Audio/name

Csík János és a Mezzo: Legényes boogie

Népzenész, a Csík zenekar alapító tagja, prímása, énekese.
Bár Kecskeméten született, a szülei egy közeli faluban nőttek fel, így családi ünnepeken, összejöveteleken már kisgyerek korában találkozott a népdalokkal, a népzenével. Általános iskolában néptáncos volt, idővel számára is egyre fontossá vált a nagyszülei élete. 
Miként 2020-ban nyilatkozta: „miközben korosztályom más tagjaihoz hasonlóan Piramis vagy Hobo Blues Band-koncertekre jártam, elkezdtem figyelni, hogy a rokonok vacsora utáni borozgatás közben miket énekelnek. És érdekessé váltak. Nemcsak azért, mert tudtunk a gyűjtésekről, meg hogy mely népdalok fontosak, hanem szép lassan kialakult a néprajzos érdeklődés. A néptánc miatt egyre fontosabb lett a falvak viseletei, a szokásai, miegymás. Hogy igenis vannak olyan kiemelt, a múlthoz kötődő szokások, amelyek nekem gyerekként csak az ünnepekhez (húsvét, karácsony) kapcsolódva jöttek le. Ekkor szép lassan leesett, hogy amikor még nem volt rádió és tévé, az emberek egymást szórakoztatták, szokásokat, programokat találtak ki, hogy jól teljenek a munkátlan téli hónapok.”
Középiskolás korában alapította első zenekarát, a Garabót, majd 1987-ben  a békéscsabai Balassi Táncegyüttest kísérő Békés Banda népzenésze lette. Ahogy visszaemlékezett, ott tanulta meg, mi a valódi muzsikálás, milyen feladatokat milyen szinten kell tudni megvalósítani egy táncegyüttes kíséretében vagy egy népzenei koncerten vagy akár egy rádió felvételen. „Békéscsabán Barbócz Sándortól a Békés Banda prímásától akkoriban nagyon sok népzenei dallamot, rengeteg hegedűtechnikai fogást sajátítottam el. Az akkor híres Békés Bandából az évek során előttem és utánam is számos kiváló zenész került ki. Amikor 1988-ban visszatértem Kecskemétre, a brácsás Kunos Tamással találkozva eldöntöttük, hogy zenekart alapítottunk és megszületett a Csík zenekar.”
1988 októberétől a háromtagú zenekarral (melyben a bőgős Rózsa János volt) heti rendszerességű táncházakat tartottak egy belvárosi nyugdíjas klubban. Közben sokat jártak Budapestre táncházakba, igyekeztek hasonló jellegű mulatságokat tartani. 1991-ben megkapták a Népművészet Ifjú Mestere, 1993-ban a Kiváló Művészeti Együttes címet. Első kazettáikat („Be sok eső, be sok sár...”, 1992, „Két út van előttem...”, 1994) még a Kecskeméti Kaszinó Kulturális Egyesület publikálta, majd 1996-ban szerződtek a Fonó Budai Zeneházhoz, nagylemezeik azóta is ott jelennek meg.
Csík János 2002 novemberében súlyos autóbalesetet szenvedett, kétszer élesztették újra és egy hónapig eszméletlenül feküdt. Végtagjai, így bal karja is több helyen eltört, műtétek során esett át, majd hosszú rehabilitáció után tért vissza a zenéléshez.
Zenekarával 2009-ben Magyar Örökség-, 2010-ben Prima Primissima-, 2013-ban Kossuth-díjat kapott.
Emellett Kalocsán és Örkényben tanított alapfokú művészeti iskolákban, majd 2010-ben a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában megalapította a népzenei tanszakot, ahol azóta is tanít.
JBSz
Kapcsolat:  <a href="https://www.facebook.com/csikjanosesamezzo/">https://www.facebook.com/csikjanosesamezzo/</a>

Csík János

Csík János és a Mezzo zenekar friss, lendületes előadásában a magyar népzenével együtt szólalnak meg a szórakoztató, jó hangulatú dallamok, olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki a könnyűzenéhez, ki pedig a jazzhez áll közelebb – éppen ezért színes és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős. A dalokat – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösbe bújtatta, szerethetően megidézve a régi időket, újragondolva azokat.
Ahogy a Kultura.hu-n Csík János nyilatkozta: "Több éves ismeretség fűz a Mezzo zenekar tagjaihoz, hiszen ők is kecskemétiek, én is. A közös munka jótékonysági felkérésre indult a csapattal, őket ismertem, megkerestem őket és szívesen vállalták. Kezdetben falusi, autentikus népzenét adtak elő a fellépéseken, ezt mindannyian jól tudták játszani, évtizedekkel ezelőtt a Csík Zenekar is ezzel kezdte. Aztán a közös alkalmak egyre gyakoribbá váltak, ősszel meghívták a csapatot a kecskeméti népzenei találkozóra, egy szentesi világzenei rendezvényre, a repertoárba pedig menet közben a könnyedebb műfajú dalok is bekúsztak."
H. Z.

Csík János és a Mezzo

Kisgyőri Krisztián

Németh Zsolt 

Rácz Gábor

Vadas László 

Szabó Kocsis Zsuzsanna

Mészáros János (brácsás)

1995-ben a kelenföldi Sztregova utcában, egy lepusztult gyártelep szomszédságában megnyitotta kapuját a Fonó Budai Zeneház. Amelyről ma már bátran kijelenthető, hogy a táncházmozgalom történetének legjelentősebb magánvállalkozása. Létrehozója és mai napig finanszírozója Lukács József elektronikai mérnök, üzletember, zenész. És a Fonó azon ritka kivételek egyike, amely mindmáig megőrizte eredeti küldetését. Hogy nagyobbrészt a magyar és határontúli népzenének és néptáncnak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget, kisebbrészt pedig az (etno) jazz és a világzenei irányzatoknak.
Lukács József: „A kilencvenes években a Los Andinos rajongóként rendszeresen jártam a józsefvárosi klubba, meg a közgáz jazzklubba Dresch Mihályt hallgatni. Mindkét helyen meg lehetett fulladni, annyira nem volt se tér, se levegő. Zenekarunkkal, a Los Gringos-szal pedig rendszeresen jártuk az országot, s mindenhol azt láttuk, mennyire borzasztóak a körülmények. Sőt, egyre borzasztóbbak. Meg azt is, hogy ez a kultúra így meg fog halni. Közben a 77 Elektronika székházába tartva nap mint nap elmentem a szintén málladozó kelenföldi épületegyüttes előtt. Idővel úgy gondoltam, tökéletesen alkalmas hely lehetne ennek a kultúrának.”
A Fonó 1995 októberében az amerikai Rova Saxophone Quartet koncertjével nyitott. Aztán rögtön be is zárt. Merthogy nem lett kész véglegesen. A szerződés viszont kötötte őket, a bulit eltolni nem lehetett. Így bár előző éjszaka még padlót raktak és délelőtt festettek, este muszáj volt kitárniuk a kapukat. Aztán kellett még egy hét, hogy minden a helyére kerüljön. Ahogy meg pár év, hogy az intézmény kimozogja a helyét a fővárosi kulturális életben.
Persze a Fonó történetében is voltak látványos kilengések. Felfutása (mondhatni, aranykora) a jelenlegi igazgató, Horváth László előző regnálása idejére, az ezredforduló időszakára esett. Amikor a vöröses-sárgás épületben világzenei, sőt messze azon túli produkciók bukkantak fel. Különösen az akkor átadott, később bezárt, nagyobb tömegeket elnyelő Hangárban. Az ezredfordulón például itt adta első magyarországi koncertjeit a szerb rezesbandák egyik legkiválóbbika, a Boban Marković Orkestar. Jöttek, láttak, letaglóztak. De gyakortalilag itt született a Besh o droM, és sűrűn megpörgött itt a Korai Öröm és más, akkoriban széles közönségréteget delejező formáció. Akkora tömegeket, hogy egy idő után a ház fizikailag sem bírta a rászakadt érdeklődést. Mire Lukács József berántotta a kéziféket. Hogy inkább maradjon meg az intézmény a maga keretei között. Fizikai értelemben, szellemiségében, szolgáltatási színvonalában. Helyrehozták a vizes blokkot, letisztították a profilt, és meghúzták a határokat. Hogy az időközben átadott pajtával együtt legfeljebb 500 főt befogadó Fonó megmaradjon élhető, szerethető közegnek.
Gazdasági értelemben persze közel sem egyszerű ott az élet. A Fonó 2003-ban gyakorlatilag a csőd szélére sodródott, s akkor csak az egyszeri minisztériumi beavatkozás mentette meg. Azóta pedig az, hogy alapító-mecénása változatlanul tolja bele a nyolcszámjegyű szubvenciót.
Lukács József: „1995-ben a magam menedzser eszével úgy gondoltam, hogy elég beletenni a megfelelő gazdasági egységeket – büfé, lemezbolt, stúdió, CD-kiadás –, s majd azok haszna biztosítja a Fonó önfenntartását. Egyfelől. Másrészt úgy gondoltam, azok egy része, akik a polgárosodó Magyarországon elértek valamit, hozzám hasonlóan vissza is adnak valamit a közösségnek. Hogy nem maradok egyedül ebben a mecenatúrában. Miközben ugyanezt gondoltam a közönségről is. Hisz faluhelyen anno a fonót szintén a helyi közösség tartotta el. Azzal, hogy oda járt, oda vitte azt, amit vihetett. Akármilyen kevés is volt az. Ha ma egyszerűen csak kétszer ennyi ember járna a Fonóba, már nem azon kínlódnánk, hogy 500 vagy 600 forintba kerüljön-e a táncházi belépő. Amiért ott négy-öt muzsikus négy-öt órán át húzza a talpalávalót. Miközben bármelyik plázában egy kétórás mozifilmet – popcornnal és kólával – nem lehet 2000 forint alatt megúszni. Pedig szerintem érdeklődő van sok, csak valahogy ül rajtuk a tunyaság. Ahogy Lovasi András énekelte egykor: »Hogy kéne, de aztán mégse, hogy kéne, de aztán nem.« Pedig csak meg kell mozdulni, és ott vár a semmivel nem hasonlítható élmény.”
Lukács szerencsére nem csalódott emiatt. Legalábbis nem annyira, mint azt a fentiek fényében az emberek gondolhatják. Tény, az általa megálmodott gazdasági kísérlet nem sikerült. De amíg a zeneház jól működik, és tartja azt a célt, amiért létrehozta, s amíg kitermeli azokat az értékeket, ami számára kedves, addig legyen, mondja.
És a Fonó az elmúlt közel húsz évben tényleg betöltötte vállalt szerepét: a médiavilágon túli zenék egyik legfontosabb magyarországi menedéke lett. Fennállása alatt legalább félezer táncházat tartottak itt, több ezer zenekar juthatott pódiumhoz, több száz népzenei és kísérleti jazz albumot jelentettek meg. Az elmúlt tizenhét évben óvatos becslések szerint is legalább kétszázezren fordultak meg a falai között. Aki a szakmában számított, az mind megpördült errefelé. Többségük többszörösen. Lajkó Félixtől Palya Beán és Szalóki Ágin át a Parno Grasztig. A Besh o droM gyakorlatilag itt alakult, innen indulva nőtte ki magát nemzetközi jelenséggé. A Szlovákiából átköltöző Gyhmes szintén itt bontogatta szárnyait, eleinte harminc ember előtt, aztán sorra adták a teltházas bulikat. A Csík zenekar pedig olyannyira otthonra lelt a Sztregova utcában, hogy a mai napig itt próbálnak és itt jelentetik meg a lemezeiket.
Nem beszélve arról, hogy 1997 és 2001 között a Fonóban zajlott az Utolsó Óra, amelyhez mérhető átfogó népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 155–159.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.fono.hu/hu/">https://www.fono.hu/hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU</a>

Csík János és a Mezzo: Legényes boogie

Kapcsolatok

Csík János

Csík János és a Mezzo

Kisgyőri Krisztián

Németh Zsolt

Rácz Gábor

Vadas László

Szabó Kocsis Zsuzsanna

Mészáros János (brácsás)

Fonó Budai Zeneház

Csík János és a Mezzo: Legényes boogie