Előadó

Heaven Street Seven

Meglehetősen hamar, már az 1990-es évek közepén megjelentek Magyarországon a brit pop irányzat követői (Heaven Street Seven, Publo Hunny, Időrablók). Közülük a legtöbbre kétségkívül az 1994-ben Szűcs Krisztián (1973, ének, gitár) és a később zenei újságíróként is tevékenykedő Németh Róbert (1972, basszusgitár) által alapított Heaven Street Seven vitte.

Szűcs és Németh az esztergomi tanárképző főiskolán találtak egymásra, majd csatlakozott hozzájuk a Quimby-ből kivált Kiss Endre (1964, gitár), valamint a szintén brit gitárzenét honosító paksi Houdinis-ből Orbán Gyula (1968, dob), és 1995-ben már így négyesben jelentették meg az első kazettájukat (Tick Tock No Fear). Kiss Endre a következő lemez (Goal, 1997) felvételei közben kilépett, de már korábban csatlakozott hozzájuk a szintén houdinis-os Balczer Gábor (1974, gitár). Ekkor még kizárólag angol nyelven írták dalaikat, a következő korongra (Budapest Dolls, 1998) viszont már négy magyar nyelvű szám is rákerült, és közülük kettőt (Valami, Hip Hop Mjúzik) meglepően sokat játszottak a rádiók, így a zenekar szélesebb körben is ismert lett.

Az igazi áttörést, az országos ismertséget és elismertséget a 2000-es, teljesen magyar nyelvű albumuk (Cukor) hozta meg nekik, róla a Hol van az a krézi srác című dal még a rádiós játszási listákat is vezette, és szintén sláger lett a Sajnálom és a Mozdulj!. A következő két koronggal (Kisfilmek a nagyvilágból, 2002, Szállj ki és gyalogolj!, 2004) megerősítették pozíciójukat, továbbra is arra törekedve, hogy egyszerre szórakoztassanak és elgondolkodtassanak. 2003 nyarán a Sziget nagyszínpadán a Fun Lovin Criminals előtt léphettek fel, 2006 januárjában a MIDEM-en átvehették az Európai Unió European Breakthrough Award díját.

2015-ös búcsújukig további három nagylemezt (Tudom, hogy szeretsz titokban, 2006, Jazz, 2008, Felkeltem a reggelt, 2012) jelentettek meg.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 461–462.

 

Az előadó saját honlapja: http://www.hs7.hu/main

Az előadó Facebook oldala: https://www.facebook.com/heavenstreetseven/

 

Frissítve: 2024-4 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok

    12