Person/name

Éliás Gyula (1948–2022), az 1970-es években induló első magyar lemezlovas generáció tagja, aki a DJ-szakma elismert alakja volt.
Énekesként kezdte zenei pályafutását, a 60-as évek közepén tagja volt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-phantoms-6240">Phantoms</a> (a későbbi Non-Stop) együttesnek, majd a 70-es évek elején a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-q-gli-6748">Q-gli</a> zenekarnak. Ezután kezdett lemezlovasként szerepelni. Az 1978 októberében induló első hazai vizsgaműsoron tizenkét lemezlovas vett részt. Köztük volt Éliás Gyula, aki ott lett „A” kategóriás DJ.
„A zenei ízlésvilágom már akkor is kicsit rockosabb volt, mint a társaimé. Nem volt példaképem, a saját elképzelésem szerint diszkóztam” - mondta el egy 1987-ben készült interjúban a DJ, aki elárulta, hogy már a kezdetektől állva adta elő műsorát, pedig akkor még ülve volt szokás.
1979-ben három másik DJ, Danyi Attila, D. Molnár György és B. Tóth László társaságában létrehozta a Discotheque 4-et, és közös fellépésekkel járták az országot. A 80-as években a budai Randevú nevű szórakozóhelyen diszkózott - egy időben hetente hat estén át ő volt ott a lemezlovas. 1985-től a Petőfi Csarnok Fantasztikus Házibuli című programjának egyik házigazdája volt, ugyanott a nagysikerű Csillagfény Disco egyik lemezlovasaként is dolgozott.
Munkásságáért 2019-ben életműdíjjal jutalmazta őt a magyar DJ Szövetség.
Éliás Gyula 2006-ban súlyos autóbalesetet szenvedett. Bár a karambol után felépült, a baleset nem múlt el nyomtalanul, az évek során fokozatosan romlott az egészségi állapota. 74 éves korában, 2022. május 26-án hunyt el.
Egyik fia, Éliás Gyula Junior (1975) ismert zenész. Az Artisjus-díjas énekes-zeneszerzőt rajongói a magyar Barry White-nak nevezik.
HZ

Éliás Gyula

Éliás Gyula előadói fotók

Az 1960-as évekbeli beatzenekarban – nem keverendő a későbbi kiskunlacházi formációval – számos később ismertté vált zenész kezdte pályáját. Felállás: Zádor István (zongora), Éliás Gyula (1948, ének), Köves Miklós (1949, dob), Sabathiel Géza (gitár), Oravecz János (basszusgitár). A zenekar az évtized derekára átalakult, és Non-Stop néven játszott tovább. Miként Zádor István emlékezett: „Nem volt sok bulink, de egyszer volt egy koncertünk az Egyetemi Színpadon, ez után változtattunk nevet. Kihirdettük a közönségnek, hogy jöhetnek a javaslatok, akiét elfogadjuk, az kap 100 forintot... és egy üveg pezsgőt. És valaki a közönségből adta a Non-Stop nevet. 1965-öt írtunk ekkor.”
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 46–49.

Phantoms

1970 márciusában az Ifjúsági Magazin olvasói adták ezt a nevet a Kudász Ferenc (gitár), Pelles Péter Pál (orgona), Kondella Ferenc (ének), Baranyai István (szólógitár), Reck Lajos (dob), Vrana Tamás (basszusgitár) felállású együttesnek. Egy évvel később Kondella helyére Éliás Gyula, Baranyai helyére Tátrai Tibor, Vrana helyére Vigyázó László érkezett.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 158.

Q-gli

Az 1970-es évek második felében a Magyar Hanglemezgyár Vállalat aktuális üzletpolitikája révén fellendült az új szórakoztató zenei irányzat, a diszkó. Sztárzenekara a több ízben stílust és fazont váltó, az aktuális trendhez igazodó <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-neoton-familia-9497">Neoton</a> a kiugrást az MHV új üzletpolitikájának és személy szerint <a href="https://popkulturalis.hu/szemely-erdos-peter-6587">Erdős Péternek</a> köszönhette.
Külföldön – mindenekelőtt az Egyesült Államokban – már a rock and roll születésének időszakában nagy jelentőségük volt a zenegépeknek: sajátos szubkultúra épült köréjük, és a klubok születése, a koncertzene térhódítása ellenére a hatvanas évek második feléig eleven, virulens eszköze volt a fiatalok szórakoztatásának. A wurlitzereknek az évtized második felében alkonyult be, amikor a zene az utcákra, terekre, a fesztiválokra, a koncertszínpadokra költözött. A hetvenes évek elejétől kezdve azonban új trend volt kialakulóban, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is megszülettek az új típusú szórakozóhelyek, a diszkotékák, ahol nem egyszerűen gépzenére táncolt a közönség, hanem lemezlovas és/vagy showman gondoskodott a hangulatról, miközben a közönség kívánságainak és/vagy egyéni ízlésének megfelelően válogatta a lejátszott slágereket, lemezeket.
Az Egyesült Államokban a diszkó nemcsak a jól táncolható zenei felvételeket jelentette, hanem a hozzá kapcsolódó új táncőrületet, életformát, élvezetvallást is. Megnyílt a Studio 54, Hollywood elkészítette a mintaadó, új bálványokat (John Travolta, Bee Gees) felvonultató Szombat esti láz című produkcióját, a bemutatóval egy időben (1977) az üzletek is megteltek a diszkódivat termékeivel. 
Mindez hamarosan megérkezett Európába, sőt Magyarországra is. Bár a filmet nálunk nem mutatták be, annak zenéje és az új sztárok ismertek lettek. A hozzá kapcsolódó új életstílus azonban nem tudott meghonosodni, mert a szórakoztató zene akkoriban elengedhetetlenné vált háttériparát (fényűző szórakozóhelyek, divatcikkek, szolgáltatások) Magyarországon nem sikerült kellő mértékben megteremteni. Így a diszkó – jobb híján – beköltözött a régi klubokba, presszókba, művházakba, ahol elfoglalta a zenekarok helyét, és az igényes slágerzene modernebb formájaként prezentálták a hétvégi táncolóknak.
A tévhittel ellentétben a hatalom nálunk az apolitikus diszkóval sem volt túl jó viszonyban. A klubok nagy részében disc jockey (lemezlovas) szolgáltatta a talpalávalót. A pártvezetés az Országos Szórakoztató Zenei Központ (OSZK) hatáskörébe utalta át a diszkózás felügyeletét, és az 1978. június 19-én megjelent rendelet a disc jockey-k működését már engedélyhez kötötte: a továbbiakban vizsgabizottság előtt kellett számot adniuk felkészültségükről, és politikai rátermettségükről is. Az engedélyeket a továbbiakban az OSZK adta ki, és csak az állhatott a lemezjátszók mögé, aki minden tekintetben megfelelt.
A hivatalos statisztika szerint a nyolcvanas évek elején 36 A (gázsi 360 Ft + 80 Ft lemezhasználati díj), 114 B (gázsi 300 Ft) és 183 C (gázsi 240 Ft) kategóriás diszkós volt az országban, 632-en csak ideiglenes lemezbemutatói engedélyt kaptak, így évente kellett újra vizsgázniuk. Jellemző a kereslet-kínálat közötti eltérésre, hogy a nyolcvanas évek elején ennek a körülbelül ezer diszkósnak kellett volna megoldania a 12 ezer hazai település szórakozási gondjait. (Csak Budapesten 380 bejegyzett ifjúsági klub, és számos étterem, presszó, bár, lokál és alkalmi rendezvény várta hétről hétre a közreműködésüket.)
Nem tette vonzóvá a lemezlovas pályát, hogy a „közművelődési és engedélyügyi csoport” diszkós tanfolyamain a belső elhárítás és a BRFK emberei is jelen voltak, és előadásaikban a műsorvezetők felelősségét hangsúlyozva nyomatékosan kérték a „disc jockey elvtársakat az együttműködésre és a fokozott éberségre”. Kívánságuk „csupán” annyi volt, hogy figyeljék a szórakozóhelyek közönségét, a társadalomra esetleg veszélyes megnyilvánulásokat, és erről időnként számoljanak be.
A szakmában ezekről a munkakapcsolatokról már a rendszerváltozás előtt is nyíltan beszéltek. Bizonyos tömegrendezvényeket (szolidaritási fesztivál, újhullámos fesztivál, rockreflektor, koncertek az Ifiparkban) ugyanis csaknem mindig ugyanazok a műsorvezetők, ismert lemezlovasok vezették, akiknek a fővárosban és több vidéki városban is mindig volt egy-egy reprezentatív, nagy látogatottságú klubjuk.
A diszkó búcsúévének Magyarországon 1981-et mondhatjuk. Az MHV reklámkiadványaiban a stílusirányzatok szerinti besorolásban a Neoton és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-szucs-judith-550">Szűcs Judith</a> a pop kategóriában szerepelt, ott, ahol Soltész Rezső, a Bojtorján, Komár László és Kovács Kati. A váltás jele volt az is, hogy a nyolcvanas években a MIDEM-gálára sem vittek ki diszkóelőadókat.
JBSz
 
Forrás: Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 422–439.

Diszkó

Danyi Attila

B. Tóth László (1947, Budapest), az egyik legismertebb hazai lemezlovas, zenei szerkesztő, rádiós- és televíziós műsorvezető.
Pályafutását az 1960-as évek közepén könnyűzenei műsorok vezetőjeként kezdte. Többek között a Fővárosi Művelődési Ház Magnós-klubjának alapító tagja volt a rádió- és televízióműszerész végzettségű fiatalember. Nem sokkal később már előadóművészi működési engedéllyel büszkélkedhetett. Járta az országot, szórakoztatta az ifjúságot.
A Magyar Rádióban 1976-1981 között külsősként tevékenykedett, majd 1981-2002 között zenei szerkesztőként dolgozott, és önálló popzenei műsorai is voltak (Szombat esti diszkó, Reflex Klub).
(Magyarországon az 1970-es, 80-as években egyetlen országos sugárzású rádiós intézmény volt, a Magyar Rádió. Három csatornán szóltak a műsorai: Kossuth (hírek, közélet), Petőfi (könnyűzene, ifjúsági és szórakoztató háttérműsorok), 3. Műsor (komolyzene).  Az első kereskedelmi rádióállomás a Danubius volt, amely 1986-ban kezdte meg adását, de ez is a Magyar Rádió vállalkozásaként indult.)
B. Tóth László 1982-től a vasárnap délutánonként jelentkező, nagysikerű Poptarisznya szerkesztő-műsorvezetője volt. A legfrissebb hazai és külföldi slágerekkel, zenei hírekkel, slágerlistával (Pop Tari Top), rövid összekötőszövegekkel, és különleges effektekkel teletűzdelt műsor sokak kedvence volt. B. Tóth 1989 és 2002 között a főváros körzetében fogható - szintén a Magyar Rádióhoz tartozó - Calypso Rádió 873 főszerkesztőjeként dolgozott. Ez volt idehaza a második kereskedelmi profilú rádióadó, amely friss hangzásvilágával hamar népszerű lett, egészen 2002-ig szólt a hallgatóihoz, akiknek a száma a többi kereskedelmi rádióadó térnyerésével a végére igencsak megcsappant. Ezzel együtt a műsorvezető „védjegyévé” vált Poptarisznya a mai napig futó produkció, az évtizedek során különböző rádióadókon és online is hallható az immár több mint 50 év slágerei között válogató B. Tóth László zenés műsora.
A 70-as évek végétől a Magyar Televízió popműsoraiban is közreműködött (Rockstúdió, 20 a csúcson). 1982. október 23-án ő volt a műsorvezetője annak az Egymillió fontos hangjegy című adásnak, amelyben leadták a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-rolls-frakcio-10510">Rolls Frakció</a> egy koncertfelvételének részletét. Az ott elhangzott dalszövegek miatt hatalmas botrány lett, a műsor hamarosan megszűnt, a zenekar pedig végleg ellehetetlenült.
B. Tóth az évtizedek során rengeteg szórakozóhelyen fellépett, mint lemezlovas. Többek között az egykori - a budapesti Petőfi Csarnokban, a 80-as évek közepétől működő - Csillagfény Disco egyik DJ-je volt (Éliás Gyula és Dvoracsek György mellett). Retro Party elnevezésű műsoraival a 2010-es évek végéig járta az országot.
2011-ben adta ki visszaemlékezéseit, könyvének címe: A ​nevem B. Tóth László - ez az én történetem. A népszerű lemezlovas-műsorvezetőt 2013-ban VOLTfolió Életműdíjjal jutalmazták.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/btothlaszlo">https://www.facebook.com/btothlaszlo</a>
<a href="https://poptarisznya.hu/">https://poptarisznya.hu/</a>

B. Tóth László

Az 1984 szeptemberében végleg bezárt, többgenerációs fővárosi szabadtéri koncerthelyszín, a Budai Ifjúsági Park funkcióját 1985-től lényegében a Városligetben frissiben megnyitott ifjúsági szabadidőközpont, a Petőfi Csarnok vette át. A köznyelvben csak PeCsa néven emlegetett, 2015-ig működő intézmény nagyterme az évtizedek során nemcsak népszerű koncerthelyszínnek számított, de évente több száz kulturális rendezvénynek és kiállításnak adott helyet. Emellett az épületben számos közösségi klub működött, nem utolsósorban pedig egy hatezres kapacitású szabadtéri koncerthelyszín is tartozott hozzá.
A Fővárosi Tanács már 1981-ben úgy döntött (a BIP korlátjának leomlása után), hogy a második világháborúban elpusztult Iparcsarnok alapjaira 1947-ben felhúzott BNV-pavilont átépítve új ifjúsági szabadidőközpontot hoz létre. A tervezés és a beruházás éveket vett igénybe, a folyamatokba pénzhiány miatt bevonták a közeli Közlekedési Múzeumot (mely szerette volna megszerezni az épületet vagy annak egy részét, így került az ifjúsági központba a repüléstörténeti gyűjtemény), végül a Petőfi Csarnok 1985. április 27-én a Karthago együttes koncertjével nyitotta meg kapuit. Átadását a fővárosi és kerületi hatalmasságokon és Hámori Csaba KISZ-vezéren túl maga Kádár János, az MSZMP főtitkára is megtekintette.
A korabeli viszonyok között korszerűnek számító hang- és fénytechnikával felszerelt szabadidőközpont az első tizenöt évében élte fénykorát, nem függetlenül attól a ténytől, hogy sokáig Budapest egyetlen ilyen méretű intézményének számított, és itt működött a már bemutatott Csillagfény diszkó is a főváros legnagyobb diszkója volt. Hisz a közel ezer négyzetméter alapterületű nagyteremben becslések alapján állva 2500, ülve 1200, asztalok mellett 600 látogató fért el, a szabadtéri koncerthelyszínre pedig hatezren is összezsúfolódhattak. Így ebben az időszakban a nevesebb – de a 12 ezres Budapest Sportcsarnokot megtölteni nem képes – külföldi és hazai sztárok előszeretettel koncerteztek itt.
2002-ben a Petőfi Csarnok előbb közhasznú társaságként, majd 2009-től kft-ként működött, lényegében attól kezdve folyamatosan ott lebegett felette a megszüntetés veszélye. Bár sokáig teljes felújításáról, majd költöztetésről szóltak a hírek, végül 2014 februárjában a Városliget területére tervezett Múzeumi Negyed beruházásáról tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a megnyitása óta közel 15 ezer rendezvénynek otthont adó, több mint tízmillió látogatót vonzó PeCsát lebontják, hogy (kibővített) helyére építsék az Új Nemzeti Galériát.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 172.

Éliás Gyula

Zenész - énekes, DJ

Forrás:

Kapcsolatok