Előadó

Szűcs Krisztián

Szűcs Krisztián (1973) gitáros-énekes-dalszerző a Heaven Street Seven frontembereként vált ismertté, de számos más formáció és zenei projekt – például Budapest Bár, NeoThe Twist, NAZA, Szűcs, Szűcsinger, Rühös FoxiVoice Of The Age – résztvevőjeként is kamatoztatta, illetve kamatoztatja szerzői és előadói képességeit.

Szűcs Krisztián zenei vénáját a nagyapjától örökölte, aki az Operaház hegedűse volt, míg zenélni a Beatles hatására kezdett. Gimnáziumi zenekarában billentyűzött, majd a szintetizátort gitárra cserélve 1995-ben, az esztergomi Vitéz János Tanárképző Főiskola hallgatójaként megalapította legismertebb együttesét, Heaven Street Sevent (HS7). Kezdetben a Blur és az Oasis nyomdokain haladva igyekeztek Magyarországon is meghonosítani a britpopot, de az angol nyelvű dalok nem hozták meg a remélt sikert számukra. Szűcs Krisztián egy interjúban így emlékszik erre az 1995-1999 közötti időszakra: „Ez azért egy kicsit ilyen illúziókeltés magad felé, hogy mi akkor egy olyan zenekar vagyunk, mintha manchesteri srácok lennénk. Ez egy darabig tök jó és pár száz embernek még tetszik is, hogy amit csinálunk az hasonlít erre meg arra. A végén eljutsz oda, hogy olyat csinálsz, amit el kell magyarázni, hogy ez miért jó és miért érdekes. Ennél a pontnál jött nekünk az első magyar nyelvű lemezünk.” És a 2000-ben megjelent Cukor című album meg is hozta az áttörést a zenekarnak, amely 2015-ös megszűnéséig 10 stúdióalbumot készített, olyan slágerekkel, mint a Sajnálom, a Mozdulj!, a Dél-Amerika és a Tudom, hogy szeretsz titokban.

A csapat feloszlása nem jelentett törést Szűcs Krisztián zenei karrierjében, hiszen már a HS7 idején is folyamatosan játszott más formációkban, illetve vendégszerepelt különböző projektekben, melyek száma az idő múlásával egyre csak szaporodott. A legismertebb, máig tartó alkotói kapcsolat az 1920-1930-as évek kávéházi slágereit pop, rock, dzsessz, klezmer és cigányzenei stíluselemekkel felfrissítő Budapest Bárhoz fűzi, ahova a kuplészerű Dél-Amerika hallatán hívta a zenekar vezetője, Farkas Róbert 2007-ben, azóta pedig a formáció egyik legtermékenyebb dalszerzőjévé-előadójává vált. Számukra írta például a Húszezer éjszakás kaland című dalt is, amelyért 2015-ben az év könnyűzenei szövegírójának járó Artisjus-díjjal jutalmazták.

Pályafutásának fontosabb állomásai közé tartozik, hogy 1999 és 2003 között a Neo zenekart erősítette, míg 2009-ben The Twist néven alapított együttest Ábrahám Zsolt gitárossal, Ács Oszkár basszusgitárossal és Szőcs Gergő dobossal. Nevéhez fűződik a NAZA nevű pop-rock formáció, melyet 2016-ban Mező Misivel, a Magna Cum Laude frontemberével, Szepesi Zsolt gitárossal és Mihalik Ábel dobossal hívott életre, akárcsak a Voice Of The Age elnevezésű szintipop duó, amit a HS7 egykori hangmérnök-producerével, Bernhard Hahnnal hozott létre 2017-ben. Ugyanebben az évben indította el abszurdpop zenekarát, a Rühös Foxit, amelyben Baksa-Soós Attila énekessel, Horváth Kristóffal, az Esti Kornél gitárosával és Vazul Császárral, a VHK üstdobosával zenél.

Mindemellett énekelt a Carbonfools 2004-es Poisioned Goulasch című lemezén, Yonderboy 2005-ös Splendid Isolation című albumán, 2008-ban volt egy közös produkciója az Unbending Trees kvartettel, 2020-ban pedig zenét írt A tizennégy karátos autó című színdarabhoz. Alkalomadtán „zenés irodalmi ámokfutásokat” rendez Szálinger Balázs költővel Szűcsinger néven, vagy Cseh Tamás és Csengey Dénes félbemaradt szerzeményeit fejezi be Beck Zoltánnal, a 30Y frontemberével. Ezekből a máig aktuális közérzeti dalokból  Másnap címmel előadásokat tartottak és nagylemez is készítettek 2023-ban. 

Első szólólemeze 2022-ben jelent meg Szűcs néven, Vízválasztó címmel, melynek dalai – bár magyarul szólnak – a HS7 hőskorát idézik. Kísérő zenekarában Ligeti György gitározik Hosszú Gábor basszusgitározik, Benkő Dávid billentyűzik és Mihalik Ábel dobol.

CsO

Frissítve: 2024-4 , Csikor Ottó

Kapcsolatok

    12