Publication/name

Red Hot Blues

Az 1980-as évek második felében ők jelentették a bluesban az alternatívát: a Hobo Blues Bandnek a brit rockban gyökerező világával szemben az autentikusabb chicagói vonalat. Egyetlen negatívumuk, hogy saját számokat csak elvétve írtak.
A zenekart a ma Berlinben élő Hagyó Béla (1961) alapította, de mire 1989 körül kialakult a Palermo Boogie Gang klasszikus felállása – Fekete Jenő (1964, gitár, ének), Szabó Tamás (1968, szájharmonika, ének), Bacsa Gyula (1963, zongora), Kepes Róbert (1964–2011, basszusgitár) és Mezőfi István (1967, dob) –, ő már Berlinben élt.
A nyolcvanas évek végén rendszeresen játszottak a Fregatt Pubban és más budapesti kocsmákban, klubokban. A kilencvenes évek folyamán a műfaj olyan nagyságaival örömzenéltek mint Champion Jack Dupree, Big Jay McNeely, Eb Davis, Chester Washington vagy Magic Slim.
1990-ben jelent meg debütáló nagylemezük, mely jobbára blues standardeket tartalmaz. Ebben az évben – mint a legígéretesebb zenekar – eMeRTON-díjat kaptak. Az 1993-as Red Hot Blues korongjukon tűntek fel az első zydeco-örökzöldek, s néhány felvétel erejéig az élő legendának számító, akkor már hetvenéves tangóharmonika-király, Tabányi Mihály is beszállt közéjük. Egy évre rá jelent meg a Bottle Up And Go, nyolc saját szerzeménnyel és több vendéggel (Dorogi Barbara, Ripoff Raskolnikov, Franco Toro). 1995-ben az egyik leghíresebb louisianai blues előadót, Larry Garner-t kísérték közép-európai turnéján. 1996-ban pedig jött az Anniversary, mely amolyan összegzése addigi pályafutásuknak.
Akkorra azonban már kiéleződtek a zenekaron belüli zenei ellentétek: a két frontember közül Fekete Jenő maradni akart a „fekete vonalon”, Szabó Tamás viszont szeretett volna nyitni más műfajok felé. Aztán 1997 augusztusában mindketten úgy gondolták, inkább külön utakon folytatják.
Fekete Jenő azóta a Muddy Shoes-ban játszik, mellyel kilenc éve állandó résztvevője a nagyobb hazai és külföldi fesztiváloknak, illetve a budapesti zenés puboknak. Két lemezt adtak ki eddig: The Real Shuffling Hungarians, 1998, Cool, 2004. Saját bevallásuk szerint a zenekar a blues műfajában igen tág keretek között mozog: a XX. század elejének akusztikus világától a nagyvárosi blues-on át egészen a modern, saját szerzeményekig.
Szabó Tamás azóta számos lemezt készített a saját zenekarával, a Spo-Dee-O-Dee–val, illetve szólóban. Emellett az egyik legkeresettebb vendégzenész (Balázs Fecó, MÉZ, Koncz Zsuzsa, Bon Bon, Pierrot, Bayer Friderika, Charlie, Szandi, Hobo Blues Band).
Bacsa Gyula szintén sokfelé (Quimby, Kistehén, Boogie Woogie Kings) dolgozott azóta, az utóbbi másfél évtizedben a hiperkarma tagja. Kepes Róbert (basszusgitár) több zenekarban játszott, így például a Felkai Jamben és a Ferenczi György-féle Herfli Davidsonban. Mezőfi István pedig szintén keresett dobos.
A Palermo Boogie Gang megalakulásának huszadik évfordulója tiszteletére még egy alkalommal összeálltak: 2005. április 24-én nagyszabású koncertet adtak az A38 fedélzetén.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 335–337.
<a href="https://www.facebook.com/palermoboogiegang/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/palermoboogiegang/?locale=hu_HU</a>

Palermo Boogie Gang

Tabányi Mihály (1921–2019) az 1940-es, 1950-es évek egyik legnépszerűbb hazai szórakoztató muzsikusa,  Benne az akkori zenei élet legjobbjai játszottak: idősebb Pege Aladár bőgőzött, Orosz János vagy Turán László zongorázott, Balogh Géza hawaii gitározott, Beamter Jenő vibrafonozott és Kovács Gyula dobolt. Nem meglepő hát, hogy 1946 és 1960 között szinte minden vasárnap délben egy órától fél kettőig Tabányi, illetve zenekarának játéka uralta az étert.
„Mindig jazzember volt, csak a hangszere nem volt erre a legalkalmasabb” – jegyezte meg róla Kovács Gyula. Miközben a legtöbben csak úgy emlegették: a harmonikakirály. A negyvenes években Tabányi zsinórban hétszer nyerte meg a szólóharmonika-versenyeket, játékát több mint 400 gramofonlemez őrzi. Repertoárjában egyaránt szerepeltek népszerű koncertdarabok és azok átiratai, kurrens szalonzenék és francia musette-ek, harmonikára írott bravúrszámok és korabeli tangók. No meg persze a swing.
Az ötvenes–hatvanas években Tabányi amúgy rendszeresen „igazolt le” zenekarába tehetséges fiatal muzsikusokat. Például a hegedűs Csányi Mátyást (1929–1980), aki ráadásul Kőszegi Imre visszaemlékezése szerint „gitáron is úgy játszott, mint Benson fénykorában” , de aztán Bécsben kötött ki, ahol hosszú időn át erősítette Fatty George zenekarát. Vagy később a zongorista Tihanyi Pétert (1939–1961), a modern magyar jazz fiatalon elhunyt nagy ígéretét, aki Szakcsi Lakatos Béla szerint „abban az időben Magyarország legjobb zongoristája volt. Főként Hampton Hawes és Bill Evans hatott rá, döbbenetesen magas színvonalon játszott”. Tabányi később is előszeretettel vette körül magát fiatalokkal – a magyar modern jazz irányát meghatározó muzsikusok közül a zongorista Szakcsi Lakatos Bélától a szaxofonos Lakatos „Ablakos” Dezsőn át a bőgős Pege Aladárig sokan töltöttek el nála hosszabb-rövidebb időszakot.
A hatvanas évektől Tabányi éveket játszott Nyugat-Németországban és adott koncerteket Európa számos országában. Nagyon futott vele a szekér, megengedhette magának, hogy a legjobb szabók által varrt szmokingokban, frakkokban, egyedi öltönyökben léphessen fel, miközben a legkiválóbb, külön az ő igényeire igazított Hohnereken harmonikázott. 1964-ben egy hófehér sport Mercedesszel tért haza Nyugat-Németországból, s bár a hivatal nem nézte jó szemmel, ő igazolni tudta, miből vette, hisz előtte másfél évig München legdrágább lokáljában, a Bayerische Hofban szórakoztatta a nagyérdeműt.
Tabányi többször megfordult Amerikában is, például 1976-ban, amikor az Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulóján a washingtoni Kennedy Centerben együtt játszhatott Doris Dayjel és Les Paullal. Brahmstól a Magyar táncokat, Liszttől a II. Rapszódiát, a végén pedig egy Gershwin-egyveleget. Tabányi vitalitása szinte legendás: bár 1981-ben betöltötte a hatvanat, továbbra sem lankadt, a kilencvenes években például egy nála minimum negyven évvel fiatalabb zenészekből álló blueszenekarral, a Palermo Boogie Ganggel koncertezett és készített lemezeket, de még a legutóbbi években – kilencven(!) felett – is vállal alkalmi fellépéseket.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 63–66.

Tabányi Mihály

Bacsa Gyula (1963, Kazincbarcika) billentyűs, aki az 1980-as évek végén a Palermo Boogie Gang soraiban szerzett nevet magának, majd hosszú időn át a hiperkarma tagja volt. Őt tartják az egyik legképzettebb hazai boogie-woogie és blues zongoristának.
1988-ban lett az autentikus chicagói bluest játszó <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-palermo-boogie-gang-11403">Palermo Boogie Gang</a> zongoristája. A budapesti klubokban nagy népszerűségnek örvendő zenekar bejárta Európa nagy fesztiváljait is. 1993-ban megkapták az eMeRton-díjat, az év felfedezettje kategóriájában. Öt nagylemezt adtak ki, ezek mindegyikén Bacsa Gyula zongorázott, illetve tangóharmonikázott. A formáció 1997-ben feloszlott, ám azóta is időnként összeállnak egy-egy koncertre.
Bacsa vendégzenészként szerepelt a Quimby zenekar első kiadványán, az 1993-ban megjelent A Sip Of Story című kazettán. 1995-ben ő is színpadra lépett a Hungaria zenekar óriáskoncertjén a budapesti Népstadionban.
2001-ben Bérczesi Róbert hívására lett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hiperkarma-23372">hiperkarma</a> billentyűse. Immár az FX nevet használva a zenekar négy nagylemezén is hallhatjuk játékát. Mivel a hiperkarma néha éveken át szüneteket tartott, Bacsa 2003-2010 között a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kistehen-7967">Kistehén Tánczenekar</a>ban is játszott. A hiperkarma 2020 elején jubileumi koncertet adott a Budapest Sportarénában, és ez egyben az addigi formáció utolsó fellépése volt, többedmagával FX is távozott a zenekarból.
Bacsa Gyula alapító tagja a "Zongorista Találkozó" elnevezésű - három zongoristából és egy dobosból álló - különleges alkalmi formációnak, akikkel immár 20 éve vannak fellépései, a boogie-woogie és a New Orleans blues nyomdokain haladva.
Ebben az évben hallhattuk őt az ismét koncertező Palermo Boogie Gang-ben, és rendszeresen szerepel a zenekar gitáros-énekese, Fekete Jenő önálló fellépésein. A pontos, nyugodt játékáról ismert billentyűs tagja a Stoned nevű Rolling Stones tribute zenekarnak is, akikkel az immár több mint 60 éve létező legendás együttes minden korszakából játszanak dalokat.
HZ
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/bacsa.gyula/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/bacsa.gyula/?locale=hu_HU</a>

Bacsa Gyula FX

A nyolcvanas évek dereka óta az egyik legjelentősebb hazai bluesgitáros-énekes, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-palermo-boogie-gang-11403">Palermo Boogie Gang</a> és a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-fekete-jeno-es-a-muddy-shoes-11417">Muddy Shoes</a> meghatározó muzsikusa.
Szobrásznak készült, képzőművészeti gimnáziumban érettségizett, s bár nem végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, restaurátorként sokáig a Nemzeti Galéria jelentette számára a stabil hátteret. Mígnem a blues annyira magával nem ragadta, hogy választani kellett, és ő a Palermo Boogie Gang mellett tette le a voksát. (A két hivatást ugyanis nem tudta egyforma intenzitással végezni.) 
Klasszikus zongorázást tanult, a testvéreivel kórosban énekelt, a rézfúvósokkal is kacérkodott, de miután tizenhárom évesen meglátta a tévében Muddy Waters egyik koncertjét, inkább autodidakta módon tanult meg gitározni, és a bluesra tette az életét. Amibe számára sok minden belefér: a folk és a világzene éppúgy, ahogy a zydeco vagy a hawai zene. 
A képzőművészeti gimnáziumban ismerkedett meg Hagyó Bélával, a kapcsolat később is megmaradt, többek között a Hagyó Béla alapította a Palermo Boogie Gangben játszott. Majd annak 1997-es feloszlása után előbb a zongorista Nagy Szabolccsal lépett fel duóban, majd pedig komplett zenekart szerveztek maguk köré. Ők lettek a Muddy Shoes, azaz a Sáros Cipők, járták a hazai klubokat és fesztiválokat, egy éven belül önálló nagylemezt jelentettek meg (The Real Shuffling Hungarians, 1998).
Majd a kezdeti öles lépések jó időre komótos csoszogássá szelídültek. 2001 körül viszont addigi gyenge pontjuk, az önálló szerzői munka megindult. A saját dalok poposabbak, rockosabbak, helyenként jazzesebb hangvételűek lettek (mutatja ezt 2004-es CD-jük, a Cool), mellettük viszont változatlanul nyomták a chicagói és New Orleans-i bluesstandardokat, jó feketén, jó vastagon előadva. 
Fekete Jenő évente átlag 130 fellépést vállalt, és az ehhez kapcsolódó rock and roll életforma idővel benyújtotta a számlát. A súlyos betegségen áteső muzsikus végül is 2019-ben elkészítette első szólólemezét (Sárarany). Miként akkor az A38 Magazinban megfogalmazta: „Megfogant már bennem jóval korábban, hogy kéne egy szólóanyag, de idáig kellett várni rá. Nagyon kellett, hogy megnyugodjon a lelkem. 30, sőt, jóval több, mint 30 év van benne, ami annyira sűrű volt. Többezer fellépés, költözködések jobbra-balra, meg a családi élet – nem jutott idő rá, mindig máshová sodort a szél meg az élet. Most már ennyi minden után egyszerűen illik, ez szinte jár. Kell valamit hagyni az utókornak. (…) Jó értelemben vett slágergyanús dalokat próbáltam írni, fülbemászó dallamokkal, magyar szövegekkel. Színes kis anyag lesz, de azért alapvetően maradok a bluesvonalon.”
A Sárarany nemcsak az első – és ezidáig egyetlen – szólólemeze, hanem rajta ráadásul magyarul énekelt. A szövegeket Valla Attila írta, aki Fekete Jenő szerint remekül megírta azt a hangulatot, amit akár ő is megélt. És az ars poeticája azóta is változatlan: „Nem vagyok se lemezkiadós, se tévészereplős alkat. Aki hallani akar, jöjjön le a klubba.”
JBSz

Fekete Jenő

Ha Fekete Jenő jelenti a hagyományt, úgy a másik egykor <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-palermo-boogie-gang-11403">Palermo Boogie Gang</a>-frontember, Szabó Tamás (1968) a szüntelen kísérletezgetést. Egyrészt már korábban is számos hazai popprodukcióban (Zorán, Charlie) vett részt, másrészt 1997 őszén a fiatal kora ellenére több bluesformációban (Mama Killed A Chicken, Paid Holyday, Deep Fried) is megfordult zongorista Nemes Zoltánnal megalapította a Spo-Dee-O-Dee-t. Hozzájuk csatlakoztak később huszonéves muzsikusok (Szűcs Gábor, gitár, Varga László, bőgő, Torma Gábor, dob). Három, stilárisan eléggé heterogén korongot (Drinking Wine, 1999, Boogie Woogie Barbershop, 2000, Ain’t Got No Money, 2002) publikáltak 2003-as feloszlásukig.
A Spo-Dee-O-Dee után Szabó Tamás a bluesos, szvinges Largo Cammino formációban játszott, 2011 óta pedig a tradicionális blues vonalat a beattel és countryval elegyítő Mojo (korábban Mojo WorKings) alapító tagja.
Szabó emellett rendszeresen adott ki szólólemezeket. Első két korongja (The Tailor’s Clothes, 1997, The New Lodger, 1999), sokszínű, eklektikus munka, a 2001-es Blue Orange pedig szokatlan vállalkozás, és egyben arra kísérlet, hogyan lehet beleilleszteni a harmonikát a klasszikus zenébe, illetve a klasszikus darabokat hogyan lehet ötvözni a mai könnyűzenei hangzással. A 2003-as Part Of Silence-en filmzenei anyagok hallhatók, míg a két évvel későbbi All Comes Back-en Nemes Zoltánnal közösen New Orleans hangulatát igyekeznek felidézni.
Miként 2020-ban a Kortárs Online-on nyilatkozta: "Nincs még egy hangszer, ami ilyen szinten jelen lehet a hétköznapjaidban. Elfér a zsebedben, bármikor játszhatsz rajta. A szájharmonika nagyon emberi hangszer. Nincs rajta semmiféle áttét, se húr, se billentyűk: megfújod, és a lyukakon keresztül jön a hang. Emiatt a kapcsolatot is közvetlenebbnek érzem vele."
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 337–338.

Red Hot Blues

Kapcsolatok

Palermo Boogie Gang

Tabányi Mihály

Bacsa Gyula FX

Fekete Jenő

Szabó Tamás (szájharmonikás)