Előadó

Vincze Lilla

Borítókép forrása: By MrSilesian - Own work, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons

Vincze Lilla (1961, Siófok) énekes, szövegíró, aki a Napoleon Boulevard zenekarral szerzett országos ismertséget.

1983-84-ben az újhullámos Spenót zenekar vokalistájaként szerepelt, majd 1986 és 1990 között a Napoleon Boulevard énekese volt, és a közönségszavazatok alapján minden évben ő lett Az év énekesnője. Az 1986-os Interpop Fesztiválon a Napoleon Boulevard frontembereként tűnt fel, ahol a Kérlek, ne félj című dalukkal elnyerték a fesztivál nagydíját.

Vincze Lilla énekhangjával a popzenekar sorra adta ki slágerekkel zsúfolt albumait, amelyek százezres példányszámokban keltek el. A Napoleon Boulevard eredeti felállásban 1990-ig létezett, ezután az énekesnő előbb Cziglán István (1959-1998) gitárossal duóban dolgozott, majd szólókarriert kezdett.

A nyolcvanas évek végétől nyolc crossover stílusú lemeze jelent meg, különösebb átütő siker nélkül. 1997-től a Ruttkai Éva Színház tagja lett, ahol Edith Piaf szerepében is színpadra lépett. A tanári diplomával rendelkező előadóművész 2000 óta saját énekiskolát működtet. Utolsó nagylemeze (Angyalnak, madárnak) 2008-ban került a boltokba. A mai napig szerepel: templomi koncerteket ad, kamarazenekarral lép fel, és a Rajkó Zenekarral is dolgozott együtt.

2010-ben újra összeállt a Napoleon Boulevard, az év elején Budapesten volt egy nagyszabású fellépésük. A következő években - részben más felállásban - de koncerteztek tovább. 2018 óta Vincze Lilla és Zenekara néven lépnek fel, az énekesnő szólóalbumainak dalaival és klasszikus Napoleon Boulevard-slágerekkel állnak színpadra.

2017-ben szerepelt A nagy duett című műsorban, duettpartnere Apáti Bence volt. 2019-ben A Dal 2019 eurovíziós nemzeti dalválasztó show, majd 2020-ban és 2021-ben A Dal című tehetségkutató műsor zsűritagja volt.

2023-ban is folyamatosan közönség elé áll, különböző formációk élén szerepel idehaza és Erdélyben, olyan zenészek társaságában, mint Popper Péter (billentyűs), Kardos-Horváth János (ének, gitár), Fekete Tibor Samu (basszusgitár) és Pálmai Zoltán (dob).

Az 1986-1990 között öt alkalommal is Az év énekesnőjének választott Vincze Lilla 1988-ban eMeRTon-díjas lett, Erdélyben pedig 2013-ban neki ítélték a Transilvanian Music Awards különdíját.

JBSz–SJ, HZ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 383.

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/vinczelillaofficial/?locale=hu_HU

https://www.instagram.com/lillymadar/

https://www.vinczelilla.com/

Frissítve: 2023-10 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János