Előadó

Németh Róbert

Németh Róbert (1972, Budapest) gitáros-énekes-dalszerző, a magyar indie-rock zenei színtér egyik úttörője, az egykori Heaven Street Seven basszusgitárosa, aki tagja volt a Pegazusok Nem Léteznek zenekarnak is. A zenélés mellett íróként, újságíróként és rádiós műsorvezetőként is tevékenykedik. Az 1990-es évek eleje óta dolgozik különféle lapoknak, jelenleg a HVG munkatársa, a Wanted podcast társalapítója. 2021-ben Nem vagyok itt címmel jelent meg regénye.

1995-ben alapító tagja volt a Heaven Street Seven zenekarnak. Az indie-gitárpopot játszó, angol nyelven éneklő formációról sokan és sokáig azt hitték, hogy egy hazánkba tévedt ausztrál vagy amerikai zenekar. A basszusgitáron játszó és a dalszerzésben is tevékeny Németh Róbert és csapata 2000-ben jelentetett meg első ízben teljes egészében magyar nyelvű számokból álló albumot (Cukor). Húszéves fennállásuk alatt olyan előadókkal léptek fel egy színpadon, mint az R.E.M., Radiohead, Fun Lovin Criminals és Morrissey. 2015-ben elbúcsúztak a közönségüktől, de azóta is összeállanak néha egy-egy koncertre, legutóbb 2021-ben léptek fel együtt.

Német Róbert közben már 2012-től a Pegazusok Nem Léteznek együttes tagja is volt, ahol basszusgitáron és billentyűs hangszereken játszott. Kiváló hangszerelésű, melankóliával erősen fűszerezett dalaik értő fülekre találtak a hallgatóságban, egészen 2019-ig, mikor is a zenekar bejelentette, hogy vége, és egy A38 Hajón megtartott búcsúkoncerten elköszöntek rajongóiktól.

2020 óta Németh Róbert a horhos formációval is készített felvételeket. The Waste Land vol. 1-5 címet viselő kiadványukon egy gitárcsilingelésekből, tücsökciripelésből, kutyaugatásból, természethangokból, elektronikus és városi zajokból, vonathangból és sok minden másból összegyúrt zenedarab hallható.

Németh Róbert 2016-ban intim hangvételű, közvetlen, személyes dalokat vett fel debütáló önálló lemezére (Nincsen mozgás az eseményhorizonton). Szólóprojektjét zeneileg többek között Cseh Tamás, Másik János, a Balaton, Lou Reed, a Velvet Underground, Beck és Damon Albarn albumai inspirálták. Egyszerre melankolikus és lendületes gitárpop-dalokkal teli második szólólemeze (A kibaszott végtelen űr) 2019-ben látott napvilágot. Legutóbbi albuma, a gitárcentrikus Vihar után az ég (2022) két éven át készült Lázár Domokos produceri és hangmérnöki felügyelete mellett. A kritikusok szerint énekes-frontemberként erre a lemezre szabadult fel igazán az eddigi zenekaraiban jobbára a háttérben meghúzódó zenész.

BB, HZ

 

 

Forrás:

  • Soós Tamás, „Jó dolog lemezt csinálni, mert az ember mindig megismerkedik egy kicsit újra önmagával” – Németh Róbert-interjú, Recorder, 2022-12-07
  • Összefüggő zenefolyamként tudósít a jelen időből Németh Róbert és a horhos közös EP-je, Phenom, 2020-04-27
  • Soós Tamás, „Jó dolog lemezt csinálni, mert az ember mindig megismerkedik egy kicsit újra önmagával” – Németh Róbert-interjú, Recorder, 2022-12-07
  • Összefüggő zenefolyamként tudósít a jelen időből Németh Róbert és a horhos közös EP-je, Phenom, 2020-04-27
Frissítve: 2024-11 , Bánóczi Bea

Kapcsolatok

    1234