Előadó

László Attila (jazzgitáros)

A Kaszakőtől a jazzrockon át Charlie-ig

A honi zenei élet csendes, de nagy tudású és hatású alakja. A nagyközönség főként Charlie szerzőjeként és zenésztársaként ismeri, a szakmában a legjobb jazzgitárosok között tartjuk számon, a fiatalabb generáció számára pedig ő a Tanár úr.

1975-ben alapította meg a Kaszakő együttest, mely számtalan személyi és stílusbeli változáson esett át, mire 1983-ban felvehette a populáris jazzrockos Édenkert című lemezt. 1985-ben Tony Lakatossal hozta létre a Things nevű formációt, amely fennállásának hét esztendeje alatt két remek albumot tett le az asztalra. Emellett László Attila 1980 és 1988 között a Magyar Rádióban dolgozott stúdiózenészként, 1987 óta pedig a jazztanszak tanára, az ottani big band vezetője.

1992-ben hozta létre saját együttesét, a kortárs mainstream jazzt játszó László Attila Bandet, melynek eredeti hangvételű zenéjét ő maga írja és hangszereli (bár a 2002-es Once Upon A Time című lemezükön a zongorista Oláh Kálmán jellegzetes kompozíciói is hallhatóak). A László Attila Band 2004 januárjában nyolcállomásos amerikai turnén vett részt, a New York-i hangversenyük különlegessége volt, hogy több mint negyven ország ENSZ-képviselői is hallhatták.

László Attilát 1999-ben a Magyar Jazz Szövetség elnökévé választották és ezt a tisztséget hat éven keresztül töltötte be. 2011 óta a Snétberger Zenei Tehetségközpont gitártanára.

2009 óta dolgozik együtt India egyik legismertebb és legnépszerűbb komponistájával, Ilaiya Raajával, így számos alkalommal járt az ázsiai országban, az indiai zeneszerző vendégművészeként 2011 decemberében Chennaiban a tizenkétezer fős Indoor Stadionban lépett fel. 2012 márciusában ő is ott lehetett Ilaiya Raaja nagyszabású londoni lemezfelvételén, melynek bemutató koncertjét ugyanazon év szeptemberében szintén Chennaiban tartották. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a CD-t egymillió(!) példányban jelentette meg a Sony.

2013-ban elkészítette a László Attila abszolút szolmizációs rendszere című módszertani kiadványát, mely segítséget nyújt többek között a kottaolvasás gyors tanulásához. Az egészen újfajta megközelítést használó módszerben a 12 hang olyan elnevezéseket kap, amelyek könnyen és gyorsan kiénekelhetőek egymás után.

Az utóbbi években László Attila Babos Gyulával és Tátrai Tiborral Gitár Trió néven hozott létre új projektet, amellyel saját szerzeményeket, illetve rock- és jazzstandardeket egyaránt játszanak. 2013-ban pedig a New Yorkban élő Németh Ferenc dobossal és két egykori Yellowjackets-taggal, a billentyűs Russell Ferrantéval és a basszusgitáros Jimmy Haslippel készített nagylemezt Bridges of Souls címmel.

Munkásságáért 1999-ben Szabó Gábor-díjat, 2003-ban Liszt-díjat kapott.

Albumok: Kaszakő: Édenkert (1983), Things: Blues For The Last Punk (1987), Things: Mother Nature (1990), The Only One (1995), Smart Kid (1999), Once Upon A Time (2002), On The Broadway (2004), Just Trust (2006), Babel (2009), Bridges Of Soul (2014)

Frissítve: 2023-11