Előadó

Auguszt Bárió

Auguszt Bárió (1967, Kaposvár) énekes, dalszerző, az 1980-as évek végén feltűnt AD Studio popzenekar tagja. Számos sláger szerzője és előadója, ilyen a Páratlan páros, a Nyári eső és az Álmaimban Amerika is.

Az Auguszt Gábor néven született énekes 17 évesen megnyerte az 1984-ben megrendezett Tinisztár kerestetik vetélkedőt. Ezután több kislemeze is megjelent. 1987-ben találkozott Goodwill Györggyel és Földes Jimmyvel, akikkel közösen vitték sikerre az AD Studio formációt. Ők voltak Magyarország első olyan fiúcsapata, amely először zenélt, énekelt és táncolt fellépésein. A 90-es évek eleje volt a zenekar sikerkorszaka, többek között arany- és platinalemezek jelezték ezt.

Az AD Studio 1993-1998 között szünetet tartott, ez idő alatt Bárió televíziós és rádiós szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott. De a zenélést sem hagyta abba, 1995-ben megjelentette első szólóalbumát, Égess el... címen. Az évek során ezt újabb sikeres önálló kiadványa követték: Mikor a Föld alszik (2001), Ezer titok (2003), Csak (2018), Újrakezdeni mindennap (2021).

Az AD Studio 1998-ban újra visszatért, lemezeket adtak ki, országos turnékon jártak. Bárió saját zenekara mellett írt dalokat más előadóknak is. Nagyrészt az ő szerzeményei hallhatók Cserháti Zsuzsa 2002-ben Add a kezed címmel megjelent utolsó stúdióalbumán. De dolgozott együtt - többek mellett - Vincze Lillával, a Happy Gang zenekarral, Singh Vikivel, valamint Mr. Rickkel is. Bárió 2008-ban kitalálta és megszervezte az Életed Dala országos zenei tehetségkutató versenyt.

2023 augusztusában zenekara, az Auguszt Bario Band kíséretében - első magyar előadóként - fellépett Liverpoolban a Beatleweek rendezvényen, a Beatles-rajongók hagyományos összejövetelén.

HZ

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/augusztbario

https://www.instagram.com/augusztbarioband/

Forrás:

  • Auguszt Bárió, Wikipédia, 2023-01-06
  • Auguszt Bárió az első magyar énekes, akit meghívtak a Beatleweek-re, Liverpoolba, magyarzene.eu, 2023-10-11
  • Auguszt Bario Névjegy, YouTube
Frissítve: 2024-1 , Hőgye Zoltán