A hetvenes évek második felében az „őszinte kemény rock” diadala és a beérkező nagy generáció mellett egy másik fontos folyamat is zajlott a hazai popzenében: a Magyar Hanglemezgyár Vállalat aktuális üzletpolitikája révén fellendült az új szórakoztató zenei irányzat, a diszkó. Sztárzenekara a több ízben stílust és fazont váltó, az aktuális trendhez igazodó Neoton a kiugrást az MHV új üzletpolitikájának és személy szerint Erdős Péternek köszönhette.

Gyors fogyasztásra szánt zenei felvételek

Külföldön – mindenekelőtt az Egyesült Államokban – a zenegépeknek (wurlitzer) már a második világháború idején, majd a rock and roll születésének időszakában is nagy jelentőségük volt. Sajátos szubkultúra épült köréjük, és a klubok születése, a koncertzene térhódítása ellenére a hatvanas évek második feléig eleven, virulens – több mint – eszköze volt a fiatalok szórakoztatásának. A wurlitzereknek az évtized második felében alkonyult be, amikor a zene az utcákra, terekre, a fesztiválokra, a koncertszínpadokra költözött. A hetvenes évek elejétől kezdve azonban új trend volt kialakulóban, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is megszülettek az új típusú szórakozóhelyek, a diszkotékák, ahol nem egyszerűen gépzenére táncolt a közönség, hanem lemezlovas és/vagy showman gondoskodott a hangulatról, miközben a közönség kívánságainak és/vagy egyéni ízlésének megfelelően válogatta a lejátszott slágereket, lemezeket.

Az Egyesült Államokban a diszkó nemcsak a jól táncolható, sodró lendületű, többnyire igénytelen szövegű, gyorsfogyasztásra szánt zenei felvételeket jelentette, hanem a hozzá kapcsolódó új táncőrületet, életformát, élvezetvallást is. A diszkó szinte hetek alatt központi téma lett a médiában, s a tömegkommunikáció után egyéb iparágak (elektronika, ruházat, kozmetika, film) is átváltottak az új hullámhosszra. Megnyílt a Studio 54, Hollywood elkészítette a mintaadó, új bálványokat (John Travolta, Bee Gees) felvonultató Szombat esti láz című produkcióját, a bemutatóval egy időben (1977) az üzletek is megteltek a diszkódivat termékeivel.

Mindez hamarosan megérkezett Európába, sőt Magyarországra is. Bár a filmet nálunk nem mutatták be, annak zenéje és az új sztárok ismert lett. A hozzá kapcsolódó új életstílus azonban nem tudott meghonosodni a szegényes magyar viszonyok között, így a diszkóból nem lett társadalmi jelenség, de még a szórakoztatóiparon belül sem lett uralkodó zenei irányzat. Ennek legfőbb oka, hogy a szórakoztató zene akkoriban elengedhetetlenné vált háttériparát (fényűző szórakozóhelyek, divatcikkek, szolgáltatások) Magyarországon nem sikerült kellő mértékben megteremteni. Így a diszkó – jobb híján – beköltözött a régi klubokba, presszókba, művházakba, ahol elfoglalta a zenekarok helyét, s az igényes slágerzene modernebb formájaként prezentálták a hétvégi táncolóknak.

A tévhittel ellentétben a hatalom nálunk az apolitikus diszkóval sem volt túl jó viszonyban. A klubok nagy részében disc jockey (lemezlovas) szolgáltatta a talpalávalót, aki felügyelet nélkül, spontán szövegeléssel szórakoztatta a közönséget. A pártvezetés az Országos Szórakoztató Zenei Központ (OSZK) hatáskörébe utalta át a diszkózás felügyeletét, és az 1978. június 19-én megjelent rendelet a disc jockey-k működését már engedélyhez kötötte: a továbbiakban vizsgabizottság előtt kellett számot adniuk felkészültségükről, és politikai rátermettségükről is. Az engedélyeket a továbbiakban az OSZK adta ki, és csak az állhatott a lemezjátszók mögé, aki minden tekintetben megfelelt.

A Magyar Ifjúság beszámolója alapján rekonstruálhatjuk, hogyan történt a vizsgáztatás.

„Először történelmi, politikai, irodalmi, földrajzi ismereteikről kell számot adniuk. Az általános műveltségi szintet vizsgáló tesztben ilyen feladatok szerepelnek: Írja le véleményét egy élményt adó könyvről; Rajzolja le nagy vonalakban Magyarország térképét és jelölje be a jelentős népművészeti tájegységeket; Válasszon ki az Árpád-házi királyok közül egy olyan személyt, akinek az uralkodását nemzeti történelmünkben jelentősnek tartja; Írja le, miért?

Mindezt a műszaki teszt követi: Mi a hangfrekvencia, mennyi a sávszélessége? Mi az Ohm-törvény? – ilyen és ehhez hasonló kérdések. Ezután következett az angol nyelvvizsga: a Billboard slágerlistáját kell felolvasni és lefordítani a dalok címét. Sokan még a személyes névmást sem tudják lefordítani, a kiejtésről pedig jobb nem beszélni – kommentál a két nyelvtanárnő.

A vizsgázó további útja Wilpert Imre szobájába vezet. Itt két zenei felvétel meghallgatása után az előadót és a stílusirányzatot kell felismerni. A C kategóriáért például egy új ABBA-szám és a reggae felismerése a feladat. A jelöltek a szellemi fordulók után pontszámaikat magukkal viszik a gyakorlati vizsgára, de, ha a vizsgázó a négy szellemi feladat közül akár egyen is elbukott, már nem mutathatja meg, mit tud a diszkópult mögött.

Akik viszont teljesítették az elvárásokat, egy újabb bizottság előtt (tagjai: Csanády Lajos ORI-osztályvezető, Hölczer Tamás OSZK közművelődési csoportvezető, Galán Bertalan zsűrielnök, B. Tóth László, Keresztes Tibor) bizonyíthatják rátermettségüket, s ha itt is megfelelnek, akkor kaphatják meg a működési engedélyüket.”

A hivatalos statisztika szerint a nyolcvanas évek elején 36 A (gázsi 360 Ft + 80 Ft lemezhasználati díj), 114 B (gázsi 300 Ft) és 183 C (gázsi 240 Ft) kategóriás diszkós volt az országban, 632-en csak ideiglenes lemezbemutatói engedélyt kaptak, így évente kellett újra vizsgázniuk. Jellemző a kereslet-kínálat közötti eltérésre, hogy a nyolcvanas évek elején ennek a körülbelül ezer diszkósnak kellett volna megoldania a 12 ezer hazai település szórakozási gondjait. (Csak Budapesten 380 bejegyzett ifjúsági klub, és számos étterem, presszó, bár, lokál és alkalmi rendezvény várta hétről hétre a közreműködésüket.)

Nem tette vonzóvá a lemezlovas pályát, hogy a „közművelődési és engedélyügyi csoport” diszkós tanfolyamain a belső elhárítás és a BRFK emberei is jelen voltak, és előadásaikban a műsorvezetők felelősségét hangsúlyozva nyomatékosan kérték a „disc jockey elvtársakat az együttműködésre és a fokozott éberségre”. Kívánságuk „csupán” annyi volt, hogy figyeljék a szórakozóhelyek közönségét, a társadalomra esetleg veszélyes megnyilvánulásokat, és erről időnként számoljanak be.

A szakmában ezekről a munkakapcsolatokról már a rendszerváltozás előtt is nyíltan beszéltek. Bizonyos tömegrendezvényeket (szolidaritási fesztivál, újhullámos fesztivál, rockreflektor, koncertek az Ifiparkban) ugyanis csaknem mindig ugyanazok a műsorvezetők, ismert lemezlovasok vezették, akiknek a fővárosban és több vidéki városban is mindig volt egy-egy reprezentatív, nagy látogatottságú klubjuk. (Később a gyanú egyesek esetében beigazolódott – aktáikat, jelentéseiket megtalálták –, de a legtöbben hátrahagyott nyom nélkül, úgymond társadalmi kapcsolatként álltak összeköttetésben a „Cégnél” a könnyűzenét felügyelő Végvári Józseffel, vagy a terepre is kijáró Gábor Róbert hadnaggyal és munkatársaival.)

A diszkó hanyatlása

A diszkó búcsúévének Magyarországon a szokásos késéssel, 1981-et mondhatjuk. Ahogy a Kati és a Kerek Perec vagy Szűcs Judith példája bizonyítja, ebben az esztendőben már az egykori sztárok neve sem úgy csengett már úgy. Hiába alakították át többször a Neotont, az együttes régen nem a diszkó révén akart nemzetközileg híres lenni. Minden országba azt az árut szállították (Sandokan, Don Quijote, Marathon, Oké Gorbacsov, Haley), amit a kedves vevő rendelt vagy hallani akart.

Az MHV reklámkiadványaiban 1981–82-től már egyetlen szó sem esett a diszkóról. A stílusirányzatok szerinti besorolásban a Neoton és Szűcs Judith a pop kategóriában szerepelt, ott, ahol Soltész Rezső, a Bojtorján, Komár László és Kovács Kati. A váltás jele volt az is, hogy a nyolcvanas években a MIDEM-gálára sem vittek ki diszkóelőadókat.