Személy

Fekete Jenő

Zenész - gitáros

A nyolcvanas évek dereka óta az egyik legjelentősebb hazai bluesgitáros-énekes, a Palermo Boogie Gang és a Muddy Shoes meghatározó muzsikusa.

Szobrásznak készült, képzőművészeti gimnáziumban érettségizett, s bár nem végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, restaurátorként sokáig a Nemzeti Galéria jelentette számára a stabil hátteret. Mígnem a blues annyira magával nem ragadta, hogy választani kellett, és ő a Palermo Boogie Gang mellett tette le a voksát. (A két hivatást ugyanis nem tudta egyforma intenzitással végezni.) 

Klasszikus zongorázást tanult, a testvéreivel kórosban énekelt, a rézfúvósokkal is kacérkodott, de miután tizenhárom évesen meglátta a tévében Muddy Waters egyik koncertjét, inkább autodidakta módon tanult meg gitározni, és a bluesra tette az életét. Amibe számára sok minden belefér: a folk és a világzene éppúgy, ahogy a zydeco vagy a hawai zene. 

A képzőművészeti gimnáziumban ismerkedett meg Hagyó Bélával, a kapcsolat később is megmaradt, többek között a Hagyó Béla alapította a Palermo Boogie Gangben játszott. Majd annak 1997-es feloszlása után előbb a zongorista Nagy Szabolccsal lépett fel duóban, majd pedig komplett zenekart szerveztek maguk köré. Ők lettek a Muddy Shoes, azaz a Sáros Cipők, járták a hazai klubokat és fesztiválokat, egy éven belül önálló nagylemezt jelentettek meg (The Real Shuffling Hungarians, 1998).

Majd a kezdeti öles lépések jó időre komótos csoszogássá szelídültek. 2001 körül viszont addigi gyenge pontjuk, az önálló szerzői munka megindult. A saját dalok poposabbak, rockosabbak, helyenként jazzesebb hangvételűek lettek (mutatja ezt 2004-es CD-jük, a Cool), mellettük viszont változatlanul nyomták a chicagói és New Orleans-i bluesstandardokat, jó feketén, jó vastagon előadva. 

Fekete Jenő évente átlag 130 fellépést vállalt, és az ehhez kapcsolódó rock and roll életforma idővel benyújtotta a számlát. A súlyos betegségen áteső muzsikus végül is 2019-ben elkészítette első szólólemezét (Sárarany). Miként akkor az A38 Magazinban megfogalmazta: „Megfogant már bennem jóval korábban, hogy kéne egy szólóanyag, de idáig kellett várni rá. Nagyon kellett, hogy megnyugodjon a lelkem. 30, sőt, jóval több, mint 30 év van benne, ami annyira sűrű volt. Többezer fellépés, költözködések jobbra-balra, meg a családi élet – nem jutott idő rá, mindig máshová sodort a szél meg az élet. Most már ennyi minden után egyszerűen illik, ez szinte jár. Kell valamit hagyni az utókornak. (…) Jó értelemben vett slágergyanús dalokat próbáltam írni, fülbemászó dallamokkal, magyar szövegekkel. Színes kis anyag lesz, de azért alapvetően maradok a bluesvonalon.”

A Sárarany nemcsak az első – és ezidáig egyetlen – szólólemeze, hanem rajta ráadásul magyarul énekelt. A szövegeket Valla Attila írta, aki Fekete Jenő szerint remekül megírta azt a hangulatot, amit akár ő is megélt. És az ars poeticája azóta is változatlan: „Nem vagyok se lemezkiadós, se tévészereplős alkat. Aki hallani akar, jöjjön le a klubba.”

JBSz

 

Frissítve: 2024-3 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok