Személy

Moldvai Márk

Zenész - szintetizátoros, Zeneszerző, Producer

Borítókép forrása: A38 Galéria

Moldvai Márk szintetizátoros, zeneszerző, producer és DJ, az ezredforduló meghatározó elektronikus popzenei formációjának, a Neo együttesnek az alapító tagja.

Nagyon korán eldőlt, hogy zenész lesz. Klasszikus zenét tanult, majd a Bartók Béla Konzervatóriumba járt klasszikus-ütő szakra. De közben lenyűgözték őt az avantgárd popzene nagyjai, köztük a médiaművész Laurie Anderson, és a stúdiómágus-producer Brian Eno munkássága.

Ami a zenében igazán érdekelte, az a hangfelvétel-készítés volt, a színpad nem vonzotta őt. A kilencvenes közepén mégis alapító tagja lett egy zenekarnak, amellyel közönség elé állt - ez volt a Populär, a hazai szintipop egyik képviselője. Egy nagylemezük is megjelent (Új arcok a feszületen, 1995). Közben a szintetizátoros Moldvai Márknak Exotron néven volt egy közös projektje Császár Előddel is, amelyben színtiszta elektronikus zenét játszottak. Ebből egy EP (Mindfusion, 1996) és egy kislemez (Situation, 1998) maradt meg az utókor számára.

A Populär zenei karrierjének 1998-ban vége szakadt, Moldvai Márk pedig zenésztársával, Milkovics Mátyással megalapította az elődjénél jóval tágabb zenei világgal és nagyobb ismertséggel rendelkező Neo formációt. The Pink Panther Theme című kislemezükkel vonultak be a köztudatba, amely a világ több mint 20 országában jelent meg. A dal számtalan külföldi válogatáslemezen szerepelt és neves tévécsatornák használták főcímzeneként. Ezután a duó két nagylemezt: Eklektogram (1999), Lo-Tech Man, Hi-Tech World (2002), és több slágert (Persuaders, Aiiaiiiyo, Diskhead) jegyzett. Olyan világnagyságok előzenekaraként léptek fel, mint a Massive Attack, Morcheeba, Faithless, valamint Dave Gahan (Depeche Mode).

Aztán 2004-ben Moldvai Márk kivált a Neóból és zenei producerként tevékenykedett tovább. Emellett 2003-tól a mai napig a Mitsoura tagja. A kétezres évek legkarakteresebb magyar world-music/etno-electronic zenekaraként robbantak be a köztudatba. Két albumuk jelent meg ebben az időszakban (Mitsoura, 2003 és Dura Dura Dura, 2008). Moldvai Márk "szerepe" ebben a formációban: zenei producer és hangszerelő, a koncerteken elektronikus és billentyűs hangszereken, valamint ütőhangszereken játszik. 2011-ben leálltak, majd 2019-ben részben új felállásban tértek vissza.

Mindeközben eddig legalább 60 lemezen közreműködött zenei producerként, hangszerelőként, társszerzőként és/vagy hangmérnökként, amik közt a rádiópoptól az alternatívon át a jazzig és világzenéig sok minden megtalálható. Zséda több albumán is közreműködött. Néhány további előadó, akikkel az évek során együtt dolgozott: Jónás Vera, Palya Bea, Dés András, Heaven Street Seven, Pa-Dö-Dő, TNT.

A kétezres évek elejétől színházi (Krétakör, Vígszínház) és filmes produkciókhoz is szerzett muzsikát. Első filmzenéjét az évtized egyik legsikeresebb magyar mozijához, a Kontrollhoz írta még a Neo tagjaként 2003-ban. Ő a zeneszerzője - sok más mellett - a Veszettek (2015), A martfűi rém (2016), Kojot (2017), Memento mori - A váci legenda (2023) című alkotásoknak, valamint A Király-nak - Zámbó Jimmy élete alapján készült, 2022-23-ban vetített televíziós sorozatnak.

HZ

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/mark.moldvai.9/?locale=hu_HU

https://www.instagram.com/mark_moldvai/

Forrás:

  • Szabó Sz. Csaba, “Csak kávé legyen és villanyáram, a többi jön magától”. Moldvai Márkkal beszélgettünk, dalszerzo.hu, 2017-02-28
  • Mitsoura, a38.hu, 2022-04-22
Frissítve: 2024-2 , Hőgye Zoltán