Band/name

Időbeni eltéréssel két zenekar is létezett ugyanezen a néven. Az első formációt 1977-ben Szakács Gábor (ének), Gecse János (basszusgitár), Kőrös József (gitár) és Szakács László (dob) alapították, egy időben a P. Mobil előzenekara voltak, majd 1978-ban Szakács Gábor helyét Földes László Hobo vette át, némi tagcserék után ebből jött létre a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hobo-blues-band-9447">Hobo Blues Band</a>.
Aztán 1979-ben Szakács László új tagokkal – Akantisz Sándor (gitár), Galla Miklós (gitár, ének), Laki Zoltán (billentyűs hangszerek), Márffy Zsolt (basszusgitár) – újraélesztette a nevet. Két dalukat (Rajtad áll, Minden gólra megy) rögzítette a rádió. Az Új Skorpió és a P.Mobil előzenekaraként is szerepeltek. 1980-ban beneveztek a PM tehetségkutató versenyre, ahol a Barát, vagy ellenség? című számukkal, harmadik helyezést értek el, valamint egy kislemezt is készíthettek a Rolls együttessel. Majd csendben eltűntek. Galla a továbbiakban inkább az újhullám, a ska (GM49), majd az angol humor felé ment.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 398.

Ikarus

Ikarus zenekari fotók

Amíg a „fekete bárányok” közül a P.Mobil képviselte a jelent, a Beatrice meg a kapcsolatot a közeli jövővel, addig a Hobo Blues Band a múlt egyik fontos, Magyarországon alig ismert örökségét, a bluest próbálta meg némi fáziskéséssel honosítani. Vissza a gyökerekhez! – hirdette meg a műfaj legvehemensebb és a nyilvánosság előtt sokáig ismeretlen elkötelezettje, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-foldes-laszlo-hobo-9446">Hobo</a> (Földes László, 1945), aki korábban cikkeivel, novelláival, előadásaival is sokat tett a blues hazai népszerűsítéséért. Schuster javaslatára kezdett próbálni 1978 júliusában az Ikarus három tagjával – Szakács László (dob), Gecse János (basszusgitár), Kőrös József (szólógitár) – egy sashalmi szenespincében, és első koncertjüket 1978 augusztusában, a P.Mobil előzenekaraként adták a Lőrinci Ifjúsági Parkban.
Hobo 1989-ben megjelent Hobo Sapiens könyvében közli az első buli műsorának dallistáját, amit talán érdemes idemásolni: Dobókocka (Tumblin’ Dice) – Jumpin’ Jack Flash – Tökös srác (Manish Boy) – Szimpátia az ördöggel (Sympathy for The Devil) – Bordély blues (Honky Tonk Women) – Éjféli csavargó (Midnight Rambler) – Indulnod kell (You Gotta Move) – Vándor az úton (Riders On the Storm). Az utolsó számot (Doors) leszámítva csupa Rolling Stones-szám. De már ugyanebben az évben magyarított és elénekelt több más Stones-, Hendrix- és Cream-dalt. 1979 tavaszára pedig már összeállt az első „igazi” Hobo Blues Band: Póka Egon (basszusgitár), Szénich János (gitár), Kőrös József (gitár), Döme Dezső (dob), Deák Bill Gyula (ének).
A HBB – Hobo szavaival – „szombat esti blueszenekarként” azzal a céllal indult, hogy újra felfedeztesse a rock klasszikusait, és a harmadik rockgeneráció tagjaival is megismertesse, honnan indult el ez a műfaj. Zenekarával a MOM Művelődési Házban olyan zenei központot alakított ki, amely a hatvanas évek beatklubjait utánozva minden héten gazdag programmal várta az érdeklődőket. Nemcsak koncertet adtak, hanem kiállításokat rendeztek, diaporáma-műsorokat és filmeket vetítettek, vendégeket hívtak, beszélgetéseket szerveztek. Mindezt fesztelen, oldott légkörben, élő és konzerv zene kíséretében. És ezzel nem csak újat kereső tizenéveseket, de a régire vágyó beatnemzedék tagjait is sikerült elérniük. Hobo személyében ráadásul hosszú évek után ismét megjelent a hazai rockszínpadokon az értelmiségi előadó típusa.
A Hobo Blues Band számára az igazi kiugrást az 1979-ben a Kisstadionban (a svájci Krokus és az Omega előtt) adott koncert jelentette. Azzal, hogy a HBB-t országszerte tíz- és tízezrek fedezték fel maguknak, Hobo utópiája („szombat esti klubzenekar”) hamar megbukott az élet realitásán. Egyre nagyobb helyeken léptek fel, de ezzel együtt jöttek a botrányok is, aminek következményeként egyes megyékből kitiltották őket, és 1980-ra ők is megbélyegzett „fekete bárányok” lettek.
Igaz, ők többre vitték, mint a többiek (mások úgy fogalmazzák: őket más módszerekkel akarták lehetetlenné tenni). Nyáron megjelenhetett első kislemezük (Rolling Stones blues / 3.20-as blues), majd karácsonyra kijöhetett az első LP, amiből több mint százezer példányt fogyott, Hobót az év emberének választották. Ráadásul Szomjas György készülő Kopaszkutya című filmjének nemcsak a főszerepét bízta Hobóra, hanem részben a mű sztoriját, ötleteit is a zenészektől kölcsönözte.
Az 1981-es év a Kopaszkutya jegyében telt. Hobo ősztől a miskolci színházban főszerepet kapott (meg is bukott vele), könyvet írt a Rolling Stonesról, és Bereményi Gézával egy rockmusical színpadra állítását tervezte. Az augusztusi hajógyári szuperkoncerten a HBB széteső, fáradt zenekar benyomását keltette, és a szeptember végén, az Ifipark záró buliján bemutatott Mindennek vége műsorban Hobo már inkább csak a megszokott manírjait hozta, nem új ötleteket.
A következő két nagylemezen (Oly sokáig voltunk lenn, Még élünk!) viszont kettős szereposztást alkalmaz: Deák Bill Gyula énekelte a proli életképeket felvillantó rhythm and bluesokat (Kőbánya blues, Tetovált lány, Hosszúlábú asszony), Hobo pedig az intellektuálisabb, kántálóbb szövegmondásra épülő dalokat (Halálapa blues, Mata Hari, Közép-európai Hobo Blues Nr. 2).
Hobo ettől kezdve a bluestól eltérő kompozíciós és hangszerelési ötleteknek is sokkal nagyobb teret adott, és egész előadásmódjával igyekezett egy értelmiségi, a bluestól nem idegen, de törvényszerűen abból nem következő formát kialakítani. 1983-ra a HBB is teljesen átalakult, a Póka–Tátrai duó szerzői vénája és hangszeres virtuozitása szerencsésen párosult Hobo költői szövegeivel, és 1984-ben megszületett a magyar rock történetének egyik legfontosabb albuma, a Vadászat.
A Vadászat-tal határozottan irányt váltott a zenekar, és ez egyáltalán nem ment zökkenőmentesen: 1985-re Hobo és Póka kivételével az egész társulat lecserélődött. Az újonnan érkezett társakkal – Tóth János Rudolf (ének, gitár), Fuchs László (zongora) – a korábbi rockos jellegű bluestól egy költőibb és stilárisan heterogénebb irányba fordultak, nagyjából arra, amerre a főnök a kezdetek óta tartani akart. Az új felállás első munkája – kihasználva Fuchs zenei sokoldalúságát, könnyed és finom játékát – mindjárt egy Jim Morrison emlékműsor volt (nagylemez is lett belőle), aztán Hobo kuplékkal, esztrád-jellegű dalokkal is megpróbálkozott, majd a gyökerek keresése jegyében Allen Ginsberggel elkészítette az Üvöltés-t.
A rendszerváltozás előtti évek enyhülő ideológiai nyomása még kihozta belőlük azt a lemezanyagot (Tiltott gyümölcs), amelyet igazából az induláskor kellett volna rögzíteniük – akkor még lett volna benne kellő izgalom, így viszont óhatatlanul önismétlésnek tűnt. Majd az MHV-tól elmenekülő, ismételten nagymértékben átalakuló Hobo Blues Band az évtized végén megkezdte talán legellentmondásosabb időszakát, melyet nagyjából az 1995-ös Vissza a 66-os úton zárt le. Ebben a hat-hét évben születtek emlékezetes (Tábortűz mellett, 1990) és felejthető albumok (Kocsmaopera, 1991, Férfibánat, 1992), de szellemileg/zeneileg kétségkívül helyben járt a zenekar.
Érezte ezt Hobo is, és a megélhetést jelentő koncertezés mellett egyre inkább a színház és a költészet felé mozdult el. Nyilván azért is, mert míg a nyolcvanas évek második felében a Hobo Blues Band keretein belül sok számára kedveset, de elvben oda nem illőt – verset, bohóctréfákat, kuplét, színházat, népzenét – sikerült megvalósítania, addig a kilencvenes évek elején rá kellett döbbennie, hogy ez a szellemiség nem minden tag számára világos vagy lényeges. Elkezdett hát előbb egyedül, később más muzsikusokkal összefogva a HBB mellett különféle zenés-irodalmi műsorokat létrehozni – melyek közül talán a legemlékezetesebb a Márta Istvánnal közös József Attila-korongja, a Magyarország messzire van, illetve a részben ennek anyagából összeállított színházi estje, a Légy ostoba!. Főként e társak segítségével a kilencvenes évek vége felé ismét teljesen megújította együttesét, és a Hobo Blues Bandben annak 2011-es leállásáig ismét minden ott volt, ami számára kedvesnek számított: blues, színház, költészet.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 324–327.

Hobo Blues Band

A kezdetben ska-, majd szintipop zenét játszó GM49 – első felállás: Galla Miklós (1959, gitár, ének), Deák Gábor (szaxofon), Horváth Csaba (basszusgitár, ének), Birta Géza (dob) – következetesebben, bár igazán átütő siker nélkül járta a maga útját.
A brit Madness, Beat, Bad Manners vagy UB40 nálunk akkor még ismeretlen, szokatlan lüktetésű zenei világát ültette át hazai környezetbe, erős dinamikájú, „sántikáló” zenéjük, ironikus, jól poentírozott szövegeik és énekesük, Galla Miklós eredeti fazonja, színpadi megjelenése kezdetben sikeresnek bizonyultak. Két kislemezt (Kötöde / Hullám-reggae, Csináljatok valamit / A kása forrón jó) adhattak ki, többször szerepeltek a tévében, felkerültek a slágerlistára, 1981-ben a Pop-Meccs szavazáson Az év meglepetése kategóriában az együttes az élen végzett. 1982 őszétől a Lágymányosi Közösségi Házban a KFT-vel közösen klubot hoztak létre.
1982-ben belépett a forumos Gay Tamás és szintipopos irányba fordultak, a Start 1.2.3… második válogatásán a Bélát itt ne keressék című dalukkal az egyik legjobb magyar new wave-slágert jegyezték. Aztán trióvá alakultak: Galla és Gay 1984-ben bevette harmadiknak Gérard énekest (Bardóczy Attila, a Rock Színház színésze), így adták ki egyetlen nagylemezüket 1985-ben, a szintipopos Digitális majális-t, de ez már nem lett olyan sikeres, mint az együttes korábbi inkarnációi.
1986-ban feloszlottak, majd az időközben a L’art pour L’art Társulattal és a Holló Színházzal országos sztárrá lett Galla Miklós 2009-ben újraalakította a zenekart „GM több, mint 49” néven, de a formáció 2015-ben leállt.

GM49

Nevezték már prófétának, rockköltőnek, az ifjúság megrontójának, lázítónak, ellenzékinek, sőt Jagger-imitátornak is. Azt viszont mindenki elismerte, hogy előadóművészként, népművelőként és íróként elévülhetetlen érdemei vannak a blues magyarországi népszerűsítésében. Zenekara, a Hobo Blues Band fennállása harminchárom éve alatt folyamatosan a színpadon volt – ami hazai viszonylatban egyedülálló jelenség. Ráadásul Hobo emellett színházi vonalon is rendkívül aktív volt, időről időre összeállított példaképei – József Attila, Jim Morrison, Vladimír Viszockij, Francois Villon vagy Ady Endre – verseiből önálló estre valót.
Próbálkozott szövegírással és szövegfordítással a Kex-szel, a Syriusszal, az Olimpiával, a P.Mobillal, felbukkant filmekben (Extázis 7-től 10-ig, Agitátorok), Szerémi László néven novellákat publikált. Állítólag 1968-ban egy Kex-koncerten énekelt először színpadon (két Rolling Stones-dalt, a The Spider And The Fly-t és az I’m Alright-ot), akkoriban Baksa Soós János a közönség soraiból hívott fel embereket, hogy színesítse a műsort. Aztán sokáig semmi, majd a hetvenes évek derekán egy nap a Metro Klubban beugrott a P.Mobilba énekelni. Néhány Stones-dal is terítékre került. A sikeren felbuzdulva Hobo nekilátott zenészeket keresni, ekkor ajánlotta neki Schuster Lóránt a P.Mobil előtt rendszeresen fellépő, angol rockszámokat játszó Ikarust. Javarészt belőlük jött létre a Hobo Blues Band első felállása.
Hobo tehát tizenöt évet töltött a rock peremvidékén, mielőtt 1978-ban beszállt volna a rock and roll cirkuszba. Hogy aztán egyetlen év alatt minden babért learasson. Zenekarában, a Hobo Blues Bandben fennállása harminchárom éve alatt több mint harminc zenész fordult meg, rajta kívül minden hangszeres többszörösen cserélődött. A legfontosabb társak: Póka Egon (basszusgitár) 1978–1993 és 2009–2011 között, Tátrai Tibor (gitár) 1983–1985, 1989–1998 és 2009-2011 között, Döme Dezső (dob) 1979–1980 és 1985–1989 között, Deák Bill Gyula (ének) 1979–1985 között, Tóth János Rudolf (gitár, ének) 1985–1998 között, Hárs Viktor (basszusgitár) 1998–2008 között, Fehér Géza (gitár) 2002–2008 között, valamint Fuchs László (zongora) 1985–1989 között volt a zenekar tagja. A HBB 2011-ben elbúcsúzott, azóta ifj. Tornóczky Ferenc (gitár), Póka Egon (basszusgitár), Szakadáti Mátyás (ütőhangszerek) és Fekete-Kovács Kornél (trombita, billentyűs hangszerek) Hobo állandó kísérői.
A HBB-vel több mint húsz korongot jelentetett meg, nem túl egyenletes színvonalúakat, de van köztük néhány egészen kimagasló teljesítmény. Az első évtizedből mindenekelőtt az 1984-es dupla Vadászat, mely a magyar rocktörténelem egyik legerősebb albuma, szövegekben, zenében, hangszeres virtuozitásban (Tátrai–Póka duó) egyaránt. A második évtizedből talán az 1995-ös Vissza a 66-os úton-t érdemes kiemelni: ebben rótta le Hobo Amerika (a blues és a beatirodalom) előtti tiszteletét, nem utolsósorban pedig megjelentetett mellé egy érdekes „roadfotó”-albumot, útinovellákkal. Az azt követő időszakból pedig kétségkívül az Idegen tollak a legemlékezetesebb: Hobónak benne bő két óra terjedelemben sikerült meggyőző szellemi-kulturális ívet húznia Francois Villontól Tom Waitsig.
Nagyjából a rendszerváltozás óta építgeti a maga képzeletbeli hármasoltárát. Középen József Attilával, a két szélén Jim Morrisonnal és Vlagyimir Viszockijjal. Emellett kezdetben ott voltak a fekete bluesénekesek (Muddy Waters, Elmore James, Willie Dixon), a fehér bluesrockerek (Rolling Stones, Cream, Fleetwood Mac) és Jimi Hendrix, majd jött hozzájuk Allen Ginsberg, később Tom Waits, Francois Villon, Faludy György, Pilinszky János, Ady Endre, legutóbb pedig Bob Dylan.
Munkásságát 2011-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 324–328.
<a href="http://hobo.hu/">Kapcsolat:</a>
<a href="http://hobo.hu/">http://hobo.hu/</a>

Hobo (Földes László)

Galla Miklós (1959, Budapest) zenész, színész, humorista, aki az 1980-as években a GM49 újhullámos zenekar frontembere volt. Később előadóművészként a L’art pour l’art Társulatban láthattuk őt, majd a Holló Színház vezetője lett.
14 éves korában ment el egy gitártanárhoz, tőle tanult meg kottát írni és olvasni. 17 éves korától újságokban jelentek meg írásai, így a Ludas Matyi című vicclapban is. Együtteseknek írt angol nyelvű szövegeket (Generál, P. Mobil, „késői” Illés). Első zenekara 1978-ban a Gallaxis - jellemzése szerint stílusuk a „rockos motyogás volt’. Galla 1979-ben az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-ikarus-9442">Ikarus</a> együttes új felállásában tűnt fel. A külföldi rock klasszikusokat és saját számokat is játszó zenekarnak akkor lett vége, amikor több tagja is elhagyta az országot.
Galla Miklós legendás zenekara, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-gm49-9452">GM49</a> volt az, amely már 1981-ben magára vállalta a ska és a reggae hazai úttörőjének szerepét. Csontbrigád néven alakultak, de az első koncertre a nevük már GM49-re változott. Galla a dalszerzés mellett gitározott és énekelt a formációban. Aztán kiment Londonba, megtetszett neki az újhullám, és 1982-től kezdve újhullámos szintipopot játszottak. Országosan ismert zenekarrá váltak, zenei világuk és ironikus szövegeik értő fülekre találtak. De az együttes 1986-ban mégis feloszlott. Galla később azzal indokolta ezt, hogy nem volt igény a zenéjükre. Önálló kiadványként két kislemezt és egy nagylemezt hagytak maguk után. A zenekart 2009-ben Galla Miklós újraalakította GM több, mint 49 néven, zenéjükben Uhrin Benedek (ha van még, aki emlékszik rá) és Billy Idol szellemei vidáman keveredtek a kelet-európai dadaizmus legjobb vicceivel.
1986-ban csatlakozott a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-lart-pour-lart-tarsulat-12207">L’art pour l’art Társulat</a>hoz, amely abból a célból alakult, hogy Laár András költői estjét előadják. És ez hatalmas siker lett, éveken át teltházas előadásokkal. Legnépszerűbb produkciójuk a televíziós csatornákon milliós nézettséget hozó Besenyő család történetei voltak, amelyekben Galla Miklós a családanya, Margit szerepében domborított. Végül felbomlott a családi béke, Galla 1996-ban távozott a társulatból.
Ezzel párhuzamosan 1990-ben megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hollo-szinhaz-12214">Holló Színház</a>at, hogy angol szerzők abszurd jeleneteit előadják. A változó létszámú - hol két, hol hat fős - társulat az angol humor nagyjai, a Monty Python-csoport jeleneteit is előadta magyar nyelven, Galla Miklós fordításában.
A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pa-do-do-11944">Pa-Dö-Dő</a> 2009-ben megjelent Csomagot Kaptam című albumának minden dalát Galla Miklós szerezte. 2017 óta állandó szereplője a Rádiókabarénak. Emellett festményeket is készít, absztrakt stílusban. A mai napig meghatottan gondol elhunyt barátjára, a legendás gitáros <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bencsik-sandor-546">Bencsik Sándor</a>ra. És imádja a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-fonograf-488">Fonográf</a> együttes zenéjét.
Az elmúlt években sorra jelentek meg saját dalait tartalmazó kiadványai (Bélát itt ne keressék, 2018; Emberek, figyeljetek! 2019; Jó rád ez a hacuka, 2020). Galla Miklós 2021-es életmű CD-jének Kincses Gallandárium a címe. Van rajta kilenc új felvétel is, ezek egyike a nyitó szám, a Ciki dal, szó esik benne mandulás csokiról, kiscicáról, virágról, és sok minden másról.
Előadóestjein stand up-poénok mellett saját dalainak magyar és angol változatát is énekli, valamint világslágerek elektronikus feldolgozásait adja elő. Stílusa: elektronikus/pop/dance. Mindezeket sajátos látványelemekkel fűszerezi. „A hangom többre hivatott annál, mint hogy csak a saját dalaimat énekeljem vele.” - árulta el 2021-ben. A Galla-show megy tovább.
HZ
 Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/gallamiklos49/">https://www.facebook.com/gallamiklos49/</a>
<a href="https://www.instagram.com/gallamiklos/?hl=hu">https://www.instagram.com/gallamiklos/?</a>
<a href="https://gallamiklos.hu/">https://gallamiklos.hu/</a>

Galla Miklós

Az 1970-s évek évek második fele Magyarországon a kemény rock diadaláról szólt. Az ekkor feltűnt új rocknemzedék tagjai sok szempontból elváltak a korábbi évtized beatnemzedékének rajongóitól – nemcsak ruházkodásukban, fogyasztásukban és társas kapcsolataikban tűntek sokkalta keményebbnek és kezelhetetlenebbeknek, mint elődeik, hanem abban is, ahogy a színpad előtt viselkedtek. Ők már nem táncoltak és nem tapsoltak, hanem két ujjukat az égbe bökték, és a zene ütemére jobbra-balra hajladozva ritmikusan hadonásztak. És ezzel új rajongói sztárimádati és önkifejezési forma született: a csápolás. A társadalom morális és/vagy egzisztenciális problémákkal küszködő számkivetettjei egyre nagyobb tömegekben találtak rá az ugyancsak „árnyékban élő” <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pmobil-6827">P.Mobilra</a> és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-mini-6779">Minire,</a> majd később az őket megszólító, a médiába is beengedett <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-piramis-9305">Piramisra,</a> megint később a fazont váltó <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-beatrice-539">Beatricére</a> és a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koral-9350">Korálra,</a> végül a csöves hullámot meglovagló többi „őszinte, kőkemény rockzenét játszó” rockzenekarra, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-dinamit-9319">Dinamitra,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-karthago-9325">Karthagóra</a> és az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-edda-9400">Eddára.</a> És amikor Pataky Attila a soros koncerten azt kiabálta, hogy „nem látom a kezeket”, bizony egész erdőnyi kar lendült a magasba, és csápolt a zene ütemére.
A hetvenes évek második felében az utcákon, a tereken, az aluljárókban, a koncerteken jellegzetes öltözékükben mindenfelé „szakadtakkal”, „baboskendősökkel”, „aluljárólakókkal” lehetett találkozni. A koncerteken pedig újból lázban égett egy nemzedék, amelynek tagjai elődeikhez hasonlóan szintén az érzéseiknek, energiáknak leginkább megfelelő dinamikus, kemény zenében találták meg az önkifejezést és szórakozási lehetőséget. Cső alakúra szűkített farmernadrág és térdig érő kockás flaneling, alföldi papucs és western csizma, műbőrdzseki és szimatszatyor, biztosítótű és bőrékszer, almabor és Technokol Rapid, no meg a kedvenc együtteseket ábrázoló kitűzők és jelvények – ezek a csöves szubkultúra elsődleges tárgyi rekvizitumai. Azé a hetvenes évek második felében virágkorát élő ifjúsági mozgalomé, amelynek kulturális identitását leginkább az egyre keményebb rockzene, illetve az azokat játszó zenekarok (Piramis, P.Mobil, Beatrice, Hobo Blues Band, Korál, Edda) iránti rajongás határozta meg.
Hívták őket semmi-nem-kell nemzedéknek is, mintegy utalva arra, hogy demonstratív kívülállásuk, lázadásuk nem vethető össze a hatvanas évek ifjúsági törekvéseivel. Ez a generáció alapvetően csak rossz közérzetének kinyilvánításáig, olykor megfogalmazásáig jutott (ezt is a náluk tíz-tizenöt évvel idősebb rockzenészek tették meg, felismerve az új szükségleteket), hiányzott belőlük az alkotókedv, a változtatni akarás. Csak ültek vagy lődörögtek a nagyvárosok terein és aluljáróiban, csoportokba verődve, a semmibe bámulva, Godot-ra várva.
A hatalom kezdetben igyekezett kriminalizálni a jelenséget, később azonban a KISZ felismerte, hogy a csöves problémát egész máshonnan kell megközelíteni, ezért szolidaritási rockfesztiválokat és más látványos demonstrációkat szervezett. Ezzel párhuzamosan előbb az Ifjúsági Magazin-ban, majd mértékadó folyóiratokban (Mozgó Világ, Valóság, Kultúra és Közösség) kezdték el jelentőségéhez méltóan kezelni a témát, többek között szociológusok figyelmeztettek a zenei jelenségek mögötti társadalmi vonatkozásokra, az elszegényedésre, a beilleszkedés és a szabadidő-eltöltés problémáira, a fiatalok kielégítetlen igényeire, növekvő passzivitására és egyre kilátástalanabb élethelyzetére.
Ahogy maga a szubkultúra sem alkotott homogén tömeget. Nagy vonalakban három csoportra lehetett osztani: az egzisztenciális kitaszítottakra, az ideologikus lázadókra és az úgynevezett szalon csövesekre. Az egzisztenciális csövesek számára a csövesség kényszerű életformát jelentett, hisz se lakásuk, se állandó bevételük nem volt, leginkább alkalmi munkákból és kéregetésből igyekeztek fenntartani magukat. Az ideologikus lázadóknak (akár tanultak, akár dolgoztak) viszont volt hol lakniuk és volt miből élniük, de nem akarták szüleik útját járni, elegük volt a felnőttek hazug társadalmából, ahol a fennen hirdetett elvek (politika, morál) és a hétköznapok valósága sokszor köszönőviszonyban sem álltak egymással, ezért tudatosan vállalták a „csöves” életformát, annak fogyasztási szokásaival és öltözködési jellegzetességeivel együtt. És hát persze ott feszítettek a szaloncsövesek, akiket az egészben csakis a kemény, feszes zene vonzott, számukra a csövesség pusztán követendő divatjelenséget jelentett. Egész héten átlagos, konszolidált ruhában jártak, és csakis az energiák levezetésére szolgáló koncertekre, illetve az ahhoz kapcsolódó társas együttlétekre öltöttek ahhoz megfelelő ruházatot.
JBSz
Forrás:  JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 366–383.

Ikarus

Zeneszöveg

Kapcsolatok

Ikarus zenekari fotók

Hobo Blues Band

GM49

Hobo (Földes László)

Galla Miklós

Hard rock

Szakács László

Kőrös József

Gecse János

Szakács Gábor

Márffy Zsolt

Akantisz Sándor

Minden gólra megy

Rajtad áll