Személy

Kökény Attila

Zenész - énekes, Zenész - zongorista

Borítókép forrása: MrSilesian - Own work, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons

Kökény Attila énekes és zongorista, a hazai szórakoztató zene ismert alakja, aki a milliós nézettségű televíziós műsorok mellett éjszakai bárokban is látható, hallható.

1975-ben született Budapesten, a 2000-es évek elején kezdett el énekelni. Ő maga írja a dalait, ezek témáját többnyire saját életéből meríti. A Fain együttesben is énekelt, ahol a zongorista Nyári Kálmán volt a zenésztársa. Egy videóklipjük is megjelent Szabad a szívem címmel.

2010-ben szerencsét próbált a Megasztár 5. évadában, ahol Tolvai Reni mögött második helyezést ért el, emellett egy ország ismerte meg őt és kiváló hangi adottságait. A fináléban Zámbó Jimmy, valamint Cserháti Zsuzsa dalait énekelte, de volt egy duettje Tóth Verával is, a Szomorú vasárnap című örökzöldet adták elő.

Első albuma Nincs semmi másom címmel 2011-ben jelent meg, ezen is szerepel egy duettje: a Mindig visszavár, amit Miklósa Erikával adott elő. Azóta több nagylemezt is kiadott, köztük 2016-ban egy olyat, amin Máté Péter dalait énekli.

2018-ban az eurovíziós fesztivál hazai válogató műsorában, A Dalban szerepelt az Életre kel című számmal, melyet Szőke Nikolettával és Szakcsi Lakatos Róberttel közösen adott elő. Az utóbbi években több nagyszabású televíziós produkcióban láthattuk őt: szerepelt az Álarcos énekesben, és három évadon át is zsűritag volt a Sztárban sztár című zenés showműsorban.

Az énekes 2025 áprilisában Kökény 50 címmel hatalmas születésnapi koncertet adott Budapesten Rakonczai Viktor társaságában, aki 2011 óta zenésztársa Attilának.

HZ

Forrás:

  • Kökény Attila, Wikipédia, 2025-01-25
Frissítve: 2025-5 , Hőgye Zoltán