Band/name

Deák Ferenc "Pillangó” (1954–1994) élete negyven évének közel felét rácsok mögött töltötte, egy tucatnyi bűncselekmény elkövetése miatt. Az arcától a lábfejéig tetoválások borították, mintegy négyszáz darab kisebb-nagyobb minta. De nem csak a külsejével hívta fel magára a figyelmet: egy börtönlakótól kissé szokatlan módon ő a tetoválások készítése mellett rajzolt, naplót vezetett, sokat olvasott, keresztrejtvényeket és társasjátékokat tervezett, valamint megtanult jógázni.
1989-es szabadulása után a pesti underground ismert alakja lett, aki gyakran megfordult a legendás <a href="https://popkulturalis.hu/helyszin-fekete-lyuk-446" target="_blank" rel="noopener">Fekete Lyuk</a>ban is. Rendszeresen fellépett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-sziami-753" target="_blank" rel="noopener">Sziámi</a> zenekarral, hol jógázott, hol pedig éneket a színpadon.
És mivel szövegeket is írt, Gasner János gitáros, zeneszerző úgy döntött, hogy megzenésíti azokat. Gasner a hazai alternatív rock kiemelkedő gitárosa volt, többek között az Európa Kiadó, majd a Sziámi tagjaként ismerhettük őt.
A Börtöndalok című műsoros kazetta 1994-ben jelent meg a Bahia Kiadónál. A dalok többsége Pillangó szövegeinek megzenésítései, minden hangszeren Gasner játszik és emellett énekel. A kiadványra két feldolgozás is rákerült: a Bétaville (URH) és a Bon-bon-si-bon (Európa Kiadó).
Közös kiadványuk megjelenése után néhány nappal Pillangó a Dunába fulladt. Gasner János 53 éves korában, 2009-ben hunyt el.
HZ

Gas + Pillangó

A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kontroll-csoport-756">Kontroll Csoport</a> utódzenekarai közül – a Kampec Dolores mellett – az elmúlt évtizedekben jelentős pályát futott be Müller Péter Sziámi (Kovalcze Végh Péter Iván, 1951, ének) mindenkori saját formációja, mely kezdetben Sziámi-Sziámi, később Sziámi Ultrarock, Sziámi Zenei Társulás, illetve Sziámi néven futott. A zenekar az évtizedek során számtalan korszakot és stílust élt meg, és e különböző periódusok között az összekötő kapocs kizárólag Müller Péter, aki – hogy megkülönböztesse magát nevelőapjától, Müller Péter drámaírótól – a nyolcvanas évek végétől harmadik névként előbb az Ivánt, majd a Sziámit vette fel.
Az 1983-ban még Bárdos Deák Ágnessel (1956, ének) alapított Sziámi-Sziámi kezdetben a Kontroll Csoport hagyományait próbálta tovább vinni. Játszott benne a szintén ex-kontrollos Farkas Zoltán és Újváry János, majd egy ideig az Európa Kiadóból Kiss László és Magyar Péter. Hanghordozó ebből a korszakból viszont nem maradt utánuk.
Müller és Bárdos magánéleti válása értelemszerűen zenekari válsághoz vezetett: Bárdos kilépett és megalapította az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-agi-es-a-fiuk-11003">Ági és a Fiúk</a>at. Az Európa Kiadóból érkezett Gasner János személyében Müller viszont remek alkotótársra lelt, és az ekkor már Sziámi Ultrarock névre keresztelt formáció 1989-ben Ha… címmel egy figyelemre méltó anyagot is készített (ez akkor csak kazettán jelent meg, később a Bahia adta ki CD-n). Időközben kibővült a csapat (többek között három vokalistával, Tarján Györgyivel, Czerovszky Henriettel és Puskás „Büfé” Andreával, plusz két szaxofonossal), Müller már így vette fel a Sürgős reinkarnáció című lemezanyagot, amelynek publikálására viszont egészen 1997-ig kellett várni.
A rendszerváltozás idején Müller besokallt a fővárostól, és leköltözött egy Zala megyei kisfaluba, Nemesrádóba. Hamarosan összebarátkozott egy helyi bluesrock zenekarral, egy idő után pedig már együtt zenéltek. Ezzel kezdetét vette a harmadik Sziámi-korszak, mely az alternatív zene hívei körében a legtöbb értetlenséget, a zenekar számára viszont a legnépszerűbb korszakot hozta. (Az ekkor született korongok: Testből testbe, 1992, Mr. Pornowsky előkerül, 1993, Olyan vagy, 1994, Illa-berek, 1997)
Bár 1997 augusztusában Müller bejelentette a Sziámi végét, végül nem bírt magával, és 1999 végére Gasner Jánossal újraindította azt. Három új lemezt (Egyszerű teremtés, 2000, Fogjad már meg!, 2006, Az Isten álljon meg!, 2007) jelentettek meg, mígnem Gasner 2009-es halála végképp pontot nem tett a Sziámi zenekar végére. Müller Péter Sziámi az utóbbi években Szakcsi Lakatos Bélával (Pianissimo! duó), Kirschner Péterrel (Felevad duó), illetve az AndFriends zenekarával koncertezik, és jelent meg (utóbbival) lemezeket

Sziámi

Nemcsak kora underground szcénája, hanem az egész nyolcvanas évek egyik legfontosabb zenekara. Vezetője, Menyhárt Jenő (1959, ének, gitár) a korszak karizmatikus frontembere volt, egyben az egyik legeredetibb szövegírója is.
Amikor 1981 márciusában az URH feloszlatta önmagát, a négy tagból hárman – Menyhárt Jenő, Kiss Llászló (1959–, basszusgitár, ének), Salamon András (1956–, dob) – Európa Kiadó néven folytatták tovább. Negyedik társuk Dénes József „Dönci” (1957–2008, gitár) lett. Napra pontosan egy évvel az URH debütálása után, 1981 szeptemberében adták első koncertjüket a Kassák Klubban – ami nem sikeredett túl fényesre. Akkori műsorukat (A pusztulás piszkozatai) az ősz során még párszor előadták, de ők is érezték, változtatni kell. Mire Salamon András váratlanul bejelentette, hogy ő inkább filmezni szeretne. Helyére Magyar Péter (1964–2018) került, illetve a csapat kiegészült Gerő Andrással (billentyűsök). Ebben a felállásban játszották már új programjukat, a Love’82-t, melyet az Ikarus stúdiójában – BBS-segítséggel –, rögzítettek is, és az anyag kazettáról kazettára terjedt a fővárosban. 1982 őszén újabb váltás, Gerő helyett Dönci barátnője, a korábban a Kolindát is megjárt Kamondy Ágnes (1953) lépett be. Már vele készültek a Hanglemezgyár felkérésére azok a próbafelvételek, melyek hallatán az illetékesek azonnal megszakították velük a kapcsolatot.
1983-ban újabb három taggal – a jazzrock vonalról érkezett Másik Jánossal (1952, billentyűk), Gasner Jánossal (1955–2009, gitár) és kongói diákkal, Joe Dyssou-val (konga) – bővültek. Majd ősszel a zenekar gyakorlatilag szétesett. Előbb Kamondy távozott, majd Kiss Llászló és Magyar Péter igazolt át Müller Péter új formációjába, a Sziámi Sziámiba. De 1983. december 30-án még adtak közösen egy búcsúkoncertet az Egyetemi Színpadon.
Aztán 1984 nyarán Menyhárt megint megkereste Kisst és Magyart, hogy együtt játsszák fel a Jó lesz…’84 című újabb EK-demót (megint csak a BBS segítségével). Majd november 11-én és 12-én a Jégszínházban, a Városbujócska című film apropóján élőben is összeállt a csapat. És itt olyan jól érezték együtt magukat, hogy úgy döntöttek, folytatják tovább. Igaz, immár a Sziámi Sziámiba átigazolt Gasner nélkül. 1985 tavaszán pár koncert erejéig Víg Mihály (Balaton) is játszott velük, majd bevették társnak Spenótot (Tóth Zoltán).
Ősszel Erdős Péter egy meglepő lemezajánlattal kereste meg őket, melynek eredményeként 1987 tavaszán megjelenhetett az Európa Kiadó első nagylemeze, a Popzene. 35 ezer példány kelt el belőle, ami akkoriban kereskedelmileg is jónak számított. Sőt, a Küldj egy jelet! című számukhoz még videoklipet is készített a Hungaroton. 1986-ban és 1987-ben rendszeresen koncerteztek országszerte, általában a Balaton társaságában. (Akkoriban Víg Mihály mögött is gyakorlatilag az EK zenészei játszottak.) Ebben az időszakban volt talán a csúcson az Európa Kiadó, legalábbis zeneileg, jól mutatja ezt például az 1986. június 10-én a Zichy-kastélyban adott koncert, melyet szerencsére a közönség soraiból Galántai György az Artpool részére rögzített, és a kilencvenes évek közepén dupla CD-n is megjelent. Ekkoriban léptek fel nagy sikerrel az amszterdami Melkwegben, majd az angliai Glastonbury Fesztiválon is.
A következő nagylemezt (Szavazz rám!, 1989) már egy ismét átalakult Európa Kiadó rögzítette. Előbb a Hit Gyülekezetébe megtért Dénes János, majd Másik János hagyta ott őket, Gasner János pedig visszajött. Nem sokkal a lemez megjelenése után azonban a zenekar ismét leállt. Legközelebb 1992 őszén aktivizálták magukat, ekkor Menyhárt Jenő, Kiss Llászló, Magyar Péter, Kirschner Péter (1966, gitár, ének) összeállításban, és velük tartott („független együttműködőként”) Másik János is. Az Itt kísértünk – Love ’92 zenei anyaga végül 1993 tavaszán jelent meg. De ez az újjászületés sem volt túlságosan hosszú életű: 1994 januárjában a Katona József Színházban az Európa Kiadó teátrális formában elbúcsúzott.
Menyhárt Jenő New York-ba költözött, mindenféle alkalmi munkákból élt, közben meg néha zenélt. 2001-ben amerikai zenészekkel új lemezt készített (Mr Con &amp; the Bioneers Brave New World Orchestra: String Reality), és az új formációval azon a nyáron többek között a Szigeten is fellépett.
Aztán 2004 tavaszán ismét összeálltak, és április 30-án – hazánk uniós csatlakozásának éjszakáján – az A38 hajón újra felléptek, majd az óriási érdeklődésre való tekintettel további koncerteket adtak. (E bulik esszenciája látható az Így vonulunk be DVD-n.) A koncertek olyan jól sikerültek, hogy a társaság együtt maradt (bár dobos poszton több változás történt) és folyamatosan koncertezett, mígnem az időközben részlegesen átalakult zenekar 2013-ban – több mint húsz év után – új programmal (Annak is kell) jelentkezett. Ennek részben újragondolt változata a 2016-os …Valahol lenni… album
„Az elmúlt években eléggé személyes keretek között zajlott az életem. Ez lehet, hogy átjön a lemezen” – vallotta 2021 októberében az Európa Kiadó legújabb, Love 2020 című albumáról Menyhárt Jenő zenekar-igazgató a hvg.hu-n, amelynek megjelenése a pandémia miatt tolódott másfél évre későbbre, A lemezen Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos voltak akkor a zenekar tagjai.
JBSz–SJ
 
<a href="https://www.facebook.com/europakiadozenekar/">https://www.facebook.com/europakiadozenekar/</a>
<a href="https://europakiado.a38.hu/">https://europakiado.a38.hu/</a>
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 62–67.

Európa Kiadó

Az 1980-as évek budapesti undergroundjának egyik legfontosabb zenekara, mely alig fél évig létezett, és formáját sosem tudta kifutni, de sok szempontból ez a formáció jelentette az origót, innen indult Müller Péter (később Kontroll Csoport, Sziámi-Sziámi) és Menyhárt Jenő (később Európa Kiadó).
1980 nyarán a Kulich Gyula téri Pszichiátriai Klinika pincéjében már javában próbált Menyhárt Jenő (1959, gitár, ének), Kiss László (1959, basszusgitár) és Somoskői Lajos (1958, gitár, ének). Se dobosuk, se szövegírójuk, se nevük nem volt ekkor még.
Aztán felpörögtek az események, és 1980. szeptember 13-án színre lépett az URH, mely mindössze fél évig létezett, de mindenképpen egy új korszak eljövetelét jelentette a hazai rockzenében. Neve az Ultra Rock Hírügynökség rövidítése, utalva arra, hogy egyrészt egy föld alá nyomott, csak ott létező világról tudósítanak, másrészt produkciójuk túlmutat egy hagyományos rockzenekarén. Ráadásul e név fricska is volt a hatalom felé, hiszen az URH akkoriban a rendőrség hullámsávját is jelentette.
Az URH igazából hamarabb lépett a színre, mint hogy készen lett volna. Menyhárt, Kiss és Soma még csak csiszolgatta az első dalokat, amikor az intézmény főorvosa, Gerevich József váratlanul bejelentette, hogy két hét múlva koncertet kell adniuk. Mire Soma az egyik próbára lehívta egy Müller Péter nevű barátját, aki akkor a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt rendezői szakra. „Ezek a dalok nagyon jók, csak nem tudom, mire” – mondta állítólag a náluk 7-8 évvel idősebb Müller Péter (1951, ének), amikor végighallgatta a zenekar akkori repertoárját (négy-öt félkész számot), majd elővett egy gépelt szövegektől duzzadó dossziét és körbeadta. Aztán odalépett a mikrofonhoz, és attól kezdve ő lett az énekes. A többiek meg próbálták a szövegeikhez megtalálni a kellő zenei hátteret. Müller pár nappal a kitűzött koncertidőpont előtt a dobos kérdést is megoldotta: felhívta egyik ismerősét, Salamon Andrást a filmgyárban, aki elsőre igent mondott. Erősítésként pedig felkérték a Balatont, hogy legyenek ők az előzenekar.
Bár a koncertre zömében az újra, a szokatlanra fogékony, a Fiatal Művészek Klubjában is rendszeresen megforduló fővárosi értelmiségi fiatalok mentek, még őket is meglepte az URH provokatív attitűdje, és szokatlanul merész, politikai áthallásokkal teli radikális szövegvilága. Két héttel később a Kassák Klubban ismét ledöbbent tőlük a tömeg, ettől kezdve futótűzként terjedt a hírük, és mindenhol telt ház fogadta őket.
„Azért jöttünk, hogy eltöröljük a hetvenes éveket” – nyomatékosította több koncerten is Müller Péter, és az URH tényleg szakítani akart minden itthoni rockhagyománnyal. Illetve felelevenítették azt, ahogy az egész még a hatvanas években elindult. Vették maguknak a bátorságot és pimaszságot, hogy gyakorlatilag a koncerteken, a közönség előtt tanultak meg zenélni. A Bizottsághoz hasonlóan amolyan nyilvános próbákat tartottak, és a hetvenes évek gyakran monumentális kemény rockjával ellentétben ismét felkínálták az azonosulás kérdését: bárki felmehet a színpadra, aki tud három akkordot, és van mondanivalója. Müllert leszámítva egyidősek voltak a hallgatóságukkal: nem bálványok voltak, hanem képviselők.
Az URH híven szólaltatta meg a nyolcvanas évek elejének értelmiségi életérzéseit. Hetek alatt mitikussá vált, a fiatal értelmiség hangadó, véleményformáló rétegeinek (újságírók, szociológusok, filmesek) támogatásával földalattiságában is a rockélet egyik meghatározó tényezőjévé lépett elő. Dalai kazettákon terjedtek, sokszor próbajellegű koncertjein egyre nagyobb közönség gyűlt össze. Még a New Musical Express Budapesten járt tudósítója, Chris Bohn is róluk írta a legtöbb jót a magyar rockszíntért bemutató több mint kétoldalas cikkében. Pedig az angol újságíró csak a bulik légkörét írhatta meg, a Müllerék produkciójának igazán nyomatékot adó szövegeket mindössze hevenyészett fordításokból ismerhette.
„Az URH zenéjénél semmi jobbat nem hallottam közép-európai kirándulásom alkalmával – így Chris Bohn. – Vad, felajzó zenét csinálnak, aminek hajtóereje a csodálatos, dühös gitárfutamok által csak alig-alig kordában tartott ritmus. (…) Életerős zenéjük ugyanúgy hazavágja a hivatalosan támogatott együttesek esetlen rockját, ahogy a punk teremtett tiszta levegőt nálunk pár évvel ezelőtt.”
Az a pár száz ember, aki ott volt az első URH-koncertek egyikén, valójában nem is igazán hitt a fülének. Ahogy vélhetően a helyszínen lévő társadalmi kapcsolatok sem. Olyan radikális hangvételű, a hivatalos hurráoptimizmussal össze nem egyeztethető sorokkal, mondatokkal álltak elő, ami példa nélküli volt az akkori Magyarországon.
Hogy miért működhettek mégis? Talán azért, mert megjelenésük idején javában dúlt a rock-diszkó háború, a hatóságok figyelmét elsősorban a több tízezer fiatalt megmozgató három botránybanda, a Beatrice, a Hobo Blues Band és a P.Mobil tevékenysége kötötte le. Ráadásul az URH a teljes ismeretlenségből érkezett, és mire a hivatal észbe kapott, túlságosan népszerű lett a budapesti egyetemisták körében. Az aczéli kultúrpolitika ekkorra már kerülte a nyílt konfrontációt, inkább ellehetetleníteni, marginalizálni igyekezett a számára kényelmetlen előadókat.
Szellemileg kétségkívül a rock and rollban amúgy elég túlkorosan (huszonkilenc évesen) belendülő Müller volt az URH vezéregyénisége. Énekesi képességei persze elég korlátozottak voltak (ma sincs másként), de a zenekarnak igazán egyéniséget adó szövegeket – néhány kivételtől (például Szabadíts meg a gonosztól, Kétezer, Bye, Bye) eltekintve – mind ő írta. Köztük olyan emblematikus dalokat, mint az Ismeretlen katona, a Pokoli aranykor, a Van-e élet a Földön vagy a később az Európa Kiadó révén a rendszerváltozás idején aktuálissá vált Szavazz rám!.
És hogy az üstökösként felbukkant URH miért oszlott fel olyan hirtelen? A tagok későbbi nyilatkozatai szerint elegük lett a sikerből, és nem szerették volna minden koncerten ugyanazokat a dalokat eljátszani. Újak pedig 1981-ben már nem születtek. Mindenekelőtt azért, mert a színházias formákban gondolkodó Müller nem hozott újabb szövegeket. Talán azért sem, mert ekkor már tudta, hogy a Kontroll Csoportban akarja folytatni. Amikor március 29-én a Kassák Klubban a búcsúkoncertjüket adták, még úgy volt, hogy csak leteszik, mint egy nehéz batyut, az addigi repertoárt, néhány hónapig erőt gyűjtenek, és egy más, színháziasabb jellegű programmal lépnek elő. Aztán a nyár folyamán Menyhárték számára világossá vált, hogy Müller már a Kontroll Csoporttal próbál. Így megalakították az Európa Kiadót.
Az URH-nak egyetlen stúdiófelvétele létezik: Müller járt ki egy kis stúdióidőt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Azóta persze ők is feltámadtak néhány alkalommal. Először 1985. április 21-én egy rövid programmal a társak (Balaton, Kampec Dolores, VHK, Sziámi Sziámi) előtt, akkor Salamon András helyett Magyar Péter dobolt. Aztán pontosan öt évvel legelső koncertjük után, 1985. szeptember 13-án a Közgáz Kinizsi utcai épületének udvarán az eredeti felállásban. Harmadszor a rendszerváltozás után, 1990. november 10-én az Olimpiai Csarnokban (ekkor is Magyar dobolt). Utóbbit hangban is rögzítették, a Bahia évekkel később dupla CD-n megjelentette. Végül 2008-ban a Szigeten és a VOLT Fesztiválon lehetett hallani őket.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 55–58.

A Bahia Kiadót Bognár Attila és Mesterházy Ernő alapította 1991-ben Budapesten, könyv- és zenei kiadóként. Főként az alternatív és underground művészeti alkotások megjelentetésére koncentrálva a '90-es és 2000-es évek elején jelentős hatást gyakorolt a kulturális életre. A kiadó tevékenysége kiterjedt könyvek, kazetták, CD-k, DVD-k és egyéb audiovizuális anyagok kiadására, melyek között számos magyar író, költő és zenész munkái is szerepeltek. Különösen nagy figyelmet fordított a feltörekvő tehetségek támogatására, versesköteteket és színdarabokat is megjelentetett, köztük Víg Mihály műveit és Wahorn András képzőművészeti albumait.
A Bahia Kiadó több mint 140 lemezt adott ki, olyan, az alternatív és underground zenei életet meghatározó formációk albumait, mint a Tudósok, Müller Péter Sziámi, a Kontroll Csoport, az Ági és a Fiúk, a Másfél és a Kampec Dolores. Menedzseri szerepet vállalt az Európa Kiadó zenekarnál, valamint együttműködött a Trabant és a Balaton együttesekkel is.
Az évek során a kiadó tevékenysége egyre szélesebb spektrumot ölelt fel, gazdagítva a magyar kulturális életet változatos műfajú és tematikájú kiadványokkal.

Bahia Kiadó

90s underground

Gasner János

Deák Ferenc "Pillangó”

Bahia Music 1994 (MK) MKB 024

Börtöndalok

A rendszerváltozás előtti években a korábban fontos zenekarok rendre válságba kerültek – átalakultak (Európa Kiadó, Sziámi, Sex-E-Pil) vagy eltűntek/megszűntek (Balaton, Neurotic) –, és ezzel párhuzamosan felnőtt egy újabb zenészgeneráció, mely a változó helyzetből adódóan már más utakat keresett. És jelentős részük a Fekete Lyuk-ban (VIII. kerület, Golgota u. 3.) talált új otthonra.
A Lyuk fölött található Ganz-MÁVAG Vörösmarty Művelődési Ház persze már korábban is fontos kultúrtörténeti eseményeknek adott otthont. A hetvenes években képzőművészeti műhelyt vezetett itt Erdély Miklós, itt működött Najmányi László társulata, itt tartott előadásokat Molnár Gergely és Hajas Tibor, és mindez jórészt azért lehetett, mert Papp Tamás volt a szervező. A nyolcvanas években az Európa Kiadótól kezdve a Kampec Doloresen és a Vágtázó Halottkémeken át a Balkán FuTouristig mindenki játszott itt. Aztán 1986-ban a művelődési ház akkori igazgatója véget vetett a zenének, két évbe tellett, mire a Balkán FuTourist és a 2. Műsor tagjai, valamint Nagy Gyula, a ház népművelője létre tudta hozni a Fekete Lyukat.
Ekkor szanálták ugyanis a gyárat, megürült az alagsor. Lelkes fiatalok nekiálltak, hogy saját képükre formálják a terepet: színpadot ácsoltak, a falakra graffitiket festettek, miközben az egészet meghagyták a „maga lepusztult valóságában”.
Az 1988. február 27-én megnyílt új underground/alternatív klubot a viszonylag olcsó árak, a hajnalig való nyitva tartás, az extravagancia – no és természetesen a zenei program tette híressé/hírhedtté. Ráadásul Ruszt József vezetésével független színház is működött itt, amúgy Shakespeare módra: jelmez és díszlet nélkül, a nézők között játszva.
Az akkori médiaviszonyokra és közhangulatra jellemző, hogy miközben a BBC már a klub megnyitásának másnapján hírt adott róluk, a klubbal kapcsolatos első hazai sajtóhírre (Képes 7) mégis majdnem egy évet kellett várni, és abban sem volt köszönet. S még legalább egy évig a lapok, ha foglalkoztak is a Lyukkal, általában előítélettel írtak róla.
De vissza 1988-ra: a hely szellemét valójában megteremtő Balkán FuTourist és 2. Műsor tagjai, illetve Nagy Gyula között elég hamar nézeteltérések alakultak ki a követendő irányt illetően. Ennek eredményeként Kistamás Lászlóék májusban távoztak (hamarosan a Balkán FuTourist is felbomlott), a Fekete Lyuk viszont még jó darabig ment tovább. Igaz, a kilencvenes évek elejére színvonala meglehetősen visszaesett, és amíg 1988-ban még menő volt odajárni, addig 1990/91-ben az underground/alternatív szubkultúra inkább az újonnan nyílt helyekre, a Tilos az Á-ba, az Ego Centrumba vagy a Blue Box-ba tette át székhelyét.
Sokan nőtték ki a Fekete Lyukból magukat. Például az F. O. System, az Aurora vagy az AMD. 1990-ben a Lyuk fennállásának második évfordulójára egy alkalmi társulás lépett fel itt – aztán Sex Action néven folytatta tovább. Nagy Feró az alagsorban saját stúdiót rendezett be, és a Lyukkal karöltve jó néhány fontos kiadványt (AMD, Aurora, CMC, Csokonai Vitéz Műhely, Kinopuskin, Kispál és a Borz, Kretens, Perfect Name, RÉS, Sexepil, Sziámi Ultrarock, Waszlavik) jelentetett meg.
1994-ben a 2018b-ban elhunyt  Nagy Gyula már nem tudta megtartani a klubot. A Vörösmarty Művelődési Ház vezetőségével kialakult konfliktushelyzet a hely bezárásához vezetett. A következő években többen sikertelenül próbálkoztak a szórakozóhely üzemeltetésével. Az épület végül a Biblia Szól Egyesület tulajdonába került.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 242–244.

Forrás:

Kapcsolatok