Előadó

ValMar

A 2018-ban alakult, Fonogram díjas popduót a Kispestről származó Valkusz Milán és Marics Péter alkotja. „Ha konkrétak akarunk lenni, akkor 11 évesen mi már szoros barátságot kötöttünk a teniszpályán, ami nagyon érződik a munkánkon.” – mesélték régre visszanyúló ismeretségükről. A ValMar debütáló kislemeze Deák Téri Gyros Tál címmel 2018 nyarán jelent meg, amely hamar nagy népszerűségre tett szert, videóklipje mára már a négymilliós nézettséget is elérte Youtube-on. Első EP-jük, az öt dalt tartalmazó Szrtlk 2019-ben látott napvilágot.

Az egyik nagy áttörést a Bruno x Spacc hiphop duóval és az X-Faktorból megismert Manuellel közös kislemez (Visz a Vérem, 2020) jelentette. 2021-ben következő jelentősebb slágerükön (Éget a Nap) szintén Manuellel dolgoztak együtt, később a Hősökkel, Nemazalánnyal és Sofival is kollaboráltak.

2022-ben mutatták be karrierjük eddigi legnagyobb slágerét, a Szikora Róberttel közösen készített Úristent, amely első helyezést ért el a Mahasz magyarországi kislemezeladásokat összesítő Single Top 40 listáján. Gyorsan növekvő népszerűségük hozzájuttatta őket ahhoz, hogy 2023 júniusában a Budapest Park headlinereként léphettek fel.

BB

 

https://www.facebook.com/valmarduo/

https://www.instagram.com/valmarduo/

Frissítve: 2023-7 , Bánóczi Bea