Minden idők // Szalay Péter

Március 18-án lép fel az A38 Hajón az elektronikus tánczenei- és etno-hatásokat rockzenekari keretbe emelő, bő húsz éve működő colorStar. Az együttes alapító-zeneszerző-gitárosával, a Korai Öröm és a Stukker tagjaként is aktív Szalay Péterrel beszélgettünk a számára legfontosabb zenei hatásokról.

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtál és zenét írsz?

A rockzenében az örök szerelem számomra a '67- '90 közötti korszak, szinte az összes műfajával, stílusával, nálam békésen megfér egymás mellett a punk és a progresszív rock. (Rolling Stones, Bowie, Lou Reed, Dylan, Who, Pink Floyd, Roxy Music, Zappa, Kraftwerk, Clash, Pistols, Police, Gary Numan, Talking Heads, Cure, Smiths, Prince). A hazai előadók közül a '80-as évek pesti undergroundja volt a legfontosabb inspirációs forrás. 1990 után már inkább a saját zenémre fókuszáltam, és egyre inkább leszoktam arról a katalogizáló, lexikális tudást felhalmozó zenerajongásról, amivel még anno a rockot figyeltem. E korszakból inkább általánosságban egyes irányokat említenék: az elektronikus zenét (breakbeat, drum and bass, trip hop, trance) a világzenét (afro, arab, balkáni) és a bizonyos szerzők (Philip Glass, Steve Reich, Balanescu, Nyman) nevével jelzett kortárs zenéket.

A legfontosabb dolgok, ami miatt még mindig zenélsz?

Számtalan dolgot fel lehet hozni, ami a zenélés mellett szól; a világjárás, az élmények, emberi kapcsolatok. De a legfontosabb talán az, hogy mindig szól a zene a fejemben, dallamokon, hangszereléseken, koncepciókon fantáziálok, másrészt pedig már gyerekkoromtól magába szippantott a rock and roll mitológia is, imádtam az egész jelenséget, a korszakokat, stílusokat, háttérsztorikat. Ez azóta sem múlt el, az pedig külön öröm, ha bármily csekély jelentőséggel is, de én is hozzátehetem a magamét.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?

Rengeteg van, így hirtelen néhány csepp a tengerből: Rolling Stones - Jumpin’ Jack Flash, David Bowie - Stay, The Who - Behind Blue Eyes, Velvet Underground - I’m Waiting For The Man, Gary Numan - Cars, Talking Heads - Psycho Killer, Nick Cave - Let Love In.

Életed koncertjei nézőként és előadóként?

Nézőként ezek: Cure, Kisstadion, 1989; Rolling Stones, Prága, Urban Jungle Tour, 1989, és Népstadion, 1995; Nick Cave, Erkel színház, 1997; David Bowie, MTK-pálya 1990; Európa Kiadó, Szavazz Rám! lemezbemutató, Közgáz, 1989; underground klubkoncertek a '80-as években (Sex-E-Pil, Neurotic, 2. Műsor, Balkán Tourist, Kézi Chopin). Ami pedig a saját koncerteket illeti, a 2006-os 10 éves szülinapi koncertünk a Pecsában igazán jól sikerült, ez volt talán az első olyan koncertünk, ahol sikerült végre olyan körítést varázsolni a zene mellé mind fényben, mind látványban, és megszólalásban, amilyet mindig is szerettünk volna, és amit mostanában is sikerült néhány kitüntetett pillanatban megvalósítani, mint például a tavalyi, 20 éves jubileumi A38-as és Dürer koncerteken.