Előadó

Benkó Sándor

Borítókép forrása: MTVA, Nemzeti Fotótár

Benkó Sándor (1940–2015) életének, pályájának talán meghatározó jellemzője a többlakiság volt. Ötvennyolc évig vezette a Benkó Dixieland Bandet, évtizedeken át tanított a Műegyetemen, igazgatótanácsok tagja volt, egy időben még kozmetikai céget is vezetett. Annak idején Aczél György állítólag többször mondogatta, hogy a szocialista embertípus nagyságára Benkó az élő bizonyíték, hisz minimum három ember életét éli egyszerre.

E párhuzamos létben a prioritást az 1980-as évek elejéig a Műszaki Egyetem élvezte, Benkó szépen haladt a szakmai pályán, nívódíjas műszaki könyveket jegyzett. Fő kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése volt, 1972-ben a doktori disszertációját az elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben írta. A diákjai pedig egyszerűen csak Dixie tanár úrnak szólították.

Negyven körül azonban a mérleg átbillent, hisz az amerikai fellépések után rettenetesen belendült a zenekar szekere. Ennek ellenére egészen 1995-ig megtartotta civil állását, nyugdíjazása után azonban haláláig kizárólag zenével foglalkozott. A Benkó Dixieland mellett vezette a Bencolor kiadót, CD-ket, könyveket jelentetett meg, ápolta a kapcsolatokat a gazdasági-–politikai-–művészeti elittel.

Munkásságát 2006-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Emellett – többek között – a Zipernowsky Emlékérem kitüntetettje, valamint tiszteletbeli tagja a Magyar Mérnök Kamarának és a Magyar Mérnök Akadémiának.

Az 1957-ben alapított Benkó Dixieland Band 1972-ben jelentethette meg első albumát, mely szinte azonnal aranylemez lett. Ekkoriban indult be nemzetközi karrierjük is, rengeteget turnéztak a vasfüggöny mindkét oldalán, miközben számos díjat nyertek hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt. S lettek ennek az örökké élő, alapvetően optimista hangulatú, népszerű muzsikának első számú hazai nagykövetei.

Pályájuk csúcsán évi 150 koncertet is adtak, saját honlapjuk szerint több mint hatvan hanghordozójuk jelent meg, és körülbelül 130 órányi tv-show-műsor készült velük. Benkó Sándor elmondása alapján 2013. november 5-én, a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adta a zenekar a 10.250. koncertjét.

A Benkó Dixieland Band munkásságát 1984-ben Liszt-díjjal ismerték el.

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 116.

Frissítve: 2023-11 , Jávorszky Béla Szilárd