A Saturnus és a Dimenzió mellett az 1980-as évek további fontos jazzrock együttesét jelentette a László Attila vezette Kaszakő, amely nemcsak szokatlan nevével és felállásával, hanem egyedi hangzásával is sajátos színt hozott a hazai zenei életbe. Jóval korábban indult és jóval később jutott nagylemez-felvételi lehetőséghez, mint Babos vagy Dés zenekara, ráadásul addigra hangzásban és felállásban is sokat változott.

A Kaszakőt 1975-ben hét műkedvelő egyetemista alapította, az első években színvonalas, kamarajellegű muzsikát játszottak, akusztikus gitárral és fúvósokkal (fuvola, fagott, oboa). Ezzel a zenével bukkantak fel az 1977-es Ki mit tud?-on, ottani sikerüknek (második hely jazz kategóriában) köszönhetően zsinórban kapták a koncertmeghívásokat fővárosi és vidéki egyetemi klubokba. Míg kezdetben főként a pontos megszólalásra törekedtek, később már jóval többet improvizáltak, bár a megkomponált, részleteiben kidolgozott alapot mindig is fontosnak tartották. De hiába szerepeltek sikeresen az egyetemi klubokban, a hanglemezgyár sokáig nem látott bennük elég fantáziát (vagy másokban többet látott), így mire stúdióba vonulhattak, az eredeti tagok közül már csak László Attila és a (később a Trio Stendhallal ismertté vált) Horváth Kornél ütős-fuvolista maradt meg hírmondónak. Az 1983-as Édenkert-ben mellettük Csanyi Zoltán billentyűzött, Lattman Béla basszusgitározott és Lakatos „Pecek” Géza dobolt, a zene pedig eléggé belesimult az akkoriban divatos szintetizátoros, popos, fúziós zenék világába.

JBSz

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 189–191.