Tabányi Mihály (1921–2019) az 1940-es, 1950-es évek egyik legnépszerűbb hazai szórakoztató muzsikusa,  Benne az akkori zenei élet legjobbjai játszottak: idősebb Pege Aladár bőgőzött, Orosz János vagy Turán László zongorázott, Balogh Géza hawaii gitározott, Beamter Jenő vibrafonozott és Kovács Gyula dobolt. Nem meglepő hát, hogy 1946 és 1960 között szinte minden vasárnap délben egy órától fél kettőig Tabányi, illetve zenekarának játéka uralta az étert.

„Mindig jazzember volt, csak a hangszere nem volt erre a legalkalmasabb” – jegyezte meg róla Kovács Gyula. Miközben a legtöbben csak úgy emlegették: a harmonikakirály. A negyvenes években Tabányi zsinórban hétszer nyerte meg a szólóharmonika-versenyeket, játékát több mint 400 gramofonlemez őrzi. Repertoárjában egyaránt szerepeltek népszerű koncertdarabok és azok átiratai, kurrens szalonzenék és francia musette-ek, harmonikára írott bravúrszámok és korabeli tangók. No meg persze a swing.

Az ötvenes–hatvanas években Tabányi amúgy rendszeresen „igazolt le” zenekarába tehetséges fiatal muzsikusokat. Például a hegedűs Csányi Mátyást (1929–1980), aki ráadásul Kőszegi Imre visszaemlékezése szerint „gitáron is úgy játszott, mint Benson fénykorában” , de aztán Bécsben kötött ki, ahol hosszú időn át erősítette Fatty George zenekarát. Vagy később a zongorista Tihanyi Pétert (1939–1961), a modern magyar jazz fiatalon elhunyt nagy ígéretét, aki Szakcsi Lakatos Béla szerint „abban az időben Magyarország legjobb zongoristája volt. Főként Hampton Hawes és Bill Evans hatott rá, döbbenetesen magas színvonalon játszott”. Tabányi később is előszeretettel vette körül magát fiatalokkal – a magyar modern jazz irányát meghatározó muzsikusok közül a zongorista Szakcsi Lakatos Bélától a szaxofonos Lakatos „Ablakos” Dezsőn át a bőgős Pege Aladárig sokan töltöttek el nála hosszabb-rövidebb időszakot.

A hatvanas évektől Tabányi éveket játszott Nyugat-Németországban és adott koncerteket Európa számos országában. Nagyon futott vele a szekér, megengedhette magának, hogy a legjobb szabók által varrt szmokingokban, frakkokban, egyedi öltönyökben léphessen fel, miközben a legkiválóbb, külön az ő igényeire igazított Hohnereken harmonikázott. 1964-ben egy hófehér sport Mercedesszel tért haza Nyugat-Németországból, s bár a hivatal nem nézte jó szemmel, ő igazolni tudta, miből vette, hisz előtte másfél évig München legdrágább lokáljában, a Bayerische Hofban szórakoztatta a nagyérdeműt.

Tabányi többször megfordult Amerikában is, például 1976-ban, amikor az Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulóján a washingtoni Kennedy Centerben együtt játszhatott Doris Dayjel és Les Paullal. Brahmstól a Magyar táncokat, Liszttől a II. Rapszódiát, a végén pedig egy Gershwin-egyveleget. Tabányi vitalitása szinte legendás: bár 1981-ben betöltötte a hatvanat, továbbra sem lankadt, a kilencvenes években például egy nála minimum negyven évvel fiatalabb zenészekből álló blueszenekarral, a Palermo Boogie Ganggel koncertezett és készített lemezeket, de még a legutóbbi években – kilencven(!) felett – is vállal alkalmi fellépéseket.

JBSz

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 63–66.