Intézmény

Tilos Rádió

A Tilos Rádió 1991. augusztus 21-én kezdte meg működését Budapesten, kezdetben kalózrádióként a 95,5 MHz-es URH sávon. Nevét a legendás Tilos az Á nevű találkahelyről kapta, ahol az első adások is készültek. A rádió alapítói között volt Palotai Zsolt (DJ Palotai), aki meghatározó szerepet játszott a budapesti underground zenei és kulturális életben.

 A Tilos Rádió volt Magyarország első független, közösségi rádiója. A műsorkészítők önkéntesek voltak, és a rádió nem reklámbevételekből, hanem elsősorban hallgatói támogatásból és rendezvényeiből tartotta fenn magát. Kezdetben hetente kétszer-háromszor sugárzott, főként zenét, de riportokat és interjúkat is. Az első évben adásidejét heti 140 órára növelte, és nap mint nap bizonyította a nem kereskedelmi, teljesen nonprofit, közösségi rádiózás létjogosultságát és működőképességét. 1993-ban a rádió felfüggesztette az illegális sugárzást, és stúdióalapítási engedélyért folyamodott, amelyet 1995 tavaszán megkapott. Szeptember 1-jétől legálisan sugárzott 98 MHz-en, megosztva a frekvenciát más rádiókkal. Az antenna ekkor a Podmaniczky utcai bérház tetejéről sugárzott, ahol a stúdió is működött.

 A Tilos Rádió műsorpolitikájának egyik fő ismertetőjegye a zenei sokszínűség. Alapelvük, hogy olyan előadóknak és irányzatoknak adnak helyet a legváltozatosabb stílusokból – az experimentális műfajoktól a világzenén és dzsesszen át a legfrissebb tánczenéig –, amelyek máshol nem hallhatók. A kilencvenes évek derekán feltűnő új underground DJ-hullám tagjai – mint DJ Naga, DJ Mango, DJ Titusz vagy DJ Cadik – szinte kivétel nélkül a Tilos Rádióban kezdték meg tevékenységüket. Az első Tilos-partik még amolyan össznépi összeborulások voltak, ahol a drum’n’basstől a világzenéig minden zenei áramlat megjelenhetett. Az ezredfordulóra azonban megindult a stílusok szétválása: különváltak egymásról a stílusok, és önálló drum’n’bass, techno, breakbeat vagy hiphop partik szerveződtek, saját, egyre specializáltabb közönséggel.

 A rádió közösségi jellegét erősíti, hogy a hallgatók aktívan részt vehetnek a műsorok alakításában, például betelefonálással. A Tilos Rádió emellett fontos szerepet játszik a városi szubkultúrák bemutatásában és támogatásában, valamint a társadalmi kisebbségek hangjának erősítésében.

 A Tilos Rádió továbbra sem sugároz reklámokat, nem pályázik állami elosztásból származó pénzekre, így működését elsősorban hallgatói adományokból és rendezvényekből származó bevételekből finanszírozza. Ehhez rendszeresen szervez adománygyűjtő akciókat. Ezek legjelentősebbike az évente megrendezésre kerülő, egy hetes Tilos Maraton rendezvénysorozat.

 A Tilos Rádió tehát nemcsak a magyarországi közösségi rádiózás úttörője, hanem a hazai kulturális és társadalmi élet meghatározó szereplője is, amely több mint három évtizede szolgálja hallgatóit független, sokszínű és elkötelezett műsoraival.

 SzE

 

 

 

Forrás:

  • Tilos Rádió, tilos.hu
  • Tilos Rádió, Wikipédia
Frissítve: 2025-5