Band/name

A nyolcvanas évek egyik legfontosabb jazz-rock formációja.
László Attila 1985-ben az egykor a Kis Rákfogóban, majd a Bacillusban játszó Lakatos Tonyval – aki korábban alkalmanként a Kaszakővel is fellépett (ezt az időszakot dokumentálta a Pulzus című televíziós műsor egyik 1981-es adása) – döntött úgy, Things néven új közös formációt hoznak létre. Benne az egykori Kaszakő-tagok – Csanyi Zoltán (billentyűsök), Horváth Kornél (ütőhangszerek), Lattmann Béla (basszusgitár) – mellett Solti János dobolt, s fennállásuk szűk hét esztendeje alatt két karakteres koronggal (Blues for the Last Punk, 1987, Mother Nature, 1990) írták be magukat a hazai jazztörténetbe.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 191.

Things

A Kaszakőtől a jazzrockon át Charlie-ig
A honi zenei élet csendes, de nagy tudású és hatású alakja. A nagyközönség főként Charlie szerzőjeként és zenésztársaként ismeri, a szakmában a legjobb jazzgitárosok között tartjuk számon, a fiatalabb generáció számára pedig ő a Tanár úr. 
1975-ben alapította meg a Kaszakő együttest, mely számtalan személyi és stílusbeli változáson esett át, mire 1983-ban felvehette a populáris jazzrockos Édenkert című lemezt. 1985-ben Tony Lakatossal hozta létre a Things nevű formációt, amely fennállásának hét esztendeje alatt két remek albumot tett le az asztalra. Emellett László Attila 1980 és 1988 között a Magyar Rádióban dolgozott stúdiózenészként, 1987 óta pedig a jazztanszak tanára, az ottani big band vezetője.
1992-ben hozta létre saját együttesét, a kortárs mainstream jazzt játszó László Attila Bandet, melynek eredeti hangvételű zenéjét ő maga írja és hangszereli (bár a 2002-es Once Upon A Time című lemezükön a zongorista Oláh Kálmán jellegzetes kompozíciói is hallhatóak). A László Attila Band 2004 januárjában nyolcállomásos amerikai turnén vett részt, a New York-i hangversenyük különlegessége volt, hogy több mint negyven ország ENSZ-képviselői is hallhatták.
László Attilát 1999-ben a Magyar Jazz Szövetség elnökévé választották és ezt a tisztséget hat éven keresztül töltötte be. 2011 óta a Snétberger Zenei Tehetségközpont gitártanára. 
2009 óta dolgozik együtt India egyik legismertebb és legnépszerűbb komponistájával, Ilaiya Raajával, így számos alkalommal járt az ázsiai országban, az indiai zeneszerző vendégművészeként 2011 decemberében Chennaiban a tizenkétezer fős Indoor Stadionban lépett fel. 2012 márciusában ő is ott lehetett Ilaiya Raaja nagyszabású londoni lemezfelvételén, melynek bemutató koncertjét ugyanazon év szeptemberében szintén Chennaiban tartották. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a CD-t egymillió(!) példányban jelentette meg a Sony.
2013-ban elkészítette a László Attila abszolút szolmizációs rendszere című módszertani kiadványát, mely segítséget nyújt többek között a kottaolvasás gyors tanulásához. Az egészen újfajta megközelítést használó módszerben a 12 hang olyan elnevezéseket kap, amelyek könnyen és gyorsan kiénekelhetőek egymás után. 
Az utóbbi években László Attila Babos Gyulával és Tátrai Tiborral Gitár Trió néven hozott létre új projektet, amellyel saját szerzeményeket, illetve rock- és jazzstandardeket egyaránt játszanak. 2013-ban pedig a New Yorkban élő Németh Ferenc dobossal és két egykori Yellowjackets-taggal, a billentyűs Russell Ferrantéval és a basszusgitáros Jimmy Haslippel készített nagylemezt Bridges of Souls címmel. 
Munkásságáért 1999-ben Szabó Gábor-díjat, 2003-ban Liszt-díjat kapott.
Albumok: Kaszakő: Édenkert (1983), Things: Blues For The Last Punk (1987), Things: Mother Nature (1990), The Only One (1995), Smart Kid (1999), Once Upon A Time (2002), On The Broadway (2004), Just Trust (2006), Babel (2009), Bridges Of Soul (2014)

László Attila (jazzgitáros)

A Saturnus és a Dimenzió mellett az 1980-as évek további fontos jazzrock együttesét jelentette a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-laszlo-attila-53912">László Attila</a> vezette Kaszakő, amely nemcsak szokatlan nevével és felállásával, hanem egyedi hangzásával is sajátos színt hozott a hazai zenei életbe. Jóval korábban indult és jóval később jutott nagylemez-felvételi lehetőséghez, mint Babos vagy Dés zenekara, ráadásul addigra hangzásban és felállásban is sokat változott.
A Kaszakőt 1975-ben hét műkedvelő egyetemista alapította, az első években színvonalas, kamarajellegű muzsikát játszottak, akusztikus gitárral és fúvósokkal (fuvola, fagott, oboa). Ezzel a zenével bukkantak fel az 1977-es Ki mit tud?-on, ottani sikerüknek (második hely jazz kategóriában) köszönhetően zsinórban kapták a koncertmeghívásokat fővárosi és vidéki egyetemi klubokba. Míg kezdetben főként a pontos megszólalásra törekedtek, később már jóval többet improvizáltak, bár a megkomponált, részleteiben kidolgozott alapot mindig is fontosnak tartották. De hiába szerepeltek sikeresen az egyetemi klubokban, a hanglemezgyár sokáig nem látott bennük elég fantáziát (vagy másokban többet látott), így mire stúdióba vonulhattak, az eredeti tagok közül már csak László Attila és a (később a Trio Stendhallal ismertté vált) Horváth Kornél ütős-fuvolista maradt meg hírmondónak. Az 1983-as Édenkert-ben mellettük Csanyi Zoltán billentyűzött, Lattman Béla basszusgitározott és Lakatos „Pecek” Géza dobolt, a zene pedig eléggé belesimult az akkoriban divatos szintetizátoros, popos, fúziós zenék világába.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 189–191.

Kaszakő

Jazz-rock

Solti János (1953, Budapest) az elmúlt évtizedek egyik legkiválóbb magyar dobosa, aki olyan zenekarokban játszott, mint a Generál, az LGT, a Hobo Blues Band és a Tátrai Band.
Zenei óvodába, utána pedig zenei általános iskolába járt, ahol hegedülni tanult. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazzdob tanszakán <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kovacs-gyula-44718">Kovács Gyula</a> tanítványa volt 1973-1976 között.
A rendszeres gyakorlás mellett 1972-ben még középiskolásként, Dandó Péter basszusgitárossal megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-theatrum-7093">Theatrum</a> zenekart, amely a klasszikus zene, a jazz és a rock ötvözetét játszotta.
Ezután zenélt a Stop nevű együttesben, ahol elmondása szerint a menedzser azzal szélhámoskodott, hogy ők a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-non-stop-250">Non-Stop</a> együttes. Odamentek egy helyszínre és a szervezők látták, hogy ez bizony nem a Non-Stop. De mivel ők már ott voltak teljes felszerelésben, így hát lejátszották a koncertet. Solti János később zenélt a „valódi” Non-Stopban is.
1975-től dobolt az „újragondolt” <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-general-390">Generál</a> zenekarban, a Charlie- és Tátrai-korszakban, amikor funkos, teljesen más irányú zenével jelentkeztek, mint azt megelőzően. Rengeteg külföldi fellépésük volt, míg itthon igazából csak a zenésszakma ismerte el őket.
1977-ben „igazolt át” a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a>-be. Az Amerikába távozott alapító tag, Laux József helyére érkezett. Somló Tamás győzte meg őt arról, hogy az LGT-ben folytassa a zenélést. A magyar könnyűzene korszakos jelentőségű együttesének 2016-ig, a zenekar pályafutásának végéig tagja volt.
Az LGT inaktív időszakában játszott a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hobo-blues-band-9447">Hobo Blues Band</a>ben (1989-1998), a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tatrai-band-11288">Tátrai Band</a>ben (1991-1999) és a Magyar Atom blues-rock zenekarban is (1994-től).
Emellett számos album készítéséből vette ki a részét – saját bevallása szerint a négyszázadik körül hagyta abba a közreműködésével készült lemezek számon tartását. Rendszeresen szerepelt Demjén Ferenc, Zorán, Katona Klári lemezfelvételein, valamint LGT-s zenésztársainak szólóalbumain is ő dobolt.
Stúdiózenészként jazz-előadókkal is több kiadványon játszott együtt. Lemezt készített olyan hazai művészekkel, mint Szabó Gábor, Lakatos Tony, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula és Dés László és Deseő Csaba. Szerepelt külföldi zenészek albumain is (Krzysztof Ścierański, Dave Samuels, Rainer Brüninghaus, Zbigniew Namysłowski).
Ugyancsak jazz-vonalon dobos-ütőhangszeres volt olyan formációkban, mint a Tomsits Jazz Group (1978-tól), a Supergroup (1981-82), a Things (László Attila gitárossal, 1985-től) az In Line Group (Vasvári Pállal és Csepregi Gyulával, 1989-től) és a Slang zenekarban (ifj. Rátonyi Róberttel, Muck Ferenccel és Tóth Tamással, 1989-től).
Az elmúlt időszakban sajnos más okból emlegették őt. Egy hatalmas fájdalommal járó súlyos betegség támadta meg, amelyet öt éven át tartó küzdelemben, különböző kezelések segítségével sikerült legyőznie. Ma pedig már újra zenél, közös produkcióban szerepel Karácsony Jánossal, és fellép Tátrai Tiborral is.
Solti János ütőhangszeres játéka a ma működő zenészek minden generációjára hatással volt. Jelenleg a kőbányai MZTSZ Zeneművészeti Szakiskola tanszakvezető tanára.
Tizennégyszer részesült „Az év dobosa” szakmai díjban (1977-91), nyolcszor pedig „Az év dobosa” közönségdíjban. 1991-ben és 1992-ben is megkapta az eMeRTon-díjat, 2000-ben pedig Hungaroton-életműdíjjal tüntették ki. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét és az Artisjus Zenei Alapítvány díját vehette át. 2008-ban Jávori Vilmos-emlékgyűrűt kapott, 2010-ben kiemelkedő közreműködő-zenészi pályafutásáért Fonogram-díjban, 2022-ben pedig ismét Artisjus Előadóművészi Díjban részesült.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/janos.solti.53">https://www.facebook.com/janos.solti.53</a>

Solti János

Csanyi Zoltán

Horváth Kornél

Lattmann Béla

Az 1980-1990-es évek egyik legfontosabb hazai modern jazz szaxofonosa.
Az 1977-es Ki mit tud?-on egy ország csodálkozhatott rá a Kis Rákfogó fúvósára, az akkor alig tizenkilenc éves Lakatos Tonyra (1958), aki aztán a nyolcvanas évek elejére az egyik legvirtuózabb és leginvenciózusabb magyar szaxofonos egyéniséggé nőtte ki magát. Nem sokkal később pedig megindult a világhírnév felé. Az elmúlt évtizedekben megszámlálhatatlan jazz-, rock- és popformációban játszott, egyedi tónusú játékát több mint 350 hanglemez őrzi.
Évszázados múltú muzsikuscigány család sarjaként a szülők őt is a hegedű irányába terelték, de saját bevallása szerint abban annyira rossz volt, hogy amikor tizenhat évesen meghallotta John Coltrane Good Bait című lemezét, azonnal átváltott a szaxofonra. A Kis Rákfogóból azt követően vált ki, hogy 1981-ben Toto Blanke német gitáros – aki korábban a Szegedi Jazz Napokon hallotta őt játszani – elhívta a zenekarába. Ekkor még nem költözött ki az NSZK-ba, csak a bulik kedvéért utazott ki, idehaza pedig megalapította a jazzrockot játszó Bacillus-t – Lakatos Tony (szaxofon), Gárdonyi László (zongora), Tiborc András (bőgő), Gritz Péter (dob) –, mellyel a következő években az NSZK-ban és idehaza is megjelentetett egy-egy kordokumentum értékű nagylemezt. Szinte kizárólag saját szerzeményekkel. Közben Tiborc helyére Vasvári Pál állt be bőgőzni, Gritz disszidálása után pedig Szende Gábor ült a dobok mögé. Amikor azonban 1983 őszén Gárdonyi Lászlót ösztöndíjasként felvették a világ leghíresebb jazzintézetébe, a bostoni Berklee Collage of Musicra, a Bacillusnak is befellegzett. A következő években Lakatos Tony lényegében hol az NSZK-ban, hol Magyarországon élt és dolgozott. „Abból a zenekarból Vasvári Pali kivételével mindenki külföldre ment. Én akkoriban egyfolytában disszidáltam. Valahogy el akartam jönni Magyarországról. Kijöttem, és amikor ez nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, akkor hazamentem, aztán megint eljöttem, majd megint visszamentem.”
Ez a folytonos ide-oda mozgás nagyjából azt követően szűnt meg, hogy 1993-ban Lakatos Tony a frankfurti rádió big bandjének szólistája lett. De közben számtalan formációban megfordult, többek között a német pozanos Peter Herbolzheimer big bandjében játszott, a szintén német zongorista Barbara Dennerleinnel és a svájci dobos Charly Antolinivel lépett fel, a holland zongorista, Jasper vant’ Hof Pili-Pili nevű zenekarával pedig öt CD-t készített és négyszáz koncertet adott. A kilencvenes évek hajnala New Yorkban érte, akkor ismerte meg azokat az amerikai zenészeket – például Al Fostert –, akikkel a mai napig játszik. Ott készítette el Different Moods című első önálló, fúziós stílusú nagylemezét is, olyan partnerekkel, mint Anthony Jackson (basszusgitár), Terri Lyne Carrington (dob) és Jim Beard (billentyűsök).
1993-ban aztán Frankfurtban telepedett le, az ottani rádió big bandjének állandó szólistája lett, s e bázis mellett működteti saját projektjeit. Miközben az elmúlt évtizedekben a világ szinte minden jelentős jazzfesztiválján fellépett, megszámlálhatatlan stúdiómunkát és vendégszereplést vállalt el.
Lakatos Tony: „Nekünk ez mesterség. Ha engem elhív Szabados vagy Beamter Bubi, nekem ott is ugyanolyan jól kell játszanom. Michael Breckernek van egy köre, akikkel játszik, mindig ugyanazt a zenét. Nálunk ezt is kell tudni meg azt is. Ez nem negatívum. Ha az embernek van koncepciója, amit a sajátjának érez, akkor teljes mértékig önmagát játssza. Viszont Magyarországon sokszor abba a hibába esnek, hogy ezt mindenek fölé helyezik, s arról nem szólnak, hogy egy zenésznek beleérző képességének is kell lennie. Azokról a feladatokról soha nem beszélünk, hogy ha egy másik ember ad egy koncepciót, én azt ki tudjam bontani. Holott enélkül nem létezik zene s nem létezik zenész sem. Nemzetközi szinten ez természetes. Alá kell vetni magát az embernek, mint ahogy én is elvárom, hogy aki az én zenémet játssza, alávesse magát annak, amit akarok. Én is alávetem magam a másikénak, még akkor is, ha nem értek vele egyet, ha nem érzem magaménak. Stílusban akkor is százszázalékosnak kell lennie.”
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 192–195.

Kapcsolatok