MusicalPeriod/name

A kezdetek óta fővároscentrikus hazai rockéletben a kilencvenes évek meglepő fordulatot hozott: a vidéki zenekarok váratlan dominanciáját. Az évtized rockarculatát jelentősen befolyásoló friss formációk – Kispál és a Borz, Tankcsapda, Quimby, Nyers – kivétel nélkül vidéki városokból jöttek, de mellettük említhetnénk a poposabb Pál Utcai Fiúkat vagy az elektronikus tánczenei vonalon legnépszerűbb Anima Sound Systemet. Persze azért Budapest is kitermelte a maga új alternatív „sztárbandáit” (Másfél, Korai Öröm), az évtized közepén nálunk is többen próbálkoztak a britpop honosításával (közülük a Heaven Street Seven vitte a legtöbbre), szintén ebben az időszakban aratták a legnagyobb sikereiket (általában külföldön) az újprogresszív csapatok (Solaris, After Crying). Ráadásul ebben az évtizedben indult be a hazai fesztiválbiznisz, melynek legnagyobb sikertörténete kétségkívül a Sziget.

Átrendeződések rockfronton
A rendszerváltozás elején a rockfronton jelentős átrendeződések indultak meg. A korábbi évtizedek nagy emblematikus rockbandáinak többsége (Omega, LGT, P.Mobil) már évek óta tetszhalott volt, és legfeljebb reprezentatív koncerteket adott, egyedül az újjáalakult Beatrice és a folytonosan megújuló Edda tartotta magát. A nyolcvanas évek fontosabb underground zenekarai szintén megszűntek (Neurotic, Bizottság) vagy átalakultak (Európa Kiadó, Sziámi) és/vagy többet játszottak külföldön, mint idehaza (Vágtázó Halottkémek, Sexepil). Az ország ekkoriban a leginkább a metálosoktól (Pokolgép, Ossian, Moby Dick, Omen) volt hangos. Viszont a fővárosi és vidéki underground/alternatív klubokban már ott koncerteztek azok a zenekarok, melyek a kilencvenes évek rockarculatát meghatározták. Mindenekelőtt a pécsi Kispál és a Borz és a debreceni Tankcsapda.

Rockvidék

Az 1990-es évek egyik legsikeresebb, egyben legfontosabb rockbandája az 1989-ben Debrecenben alakult Tankcsapda.
A kezdet: Lukács László (1968, gitár, ének), Buzsik György (1967–, dob) és Tóth Laboncz Attila (1968–, basszusgitár) elhatározta, hogy megmutatja, hogyan is kell punkzenét játszani. Egyikük sem tudott igazán játszani a hangszerén, de lelkesek voltak, szorgalmasan gyakoroltak egy pincében, és írták a dalokat (Félre a tréfát, Baj van!, Terrorista vagyok). Először 1989 júniusában Szentendrén, a szintén debreceni PG Csoport vendégeként léptek a nyilvánosság elé, az igazi debütálásuk azonban október 14-én az Auróra előtt volt. Közben megjelentettek egy demót (Baj van!!), klubturnéztak itthon és Németországban, 1990-ben újabb demót (Punk &amp; Roll) publikáltak, és az első születésnapjukat már a Petőfi Csarnokban ünnepelhették, ismét az Auróra előzenekaraként.
Lukácsék pályája sok szempontból párhuzamosan haladt a Kispál és a Borzéval, sok szempontból viszont eltért attól. Mindenekelőtt a kezdetekben. Bár a Kispál két évvel korábban indult, a kilencvenes évek elejére nemcsak ezért járt nagyságrendekkel a Tankcsapda előtt. Hanem azért is, mert míg Lovasiék teljes fegyverzetben érkeztek, és szinte a kezdetektől remek dalokat írtak és játszottak, addig a debreceni csapatnak még évek kellettek ahhoz, hogy eljussanak A jönnek férgek… és Az ember tervez színvonalához.
Lukácsék az induláskor még egyértelműen rhythm and bluesos alapú punkrockot játszottak, zeneileg és szövegileg ekkoriban a legnagyobb hatást bevallottan az Aurora gyakorolta rájuk, ahogy ezt hallani is az 1990-es Punk &amp; Roll demokazettájukon. Ráadásul úgy éltek, ahogy zenéltek: csajozás, bulizás, mindez mértéktelen mennyiségű alkohollal és egyéb ajzószerekkel súlyosbítva. 1992 decemberében jelent meg az első lemezük (A legjobb méreg), majd januárban Tóth Laboncz Attila helyére az addigi technikusuk, Cseresznye (Molnár Levente, 1972, gitár) került, Lukács pedig áttért a basszusgitárra. Cseresznye, nem csak technikásabb gitáros volt Lukácsnál, hanem öt évvel fiatalabb is, és hozta magával a maga sodomás, metallicás, anthraxos riffjeit, hatásait. Hatására érezhetően stílust váltottak: a punkgyökértől elrugaszkodva súlyosabb, enyhén metálos irányba fordultak – amolyan dirty rockot kezdtek játszani. A zánkai poppiacon az ő húszperces műsoruk aratta a legnagyobb sikert, amelynek hatására Rózsa István leszerződtette őket.
Már az egyszerű akkordokra épülő, szókimondós szövegű dalokat felvonultató, de fajsúlyosabb megszólalású Jönnek a férgek… jelezte, hogy a csapat kezdi kiforrni magát. Amikor 1995 tavaszán a Kispál és a Borzzal, a Pál utcai Fiúkkal és a Nyerssel elindultak a „Hazudós zenekarok versenye”-turnén, az egyértelmű közönségsiker mellett már szakmai körökben is komolyan felfigyeltek rájuk, az ősszel megjelent új CD-jükkel (Az ember tervez) pedig minden kétséget eloszlattak: a Tankcsapda az évtized egyik meghatározó rockbandájává nőtte ki magát.
Ezen a korongon a zenekar korábbi zabolátlansága, nyersessége, kontrollálatlan szabadossága és vadsága letisztult, kiérlelt formákat öltött, megfelelő kereteket talált, így a banda nemcsak megszólaltatni, de kifejezni is tudta azt az életérzést, amiből ezek a dalok táplálkoztak. Az őket ért számtalan zenei behatást – punk, grunge, metál, rock and roll – ekkorra gyúrták össze egységes, sajátosan tankcsapdás egésszé. Kemény, feszes, dinamikus zene szólt a korongról, melyet ráadásul sikerült úgy eltalálniuk, hogy azt a színpad előtt csápolók és az igényesebb zenékhez szokottak is örömmel vették.
Az ember tervez-en vált egyértelművé az is, hogy Lukács László szövegíróként szintén beérett: az előző anyagok közönségessége, brutalitása, trágársága helyén egy, a korábbihoz hasonló életérzésből táplálkozó gondolatiság, némely helyen már-már költőiség jelent meg. Ekkor sikerült megtalálnia azt a középutat, hogy a Tankcsapda-szövegek úgy emelkedtek el a köznapiságtól, hogy közben egy pillanatra sem voltak művészkedők, posztmodernek, túlbonyolítottak. Lukács szinte észrevétlenül, minden médiahűhó nélkül lett a kilencvenes évek egyik meghatározó egyénisége. És Lovasi András mellett ekkoriban a leginkább neki sikerült dalokba fogalmaznia – mindenkinél érvényesebben – a tizen- és huszonévesek életérzését, gondolkodásmódját, hétköznapi, nem éppen derülátó világát.
Ezzel a lemezzel, illetve az akkori turnékkal és a szigetes nagykoncerttel Lukácsék le is zártak egy korszakot. Még ha nem is tudatosan tették ezt. Inkább csak úgy érezték, nekik most már mindent szabad.
1996-ban rögzítettek egy angol nyelvű demó EP-t (Cause For Sale), majd jött egy válságos időszak furcsa, kísérletezős, a rajongókat megosztó lenyomata (Connector :567:), amely kétségkívül kilóg az életművükből, de mutatta, hogy nem csak egyszerű, lendületes és kemény rockszámokat tudnak írni. Ekkor döntöttek úgy a többiek, hogy az alapító Buzsik nélkül folytatják, akinek helyére Elek Ottó érkezett. A következő két évet jobbára összegzéssel és emlékezéssel töltötték, (ekkor volt Lukács ejtőernyős balesete is), igazán új anyagot nem adtak ki, „csak” a Mennyország Tourist-ot, mely aztán a zenekar legnagyobb slágere lett. 
Utólag visszatekintve talán törvényszerű, hogy ebben az időszakban kezdte mindenki leírni a Tankcsapdát. Ekkor veszett össze Lukács végérvényesen a kezdetek óta kellően lelkes és rámenős menedzserükkel, Kémeri Péterrel, ekkor bizonyosodott be végképp, hogy az új dobos, Elek Ottó nem tudott integrálódni a csapatba (helyére 2000 januárjában Fejes Tamás érkezett), ráadásul Cseresznye is elment Amerikába fél évre.
„Akárki akármit mondhat / Leírni engem nem lehet amíg / A Föld nem robban / Kezem a szívemen / Érzem idebenn / Napról napra jobban dobban” – adta meg mindenre a választ Lukács a 2001-es Agyarország-on, A világ disco című számban, és ezzel újra nekilendültek. De nem előrefelé menekültek, inkább a múltból merítettek erőt és ihletet. Ezzel az albumukkal visszakanyarodtak korábbi zenei és szövegvilágukhoz: a megszólalás keményebb, nyersebb, a szöveg egyszerűbb, direktebb lett. És ez a hátrafelé tekintés azóta is folyamatosan tart. Előbb felelevenítették és újra rögzítették indulásuk repertoárját, az újabb (hallgatóbarát) sorlemez (Élni vagy égni, 2003) ismét a retró jegyében fogant (bár új dalokat tartalmazott), és minden idők legkapósabb Tankcsapda-korongja lett: megjelenése után egy évvel elérte a platinastátuszt.
Ekkorra már bőven kiderült, hogy Fejes Tamás személyében nemcsak új dobos, hanem egy roppant céltudatos és agilis üzletember is került a zenekarba. Aki azóta lényegében brandet csinált a Tankcsapdából. Neki köszönhető, hogy a kétezres évek végére már komoly multinacionális cégek is fantáziát láttak a zenekarban, olyannyira, hogy 2010-től a MOL megjelenése nemcsak a szponzorációban, de a hanghordozók terjesztésében is új lehetőségeket teremtett számukra. De Fejes érdeme a Tankcsapda profi vizuális megjelenése is, ami azért is fontos, mert – miként fogalmazta – „a mai világban minden túl van tolva, azaz olyan szintű vizuális- és hangélmény éri az embereket, hogy fel kell venni a versenyt, nyugati szintű produkciót kell csinálni. Ma már jobbnál jobb külföldi zenekarok játszanak Magyarországon, minket is hozzájuk mérnek.”
A tizenöt éves zenekar pályájáról 2004-ben Tankönyv – A Rock &amp; Roll rugói címmel könyv jelent meg, a 2005-ös év termése egy koncert DVD, 2006-ban pedig boltokba került a Mindenki vár valamit, melynek országos turnéja közel másfél évig tartott (ennek szonikus dokumentuma a 2007-es – nem mellesleg bearanyozódott – Elektromágnes). 2009. augusztus 10-én a Szigeten nagyszabású koncerten ünnepelték fennállásuk huszadik évfordulóját (ennek aztán teljes[!] anyagát rátették az erről megjelentetett dupla DVD-re).
2012 elején váratlanul bejelentették, hogy Molnár Levente „Cseresznyét” Sidlovics Gábor (1976), a Zanzibar és Mafia zenekarok korábbi tagja váltja. Már vele készült az újabb stúdióalbum (Rockmafia Debrecen, 2012), amely ismét vezette a MAHASZ eladási listáját, és rövid időn belül platinalemez lett, nem kis részben a Mi a fasz van? című rockslágernek köszönhetően. A Tankcsapda eddigi utolsó – sorrendben tizenharmadik – stúdióalbuma, az Urai vagyunk a helyzetnek 2014 októberében került a boltokba, és azóta hatszoros platinalemez minősítést kapott.
Miközben a 2018. április 5-i budapesti koncertjén a világ egyik legnépszerűbb metálzenekara, a Metallica eljátszotta A legjobb méreg című dalukat.
A Tankcsapda jó ideje több generációnak zenélő együttes, és a közönséggel való kapcsolattartásban az új és régi fórumokat egyaránt használják. Van saját jól működtetett YouTube-csatornájuk és Facebook-oldaluk, de náluk például még mindig működik a plakátolás és hirdetnek a nyomtatott sajtóban is. Vélhetően ennek a médiamixnek is köszönhető, hogy Magyarországon a rockzenekarok közül még mindig ők adják el a legtöbb hanghordozót. Akár hagyományos formában, akár digitálisan. Nemrég az életművüket – Magyarországon egyedülálló módon – pendrive-on is megjelentették.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 437–442.
Kapcsolat:
<a href="https://www.tankcsapda.com/">https://www.tankcsapda.com/</a>
<a href="https://www.facebook.com/Tankcsapda/">https://www.facebook.com/Tankcsapda/</a>
<a href="https://www.instagram.com/tankcsapda/?hl=en">https://www.instagram.com/tankcsapda/?hl=en</a>

Tankcsapda

Az 1990-es évek egyik legegyénibb hangvételű rockzenekara.
Előzménye: a Kiss testvérek – Kiss Tibor (1971, gitár, ének) és Kiss Endre (1965, gitár) köré szerveződő Október nevű középiskolai formációban már játszott Varga Livius (1971, ütőhangszerek) is. A rendszerváltozást megelőző években a Münnich Ferenc Gimnázium diákjaiként az Október zenekarban játszottak, műsoruk az akkori jelen idejű újhullámtól (Talking Heads) a klasszikus rockhagyományokig (Rolling Stones) mindent átfogott. 1988 őszén a helyi szalagavató bálon léptek fel, ekkor már Kiss bátyja is a zenekar tagja volt, és hamarosan amolyan lokális hősök lettek. Az érettségi után a képzőművész ambíciókkal rendelkező Kiss Tibor felköltözött Budapestre (később festő szakon elvégezte a főiskolát), de vissza-visszajárt Dunaújvárosba, ahol különböző alkalmi formációkkal zenélgetett. A Tequila nevű kocsmában például sokat játszottak duóban vagy trióban akusztikusan, a főnök meg egy idő után felvetette, mi lenne, ha nyáron kiütnék a falat, és létrehoznának egy szezonális klubot, ahol ők lennének a házigazdák. Kiss Tiborék megörültek, kiütötték a falat, és a következő években igazi pezsgést hoztak Dunaújváros életébe. Több száz ember fordult meg a klubban alkalmanként, ahol az akkori feltörekvő rockzenekarok, a Kispál és a Borztól a Tankcsapdáig mind megfordultak. Majd a Tequila sikerén felbuzdulva más kocsmárosok is hívtak együtteseket.
Közben Kiss Tibor és az időközben az Egyesült Államokból visszatért Varga Livius elhatározta, hogy itt az ideje saját számokat írni. Mivel sokat kocsmáztak, abba a miliőbe álmodták bele a zenekart is, helyzetekről, kalandokról, házibulikról énekeltek, és annak a világnak teljesen megfelelt az angol nyelv. Így születtek az első dalok (Rotten Vein, Stink, Upside Down), és az akkori repertoárból a feldolgozásokat szép lassan felváltották a sajátok. Melyekből persze még erőteljesen ki lehetett hallani a hatásokat (Kurt Weill, Tom Waits). Majd a Tilos az Á-ban megismerkedtek későbbi névadójukkal, Birth Quimby-vel. És már az ő nevén léptek fel 1991 szilveszterén (mások szerint a zenekar neve ennél szaftosabb eredetű).
Sorozatos tagcserék után 1993-ra állt össze az első stabilabb felállás – Kiss Tibor, Kiss Endre és Varga Livius mellett Molnár Tamás (szaxofon), Mikuli Ferenc (1971, basszusgitár) és Medve Ákos (dob) –, mely rögzítette az első, angol nyelvű kazetta anyagát (A Sip Of Story). Eredetileg nem akarták megjelentetni, amolyan demónak szánták, hogy házalhassanak vele, de a Mafioso Records vezetője, Podlovics Péter mégis látott benne fantáziát, így kiadta. Pedig valóban nem kiérlelt produkció, inkább csak amolyan helyzetjelentés arról, éppen hol tartottak.
Ezt követően kilépett Kiss Endre, helyére Balanyi Szilárd (1974, billentyűsök) érkezett, és már vele vették fel a végül magánkiadásban megjelent, még szintén angol nyelvű Jerry Can Dance-t. Ráadásul nem akármilyen – de a kort jól jellemző – körülmények között. Amikor kezdtek ismertté válni, megkereste őket egy illető, hogy a menedzserük lenne. Bevitte őket egy stúdióba, ahol januárban felvették a Jerry Can Dance-t, az áprilisi lemezbemutató koncert előtt két héttel viszont még nyoma sem volt a CD-nek. A menedzserük nyugtatgatta őket, hogy késik a nyomda, meg a nyersanyag. Kissék gyanút fogtak, felhívták a stúdiót és kiderült, hogy a felvételek még mindig ott állnak. Rokonoktól, ismerősöktől végül egy nap alatt sikerült összegyűjteni azt a négyszázezer forintot, amiért kiválthatták a masterjüket, majd kerestek nyomdát, maguk csomagolták a CD-ket, és így pont kész lettek a koncert napjára.
Ezután szerződtek le – a Kispál és a Borzhoz hasonlóan megint csak az ott dolgozó Oláh István márkamenedzsernek köszönhetően – a PolyGramhoz. Ekkor már idehaza az angolul éneklő rockzenekarok között ők voltak a legkeresettebbek, megelőzve a Sexepilt és az Andersent is. És bár nem túl előnyös feltételekkel szerződtették le őket, végül öt albumuk jelent meg a PolyGramnál.
1995 őszén Kiss Tibor és Varga Livius három hónapot töltött New York-ban, majd hazajövetelük után több szempontból is váltottak: egyrészt ettől kezdve kizárólag magyarul írták a dalokat, másrészt kiszélesedett a zenei horizont, és a korábbi sanzonos-bárzenés stílus mellett az új számokban mindenféle népzenei/világzenei behatások jelentek meg. Az ekkor született Majom-tangó, majd az egy évvel későbbi Diligramm hozta meg nekik a szakmai áttörést és a közönségsikert, a kilencvenes évek második felében már az egyik legnépszerűbb alternatív együttesnek számítottak.
Ekkorra végleg kialakult saját letisztult és egyéni hangjuk, az 1999-es Ékszerelmére szintén tovább erősítette pozíciójukat, a 2000-es Szigeten már a nagyszínpad egyik sztárzenekara voltak. Ezt követően azonban megtorpant a Quimby, a 2002-es Káosz Amigos után pedig komoly válságba kerültek, amit tetézett Kiss Tibor drogfüggősége, így hosszú időre eltűntek a reflektorfényből. A Quimby 2004 végén tért vissza a színpadra, 2005 végén kiadott egy remek nagylemezt (Kilégzés), és attól kezdve egyre nagyobb lett a felhajtás körülötte. Bárhol, bármikor teltházak előtt játszhatott. Nagyot lökött rajtuk, hogy 2008-ban a Csík zenekar feldolgozta a Most múlik pontosan című dalukat, és ezáltal szélesedett a közönség korfája. A celebközeli állapotra utalt, hogy a zenekart szidni is divat lett, mondván, Kiss Tibiék rég elvesztették a szüzességüket és a lelkesen mámoros bájukat, egyre kevesebbet vetnek, inkább csak aratnak. Ami őket felszínesen szemlélve akár igaznak is tűnhetett, de közben számos olyan produkciót vállaltak be (például országjáró teátrumturné), amely pont nem ezt sugallta. Meg hát persze a szüntelen igény kiváltotta szüntelen rohanás rengeteg alkotói energiát szívott el. Miközben folytonosan küzdhettek a bulvárosodó médiával és a szegényes műfaji infrastruktúrával.
Így esett meg velük, hogy bár pontosan tudják, a Budapest Sportaréna mennyire nem az ő életterük, 2011. november 12-én – kizárásos alapon – mégiscsak ott vágták a tortát a huszadik születésnapjukon (öt évvel később ugyanitt ünnepeltek). Majd 2013 augusztusában, a Sziget nulladik napján ismét csak ők uralták a nagyszínpadot. Nagyjából ekkorra értek népszerűségük csúcsára, bár továbbra is a hazai koncertélet aktív és hangsúlyos szereplői.
Közben 2006-ban fennállásuk tizenöt éves évfordulójára válogatáslemezt és DVD-t jelentettek meg (Family tugedör), majd 2010-ben jött a várva várt új stúdióalbum (Kicsi ország), a huszadik évfordulót pedig 2011. november 12-én a Budapest Sportarénában ünnepelték. Szintén ekkor jelentették meg első koncertkorongjukat (Instant szeánsz), ami a Kicsi ország-hoz hasonlóan szintén vezette a MAHASZ eladási listáját, és aranylemez lett. Ezután további két albumot (Kaktuszliget, 2013, Jónás jelenései, 2016) jegyeztek. 2020 legelején a zenekar frontembere, Kiss Tibor terápiás céllal ismét hosszú időre visszavonult a nyilvánosság és a média elől, csak 2022 őszén állt a zenekarral ismét színpadra.
JBSz-SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 445–448.
Kapcsolat:
<a href="http://quimby.hu/hu/">http://quimby.hu/hu/ </a>
<a href="https://hu-hu.facebook.com/Quimby.hu/">https://hu-hu.facebook.com/Quimby.hu/</a>

Quimby

A pécsi Kispál és a Borz nagyjából ugyanazt a szerepet és jelentőséget képviselte a kilencvenes évek magyar rockzenéjében, amit az Illés képviselt a hatvanas években. Újszerűségben, attitűdben, gondolatiságban. Amit az első négy lemezen letettek, az nemcsak friss és hiteles, de egy korszak hiteles sűrítménye. Még ha ők is jócskán túlélték magukat.
A zenekart Kispál András (1964, gitár), Lovasi András (1967, gitár, ének), Ózdi Rezső (1964, basszusgitár) és Bräutigam Gábor (1965, dob) alapította 1987-ben. December 10-én adták bemutatkozó koncertjüket a pécsi tanárképző főiskola Szenes Klubjában. Mindössze kilenc dalt játszottak, de az ismert visszaemlékezések szerint azokat nyomban vissza is tapsolta a közönség.
Pedig a nyolcvanas évek végi alternatív miliőből a Kispál és a Borz magasan kiemelkedett. Mindenekelőtt azért, mert a többiekkel ellentétben Lovasi Andrásék teljes fegyverzettel érkeztek: a szakma alapszabályait betartó dalokat írtak, sajátos hangvételű, furcsa szövegekkel. Ahogy Lovasi szokta mondani, „egyszerűen épkézláb volt a produkció”. Kompakt, színpadképes, bármilyen körülmények között megszólalt. Nem volt hamis az ének, nem lötyögött a dob, egyszerű, de hatásos volt a hangszerelés, külön is élvezhető basszus- és gitárszólammal. Plusz az egészben volt valami egyedi hangvétel és fazon.
Ráadásul jó időben, jó helyen érkeztek. 1989/90-ben már rendszeresen játszottak a Lyukban, ott figyelt fel rájuk Nagy Gyula, ő intézte el, hogy 1990 decemberében Nagy Feró Rocker stúdiójában felvehessék az első nagylemezük anyagát. Aztán Nagy nem tudott vagy nem akart fizetni, Feró a felvételekbe belehallgatott és beleszeretett. És nemcsak megjelentette az anyagot, hanem a zenekart folyamatosan nyomta az ország egyik leghallgatottabb rádióműsorában is, a Garázs-ban. Majd a szerencse másodjára is melléjük szegődött: Geszti Péter az akkori egyetlen tévés rockmagazin, a Rockstúdió műsorvezetője éppen a Lyukban forgatott, amikor Kispálék az egyik helyiségben gyakoroltak. Geszti meghallotta őket, benézett hozzájuk, mondta, „ezek tök jók, forgassunk róluk is gyorsan valamit”, és így Lovasiék bekerültek az akkori egyetlen és a fiatalok százezrei által nézett műsorba.
A debütáló lemez a Nagyferó Produkció első albuma volt egyben, és magán is viselte az ezzel járó nehézségeket. Eredetileg Napozz Holddal lett volna a címe, és azért lett végül Naphoz Holddal, mert a budapesti grafikus így értette a telefonban, és mire a Pécsen élő Lovasiék meglátták a kész borítót, már javában nyomták azt. Utólag az is kiderült, hogy a B oldalon a feltüntetett hat szám helyett hét szerepel, és a hetedik ráadásul keverés nélkül keveredett a korongra. Feróék erre betettek egy papírt a tokba és ráírták: „Kedves vásárlóink fogadják sok szeretettel a zenekar és a kiadó ajándékát, az Őrjárat-ot”.
A korong végül csak 1991 őszén jelent meg, de addigra legalább már ismertté vált a zenekar, így több ezer példányban fogyott. 1991 novemberében felléptek Hollandiában, de ez azért nem volt általános. Idehaza viszont egyre nagyobb méretű tömegeket mozgattak meg. A második korong (Föld kaland ilyesmi…) 1992 októberében került a boltokba, ennek 15 ezres sikere keltette fel Rózsa István érdeklődését, hogy kiadja a harmadikat (Ágy asztal TV, 1993). Ehhez már két klip is készült (a címadó számhoz és a Zsákmányállat-hoz), a turnét záró bulin a Petőfi Csarnokban pedig hatalmas tömeg fogadta őket.
Az 1994-es évben rövid időre még a politikai erőtérbe is bekerültek (részt vettek az SZDSZ kampányában), a következő albumuk (Sika, kasza, léc, 1994) pedig egy multinál, a PolyGramnál jelent meg. Ezt a korongot azonban túlnyomó részt egy kölcsöndobos (Kiss Attila) dobolta fel, mert Bräutigam már nem bírta: elfáradt, és bár a Tankcsapdával, a Pál Utcai Fiúkkal és a Nyerssel közös „Hazudós zenekarok versenye”-turnén még részt vett, utána kiszállt.
Bräutigam helyére a pécsi Coda dobosa, Tóth Zoltán Csülök (1967) került, és már az új, vendégmuzsikusokkal – Dióssy D. Ákos (1968, billentyűsök), Vittay Ferenc (1967, gitár, ének) – kibővült csapat adott emlékezetes koncertet a Fővárosi Nagycirkuszban (ez volt amúgy Brautigäm búcsúja). Az 1997-es nagysikerű Tímár-filmben, a Csinibabá-ban játszott daluk (Kicsit szomorkás) révén szélesebb körben is ismertté váltak, még a Friderikusz-show-ban is felléptek, bár koncertjeik látogatottságán és a lemezfogyásokon ez kevésbé érződött.
1997-ben a pécsi Egyetemi Klubban ünnepelték 10. születésnapjukat, melynek esszenciáját CD-n megjelentették. Időközben a korábbi állandó kísérőjük, Dióssy D. Ákos zenekari tag lett, Csülököt 2002-ben a Budapesten élő amerikai Michael Zwecker (1969) váltotta fel a doboknál. A régi barát, Leskovics Gábor (1966, gitár, ének) pedig állandó közreműködőként pengette velük a húrokat. 2006-ban Zweckert Bóra Áron váltotta, egy évre rá pedig Mihalik Ábel lett az új dobos.
A kétezres évek első felében még kiadtak két nagylemezt (Turisták bárhol, 2003, Én, szeretlek, téged, 2004), de mintha már csak a tehetetlenségi erő vinné őket – ezekből az amúgy profin összerakott produkciókból hiányzott az előrelépés. Talán azért is, mert az új évezredben Lovasi már a zenekari kereteken kívül is készített produkciókat. Előbb megjelentetett egy szólólemezt (Bandi a hegyről, 2001), majd 2005 nyarán megalapította a Kiscsillagot, amely aztán annyira beindult, hogy igazából nem okozott meglepetést, amikor 2010. augusztus 9-én a Szigeten a Kispál és a Borz egy nagyszabású, sokszereplős koncerten elbúcsúzott a közönségétől. Bár másokhoz hasonlóan azóta is alkalmanként fellépnek.
Aztán 2022-ben bejelentették visszatérésüket, az új album (Beszorult mondat) végül 2023 májusában jelent meg, melyen többek között Bräutigam Gábor, G. Szabó Hunor és Krúbi működött közre.
JBSz–SJ
 
<a href="https://www.facebook.com/kispalesaborz/">https://www.facebook.com/kispalesaborz/</a>
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 430–436.

Kispál és a Borz

Az 1995-ös „Hazudós zenekarok versenye”-turné – bár a tíz koncertnek jó esetben a fele volt valóban emlékezetes – mindenképp fordulópont a magyarock történetében. Ezen a koncertkörúton ugyanis négy feltörekvő és már komoly rajongótáborral rendelkező vidéki együttes demonstrálta erejét és tudatosította a közönség és a szakma felé, hogy végérvényesen megdőlt a fővároscentrikus rockzenei élet sztereotípiája. E turné két oszlopa értelemszerűen a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kispal-es-a-borz-55">Kispál és a Borz</a>, illetve a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tankcsapda-12568">Tankcsapda </a>volt. A Leskovics Gábor vezette szigetszentmiklósi <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pal-utcai-fiuk-4308">Pál Utcai Fiúk</a> sok szempontból különbözött tőlük: nemcsak lényegesen korábban kezdte, de ekkor már bőven túljutott a csúcsponton, ráadásul a mából visszatekintve életműve össze sem mérhető a másik két zenekaréval. Viszont a negyedik résztvevő, a szegedi Nyers éppen ekkor volt emelkedőben. Aztán valahogy mégsem sikerült neki az áttörés.
Pedig a zenekar motorja, Czutor Zoltán (1969, gitár, ének) már gyerekkorában az A Hard Day’s Night című Beatles-filmet látva elhatározta, hogy a rockzenére teszi fel az életét („ez klassz foglalkozás: a zenészeket üldözik a csajok” – szokta mondogatni). Tizenhárom évesen a Ropi nevű zenekarában basszusgitározott, majd a gimnáziumban jött a metálos jellegű Steel Hill. Ebben már vele játszott a később a Nyers magját adó Volent Zsolt (1968, dob) és Miklós Tibor (1969, basszusgitár). Czutor áttért a gitárra, a nyolcvanas évek végén pedig csatlakozott hozzájuk Hevér Gábor (1969, ének).
1990-ben már Nyers néven léptek fel így négyen, és az őket ért sokféle metálhatást (Iron Maiden, Slayer, Voivod) próbálták ötvözni a funkyval – nagyjából ugyanazzal kísérleteztek, mint a Red Hot Chili Peppers Los Angeles-ben, csak még nem ismerték őket. Mint Czutor 2000-ben az est.hu-n elmondta, igazából olyasmi ízű zenét szerettek volna játszani, mint Prince, de a súlyosabb, rockos dolgok is bennük feszültek.
1992-ben Hevér kivált (azóta színész lett), a többiek pedig úgy döntöttek, felköltöznek Budapestre, de még egy évig sem bírták, és visszamentek. Közben viszont lettek kapcsolataik, demójuk hallatán Presser Gábor beajánlotta őket a BMG-hez, de valahogy elakadtak a tárgyalások. A következő évben az alapító hármas körül több kisegítő muzsikus is felbukkant, a nyersebb megszólalásból is visszavettek, majd Horrornéger című számuk felkerült a Metal Hammer Hungary 1994-es Demonstráció című válogatásalbumára. Ez a dal az év egyik alternatív slágere lett, ismertségét részben annak is köszönve, hogy sokan támadták őket annak címéért meg a tartalmáért.
Ennek hatására viszont újra megindultak a tárgyalások a BMG-nél, 1995 tavaszán – a „Hazudós zenekarok versenye”-turné alatt – megjelent az Elmúltak a buta zenék című albumuk. Melynek már a címe is sértődést, illetve felháborodást váltott ki rocker körökben. Ráadásul zeneileg tovább puhultak – ahogy ők fogalmazták: letisztultak –, a szövegekre meg hallhatóan nem sok gondot fordítottak. Így is megkapták érte az év felfedezettjének járó Arany Zsiráf-díjat. Ezt követően csatlakozott hozzájuk Mátraházi Andor (1975, gitár), és már vele készült el az 1996 szeptemberében megjelent, lényegesen kiforrottabb és erősebb Béna, de mivel továbbra sem sikerült a mainstreambe betörni vele (pedig Az év albuma címet begyűjtötték érte), ezért 1997 januárjában Czutor úgy gondolta, inkább körbenéz Los Angeles-ben. És majdnem egy évig ott is maradt.
Hazatérte után a Nyers egyrészt gitárost váltott (Mátraházi helyére Hegyi Pál érkezett), másrészt kiadót (1G Records), harmadrészt próbált megfelelni a nagyközönség elvárásainak. A végül 1999 márciusában kiadott Mi, rendes emberek valóban az addigi legpopulárisabb produkciója lett, róla pedig A gyengébb nem szívat és a Bírlak még a Z+ könnyűzenei tévécsatornán is hetekig maradt benn a Top 10-ben.
Aztán a következő – ismét Mátraházival készített – koronggal (Szeretet, béke van, 2000) még tovább mentek a közízlés irányába, róla a Pizzás című szám az azonos című film betétdalaként is szerepelt, és ennek hatására további mozis felkéréseket (például Papsajt 2), kaptak. A régóta áhított áttörés azonban csak nem következett be. Pedig a 2003-as Afrobetyár-on tényleg önazonosságuk feladásának határán mozogtak. Az értelmetlen küzdelmet végül Czutor is belátta, és 2005. augusztus 27-én a SZIN-en a Nyers elbúcsúzott közönségétől. (Azóta 2009-ben és 2010-ben egy-egy alkalomra összeálltak.)
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 442–444.

Nyers

Az erdélyi rockzenekar 1989-ben alakult Szentkeresztbányán (mai nevén Szentegyháza), amelynek utolsó felállását Mag Ede (szólógitár), Fischer Alfréd (basszusgitár), Kész Sándor (dobok) és Mag József (ritmusgitár, ének) alkotta. Első és egyetlen kazettájuk (Ne hidd, hogy késő van már) 1993-ban jelent meg.
Karrierjük kezdetén többször felléptek Szentkeresztbányán, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron. 1992-ben a nagyenyedi Erdélyi Fiatalok Zenei Találkozóján díjat nyertek a dalszövegeikkel. Számaik kifejezetten szövegcentrikusak, témában az élet reális dolgait mutatják be szomorkásan, melankolikusan, néhol ironikusan.
1994-től kezdve kényszerpihenő következett be a zenekar életében, így a csapat két tagja (Kész Sándor és Sima Endre) megalapította az Orpheuszt, amelyben 2002-ig együtt játszottak.
BB

Légió

Az elsősorban a magyar alterrajongók kedvenc zenei fesztiválját először 2008-ban Orfűn, a Pécsi-tó melletti Panoráma kempingben rendezték meg. Alapítói <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-lovasi-andras-54">Lovasi András</a> és Kálocz Tamás voltak, hozzájuk csatlakozott Egyedi Péter kommunikációs igazgatóként. A Fishing on Orfű (vagy becézve FOO) nevét a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kiscsillag-56">Kiscsillag</a> együttes kislemezének címéről, illetve a korongon található, Rátgéber László által jegyzett azonos című szerzeményről kapta. Az egyik legkitartóbb rajongótáború magyar könnyűzenei fesztivál, amely közel egy évtizede mindig elővételben telt házas (ez kezdetben napi 5500 nézőt jelentett, idővel a kemping befogadóképességét 6500 főben határozták meg, ami később 8000-re emelkedett). A szervező cég először csak átvette az orfűi Panoráma Camping üzemeltetését, 2022-ben pedig meg is vásárolta a kempinget, mindezt úgy, hogy szinte a legelejétől szponzormentességre törekszenek.
A fesztiválon minden évben széles merítést kapnak a látogatók a jegyzett magyar alterzenekarokból, a poptól a keményebb rockig, illetve a súlyosan underground szinttől a mainstreamig. A szelekció azonban látványosan nem szimplán kereskedelmi szempontokat követ, hanem a főszervezők személyes ízlését, ami az ilyen méretű fesztivál esetében bátor hozzáállás. Akárcsak az, hogy a fellépők csaknem mindegyike magyar, bizonyítva ezzel azt, hogy lehet sikeres és többször is telt házas egy fesztivál levitézlett külföldi sztárok felléptetése nélkül is. A fesztivál egyéb külsőségei sem üzletiesedtek el, megmaradt annak a kultúraközpontú, átlátható méretű, baráti hangulatú színes rendezvénynek, amelynek indult.
2008 és 2012 között háromnapos volt a rendezvény. Az indulás évében 52 együttes lépett fel összesen négy színpadon. A koncertek mellett egyéb szórakoztató programmal is készültek a szervezők, ilyen volt a póker, a pecázás vagy a tó átúszás. 2008-ban a fesztivál egyik szórakoztató eseménye a Nagy tóugrás volt, amelynek keretében Rátgéber László megkísérelte átugrani a Pécsi-tavat, személyi trénere pedig Lovasi András volt.
Az igazi áttörést az hozta meg a Fishing történetében, amikor bejelentették, hogy ott tér vissza a 2010-ben feloszlott <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kispal-es-a-borz-55">Kispál és a Borz,</a> mégpedig tematikus koncertekkel: 2014-től három éven át ők voltak a fesztivál szerdai napjának fő fellépői, mindig az életmű egy adott szakaszára fókuszálva. „Egyértelmű volt, hogy hol máshol csinálnák, mint nálunk. Lovasi tulajdonos a cégben, szervezi is a fesztivált, a zenekar többi tagja is szerette Orfűt és a Fishinget.” – emlékezett vissza Kálocz Tamás.
Történetében első alkalommal fordult elő 2011-ben, hogy telt házas lett a Panoráma Camping területén zajló rendezvény. A fesztivál szervezői napi 5500 nézőben limitálták a befogadóképességet, amit szombaton este a Kiscsillag zenekar koncertje alatt el is értek, így a bejáratra kikerült a „Telt ház” tábla. 2014-ben az újra összeállt Kispál és a Borz telt házas koncertjével kezdődött meg a Fishing On Orfű, amelyre már hónapokkal azelőtt elfogytak a jegyek, a kemping befogadóképességét ekkor 6500 főben határozták meg, ez a szám később 8000-re emelkedett.
2013-ban rendeztek először nulladik napot, azóta minden évben négynapos a fesztivál. Az egyetlen kivételt a 2017-es jubileumi év jelentette, amikor ötnaposra bővült; ugyanebben az évben tartotta a fesztiválon Lovasi András az 50. születésnapi koncertjét.
2018-ban meghirdették a „vissza a gyökerekhez” koncepciót, azóta nem hívnak meg különösen mainstream zenekarokat, még az olyan pécsi kötődésűeket sem, mint például a Halott Pénz és a Punnany Massif. Kálocz Tamás szerint ez a valaha volt egyik legjobb döntésük, úgy fogalmazott: „Persze izgultunk, hogyan fogja fogadni a közönség, de elképesztő siker lett belőle. Gyakorlatilag akkor alakult ki a mostani Fishing valódi lelkülete és arculata.”
2018-ban a rendezvény Artisjus díjban részesült. Az Artisjus vezetősége immáron második alkalommal választott egy fesztivált az év produkciójának, ezzel is jelezve, hogy a szerzők és szövegírók számára is igen jelentősek az évek óta jól teljesítő fesztiválok. 2020-ban a Covid-járvány miatt a Fishing on Orfű időpontja előbb augusztusra lett eltolva, majd végül – az 500 fő feletti tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozás miatt – elmaradt.
A fesztivál jelenleg 7 színpaddal/koncerthelyszínnel működik: két Nagyszínpad, Nagysátor, Amondó színpad, Borfalu, A tűzhöz közel és Víziszínpad. A nagyszínpadok nevéről 2015 óta mindig a közönség dönt egy szavazás keretében, így pedig választottak már dalszövegidézetet (Boldogság, te kurva), veszélyeztetett állatfajokat (Tasmán ördög és Tiszavirág), és már nem élő zenészt (Liszt Ferenc Nemzetközi Nagyszínpad) is.
A fesztivál állandó headlinerei közé tartoznak az olyan nagymúltú alterzenekarok, mint a 30Y, a Hiperkarma, a Kiscsillag, a Quimby vagy a Péterfy Bori &amp; Love Band, de az elmúlt évek nagysikerű fiatal produkciói is rendre helyet kapnak a nagyszínpadon, így például a Carson Coma, a Csaknekedkislány, a Blahalouisiana, az Elefánt és az Esti Kornél. A stíluskavalkád az utóbbi alkalmakkor a hiphop és az elektronikus zene műfajával is bővült a fesztiválon, így Beton.Hofi, Krúbi, Pogány Induló és az Analog Balaton neve is a plakát tetejére került 2024-ben.
BB

Fishing On Orfű

Zeneszerző, zongoraművész, kántor, az After Crying és a Townscream egykori tagja.
Zeneszerető családban született, szülei kilencévesen iratták be zongorára a kerületi zeneiskolában. Állítása szerint erősen idegenkedett a klasszikus zenétől, inkább a rockzene vonzotta. Ezért tizenöt évesen áttért a gitárra, a Madách Gimnázium diákjaként számos tiniegyüttest alapított, közülük különösen a Kálmán aratott lokális sikereket. Ekkoriban találkozott az Emerson, Lake &amp; Palmer, a King Crimson és Frank Zappa zenéjével, a progresszív rock éltette, mégis – elsősorban Beethoven Karfantáziája hatására – úgy döntött, hogy beiratkozik a konzervatóriumba, ahol a kötelező sorkatonai szolgálat letöltése után Kocsár Miklósnál végzett.
Miként egy <a href="https://jbsz.hu/interjuk/aktualis/346-vedres-csaba-hallgathato-kortars-zene">2009-es interjúban</a> megfogalmazta: „A konzervatóriumban minden fontos alapot megkaptam. Viszont folyamatosan azt hallottam, hogy a hagyományos hangkészlet kimerült. Miközben a rockerek között naponta tapasztaltam, hogy dehogyis merült ki. Hogy azok a zenészek rettentő jól érzik magukat abban az élő zenei közegben. A klasszikusokat nem becsülik le, csak érzik, hogy egy másik kor zenéje. A konzi elvégzése után egy évig jártam Binder Károlyhoz is, akitől emberileg és szakmailag egyaránt nagyon sokat kaptam, de hosszabb folytatásra nem gondoltam: éreztem, hogy nem a jazz felé vezet az utam. Aztán 1986 őszén összetalálkoztam a rendkívül tehetséges, filozofikus gondolkodású és minden újra fogékony csellistával, Pejtsik Péterrel, és vele, illetve gyerekkori jóbarátommal, a fuvolista Egervári Gáborral hármasban elkezdtünk zenélni. Így született meg az After Crying.”
Vedres a progresszív rockos <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-after-crying-12725">After Crying</a>-nak 1994-ig volt zeneszerzője és zongoristája. Közben beiratkozott a Váci Egyházmegyei Kántorképzőbe, ahol 1996-ban diplomázott. Családjával előbb Leányfalun élt, majd Pécsre költözött, 2002 óta Szentendrén él.
1995-ben létrehozta a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-townscream-12740">Townscream</a> együttest, amely – több-kevesebb kihagyással – 1999 áprilisáig létezett. 2004 novemberében született meg a vonósnégyesből és billentyűsökből álló elektronikus zenei formáció, a Kairosz, amely később – már akusztikus zenei formációként – Vedres Csaba és a Kairosz kvartett néven vált ismertté. Ezek mellett leginkább szólistaként ad koncerteket.  Zenekaraival és szólóban is számos alkalommal szerepelt külföldön, többek között Angliában, Portugáliában, Izraelben, Németországban, Kanadában és Jugoszláviában.
1999 óta megjelent szólólemezei a klasszikus zene és a rockzene keresztmetszeteiben állnak. Bevallott célja a klasszikus zenei hagyományt felvállaló hiteles, modern zene megalkotása, rockzenei elemek alkalmazásával.
A színházakkal mindig is aktív volt a kapcsolata: az utóbbi években, évtizedekben években Nyíregyházán, Egerben, Székesfehérváron, Debrecenben, Veszprémben, valamint Budapesten az RS9 Színház, a Budapesti Kamaraszínház és az Örkény István Színház darabjainál működött közre.
2003-ban Mi az, hogy könnyűzene?! címmel vitaindító előadássorozatba kezdett, e témában 2006-ban könyvet is megjelentett. Miként az említett interjúban megfogalmazta: „Szerintem nem kakaóval kellene népszerűvé tenni a klasszikusokat, hanem olyan zenék segítségével, amelyek mai és érthető gesztusokkal dolgoznak. A magas zene Bach vagy Mozart idején is saját kora zenei köznyelvéből táplálkozott. A mi korunk zenei köznyelve pedig a pop- és rockzene. Ennek elemelésével lehetne frissíteni az úgynevezett komolyzene vérkeringését. Ehhez viszont be kell engedni a repertoárba a megfelelő műveket, előadókat.  Könyvem hatására meghívtak vendégelőadónak a pécsi tudományegyetem esztétika tanszékére. Nagyon szeretek tanítani. Egyrészt rám is hatnak a tanítványaim azzal, hogy hozzák a maguk kedvenceit, másrészt én is tesztelhetem őket régebbi zenékkel, harmadrészt pedig végre felnőhet egy olyan új esztéta generáció, amely már tisztában van a könnyűzene és a komolyzene fogalmainak keletkezéstörténetével, elterjedésével, s nem utolsó sorban: pontatlanságával.”
JBSz

Kapcsolatok