Előadó

DJ Palotai

A hazai underground tánczenei kultúra doyenje, minden idők legnagyobb hazai szelektora. Hatvan felett is abszolút naprakész, partijai és Tilos Rádió-beli műsorai változatlanul igazodási pontok. Szikár, szótlan, látszólag szenvtelen, valójában tele van energiával, érzéssel, melódiával.

Az éjszakai élethez a megfelelő állóképességet a sportból hozta. Abba meg gyakorlatilag beleszületett. Édesapja Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó, nemzetközi hírű futballbíró, de az egész család tele van válogatott szintű sportemberrel. Tinédzserként maga is futballozott, a későbbi válogatott labdarúgóval, Pölöskei Gáborral rúgta a labdát az ifiben, később átállt a kosárlabdára és a teniszre. Közel húsz évig sportolt versenyszerűen. A Testnevelési Főiskolát mégsem tudta befejezni: egy komoly sérülés miatt pályamódosításra kényszerült.

1989-ben került a fővárosba, a Mikszáth téren az egykori Bakony Étterem helyén nyíló Tilos az Á-ban kezdte zenei pályafutását, ahol a lemezlovasság mellett koncertszervező, csapos és mindenes volt egy személyben.

Film- és színművészeti alkotásokhoz is készített zenei anyagot. 1996-ban Sidonie Rochon párizsi táncszínházi darabjához, 1998-ban Mispál Attila Altamira című – a 29. Magyar Filmszemlén a kísérleti film díját elnyerő – filmjéhez, több alkalommal pedig felesége, Isabelle Le táncos darabjaihoz járult hozzá zenéivel.

Jövőzene címmel a Tilos Rádióban évtizedeken át igazította el az érdeklődőket az aktuális és várható trendekről. Rewind nevű partisorozata pedig több mint húsz éve minden szerdán jelentkezik valahol Budapesten, emellett számos klubnak, illetve fesztiválnak stabil fellépője országszerte.

„Nekem az a hitvallásom, hogy minden alkalommal nulláról indulok. Amit odáig csináltam, azt el kell felejteni és úgy kell játszani, mintha az utolsó buli lenne. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy azokat is kielégítsd, akik rendszeresen járnak a fellépéseidre, valamint azokat is, akik akkor hallanak először – és adott esetben nem is szeretik a műfajt. (…) Egy DJ feladata annak elérése, hogy az adott pillanatban és környezetben mindenkit megfogjon az általa játszott zene, és mindig kihozza minden zenéből a maximumot.”

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 488–489.



Kapcsolatok:

https://www.facebook.com/profile.php?id=100044942621528

 

 

 

Frissítve: 2024-3 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok