Előadó

GM49

A kezdetben ska-, majd szintipop zenét játszó GM49 – első felállás: Galla Miklós (1959, gitár, ének), Deák Gábor (szaxofon), Horváth Csaba (basszusgitár, ének), Birta Géza (dob) – következetesebben, bár igazán átütő siker nélkül járta a maga útját.

A brit Madness, Beat, Bad Manners vagy UB40 nálunk akkor még ismeretlen, szokatlan lüktetésű zenei világát ültette át hazai környezetbe, erős dinamikájú, „sántikáló” zenéjük, ironikus, jól poentírozott szövegeik és énekesük, Galla Miklós eredeti fazonja, színpadi megjelenése kezdetben sikeresnek bizonyultak. Két kislemezt (Kötöde / Hullám-reggae, Csináljatok valamit / A kása forrón jó) adhattak ki, többször szerepeltek a tévében, felkerültek a slágerlistára, 1981-ben a Pop-Meccs szavazáson Az év meglepetése kategóriában az együttes az élen végzett. 1982 őszétől a Lágymányosi Közösségi Házban a KFT-vel közösen klubot hoztak létre.

1982-ben belépett a forumos Gay Tamás és szintipopos irányba fordultak, a Start 1.2.3… második válogatásán a Bélát itt ne keressék című dalukkal az egyik legjobb magyar new wave-slágert jegyezték. Aztán trióvá alakultak: Galla és Gay 1984-ben bevette harmadiknak Gérard énekest (Bardóczy Attila, a Rock Színház színésze), így adták ki egyetlen nagylemezüket 1985-ben, a szintipopos Digitális majális-t, de ez már nem lett olyan sikeres, mint az együttes korábbi inkarnációi.

1986-ban feloszlottak, majd az időközben a L’art pour L’art Társulattal és a Holló Színházzal országos sztárrá lett Galla Miklós 2009-ben újraalakította a zenekart „GM több, mint 49” néven, de a formáció 2015-ben leállt.

Frissítve: 2023-5 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János