Marcel zenéje nem annyira a technikai újításai miatt volt fontos, sokkal inkább érzelmi úton hatott. Ha nem is jutott el tömegekhez, de akik hallgatták, általában szerették. Ugyanerről az alapról indult Széll következő művésze, Yonderboi (Fogarasi László, 1980), aki viszont az ezredfordulón minden képzeletet felülmúló sikereket ért el – elsősorban Nyugat-Európában.

A „mernyei csoda”, szokták róla mondogatni, akit énektanára „botfülű” fiúcskaként emlegetett, ezért az iskolai énekkarban csak tátoghatott, ám a szülőknek vigaszként azért hozzátette: jó a ritmusérzéke. Mivel a Somogy megyei faluból a busz négy óra alatt ért Budapestre, a gimnazista Fogarasi csak évente néhány alkalommal szánta rá magát, hogy lemezekkel elégítse ki zeneéhségét. Inkább nekiállt a számítógépén számokat barkácsolni. Technoid, elektronikus tánczenei hangzású számokat programozott, majd tizenhat évesen elküldte első demóját a budapesti Juice Records-hoz, és ettől kezdve olyan a történet, mint egy mese: a Doors Riders On The Strom című dalára épülő Pink Solidism azonnal rákerült a Future Sound of Budapest Vol. 1. válogatásalbumra, majd ennek hatására több nyugat-európai országban kompiláción is felbukkant.

És a tündérmese folytatódott: az 1999 nyarán Budapestre költözött Yonderboi Zságer Balázzsal a UCMG egyik szobájában(!) felvette a Shallow And Profound lemezének zenei alapjait, néhány este alatt profi hangstúdióban rögzítették az éneksávokat (Kutzora Edina) és a hangszeres részeket (Váczi Dániel, szaxofon, Vajdovich Árpád, basszusgitár, David Yengibarijan, accordion, Kovács Andor, gitár, Zságer Balázs, billentyűsök), majd otthon, kölcsön kapott házi készítésű monitorokon véglegesre keverték a zenét. A végül 2000 tavaszán megjelent Shallow And Profound nemcsak az egyik legemlékezetesebb produkció volt az akkori hazai elektronikai szcénában, hanem – továbbra is meseszerű – a következő években hazánk legjobban fogyó zeneipari exportcikke lett: Portugáliától Németországig hetekig vezette a slágerlistákat. A szinte ismeretlen Yonderboi-nak tulajdonképpen sikerült az, ami a korábban nagyágyúnak tartott Omegának vagy Locomotiv GT-nek csak részben: ismert lett Nyugat-Európában.

Pedig ha az ember meghallgatja ezt a CD-t, könnyen elbizonytalanodik, hogy miért aratott ez ekkora sikert. Nyilván fontos szerepet játszott benne ez a meseszerű történet. Emellett az UCMG jó nemzetközi kapcsolatai és terjesztése. Meg Yonderboi jó értelemben vett amatőr hozzáállása. Hogy nem profik pakolták egybe a produkciót, hanem egy tizenkilenc éves fiú próbálja megvalósítani álmait. Alapvetően downtempós, triphopos, easy listeninges világú darabok sorakoznak rajta, amelyek jobbára filmzenei etűdök (helyenként inkább vázlatok), és nem dalok. Néha még hamiskásak is. De olyan érzelmi töltetet hordoznak, amibe kétségkívül bele lehet szeretni.

E váratlan siker mindenesetre Yonderboi-t is elbizonytalanította, és a folytatást nem kapkodta el: kereken öt évet várt vele. A Splendid Isolation pedig a 2005-ös év szintén egyik legemlékezetesebb produkciója lett. Olyan, amilyennek a többség várta: tempósabb, elevenebb, és alapvetően instrumentális elődjéhez képest lényegesen több, akár a hazai kereskedelmi rádiók által is játszható dalt tartalmaz. Az újabb folytatásra pedig még ennél tovább, hat esztendőt kellett várni, de kétségkívül megérte: a 2011-es Passive Control jól felépített, kiforrott és egységes anyag lett. Még ha fogadtatása elődei sikerét meg sem közelítette.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 494–496.