Személy

Pócsi Botond (Hundred Sins)

Producer

Hundred Sins, azaz Pócsi Botond (1998), a magyar elektronikus zenei élet meghatározó figurája, aki kizárólag furcsa, titokzatos álarcokban lép közönség elé.

A fiatal producer Miskolcon született, majd Tiszaújvárosban nőtt fel. Eredetileg focista szeretett volna lenni, de egy sportsérülés miatt a zene felé terelődött az érdeklődése. Első szerzeményét 2012-ben rögzítette. Hundred Sins néven 2016 óta tevékenykedik, de az igazi áttörést csak az Azahriah-val közös Oye című dal hozta meg számára 2019-ben. Karrierjének következő mérföldköve az Ajsa Lunával 2020-ban készített Legszebb lány című szám volt, amellyel már mostani kiadója, a Banana Records figyelmét is sikerült felkeltenie.

Ezután felgyorsultak az események és sorra jöttek a közös dalok, többek között Lil Frakk-kal, AKC Misivel, kristoaffal és persze Beton.Hofival, akivel legnagyobb sikereit aratta. Közös dalaik közül a Bagirát, a Tiszalököt, a Hard Reset-et és a Playbániát hallgatták meg a legtöbben. A koncertjein kizárólag különleges maszkokban megjelenő zenész az elmúlt évek során több mint 50 előadóval dolgozott együtt, mindemellett reklámokhoz, tévéműsorokhoz és divatbemutatóhoz is készített zenéket.

Az első Hundred Sins nagylemez, az Opera 2022-ben jelent meg, amit 2023-ban az Operett című korong követett, többek között Ekhoe, Szalai, gyuris, Lidokami, Szlimmy és Miller Dávid közreműködésével. Az elektronikus zene különböző stílusjegyeit felvonultató dalok között olyan slágerek is hallhatók, mint a Kolibrivel közös Fuss vagy az Átkozott, melyben Ajsa Luna és Azahriah működnek közre. 

 CsO

 

Frissítve: 2024-4 , Csikor Ottó