Személy

Tóth Dániel György "Pixa"

DJ, Producer, Dalszerző

Borítókép forrása: Facebook/Pixa Hivatalos oldala

Tóth Dániel György, azaz Pixa, 1982-ben született Székesfehérváron. Igazi slágergyáros, aki nagyon hamar ráérez arra, hogy mi fog működni a közönség köreiben. YouTube-csatornáját több mint 200 ezren követik.

Zenei karrierje a 2000-es évek közepén indult, amikor a magyar elektronikus zenei színtéren kezdett tevékenykedni. Első nagy sikere a Fluor Tomival közösen készített Mizu című dal volt, amely nagyon hamar virálissá vált és meghatározó lett a magyar popzene történetében. Ő írta a 2015-ös nyár gigaslágerét, amely a Bulibáró címen lett ismert Kis Grófo közreműködésével.

Több mint 2000 dalt szerzett az elmúlt évek során. Számos slágert írt más előadóknak is, így közreműködésével rengeteg ismert dal született. Dolgozott együtt Siska Finuccsival, Nótár Maryvel, T. Dannyvel, ByeAlexszel. Fluor és SP Partyarc című számának a zenéjét is ő szerezte.

Karrierje során több díjat is elnyert, 2010-ben SP-vel, 2016-ban Kis Grofóval kapott Fonogram-díjat. Pixa napjainkban is aktívan zenél és folyamatosan új projekteken dolgozik. Legutóbbi munkái között található a Korda Györggyel és Balázs Klárival feldolgozott Fiatalság bolondság, és a Zsozeatyával készített Mojito, amely 3 hét alatt közel 500 ezer megtekintést zsebelt be. Emellett fiatal tehetségeket is támogat producerként, segítve őket a zenei pályán való elindulásban.

CsO, HZ

Frissítve: 2025-5 , Hőgye Zoltán