a puszta létükért kell küzdeniük. A hivatal pedig 1981 elejére megunta Feróék packázásait, és a márciusi tatai tanácskozáson – tulajdonképpen lényegtelen dolgok miatt – „ítéletet” mondtak felettük.

Nagy Feró 1981 augusztusában végül feladta a kilátástalan küzdelmet és feloszlatta csapatát.

Aztán 1987-ben újraéledt a Beatrice, egy évre rá megjelentették első nagylemezüket (Beatrice 1978–88), majd folyamatos tagcserék után 1988-ra összeállt a későbbi sikercsapat: Nagy Feró (ének), Lugosi László (gitár), Zselencz László (1953, basszusgitár), Pálmai Zoltán (1954, dob). A rendszerváltozás után Nagy Feró ahhoz a Quint kiadóhoz szegődött, amelynek vezetője, Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat volt igazgatója annak idején betiltotta. Már itt jelent meg a zenekar egyik legfontosabb albuma (Utálom az egész XX. századot, 1991), illetve az 1979-ben rögzített, addig elveszettnek hitt rádiós felvétel (A megkerült hangszalag, 1992). 1991 novemberében a Budapest Sportcsarnokban nagyszabású, teljes szimfonikus zenekarral közös koncertet adtak, ezekben az években több daluk (Azok a boldog szép napok, Nyolc óra munka) és feldolgozásuk (Pancsoló kislány, Hegyek között) a slágerlistákra is felkerült.

1992-től Lugosit ismét Vedres József (1957, gitár) váltotta fel, de Nagy Feró politikai szereplései egyre nehezebbé tették a régi társak számára a helyzetet, és lassan mindenki otthagyta a „főnököt”. Nagy Feró ezért inkább lelkes fiatalokat vett maga mellé, és 1996-ban Új Beatrice néven folytatta tovább. Azóta megjelent lemezeikkel (Ki viszi át, 1996, 20 éves jubileumi koncert, 1998, Vakaroma, 1999, Vidámság és rock & roll, 2011, 2018, ) viszont már nem sok izgalmat keltettek a rockpiacon.

2018 óta pedig sorra összegzik a múltat (Az első 40 év – Live!, 2018; 40 – Aréna koncert, 2019; Támadás!, 2020; Egyéb nyalánkságok, 2021;  Hogyan nyertünk a KISZ KB dalpályázatán, 2021; Topis Rock '79, 2022), miközben 2021-ben Nagy Feró megkapta a Kossuth-díjat.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. . 452–455.

Kapcsolat:

http://www.beatrice.hu/beatrice/

https://www.facebook.com/NagyFeroBeatrice/?locale=hu_HU

 

 

Frissítve: 2023-11 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok

    123