Csík János és a Mezzo
Csík János és a Mezzo zenekar friss, lendületes előadásában a magyar népzenével együtt szólalnak meg a szórakoztató, jó hangulatú dallamok, olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki a könnyűzenéhez, ki pedig a jazzhez áll közelebb – éppen ezért színes és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős. A dalokat – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösbe bújtatta, szerethetően megidézve a régi időket, újragondolva azokat.
Ahogy a Kultura.hu-n Csík János nyilatkozta: "Több éves ismeretség fűz a Mezzo zenekar tagjaihoz, hiszen ők is kecskemétiek, én is. A közös munka jótékonysági felkérésre indult a csapattal, őket ismertem, megkerestem őket és szívesen vállalták. Kezdetben falusi, autentikus népzenét adtak elő a fellépéseken, ezt mindannyian jól tudták játszani, évtizedekkel ezelőtt a Csík Zenekar is ezzel kezdte. Aztán a közös alkalmak egyre gyakoribbá váltak, ősszel meghívták a csapatot a kecskeméti népzenei találkozóra, egy szentesi világzenei rendezvényre, a repertoárba pedig menet közben a könnyedebb műfajú dalok is bekúsztak."
H. Z.