A pécsi Kispál és a Borz nagyjából ugyanazt a szerepet és jelentőséget képviselte a kilencvenes évek magyar rockzenéjében, amit az Illés képviselt a hatvanas években. Újszerűségben, attitűdben, gondolatiságban. Amit az első négy lemezen letettek, az nemcsak friss és hiteles, de egy korszak hiteles sűrítménye. Még ha ők is jócskán túlélték magukat.

A zenekart Kispál András (1964, gitár), Lovasi András (1967, gitár, ének), Ózdi Rezső (1964, basszusgitár) és Bräutigam Gábor (1965, dob) alapította 1987-ben. December 10-én adták bemutatkozó koncertjüket a pécsi tanárképző főiskola Szenes Klubjában. Mindössze kilenc dalt játszottak, de az ismert visszaemlékezések szerint azokat nyomban vissza is tapsolta a közönség.

Pedig a nyolcvanas évek végi alternatív miliőből a Kispál és a Borz magasan kiemelkedett. Mindenekelőtt azért, mert a többiekkel ellentétben Lovasi Andrásék teljes fegyverzettel érkeztek: a szakma alapszabályait betartó dalokat írtak, sajátos hangvételű, furcsa szövegekkel. Ahogy Lovasi szokta mondani, „egyszerűen épkézláb volt a produkció”. Kompakt, színpadképes, bármilyen körülmények között megszólalt. Nem volt hamis az ének, nem lötyögött a dob, egyszerű, de hatásos volt a hangszerelés, külön is élvezhető basszus- és gitárszólammal. Plusz az egészben volt valami egyedi hangvétel és fazon.

Ráadásul jó időben, jó helyen érkeztek. 1989/90-ben már rendszeresen játszottak a Lyukban, ott figyelt fel rájuk Nagy Gyula, ő intézte el, hogy 1990 decemberében Nagy Feró Rocker stúdiójában felvehessék az első nagylemezük anyagát. Aztán Nagy nem tudott vagy nem akart fizetni, Feró a felvételekbe belehallgatott és beleszeretett. És nemcsak megjelentette az anyagot, hanem a zenekart folyamatosan nyomta az ország egyik leghallgatottabb rádióműsorában is, a Garázs-ban. Majd a szerencse másodjára is melléjük szegődött: Geszti Péter az akkori egyetlen tévés rockmagazin, a Rockstúdió műsorvezetője éppen a Lyukban forgatott, amikor Kispálék az egyik helyiségben gyakoroltak. Geszti meghallotta őket, benézett hozzájuk, mondta, „ezek tök jók, forgassunk róluk is gyorsan valamit”, és így Lovasiék bekerültek az akkori egyetlen és a fiatalok százezrei által nézett műsorba.

A debütáló lemez a Nagyferó Produkció első albuma volt egyben, és magán is viselte az ezzel járó nehézségeket. Eredetileg Napozz Holddal lett volna a címe, és azért lett végül Naphoz Holddal, mert a budapesti grafikus így értette a telefonban, és mire a Pécsen élő Lovasiék meglátták a kész borítót, már javában nyomták azt. Utólag az is kiderült, hogy a B oldalon a feltüntetett hat szám helyett hét szerepel, és a hetedik ráadásul keverés nélkül keveredett a korongra. Feróék erre betettek egy papírt a tokba és ráírták: „Kedves vásárlóink fogadják sok szeretettel a zenekar és a kiadó ajándékát, az Őrjárat-ot”.

A korong végül csak 1991 őszén jelent meg, de addigra legalább már ismertté vált a zenekar, így több ezer példányban fogyott. 1991 novemberében felléptek Hollandiában, de ez azért nem volt általános. Idehaza viszont egyre nagyobb méretű tömegeket mozgattak meg. A második korong (Föld kaland ilyesmi…) 1992 októberében került a boltokba, ennek 15 ezres sikere keltette fel Rózsa István érdeklődését, hogy kiadja a harmadikat (Ágy asztal TV, 1993). Ehhez már két klip is készült (a címadó számhoz és a Zsákmányállat-hoz), a turnét záró bulin a Petőfi Csarnokban pedig hatalmas tömeg fogadta őket.

Az 1994-es évben rövid időre még a politikai erőtérbe is bekerültek (részt vettek az SZDSZ kampányában), a következő albumuk (Sika, kasza, léc, 1994) pedig egy multinál, a PolyGramnál jelent meg. Ezt a korongot azonban túlnyomó részt egy kölcsöndobos (Kiss Attila) dobolta fel, mert Bräutigam már nem bírta: elfáradt, és bár a Tankcsapdával, a Pál Utcai Fiúkkal és a Nyerssel közös „Hazudós zenekarok versenye”-turnén még részt vett, utána kiszállt.

Bräutigam helyére a pécsi Coda dobosa, Tóth Zoltán Csülök (1967) került, és már az új, vendégmuzsikusokkal – Dióssy D. Ákos (1968, billentyűsök), Vittay Ferenc (1967, gitár, ének) – kibővült csapat adott emlékezetes koncertet a Fővárosi Nagycirkuszban (ez volt amúgy Brautigäm búcsúja). Az 1997-es nagysikerű Tímár-filmben, a Csinibabá-ban játszott daluk (Kicsit szomorkás) révén szélesebb körben is ismertté váltak, még a Friderikusz-show-ban is felléptek, bár koncertjeik látogatottságán és a lemezfogyásokon ez kevésbé érződött.

1997-ben a pécsi Egyetemi Klubban ünnepelték 10. születésnapjukat, melynek esszenciáját CD-n megjelentették. Időközben a korábbi állandó kísérőjük, Dióssy D. Ákos zenekari tag lett, Csülököt 2002-ben a Budapesten élő amerikai Michael Zwecker (1969) váltotta fel a doboknál. A régi barát, Leskovics Gábor (1966, gitár, ének) pedig állandó közreműködőként pengette velük a húrokat. 2006-ban Zweckert Bóra Áron váltotta, egy évre rá pedig Mihalik Ábel lett az új dobos.

A kétezres évek első felében még kiadtak két nagylemezt (Turisták bárhol, 2003, Én, szeretlek, téged, 2004), de mintha már csak a tehetetlenségi erő vinné őket – ezekből az amúgy profin összerakott produkciókból hiányzott az előrelépés. Talán azért is, mert az új évezredben Lovasi már a zenekari kereteken kívül is készített produkciókat. Előbb megjelentetett egy szólólemezt (Bandi a hegyről, 2001), majd 2005 nyarán megalapította a Kiscsillagot, amely aztán annyira beindult, hogy igazából nem okozott meglepetést, amikor 2010. augusztus 9-én a Szigeten a Kispál és a Borz egy nagyszabású, sokszereplős koncerten elbúcsúzott a közönségétől. Bár másokhoz hasonlóan azóta is alkalmanként fellépnek.

Aztán 2022-ben bejelentették visszatérésüket, az új album (Beszorult mondat) végül 2023 májusában jelent meg, melyen többek között Bräutigam Gábor, G. Szabó Hunor és Krúbi működött közre.

JBSz–SJ

https://www.facebook.com/kispalesaborz/

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 430–436.