Előadó

Szőke Nikoletta

Borítókép forrása: YouTube/Nikoletta Szőke

A mai negyvenes énekesnő-generáció másik nagy tehetsége Szőke Nikoletta (1983). Harcsa Veronikával ellentétben ő vérbeli muzsikuscsaládból származik, édesapja cimbalmos, apai nagyapja szintén, anyai ágon pedig prímások vannak a felmenői között. Róla is korán kiderült, hogy tehetséges, mégsem készült zenei pályára, miként mesélte, náluk a családban a nők körében ez amúgy sem volt szokás. Tizennyolc évesen a Thália Színházban az ösztöndíjas cigány fiatalok bemutatkozásán találkozott későbbi férjével, a bőgős Barcza Horváth Józseffel (Balázs Elemér Group), akinek révén a jazz aztán teljesen magával sodorta. A jazztanszak helyett Winand Gábornál tanult, s hamar bekerült a budapesti jazzkörforgásba.

2005 júliusában – a mezőny legfiatalabbjaként – megnyerte a Montreux-i Jazz Fesztivál énekversenyét és a közönségdíjat, s bár a nemzetközi sajtó sokat foglalkozott vele, profi menedzselés híján három évébe telt, mire eljutott odáig, hogy 2008-ban Golden Earrings címmel megjelent az első önálló lemeze. Amely külföldön különösen nagy sikert aratott, mindenekelőtt Japánban, de később az Egyesült Államokban is kiadták. A kvartettjével felvett, hagyományosabb megközelítésű standard-lemezét, a 2009-es Song For You-t már eleve Japánban jelentette meg, ahogy az azóta publikált további hármat is. Többször turnézott a távoli szigetországban, 2010 augusztusában pedig Bobby McFerrin számos magyar jazzénekes felvételeinek meghallgatása után őt választotta partneréül budapesti koncertjén. Miközben Szőke Nikolettának az elmúlt években erőteljesen meglóduló karrierje mellett a családi élet legalább ugyanolyan fontos: a koncertek és turnék után két gyermeke várja haza.

Miként 2009-ben nyilatkozta: „A férjem is, én is családcentrikus környezetben nőttünk fel, mindkettőnk számára a család az elsődleges. A karrierre csak akkor tudok koncentrálni, ha otthon minden rendben.”

JBSz

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 279–280.

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/NikolettaSzoke/about?locale=hu_HU

https://www.instagram.com/nikolettaszokejazz/?hl=hu

 

 

 

 

Frissítve: 2024-4 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok