Az 1980-as évek hajnalán – főként a Kassák Klubban, a Bercsényiben, később pedig az Ikarusban – fellépő art-punk zenekarok ideológiai, zenei, életmódbeli alternatívákat felsorakoztatva megkérdőjelezték a létező popkultúrát és az ahhoz kapcsolódó, a rendszer sajátosságából fakadóan egydimenziós intézményrendszert. Jelentkezésükkel egy időben azonban felnőtt egy új tizenéves generáció, mely szintén támadást indított a szupersztárvilág, valamint a társadalom érték-és normarendszere ellen.

Az új tizenéves generáció tevékenysége persze korántsem volt olyan tudatos és intellektuális, mint az avantgárdhoz kötődő értelmiségé. A tizenéves zenekarok korosztályukra jellemző lázadó dühvel, szabadszájúsággal, elégedetlenséggel, hetykeséggel támadták az elfogadottá vált esztétikai értékeket és előadásformákat, a mítoszokat, a bérelt helyeket.

Hogy melyik volt az első tinikből alakult punkzenekar, hogy ki festette be először lilára a haját, hogy mikor osztották ki az első iskolai figyelmeztetéseket – dokumentáció hiányában – nehéz megmondani. Amit tudunk: a Lavina 1977-ben már egy pincében próbált, a Beatrice 1978-ban már felkarolt kezdő punkzenekarokat, 1979-ben Szegeden indult a CPg, 1980-ban Budapesten a Rottens, majd egy évre rá a Neurotic, a Commando és a Kretens. 

A nyolcvanas évek hajnalán a középiskolákban, szakmunkásképzőkben alakult tinédzser zenekarok egyszerű felszereléssel, iskolai klubokban, művelődési házakban kezdtek zenélni. Közös jellemzőjük, hogy igyekeztek minél meghökkentőbb nevet adni maguknak: ETA, Invázió, Inqbátor, Petting, Punkráció, Razzia, T-34, Temetkezési Vállalat, Utó-pia – csak néhány név a korabeli kínálatból. Az első bandák a külföldi példákat koppintották, öltözéküket magazinokból lesték el, az énekesek Johnny Rottent és más punk előadókat utánoztak, a koncertek az energiák és indulatok tobzódásának jegyében pogo tánccal, zabolátlan üvöltözéssel zajlottak – pontosan az előírt (olvasott vagy látott) punkrituálé szerint.

Mintha a hatvanas évek szelleme éledt volna újjá. Ez a középiskolás punk sokban hasonlított a beatre. Nemzedéki alapon szerveződött, életkori indíttatású volt, polgárpukkasztó, tekintélyromboló, provokáció, harsányság, zabolátlanság. A zenészek nagy többsége alig ismert két-három akkordnál többet, többségük csak ösztönösen ragadott hangszert. A koncerteknek meghitt próbajellege volt, a hiányos ének- és hangszertudás, a ritmizálási problémák nem jelentettek különösebb gondot, a fontos a hangulat volt, a zenész–közönség közvetlen kapcsolat, a rítus, az eksztázis. Ez a zene, mondhatni, ismét helyreállította a rock és a tizenéves közönség közötti természetes kapcsolatot.

A nyolcvanas évek elején a zenei élet perifériáján megjelentek azok a nyíltan társadalomellenes, radikális, sokszor rasszista, jobboldali nézeteket hirdető formációk, melyek tagjai már nem a középiskolákból rajzottak ki, hanem a peremkerületek munkás bérkaszárnyáiban vagy a lakótelepi panelházakban nőttek fel. A hazai punk egy újabb irányzatát jelentették ők, azt, amelynek kialakulásában a zenei, demográfiai tényezők mellett elsősorban a szociális-társadalmi indíttatás játszotta a legfőbb szerepet.

A punk esetükben is a lázadás zenéje volt, de annak legszélsőségesebb pusztító és önpusztító formája vált népszerűvé a körükben, az, amelyik leginkább alkalmas volt a margólét, az esélyegyenlőtlenség indulatainak, agresszivitásának kiélésére. Ez az anarchista punk a külföldi minták és a hazai életérzések találkozásából született, külföldi indíttatásra, de hazai szociális talajból sarjadt ki. A mintát a brit anarchista punk szolgáltatta, melynek koppintásánál a legtöbb zenekar nem is jutott tovább. 

Az anarchista punk zenekarainak koncertjei rövid időn belül társadalmi-rendőrségi üggyé váltak. Az alkalmat erre a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat márkamenedzserének, Erdős Péternek a röpirata kínálta, amelyben 1983 nyarán a szerző a korszak egyik fontos elméleti folyóirata, a Kritika hasábjain szólalt fel a „szennyhullám” ellen. Ennek lett egyik legfontosabb folyománya a punkperek (CPg, Moso-i, Közellenség, Aurora), amelyekben a hatalom példát statuált a tizenévesekből álló punkzenekarokkal.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 84–89.