Bada Tibor "Bada Dada"
Zenész - énekes, Előadóművész
Bada Dada (Bada Tibor, 1963–2006) énekes, költő és festő, aki az egyik legeredetibb hazai zenei formáció, a drMáriás vezette dadaista Tudósok zenekar társalapítója és 1996-ig a tagja volt.
Újvidéken, az akkori Jugoszláviában született 1963-ban. Művészképző középiskolába járt, ezt követően tengerészkatona volt Pólában, majd az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékének a hallgatója lett. Újvidéken festőként, kalligráfusként, illetve a jugoszláv képregény-kultúrán alapuló képversek, képregények írójaként alkotott Bada Dada művésznéven. Emellett zenélt és szobrászkodott is. Tette mindezeket elementáris erővel, zabolátlanul.
1992-ben Magyarországra költözött, itt leginkább a Tudósok (kezdetben Jugoszláv Tudósok) együttes tagjaként ismerték meg, valamint a drMáriással adott performance-, költészeti és zenei duó-fellépéseik nyomán.
Zenei munkássága ösztönből jött: rengeteg hangszert kipróbált, amin amúgy egyáltalán nem tudott játszani. A Tudósok koncertjei híresek voltak az ő nagyon erős és eredeti színpadi megnyilvánulásairól. Bada végül 1996-ban távozott a zenekarból. Ezután több formációban is részt vett, például közreműködött a Bëlga harmadik lemezén hallható Gomba hölgy című dalban.
1998-ban a Bahiánál jelent meg a Csak az Ősbadadadarchív című műsoros kazettája, ami az 1984-90-ig terjedő időszak anyagainak gyűjteményes kiadása. Ezen házi felvételek és a Dr. Zsivágó Dark Stars együttes két száma hallható, illetve egy Tudósok-szám, az Apa kocsit hajt hosszabb verziója.
A mindig is hullámzó lelkivilágú embert lassacskán felemésztette a művészléttel együtt járó életmódja. Bada Dada élete tragikusan zárult: 2006. július 4-én öngyilkos lett.
HZ
Forrás:
- Bahia Kiadó honlapja
- Svébis Bence, „Két kézzel, egy kézzel, kéz nélkül: apa kocsit hajt”, Port.hu, 2023-08-11